Miért lett ilyen sikeres a weboldalam?

Sok-sok munka

Bármilyen banálisan is hangzik, a siker legfőbb oka hogy esténként és hétvégenként rengeteg időt fektettem az oldal fejlesztésébe és működtetésébe. Rendszeresen írtam újabb bejegyzéseket, és alig volt olyan nap, amikor legalább ne válaszoltam volna a hozzászólásokra. Sőt, akkoriban még -mai szemmel elég vad- dolgokat is csináltam, mint például időnként végigmentem az összes régebbi bejegyzésen és aktualizáltam, kibővítettem a tartalmukat.

Jókor, jó helyen

Rá tudtam szánni az időt

Imádtam a weboldallal foglalkozni, és sosem munkaként gondoltam rá, hanem hobbiként. Az oldal indulásakor történetesen pont olyan élethelyzetben voltam, hogy könnyen megengedhettem magamnak efféle szabadidős elfoglaltságot. Családdal vagy akár napi nyolc óránál több munkát feltételező munkahely esetén sokkal nehezebb lett volna folyamatosan ennyi időt szánni a weboldalra.

Kisebb volt a tülekedés

Akkoriban arányaiban sokkal kevesebb tartalom volt, mint olvasó, így könnyebb volt kitűnni. Ráadásul a fizetett keresőmegjelenés, azaz a Google AdWords még gyerekcipőben járt: sokkal kevesebben és kevesebbet hirdettek, így általában kisebb volt azoknak a weboldalaknak a konkurenciája, amelyek hirdetés nélkül szerettek volna látogatókra szert tenni. Volt tehát egy kegyelmi időszak, amikor volt egy olyan, sok látogatót vonzó platform (Google kereső), ahol még nem fordultak rá akkora erőkkel a népszerűség pénzzé konvertálására, így sokaknak esélye volt arra, hogy anyagi ellenszolgáltatás nélkül élvezze a platform által továbbított látogatottságot.

Kisebb volt a verseny

Nemcsak hogy általában kevesebb információforrás közül kellett kiemelkedni, hanem az is segített, hogy a válaszott témám ismertsége is nagyon alacsony volt még. Konkrétan és kizárólag a keresőoptimalizálás témájával rajtam kívül egy weboldal foglalkozott, és az is csak jóval kisebb terjedelemben. Külföldön sokkal ismertebb volt a téma, de itthon még nagy lemaradásban voltunk, ezért a „piacra” elsőként belépőként, egy külföldön már ismert módszer egyik első hazai népszerűsítőjeként nagy helyzeti előnyre tettem szert.

Egy kis extra

Nemcsak jó tartalom, hanem jó technika is

A saját weboldal írására vállalkozók többségének nincsen arra érkezése, hogy komolyabban foglalkozzon azzal, hogy milyen technika fusson a weboldal alatt, továbbá, hogy azt igényeinek megfelelően testre szabja és működtesse azt. Mivel én szívesen játszottam ezzel (is), ezért az én oldalam ebből a szempontból is különleges volt. Az például, hogy a tartalmakat nem kizárólag időrend alapján rendszereztem, nagy előnyt jelentett mind a keresőoptimalizálás, mind pedig a tartalom bővítése, fejlesztése esetén.

A Wiki ereje

Sikerült egy olyan, egyszerű tartalomkezelő rendszert találjak, ami számos hasznos funkciót nyújtott a tartalom rendszerezésére és kezelésére; emellett a hozzászólásokat is egyszerűen az oldal szerves részévé tudta tenni. Ezért tehát nem csak én dolgoztam szívesen az oldallal, hanem mások is könnyen hozzászólhattak. Ráadásul a keresők is keblükre ölelték, hiszen ez egy olyan, a mai Wikipédiához hasonló elven működő webszájt volt, ahol a bejegyzések elsősorban kulcsszavak, párszavas kifejezések által pontosan leírható témákat fejtettek ki, így az oldal hangsúlyai nagyban egybeestek azzal amit, és ahogyan az emberek a keresőkben kerestek.

Összefoglalás

Véleményem szerint összességében a rengeteg munka, néhány külső körülmény szerencsés együttállása és még egy kicsi plusz hozzáadott érték volt az, ami kiemelte az oldalamat az információ tengeréből, majd meggyőzte olvasóimnak egy fontos hányadát arról, hogy érdemes lenne akár saját weboldaluk fejlesztésével is engem megbízniuk.

Kizárólag tartalommarketing segítségével egy rendkívül sokszínű ügyfélkört építettem ki. Egyéni vállalkozóktól kezdve a középvállalkozásokon át a multicégekig bezárólag ügyfeleimben egyetlen dolog volt közös: hogy először olvasóimmá váltak, majd úgy döntöttek, hogy velem szeretnének dolgozni.

Következő rész: Miért múlt ki/el az oldal?