AdWords hirdetések ára

október 18, 2007

Mennyibe kerül hirdetni az AdWords-szel?

A Google Reklámprogramok lényege, hogy licitálás alapú rendszer segítségével egyszerre biztosítja azt, hogy az AdSense megjelenítők csak a lehető legtöbb bevételt termelő reklámokat jelenítsék meg, és az AdWords hirdetők pedig a lehető legkevesebbet fizessék a hirdetési kampányaik után. A legtöbb bevétel elérése például a [Pay-per-click alapú kampányok] esetében úgy lehetséges, hogy vagy minél nagyobb arányú egy adott hirdetésre az átkattintás, vagy minél nagyobb lesz az az összeg, amit a hirdető egy kattitásért fizetni hajlandó. Ennek értelmében azok a hirdetések után, melyek jobban felkeltik a látogatók érdeklődését — vagy mert vonzó/érdekes, stb. a hirdetett ajánlat és/vagy jól megfogalmazott a hirdetés —, kevesebbet kell fizetniük a hirdetőknek a kevesebb átkattintást vonzó konkurenseiknél azért, hogy jobb helyen jelenjenek meg, vagy egyáltalán megjelenjenek hirdetéseik.

Jövedelmezőség hatása a hirdetések áraira

A rendszer ugyanis mindig, amikor megjelenít egy hirdetési egységet, első lépésben kiválasztja azokat a hirdetéseket, melyek az oldal tartalmával releváns témájúak, majd felállít, az adott helyzetben (adott weblapra, adott konkurencia mellett, adott látogató esetén) érvényes rangsort ezek között a hirdetések között, elsősorban jövedelmezőség szempontjából, majd a rendelkezésre álló hirdetéseket ezalapján a sorrend alapján jeleníti meg. Mivel egy hirdetési egységben véges számú hirdetés jelenik meg, ezért a relatív rosszul teljesítő hirdetések meg sem jelennek. A legjobban teljesítő hirdetés pedig az első, a látogatók számára leginkább feltűnő helyen jelenik meg.

Egyéb tényezők hatása

Az, hogy milyen hirdetések, milyen sorrendben jelennek meg, az adott hirdetési egységet tartalmazó oldal tartalmán kívül még sok más tényező is befolyásolja, mint például a konkurenciaharc nagysága, felhasználó földrajzi elhelyezkedése, vélhető nyelve, stb. (Ezért találkozhatunk olykor magyar nyelvű hirdetésekkel angol nyelvű oldalakon.), vagy akár a többé-kevésbé misztikus Quality Score, ami a primér jövedelemtermelő képességen túl még tovább, a rendszer hosszú távú prosperálása érdekében fontos súlyozást segíti (például az kampányok érkezési oldalának vizsgálatával).

A licitálás szerepe

A megjelenítők oldalán pedig leegyszerűsítve úgy működik a rendszer, hogy hiába lenne hajlandó fizetni egy hirdető akár 100 forintot is egy kattintásért, ha már 50 forinttal biztosítható az első helye az éppen aktuálisan felállított rangsorban, akkor ennél többet nem kell fizetnie, ha az adott weblapon felállított rangsor esetén történik meg a kattintás.

A hirdetéssel megszerezni kívánt látogatottság

A fentiek alapján nagyon változó, hogy mennyibe kerül hirdetni az AdWords-szel: ha kis összeget adunk meg egy átkattintásra (akár a legkisebb, 2 forintos értéket), akkor nagy valószínűséggel a hirdetés olyan rossz helyeken jelenik meg (rosszul teljesítő weboldalak eldugott hirdetési egységeinek utolsó sorában) vagy egyáltalán meg sem jelenik, hogy gyakorlatilag alig tudunk látogatókat szerezni a hirdetések segítségével. Minél többet kínálunk egy átkattintásért, annál többfelé, és annál jobb pozíciókban jelenik meg a hirdetés, ezáltal több kattintást generálva. Létezik továbbá egy olyan pont, melynél többet költve több látogatót tudunk szerezni, azonban a [Konverzió]k ekkor aránytalanul megdrágulnak, ráadásul idő előtt kifutunk a költségkeretből, ami azt jelenti, hogy olcsóbban is hirdethettünk volna. A kampány ára tehát erősen függ attól is, hogy mennyi látogatót szeretnénk oldalunkra vonzani a hirdetések által: ha kitöltjük a büdzsét, akkor mehetünk lejjebb az árakkal, ha nem, akkor legtöbbször nagyobb összegeket kell felkínálni az átkattintásokért.

Az előbbiekben — erősen leegyszerűsített módon leírt — működési modell miatt tehát nem lehet egy egzakt számot megadni arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül általában hirdetni az AdWords rendszerében.

A „AdWords hirdetések ára” című bejegyzést 2007. 10. 18. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 07. 25., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

3. Nem te árazod be a kattintást, hanem a „minőségbiztosítás”

2007. 10. 11. 13:39 · Névtelen hozzászóló →

Azt hihetné az ember, hogy a licit-rendszer maximális hatékonyságot biztosít a hirdetések árazásában. Erre erősít rá az a hazugság is, ami az AdWords nyitóoldalán olvasható az ismertetőben:

„Az AdWords programban teljes mértékben kézben tarthatja a hirdetési ráfordításait. Nincs minimális ráfordítás – Ön döntheti el, mennyit fizet az AdWordsért. Beállítható például ezer forint napi költségkeretként, és húsz forint a hirdetésre való kattintásokért kifizetett maximális összegként.”

Ehhez képest bárki, aki ténylegesen használja a rendszert, tudja, hogy a licit mértékét legalább annyira a Google dönti el, mint a hirdető.

Az elvi minimum, ami jelenleg ajánlható egy kattintásért: 2 Ft. Reálisan 10 Ft/klikk alatt nem nagyon lehet a keresőoldalon megjelenni (a tartalmi hálózatban igen). A probléma az, hogy a 10 Ft igen gyakran felugrik 30/50/100/200/1000 Ft-ra azon az alapon, hogy „nem megfelelő minőségű” a hirdetés. Ezt a magasabb licitösszeget nem kötelező elfogadni, csak akkor a hirdetés az adott kulcsszóra nem fog többet megjelenni.

Hogy mitől nem megfelelő minőségű egy hirdetés? Megfejthetetlen.

Az algoritmus néha így gondolja, néha úgy (akár egyik napról a másikra is oda-vissza módosulhat a véleménye). Előfordul, hogy 2-3 nap és néhány tucat megjelenés után már rossz minőségűnek ítéltetik (az átkattintási arány alapján) egy hirdetés/kulcsszó kombináció – pedig könnyen belátható, hogy ilyen kis minta alapján lehetetlen reálisan felmérni egy hirdetés hatékonyságát.

Az még érthető, ha óriási nagy konkurencia mellett a rosszabb teljesítményű hirdetéseket csak „büntető” tarifával hajlandó megjeleníteni a rendszer. Nyilván nem foglalhatja a helyet a hatékonyabb versenyzők elől. Csakhogy ugyanez történik minimális vagy zéró(!) konkurencia esetén is. Senki más nem hirdet egy adott kulcsszóra rajtad kívül? Nem számít: az eddigi 10 Ft helyett mostantól inkább ajánlj egy kattintásért 200-at, mert a mindentudó algoritmus így döntött.

Érdekes, valahogy ezt a „minőségbiztosítás”-t is sikerült pontosan úgy megoldaniuk, hogy abból a Google járjon jól anyagilag, a hirdető pedig rosszul.

Nem véletlen, hogy minderről másoknak is meg van a véleménye: threadwatch.org/node/7386 (angolul nem tudóknak csak annyit: a „pillage” és a „plunder” is azt jelenti: „fosztogat”).

Megoldás keresése

2008. 04. 24. 07:29 · Névtelen hozzászóló →

Ezen már nem csodálkozom. Nem csak nálunk lopnak, csalnak, másütt is. A különbség az, hogy másütt az egész nem merül ki a csalásban, amellett van az üzletnek pozitív jellege is: itt pl. van hírdetés, még ha az ár nem mindig megmagyarázható, vagy arányos az árral.

Csak annyit szeretnék tudni, hogy milyen alternatíva létezik? Egyébként figyelmetekbe ajánlom a talpramagyar pont freevar pont com honlapot, ahol szintén azt keresik hogy hogyan tovább.

hasonló tapasztalat

2008. 07. 24. 10:00 · Névtelen hozzászóló →

Én pár napja indítottam a kampányomat az adwords-on. Több órát foglalkoztam azzal, hogy kikeressem azokat a releváns kulcsszavakat, melyeket a konkurencia nem használ, de van rá kereslet. Első nap 8 forintért tudtam hirdetni, aztán az algoritmus elkezdte inaktivizálni a kulcsszavaimat és adta az ajánlatokat, hogy emeljem 20 és 30 Ft-ra a CPC-t. Mire fel emelgeti, amikor direkt azokat a kulcsszavakat választottam ki, ahol nincs konkurens adwords???

adwords díj emelkedése

2008. 07. 24. 10:07 · Névtelen hozzászóló →

Mindig ezt csinálja. Marketing fogás, hogy olcsón elindít, aztán folyamatosan emeli a díjat. Természetesen kulcsszótól is függ valamennyire de nekem általában 80 ft körül szokott megállapodni.Persze van olyan is, amiért 2000 forinot szeretne, de az nem is érdekel (ugye).

re: hasonló tapasztalat

2008. 07. 24. 13:15 · Névtelen hozzászóló →

Lehet, hogy az átkattintási arány nagyon alacsony volt, így csökkent a minőségi pontszámod, és emelkedett ár. És még sok oka lehet, látatlanul nehéz megmondani, de nem az van, hogy valaki ül ott, és emelgeti, hogy veled kitoljon.

re: hasonló tapasztalat

2008. 07. 25. 05:40 · OldalGazda →

Szerintem hibás elképzeléseid vannak az AdWords működésével kapcsolatban, ugyanis Te nem a konkurensekkel versenyzel, hanem az emberek figyelméért. A Google ugyanis nem a Te és a konkurensed közötti versenyt váltja készpénzre, hanem az emberek figyelmét. Mivel ez a figyelem véges, ezért nem áll érdekében a Google-nek, hogy a látogatói olyan reklámokat vegyenek észre, olyan reklámok vonják el a figyelmüket, amit aztán nem tartanak érdemesnek a kattintásra. Persze ezt most így feketén-fehéren leegyszerűsítettem, a dolog ennél pár körrel bonyolultabb, de körülbelül megmagyarázza, hogy például miért nem jelenít meg minden ócskaságot (és most itt nem a Te reklámodra gondoltam) a Google olyan kifejezésekre, amire senki sem hirdet: nos azért, mert ezzel elvonná a figyelmet a jobban fizető reklámoktól, növelné a reklámvakságot úgy általában, stb.