Keresők erőfeszítései a megértésre

október 14, 2008

A keresések hatékonysága tehát egyrészt azon múlik, hogy a felhasználó mennyire jól „beszéli” ezt, a — gyakran ragozatlan — kulcsszavak egymás utáni beírásával működő közvetítő „nyelvet”, másrészt pedig azon, hogy a keresők mennyire értik meg a felhasználókat.

 

Amit a keresők megtudnak rólunk

Hasonlóan ahhoz, ahogy a keresők működésének mélyebb ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy hatékonyabban keressünk, a keresőknek is sokat segít az általunk feltett kérdések megértésében, ha egyrészt minél többet tudnak meg rólunk: érdeklődési körünkről, földrajzi helyünkről, az általunk beszélt nyelvről, stb., illetve úgy általában arról a fogyasztói, társadalmi, stb. csoportról, melybe tartozunk.

Sok segítséget nyújthatnak a keresőknek annak vizsgálata, hogy egy adott keresőkifejezés beírása előtt milyen weblapokat látogattunk meg. A legegyszerűbb ilyen eset, amikor egymás után több keresőkifejezést használunk (például azért, mert nem jártunk sikerrel a korábbi kulcsszavakkal): ekkor a keresők már hozzánk tudják kötni a korábbi kereséseinket, és ez alapján finomíthatják is akár a válaszukat, még akkor is, ha egyébként nem regisztráltunk, és nem belépett felhasználóként keresünk. Ha mégis regisztrált felhasználóként keresünk, akkor további lehetősége is lesz a keresőnek tanulni rólunk:

Személyre szabott találati rangsorok

Modern keresők — amennyiben regisztrálunk felhasználóként és engedélyezzük engedélyezzük ezt a funkciót — időbeli korlát nélkül eltárolhatják korábbi kereséseinket. Ez alapján képesek arra, hogy a korábbi kereséseinkből leszűrt preferenciák alapján módosítsák azt az általános találati rangsort, amit egyébként a számukra ismeretlen felhasználóknak nyújtanának. Az általunk már korábban meglátogatott oldalak előrébb kerülnek a találati listákban, és ezen oldalak találati kivonatai mellett megjelenhet az is, hogy hányszor vagy mikor látogattuk meg a kérdéses oldalt.

Amit a keresők megtudnak a felhasználók összességéről

A keresők nemcsak az egyének internetes szokásait elemzik egy adott felhasználó szándékainak minél jobb megértése reményében, hanem a felhasználók összességének keresőhasználatát is elemzik. Például az egyes találatok rangsorolásában is szerepet játszhat az, hogy egy találati listában megjelenített weboldal linkjére mennyivel nagyobb vagy kisebb százalékban kattintottak rá a felhasználók a többi, hasonló helyezésen megjelenő weboldalhoz képest (azaz a jó helyezéseken való megjelenés dacára esetleg érdektelennek tartották-e a találatot).

A keresők hasonló adatok elemzése alapján tudják az egyes keresőkifejezések használatának gyakorisága alapján elírt kulcsszavak helyett felajánlani a helyes írásmódot. A felhasználók részéről ugyanis gyakori hibaforrás az egyes keresőszavak elírása. A keresők azonban ilyenkor is készséggel segítenek kulcsszó-javaslataikkal abban, hogy pl. egy idegen hangzású márkanévre megfelelő helyesírással tudjunk keresni.

Sűrűn előfordul továbbá, hogy a felhasználók nem megfelelő keresőkifejezéseket adnak meg, mert az adott kifejezés vagy túl tág témájú (ezért túl sok irreleváns találat is megjelenik), vagy túl szűk a megadott kereső-kifejezés (ami így a megadott formában egyetlen weblapon sem fordul elő). Ekkor a keresők az első esetben például felajánlanak szűkebb témakörnek megfelelő (például az egy kulcsszóra történő keresés esetén több szóból álló, de a keresett kulcsszót tartalmazó) kifejezéseket, vagy pedig olyan weblapokat is megjelenítenek találatként, melyek nem abban a sorrendben, vagy nem pontosan abban a formában tartalmazzák a keresett — legtöbbször több szóból álló — kifejezést.

Összefoglalás

A modern keresők tehát igyekszenek vezetni, tanítani a felhasználót, hogy e sajátságos kommunikáció során minél hatékonyabbak lehessenek, másfelől kevésbé feltűnő mértékben, de hagyják magukat „tanítani” vagyis „tanulnak” a felhasználók viselkedéséből.

A jó keresők nemcsak arra törekszenek, hogy a már megadott kereső-kifejezéseket minél jobban értelmezzék, hanem arra is, hogy tanítsák, vezessék a felhasználót arra, hogy hogyan tudna jobban kommunikálni vele. Manapság pedig a felhasználók is elérhetik, hogy a keresők a találati rangsoroknál figyelembe vegyék preferenciáikat, így javítva a két fél között a kommunikációt.