Hirdetések rangsorolása

október 18, 2011

A kattintás alapú hirdetési rendszer lényegéből eredően a Google szabadon döntheti el, hogy hol jeleníti meg hirdetésünk, így egy adott kulcsszóra potenciálisan megjeleníthető hirdetések közül azokat teszi a legjobb helyekre, melyek révén a saját bevételei a legmagasabbak lehetnek.

Több hirdetés a Google felületein

Mivel nem a hirdetési felületek kibérléséért, tehát a hirdetések megjelenéséért fizetünk, hanem a kattintásokért, a Google a rendelkezésére álló hirdetési felületeit gond nélkül megoszthatja több hirdető között, akár úgy is, hogy a mi hirdetéseinket a legnagyobb konkurenseink hirdetése mellett jelenítse meg.

Hasonlóan szabadon felállíthat egy rangsort a megjelenített hirdetések között: függően attól, hogy melyiktől várhat nagyobb bevételt, a látogatók figyelmét jobban vagy kevésbé megragadó helyekre teheti az egyes hirdetéseket. Minél előrébb található ugyanis a listában egy adott hirdetés, annál nagyobb eséllyel vesznek róla tudomást a látogatók, egyszersmind annál nagyobb eséllyel vonja el a figyelmüket.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy, a rangsorban hátrébb feltűnő hirdetésre ne kattintanának olykor, hiszen ha így lenne, meg sem jelennének a hirdetések a rosszabb pozíciókban.

Példa a rangsorolás szerepére

Az egyszerűsítés kedvéért tegyük mégis fel, hogy csak az első helyezett hirdetésről vesznek tudomást a látogatók, továbbá két hirdetőnk licitál egy adott kulcsszóra:

  • „A” hirdető hirdetésére a korábbi megjelenések alapján 100-ból 5 látogató kattint, és „A” hirdető 40 forintot kínál egy hirdetésért, így a hirdetés százszori megjelenítéséből 200 forint bevétele származik a Google-nek.
  • „B” hirdető hirdetésére viszont a tapasztalat szerint csak 100 látogatóból 2 kattint.

Ebben az esetben ahhoz, hogy a „B” hirdetése „A” hirdetése elé kerüljön a rangsorban, ahhoz „B” hirdetőnek

  • vagy legalább 100 forint fölé kell vinnie a kínált kattintásra vonatkozó licitet, hogy meghaladja a „A” hirdetése átal jelentett 200 forintos bevételt,
  • vagy pedig az „A” hirdetővel megegyező licit tartása esetén a hirdetési szövegén kell változtatnia ahhoz, hogy 100 látogatóból 2 helyett legalább 6 érdeklődését felkeltse, 

hiszen ebben az esetben lesz nagyobb a Google bevétele az „A” hirdetés által megtestesített potenciális 200 forintos bevételnél.

További tényezők a rangsorolásban

A fenti példát továbbgondolva, „B” hirdető hiába hajlandó többet fizetni vagy a látogatók nagyobb hányadának érdeklődését felkeltő hirdetési szövegeket, üzleti ajánlatokat létrehozni, ha a weboldal, ahová vezeti a hirdetésekre kattintó látogatókat, fölöslegesen pocsékolja a Google kereső felhasználóinak idejét.

Ha egy felhasználó ugyanis egy haszontalan hirdetés miatti csalódása miatt a jövőben alacsonyabb hajlandósággal kattint majd az AdWords hirdetéseire, akkor a mostani nagyobb reklámbevétel a jövőbeli reklámbevételek alakulására lesz negatív hatással, ezért nem feltétlenül éri meg „B” hirdető jelenleg több bevétellel kecsegtető hirdetéseit jeleníteni meg a jobb helyezéseken.

A fentieknek megfelelően ráadásul előfordulhat olyan eset is, hogy akkor sem jelenik meg egy hirdető reklámja, ha csak egy hirdető licitál egy adott kulcsszóra. Ha ugyanis az aktuális kattintás és a nyomán létrejövő látogatás nagyobb mértékben csökkenti a jövőbeli bevételeket mint amekkora a kattintásból származó aktuális haszon, akkor nem fog megjelenni a hirdetés, így továbbra is durván leegyszerűsítve kijelenthetjük, hogy a hirdetési rendszer nem fogja feleslegesen elpazarolni a látogatók figyelmét.

Összefoglalás

A Google azokat a hirdetéseket jeleníti meg a legtöbb látogató figyelmét felkeltő helyezéseken, melyek esetén a kattintások gyakoriságának és a hirdetők által a kattintásokért kínált összegeknek a szorzata a legmagasabb, ráadásul a jelen pillanatban elkönyvelt kattintás nem csökkenti érdemben a jövőbeli kattintások gyakoriságát, tehát a bevételeket.

A rangsorolás szempontjából jobb paraméterekkel bíró hirdetések tehát jobb helyeken jelennek meg, ezért többen kattintanak rájuk. A kevesebb potenciális bevétellel kecsegtető hirdetéseket pedig ritkábban veszik észre; sőt egy bizonyos szint alatt meg sem jelennek a feladott hirdetések.