Visszacsúszás a Google-ban

március 15, 2012

Fulton2012-03-15 17:48:22

Tisztelt „Oldalgazda”

Van egy web lapom amit nem rég helyeztem el egy *.hu domain név alá. A régi oldalam *.atw.hu-n üzemel (kb 5 éven át ez volt, de ott már csak az új oldalamra mutató link szerepel). Majd elkedztem közösségi portálokon megosztani az uj oldal elérhetőségét, linkgyüjteményekbe (a régi javítást kértem) további helyekre tettem ki az oldalam stb… Jó is volt, a nevemre majdnem az első lettem jóformán 1 hét leforgása alatt a google találati listában.

Igen ám de ahogy mostanában néztem teljesen lecsúsztam a nevemmel a google-ban. A régi odalam továbbra is az első a nevemre, de az új pár hete 7 volt most a 12-ik rp szinte már nem is jegyzi.(még ami hozzátartozik tettem egy állandóan kb:3 szót ismétlő szövegrészt a „body” részbe, ami a szolgáltatásomra utal. (utólag) mintha onnantól  kezdett volna hirtelen „leesni”, vagy még ami lehet a látogatottság hirtelen visszaesése. (mert mikor a közösségi portálon megosztottam szóval még az elején, akkor nagyon sok látogatóm volt.

Mitől lehet ez és hogy lehetne rajta segíteni? A régi oldalam a „nevemre” továbbra is az 1.-2. helyen áll.:S

Köszönöm előre is

OldalGazda2012-03-20 17:20:07

Kedves László!

Új oldalak esetén simán elképzelhető ilyen ingadozás. Nálam, most a saját domain harmadiknak jön be a két atw-s találat után. 

Általában elmondható, hogy az olyan kifejezésekre, melyekre nem optimalizál senki, gyakran nehezen megmagyarázható ugrálások is előfordulhatnak. Míg pl. egy kurrens kulcsszó esetén — durván leegyszerűsítve — az dönti el, hogy ki hanyadik, hogy hány link mutat rá, addig ezeknél az eseteknél, mint például egy név, sokkal többet nyomnak latba egyéb, az egyes oldalak belső felépítéséhez köthető tényezők, melyek összességét jóval nehezebb számszerűsíteni, mint a külső linkekét, ezért nehezebb is megmondani, hogy egy adott oldal miért jobb mint a másik.

Egy jó tanács egyébként: inkább az olyan keresett kifejezéseke összpontosítson, mint esküvői/lakodalmas zenész (a pontos kifejezést nem tudom, de a tematika ez lenne) mintsem a saját nevére, hisz arra így is úgy is Önre találnak.