Weboldal = lehetőség a növekedésre

június 10, 2014

Egy weboldal olyan ügyfélkört is elérhetővé tesz számunkra, mely létezésére nem is gondolnánk. Lehetővé teszi, hogy ismeretlenként olyan új ügyfelekre tegyünk szert, akik aztán személyes ismeretségeik révén tovább ajánlanak minket – így újabb és újabb „szálakat” nyitnak meg, melyek révén gyorsabban bővülhet ügyfélkörünk.

Új lehetőségek felfedezése

A világ jóval sokszínűbb annál, amit gondolnánk. Korábban nehéz volt megtapasztalni ezt, de az internet szinte karnyújtásnyi közelségbe hozza ezt a változatosságot, ezáltal számos olyan lehetőséget tesz elérhetővé, amiről egyébként sohasem értesültünk volna.

E sokszínű világ megértésében nem igazán segít, ha magunkból indulunk ki. Például azért, mert mi nem vásárolunk az interneten vagy nem fizetnénk többszáz eurót előre egy személyesen nem ismert külföldi szolgáltatónak, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy mások ne tennék meg ezt.

Ha pedig bezárkózunk a saját „kis” világunkba, és meg sem próbáljuk kivetni a hálónkat az interweb tengerén, számtalan lehetőségtől eshetünk el. Lehet, hogy csak a forma kedvéért fordítottuk le idegen nyelvre a honlapunk, de amikor az első átutalásunk érkezik külföldről, rögtön elnyeri értelmét, hogy olyan potenciális ügyfelek számára váltunk láthatóvá, akikről még csak azt sem tudtu elképzelni, hogy melyik országból fognak jönni.

Személyes ajánláson túl

Bár az üzleti életben számtalanszor előfordul, hogy olyan vállalkozástól rendelünk valamit, mellyel kapcsolatban nincsenek személyes tapasztalataink, egy átlag vállalkozás esetén az ügyfelek számottevő része személyes kapcsolatok és ajánlások alapján válik egy cég új ügyfelévé.

A weboldalak pedig manapság egyre inkább elfogadott eszközei a személyes kapcsolatok nélküli üzletszerzésnek, ezért egyre fontosabb szerepük van az új ügyfelek megszerzésében. Mivel elégedett ügyfeleink ajánlásai természetüknél fogva korlátozott mértékű bővülést tesznek lehetővé, ezért weboldalunk segítségével gyorsíthatjuk növekedésünk.

Ha összekötjük az elégedett ügyfeleink ajánlásai által szerzett elégedett ügyfeleink ajánlásai által szerzett ügyfeleink, akkor egy egyre bővülő fastrukturát kapunk. Ha ehhez hozzáadjuk a mindenféle előzmény nélkül szerzett új ügyfeleket, akkor a néhány folyamatosan növekvő „fa” helyett egy egyre több „magoncból” álló „erdő” jelenik meg vállalkozásunk életében.

Összefoglalás

Egy weboldalnak tehát nem csak az ajánlások és a nem webes források révén érkező ügyfelek tájékoztatásában van szerepe, hanem nélkülözhetetlen eszköze az olyan új ügyfelek megszerzésének, melyek esetén (még) semmilyen személyes tapasztalat nem támogatja az ügyfélszerzést. Optimális esetben tehát nem csak egy színes-szagos névjegy, hanem egy valóban működő eszköz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük