A minőségi látogatottság mit jelent?
Menj fel ide: Hirdetésmegjelenítők fóruma
A minőségi látogatottság legfőbb ismérve, hogy olyan, az oldalad témájával kapcsolatban érdeklődő látogatók számítanak minőségi látogatóknak, akik tudnak is és akarnak is a témáddal kapcsolatba hozható szolgáltatások és termékek megrendelésére költeni.
Természetesen számít az oldalad összlátogatottsága is, hiszen ez mutatja oldalad népszerűségét, megbízhatóságát, és ezek a jelek pedig közvetetten minőségi látogatottságra utalnak.
Az 50-ből 45 kattintás azért valószínűtlenül soknak számít, de ettől az extrém példától eltekintve nagy valószínűséggel számít a hirdetéseidre leadott átkattintások aránya, hiszen ez is az érdeklődő, tehát minőségi látogatottság közvetett jele.
Képzeld úgy, hogy a Google azt akarja kideríteni, hogy mely
látogatók jelenthetnek kézzel fogható hasznot a Google AdWords hirdetők
számára, hiszen akkor fognak nála hirdetni, ha hasznosnak érzik a
hirdetéseiket. Mivel konverziókat csak kevesen használnak, ráadásul
arról fogalma sincs a Google-nek, hogy egy megkeresésből (konverzióból)
hány üzlet lett, ezért próbál arra utaló külső jeleket találni, hogy
hogyan lehet a minőségi látogatottságot leírni, megbecsülni. Ennél
persze ez a valóságban sokkal bonyolultabb, de próbál az ember
egyszerűsíteni. 
