Ingyenes webanalitikai képzés a Google-től

április 10, 2009

Budapest, 2009. április 10. – A Google ingyenes webanalitikával foglalkozó internetes szemináriumot tervez a téma iránt érdeklődő kezdő és haladó marketing szakemberek számára.

A Magyar Reklámszövetség becslése szerint a hazai nettó reklámköltés az összes szektort figyelembe véve átlagosan 6,24%-kal nőtt a tavalyi évben – ezen belül az egyetlen szektor, amely átlagon felüli növekedésre volt képes, az internetes hirdetések piaca, amely 43,68%-kal szárnyalta túl tavalyi eredményét, így immáron a reklámtorta 10%-át mondhatja magáénak. Ez azt mutatja, hogy a magyarországi reklámpiac is a nemzetközi trendeknek megfelelő irányba mozdul el.

Ezt felismerve a Google egy ingyenes képzéssorozatot hoz létre az internetes marketing világa iránt érdeklődők számára. Az internetes szeminárium előadásai bárhonnan hozzáférhetők lesznek.

A webanalitika fontosságát ma már egyetlen, weboldallal rendelkező vállalat sem vitathatja el. A céges honlap a legtöbb ember számára az adott céghez vezető kapu, amelynek minőségén komoly üzletek múlhatnak. Elemzéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen a jól képzett webanalitikai szakember, és az ő munkáját megkönnyítő, kellően sokoldalú és intelligens szoftver.

Ebben kíván segítséget nyújtani a Google két előadása. Április 16-án csütörtökön egy bevezető jellegű előadást hallgathatnak meg délelőtt fél 11-től az érdeklődők, míg a június 4-i képzés már a gyakorlottabbaknak szól. Az első alkalommal a webanalitika alapjai kerülnek terítékre – pl. honnan érkeznek a weboldal látogatói és hogy navigálnak ott -, míg a nyár elején a weboldalon történt vásárlások, megrendelések, regisztrációk és egyéb bonyolultabb tevékenységek mérésének és az ebből következő optimalizációs tevékenységeknek a kulisszatitkaival ismertetik meg a hallgatókat. Az előadások teljes mértékben interaktívak, az érdeklődők kérdéseire a Google szakemberei válaszolnak.

Mint ahogy maguk az előadások, a rájuk való jelentkezés is az interneten történik:

Bevezetés a webanalitikába és a Google Analytics webanalitikai programba

2009. április 16., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=570647730

Google Analytics haladóknak: A célok megfelelő beállítása

2009. június 4., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=577975828

A webanalitikán kívül számos más, AdWords-höz kapcsolódó ingyenes képzést is kínál az elkövetkező hónapokban a Google:

Utazás, turizmus: szezonnyitó előadás a kampány eredményességének növeléséről

2009. április 30., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=579005014

Hogyan optimalizáljuk AdWords-kampányunkat különböző céljaink függvényében?

2009. május 7., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=579813855

Bevezetés a Google tartalmi hálózatába

2009. május 21., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=570382740

A kampány teljesítményének mérése a kattintáson túl – konverziókövetés kezdőknek

2009. június 11., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=573961357

Bevezetés az ügynökségi fiókok kezelésébe

2009. június 18., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=578329647

Ügynökségi fiókok kezelése haladók számára

2009. június 25., 10:30-11:30
https://googleonline.webex.com/googleonline/onstage/g.php?t=a&d=570505502

Az előadásokkal kapcsolatos további információ a http://www.google.com/adwords/webinars/, míg az AdWords magyar nyelvű blogja a http://adwords-hu.blogspot.com/ címen található.