Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Blog Munkanapló 2. legjobb magyar kereső a külföldiek szerint

2. legjobb magyar kereső a külföldiek szerint

A közelmúltban többségében amerikai egyetemistákból álló hallgatóság számára tartottam vendégelőadóként interaktív előadást/szemináriumot a keresők felhasználói felületeivel, használhatóságával kapcsolatban, ahol a hallgatók feladata az volt, hogy mindenféle magyar tudás híján próbálják kitalálni, melyik lehet a második legnépszerűbb magyar kereső.

A bemutatott magyar keresők

Az előadáson öt lehetséges jelöltet mutattam be néhány szóban:

A Szörcs nem a nemrég kirobbant vihar a biliben jellegű "botrány" miatt nem került be a bemutatott keresők közé, hanem mert akkortájt éppen napokig nem működött.

Ezután megkértem a hallgatókat, hogy nézzék meg az oldalakat, próbálgassák, játszanak vele, majd pusztán a használat során kapott benyomások alapján próbálják meg kitalálni, hogy a Google keresője után melyik a második legnépszerűbb magyar kereső.

Tisztáztam azt is, hogy számomra az a második legnépszerűbb kereső, amelyik a Google után a legtöbb látogatottságot hozza akár az én, akár pedig ügyfeleim weboldalaira.

Johu.hu

A Johu felhasználói élmény tekintetében senkit nem győzött meg, ezért a hallgatók közül senki sem tippelt erre a keresőre. Mindez teljesen érthető is, hiszen ez a kereső leginkább egy keresőtechnológiával foglalkozó cég demonstrációs projektje, mintsem egy komolyabb piaci szegmens meghódítására létrehozott termék.

Bing.com

Noha említettem, hogy a Bing nagyon gyengén áll a magyarországi lokalizáció terén (=olyanja nincs, csak magyar nyelvű kezelőfelülete) mégis volt, aki szerint a Bing kezelőfelülete képes a második helyezéshez szükséges felhasználói élményt nyújtani. Ha a szabadszavas keresők versenyét nézzük, akkor a Bing valóban ott lehet e második helyezés körül.

Ok.hu

Számomra meglepetés volt, hogy a harmadik helyre az OK.hu "jött be", többen gondolták ugyanis, hogy noha semmi különleges újítás nincs a felületen, azonban van néhány olyan finomság az oldalon, néhány olyan jó megoldás, ami eltér a Google által használatostól, ezért érdemesnek tartották volna a második legjobb kereső címére.

Bluu.hu

A hallgatók észrevették és értékelték a Bluu.hu újító, innovatív jellegű egyedi megoldásait, és ennek megfelelően többen gondoltak rá, mint esélyesre.

Lap.hu

Noha voltak egyesek, akik a startlap.hu-n található, Google hajtotta szabadszavas keresőt kezdték el tanulmányozni, de a többség észrevette, nem véletlenül jeleztem, hogy az oldal egy meglehetősen egyedi koncepció alapján segít a keresésben, és itt nem a szabadszavas keresőt kell nézni, hanem az egylapos linkgyűjteményeket. Ennek megfelelően többen úgy gondolták, hogy az oldal "mássága", az általa nyújtott eltérő válasz a keresés kihívásaira — a felhasználói felület egyik-másik tetszetős megoldásán túl — minden bizonnyal a második helyezés záloga lehet. A lap.hu-ra mint a magyar keresési piac valódi másodikjára tehát nem csak azért szavaztak legtöbben, mert jelen volt néhány magyar hallgató is, akik tisztában volt egyébként a Startlap népszerűségével.

Összegzés

Természetesen a hallgatók kis száma miatt egyáltalán nem reprezentatív az eredmény, azonban úgy gondolom, mindig érdekes lehet az, hogy hogyan lát bizonyos dolgokat egy kívülálló, kiváltképp egy külföldi. Hiszen azt, ami számunkra természetes, megszokott dolog, teljesen másképp élik meg, más megvilágításban látják.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek

érdekes,

Posted by Türk István at 2010. július 12., 12:00
hogy pont egy szakmai blogon kell azt olvasni, h a "vihat a biliben" jellegu volt a Szorcsel kapcsolatos problema. ugy latszik dolgok felett ilyen egyszeru atnezni.

Re: érdekes

Posted by Jároli József at 2010. július 12., 14:40
Én úgy gondolom, hogy ha egy olyan keresővel történik valami, ami nemhogy pénzt, de látogatót sem hoz se az én sem pedig a nálam jóval nagyobb látogatottsággal rendelkező ügyfeleimnek, az számomra, de akár annak az egész szakmának a számára, akiknek a Google keresője által létrehozott ökoszisztéma biztosítja a megélhetését, mindez marginális kérdés. Ettől függetlenül ügyes meglátás volt részedről a dolog, ez nem vitás, csak nem látom, ki számára lenne ez lényeges kérdés. Talán azoknak, akik — velem ellentétben — hisznek "a magyar kereső feltámadásában"?

még valami

Posted by Jároli József at 2010. július 12., 14:44
És szerintem sokkal botrányosabb dolgok is vannak a magyar keresőpiacon annál, hogy csak a hozzánk hasonlók számára ismert kereső honnan lopja a találatait. Láttad például az Etargetnek ezt a röhejes oldalát?: http://www.etarget.hu/hogya[…]eresokben-es-katalogusokban
Szerintem sokkal nagyobb gáz már régóta nem létező keresőkkel való példálózással téveszteni meg azokat az ügyfeleket, akik keresőkben is szeretnének jelen lenni hirdetéseikkel...

lap.hu

Posted by Endre at 2010. július 12., 13:24
A startlapkereso.hu-t értékelték vagy úgy általában a lap.hu-t?

re:lap.hu

Posted by Jároli József at 2010. július 12., 14:48
A lap.hu-ról volt szó, nem a Startlapkeresőről.