Internetre fel, váltsunk biztosítót!

november 9, 2009

Budapest, 2009. november 9. – A 2010-es év kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (KGFB) szezonjában ismét harcba szállnak a biztosítók, hogy elhódítsák egymástól az ügyfeleket. Az „ügyfélvadászat” elsődleges színtere az internet, hiszen a leendő „áldozatok” a weben fognak utánanézni a különböző kondícióknak. Ez azért is valószínű, mert egyre népszerűbbek a weben található biztosítási kalkulátorok és a cégek további kedvezményekkel kecsegtetnek online szerződéskötés esetén.

Szakértők szerint az internetes kötések száma idén növekedni fog és akár a milliót is elérheti. Ahogy azt a Google Keresési Trendek szolgáltatásából leolvashatjuk, ennek megfelelően idén már szeptember közepén megugrott a „kötelező gépjármű felelősségbiztosítás”-ra indított keresések száma, a növekedés üteme pedig azóta is folyamatosan erősödik.

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás - Google trendek

A megelőző évek tendenciája nem meglepő: a „kötelező biztosítás” szókapcsolatra keresve erős szezonalitás figyelhető meg, hiszen a gépjármú biztosítás minden év októberétől válik egyre keresettebbé a Google-n. A tüskék csökkenő mérete nem azt mutatja, hogy folyamatosan csökken a témában folytatott keresések száma, hanem csupán a felhasználók keresési tudásának finomodását jelzi – az évek előrehaladtával egyre gyakoribbak a szűkített, több szóból álló keresések.

Kötelező biztosítás - Google Trendek

Évről-évre egyre többen kutatnak online kalkulátorok után is, tavaly már közel annyiszor kerestek rá, mint magára a biztosításra. Érdemes megfigyelni, hogy az idei év egészét tekintve már többen kerestek a kalkulátorokra, mint a biztosításra:

Kalkulátorok kontra biztosítás - Google Trendek

A kék vonal mutatja a kalkulátorokra, a piros pedig a biztosításra érkező kereséseket

A keresési trendekben is a legnagyobb piaci részesedést birtokló biztosítók dominálnak, közülük nem meglepő módon a piacvezető Allianzra keresnek a legtöbben.

Biztosítók - Google Trendek

 

A Keresési Trendek segítségével azt is megtudhatjuk, hogy melyek voltak az elmúlt hét nap leggyorsabban növekvő keresései:

  1. h1n1 védőoltás    500,00%
  2. netrisk.hu    300,00%
  3. h1n1    300,00%
  4. netrisk    250,00%
  5. kötelező biztosítás kalkulátor    160,00%
  6. biztosítás kalkulátor    160,00%
  7. kötelező biztosítás    140,00%
  8. kötelező    130,00%
  9. biztosítás    130,00%
  10. allianz    110,00%

 

A tízes toplistát az elmúlt héten egyértelműen a kgfb-piac uralta – az első és a harmadik pozícióban levő h1n1-en kívül minden helyezett a kötelező biztosítás témájához kapcsolódik valamilyen módon.

Dr. Csurgó Ottó, a Groupama Garancia nem-életbiztosítási vezérigazgató helyettesének becslése szerint a társaságnál az idei kampányban körülbelül 70% lesz az online kötések aránya. Ez a szám tartalmazza az online alkuszoktól érkező ajánlatokat, továbbá a Groupama Garancia saját elektronikus megoldásai segítségével létrejött szerződéseket is. A biztosítótársaság az internettel nem rendelkezőkre vagy az adatbiztonságra különösen kényes felhasználókra is gondolt, ezért alkotta meg WebAgent szolgáltatását, amelynek lényege, hogy az ügyfelek a fiókokban is megköthetik interneten a szerződést, így jár nekik az online kötésekre vonatkozó 10%-os kedvezmény.

Haraszti Zsolt, a Netrisk ügyvezető igazgatójának tapasztalata szerint érthető, hogy a biztosítók is ennyire az internetre koncentrálnak: a népszerű kalkulátoron az első héten 133 százalékkal több szerződést kötöttek, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ez a hatalmas fejlődés pedig nemcsak a cég intenzív online reklámkampányának, hanem a felhasználók internetre való áttérésének is a jele.

Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi üzletfejlesztési igazgatója elmondta: „A Google keresési volumenje, az online kalkulátorok legfrissebb tapasztalatai és a biztosítótársaságok internetes törekvései is azt mutatják, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás piaca a korábbi évekhez képest még nagyobb mértékben tevődik át az online világba.”

A Google-n zajló keresések milliárdjaiba betekintést nyújtó szolgáltatás, a Keresési Trendek a http://www.google.com/insights/search/ weboldalon érhető el magyarul.