AdSense Ajánlók 2.0 és AdWords PPA hirdetések megszüntetése

július 4, 2008

AdSense Ajánlók 2.0 és AdWords PPA hirdetések megszüntetése

Augusztus végével megszűnnek mind az AdSense Ajánlók, mind a PPA hirdetések az AdWords-ön belül, jelentették be 2008. június 30-án.

Először az AdSense Hivatkozók programot indították el, ami a Google különböző termékeinek illetve a Firefox böngészőnek szentelt Pay-per-action alapú hirdetések megjelenítésével nyújtott pénzkereseti forrást az AdSense megjelenítőknek. Ennek a programnak még semmi köze sem volt az AdWords hirdetőihez.

A későbbiekben kibővítették a Hivatkozók rendszerét és Ajánlások 2.0 néven bevezették úgy, hogy az AdSense megjelenítő webmesterek felhasználói felületükön már nemcsak a Google, hanem harmadik felek, konkrétan AdWords megjelenítők által létrehozott hirdetéseket is kiválaszthattak, melyek után csak akkor kaptak jutalékot, ha a hirdetésen keresztül érkezett látogató bizonyos dolgokat megtett a hirdető weboldalán: vásárolt, regisztrált, kitöltött egy űrlapot, stb. Magyar nyelven kevés ajánlat volt elérhető, például a Bookline online boltjában Könyv, CD, DVD vásárlás, a Voxinfo-tól cégkivonat vásárlás esetén lehetett párdolláros jutalékokat kapni.

Mindez az AdWords felületén is többfajta változást hozott magával. A kampányösszesítő lapon külön mezőben csoportosítva lehetett megtekinteni a PPA kampányokat, illetve a [Konverziókövetés] aloldalon is többféle változás történt időközben. Az ilyen kampányokat ugyanis úgy lehetett indítani, hogy Konverziókövetést állítottunk be a céloldalon. Vagyis egy adott akció megtörténtét nyugtázó, pl. köszönőlapba kellett beilleszteni egy JavaScript kódot, ami „betelefonált” a Google szerverére, és jelezte, ha a hirdetés felől érkező látogató kitöltötte a vásárláshoz, regisztrációhoz stb. szükséges űrlapot, és a hirdető szervere nyugtázta az adatok bevitelét.

Azt, hogy miért szüntették meg az Ajánlásokat és a PPA kampányokat, arról szokás szerint csak meglehetősen homályos magyarázatokkal szolgált a Google, többek között az általa nemrég megvásárolt hirdetéskezelő cég rendszerének felhasználását. Valószínű azonban, hogy egyrészt nem várt nehézségekkel találkoztak a PPA alapú rendszer üzemeltetése közben, másrészt a vártnál kisebb volt a rendszer jövedelmezősége, ugyanis:

  • Meglehetősen egyedi regisztrációs folyamatokat is meg lehetett adni, melyeket nehéz átlátni és leellenőrizni, erre pedig nyilván nincsen a Google-nek emberi erőforrása. Enélkül pedig akár olyan konverziót is meg lehetett adni, ami soha, vagy csak nagyon ritkán teljesül, és amíg erre fény derül, addig gyakorlatilag ingyen hirdethetett a hirdető.
  • Az olyan jellegű konverzióknál, mint például regisztráció egy ingyenes termékre, tehát ahol nem állt fizetés a konverzió mögött, sokkal nehezebb az esetleges visszaéléseket felderíteni, illetve míg egy adott weboldalon megjelenő kattinás alapú hirdetések esetén az AdSense csaló nem tudhatta, hogy a kattintással mekkora bevétele származhat, addig a PPA hirdetéseknél ez nyilvánvaló volt. Ráadásul ez nagyobb volt sok esetben, mint a szokásos kattintásért járó összegek, és ennek érdekében akár nagyobb, ezért nehezen leleplezhető erőfeszítéseket is érdemes volt megtenni.
  • Relatív kevés olyan weboldal van, ahol úgy alakították ki az oldalakat, hogy konverziós célokat lehessen definiálni, ezért az AdWords hirdetők csak egy kis hányada élt a lehetőséggel. Ezt mutatja a magyar helyzet is, ahol 4-5 magyarországi hirdető ajánlatánál sohasem volt több elérhető.

Sajnos a PPA hirdetések helyébe részben belépő új ajánlat, a [Google Affiliate Network] (http://www.google.com/ads/affiliatenetwork/ ) csak részben helyettesíti a régi PPA hirdetéseket, mivel kizárólag USA-béli hirdetők számára elérhető, az amerikai piacra koncentrál tehát. Pedig a PPA hirdetések igen hasznosak voltak, különösen olyan, nagyobb országokban, nyelvi piacokon, ahol relatív magas a klikkcsalás aránya, mert segítségükkel lényegesen olcsóbban lehetett hirdetni.

A Pay-per action alapú hirdetések azonban nem tűnnek el teljesen az AdWords rendszeréből, hiszen a Conversion Optimizer segítségével már nem klikk, hanem konverzió alapon lehet licitálni. Várhatólag ezt a rendszert fogja továbbfejleszteni a Google, hiszen alapjában véve a pay-per-action modell hasznosabb a hirdetők számára.

A „AdSense Ajánlók 2.0 és AdWords PPA hirdetések megszüntetése” című bejegyzést 2008. 07. 04. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 07. 22., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Csalás?

2008. 07. 12. 08:09 · Névtelen hozzászóló →

Nos, egyéni tapasztalatom az volt, hogy egy ismerősömmel megkértem hogy kattintson egy hirdetésre egy adott időpontban, és úgy vettem észre, a google NEM számolta el. Tehát lenyelte. Lemerném fogadni, hogy a hirdetőtől meg levonta. Megkértem más haverjaimat is, hogy próbálják ki. Hát csak minden 2ik kattintót számoltak el nálam. Ez strici cég a google. Ezé is csődölhettek be ilyen téren merem állítani. A hirdetőtők túl sok kattintást (alaptalanúl, mert ő hogy tudná visszanézni, hogy nem google generált kattintásról volt szó?) vontak le. Van szerencsére alternatíva…:D

re: Csalás?

2008. 07. 12. 10:15 · Névtelen hozzászóló →

Ez az év hozzászólása, minden pontja vicces. 🙂 Csalsz, és ezek után te vádolod a Google-t csalással.. 🙂 Nem gondolod, hogy talán azért nem számolják el, mert nagyon gyanús volt, hogy nem volt szabályos a klikkelés. És még azt is megjegyezném, hogy nem azonnal számolja el, hanem órákkal később.. Én elégedett vagyok a havi ezer dollárral, te keress alternatívákat, amik tizedannyit fizetnek, de a csalókat ott se szeretik.. Hogy a Google becsődől.. 🙂 nézd már meg az éves mérlegét, és hogy ebből mennyi az AdWords/Adsense bevétel..