Címke: bevétel

Az online marketing optimalizálás nem csak arról szól, hogy „megtaláljuk” potenciális ügyfeleinket az őket érdeklődő ajánlatokkal. Hisz még ha tökéletes is a célzásunk, a költségeket még tovább faraghatjuk, ha figyelembe vesszük, mekkora egy adott online csatornán a figyelem költsége, és mekkora bevételt generálhat számunkra egy-egy ügyfél.

Az érdekes, értékes tartalmak által generált figyelmet számtalan közvetítő adja és veszi a weben, és ezt többféle módon váltják át valódi pénzre. Az árfolyam pedig jó esetben attól függ, hogy az adott célközönség figyelme mekkora hasznot képes generálni. Hasonlóan a valós élet folyamataihoz, a weben is léteznek olyan „tőzsdék”, melyek e különböző árfolyamokat a piac keresleti-kínálati viszonyainak megfelelően alakítják.

Sokan hoznak létre webhelyeket úgy, hogy pl. nem foglalkoznak azzal, hogyan keltik fel az emberek figyelmét; tartalmaik segítségével miképpen érik el, hogy látogatóik bevételt generáljanak. Ahol tehát az online marketing szentháromsága elemei közül egy is hiányzik, vagy nem kap kellő figyelmet, ott gyakran működésképtelen lesz az üzleti modell, így a hosszú távon a webes jelenlét is.

Az emberek figyelmét különböző információk, tartalmak segítségével próbáljuk megragadni, majd addig terelni, amíg bevételt termelnek számunkra — ez minden online marketing tevékenység lényege. A figyelem, a tartalom és a bevételtermelés tehát az online marketing három kulcsfontosságú eleme.

Új, egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb kifizetési mód

Az elektronikus átutalás segítségével a magyarországi AdSense ügyfelek magyarországon vezetett forintszámlájukra utaltathatják át bevételeiket. Ehhez először meg kell adni a választott számla alapadatait, melyre 10 napon belül kisösszegű tesztátutalást fog küldeni a Google: ha megérkezett az átutalás, akkor mód van az újonnan beállított kifizetési mód működésének leellenőrzésére, az átutalt összeg nagyságának megadásával (forintban). Ettől kezdve várhatjuk a leellenőrzött bankszámlára a bevételek tényleges átutalásának megérkezését.

Néhányan már 2006. októberében jelentették, hogy az AdSense kezelőfelületre belépve, a "Fiókom" fül alatt a "Kifizetés részletei" opcióra klikkelve immár elektronikus átutalást is lehet választani. Sokaknak sikerült is elvégezniük a tesztátutalást, azonban az aktuális bevételek kifizetésének esedékessége előtti napokban visszállt a számlájuk a csekkes kifizetés opcióra, majd a megadott és leellenőrzött számlák "Jóváírás sikertelen" státuszba kerültek.

  1. augusztusában azonban néhány felhasználónál újból feltűnt az átutalás lehetősége, sőt a hozzászólások szerint egyeseknek már meg is érkezett az átutalás. Továbbra sem történt meg a magyarországi átutalás lehetőségének hivatalos bejelentése, ezzel együtt a minden felhasználó számára történő általános bevezetése.

A „AdSense bevétel kifizetése átutalással” című bejegyzést 2006. 09. 18. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2012. 04. 26., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

mezo kitoltes

2006. 09. 18. 07:12 · Névtelen hozzászóló →

A bankszamla szamhoz szerintetek mit kell irni? A 3x8 jegyet?Es a bankkod es bank fiok kodhoz?

Koszi Psimagan

Re: mezo kitoltes

2006. 09. 18. 07:16 · Névtelen hozzászóló →

Én azt ókumláltam ki, hogy az első nyolc szám az a bankfiók kódja, a második két nyolcas számcsoport meg a számlaszámod. Ennek megfelelően a számlaszám rovatba a második és a harmadik számnyolcast írtam be, az bankfiók kódja rovatba pedig az első számnyolcast. Meglátjuk, mi fog kisülni belőle... Meg kellene kérdezni az AdSense supportot, csak lusta vagyok.

hitetlen

2006. 09. 18. 10:29 · Névtelen hozzászóló →

nézem nézem, de én se tudok rájönni, mit hová.de kétértelmű

2x8 szam

2006. 09. 18. 12:38 · Névtelen hozzászóló →

A KHs bankszamlaszamom scak 2x8 szamu, remelem ilyenre lesz megoldas.

2x8 szam

2006. 09. 18. 15:25 · Névtelen hozzászóló →

A 2X8 as formátumnál a 3. nyolc számjegy 00000000,

bevaltas

2006. 09. 19. 02:46 · Névtelen hozzászóló →

OTP nel is simman belehet valtani a google csekket nem szamitanak fel semmi koltseget nekem tegnap 211 Ft os arfolyamon vettek meg a csekkem.

hol van ez?

2006. 09. 19. 04:25 · Névtelen hozzászóló →

nézem a kifizetési módot, de nálam továbbra is a kétféle csekk látszik... hmm de remek lesz, ha utalni is tudnak 🙂

hol van ez?

2006. 09. 19. 05:46 · Névtelen hozzászóló →

Ezekszerint nem mindenkinek látszik ez az új opció?

nem látszik

2006. 09. 19. 16:44 · Névtelen hozzászóló →

Mondjuk még most várom a pin-es levelet... már egyszer küldték, csak tévedésből viszaküldték

nekem már el is küldték az számlaellenőrző utalást

2006. 09. 21. 02:45 · Névtelen hozzászóló →

Mai nappal megérkezett a hétfőn megadott számlámra az utalás, és az elküldött összeg megadásával sikeres lett a számla ellenőrzése, tehát mehet majd a kifizetés a következő periódusban 🙂

nekem már el is küldték az számlaellenőrző utalást

2006. 09. 21. 03:02 · Névtelen hozzászóló →

Nekem is most jott meg. Ha jol szamolom ez 2 nap. Ha a penz is ilyen gyorsan fog jonni annak nagyon fogok orulni 🙂 , es vegre nem kell a bankba maszkalni a penzert.

Psimagan

...

2006. 09. 21. 03:20 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!Nekem HVB banknál van számlám, van valaki, aki ennél a banknál van, és sikerült az utalás?Köszönöm!

re: HVB bank

2006. 09. 21. 03:40 · OldalGazda →

Az alábbiak alapján adtad meg a számlaszámot? (ha nem, akkor lehet, az a baj.)

  • a magyarországi bankszámlaszámodból (nem IBAN kód, meg ilyesmi!) az első nyolc szám az a bankfiók kódja, a második két nyolcas számcsoport meg a számlaszám

...

2006. 09. 21. 03:43 · Névtelen hozzászóló →

Bakfiok kód helyesen adtam meg - az első nyolc számotSzámlaszámhoz 3xnyolcas számcsoportot adtam meg - ez gond lehet, hogy az első nyolc számot is megadtam a számlaszámhoz?

re 2: HVB bank

2006. 09. 21. 03:46 · OldalGazda →

Az általam leírt módon megadott adatok biztos, hogy eredményre vezetnek. Elképzelhető, hogyha belekeverted a számlaszámodba a bankfiók kódját is (tehát 3 számnyolcast adtál meg), akkor nem fog működni a dolog. Vérmérséklet szerint szerintem vagy várj még egy kicsit, vagy próbáld meg úgy megadni a számlaszámot, ahogy mi csináltuk.

HVB BANK

2006. 09. 21. 04:02 · Névtelen hozzászóló →

Azért adtam meg a 3*8 számot, mert annyit lehet beírni.Úgy gondolom, ha csak a 2*8 számsor írható be, akkor nem lehetne,24 számot beírni.

A bankfiok kódnál is csak 8 számot lehetett írni.úRosszul gondolom?Megkérdeztem a googles emberkéket, ha válaszólnak kiderül.

milyen arfolyamon fogjak valtani?

2006. 09. 21. 06:35 · Névtelen hozzászóló →

Errol tud valaki valamit? A mi bankunk valamelyik rafolyama, vagy egyben konvertaljak es utana forintba utaljak? Van aki egyebkent nem forint szamlat adott meg?

Koszi Psimagan

Magyarba is utalnak?

2006. 09. 21. 07:39 · Névtelen hozzászóló →

Most akkor mar utalnak ide magyar bankokba is, vagy amikrol beszeltek, ezek mind kulfoldi bankok?

Re: Magyarba is utalnak?

2006. 09. 21. 07:45 · Névtelen hozzászóló →

Igen, magyarországi bankokról és bankszámlákról van szó.

cib

2006. 09. 27. 05:08 · Névtelen hozzászóló →

kapott valaki magyar cib bankos szamlara is teszt utalast? nekem 3. napja nem jott semmi.

cib

2006. 09. 27. 05:13 · Névtelen hozzászóló →

szerintem ráérsz még egy kicsit. Én mondjuk raiffeisen-es számlára kaptam az utalást.

HVB Bank - utalás

2006. 09. 27. 05:15 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!Jöttem megosztani a jó hírt, HVB Banknál van számlám, és a teszt utalás megtörtént ( 7 nap után ).Visszaigazoltam, és most már utalni fogják a pénzt:))

Re: cib

2006. 09. 27. 05:17 · Névtelen hozzászóló →

Nekem CIB-re jott. 2 nap alatt itt volt.

Psimagan

Visszaigazolás

2006. 09. 27. 05:19 · Névtelen hozzászóló →

Pontosan hogy kell visszaigazolni, ha megjött a teszt utalás? Emlékszem, hogy szükség van erre, de nem találom.

...

2006. 09. 27. 05:27 · Névtelen hozzászóló →

Lépésről lépésre: Fiókom - Kifizetés részletei [szerkesztés]- szerkesztésbe belépsz - kijelölöd a számlaszámot - folytatás gomb - és ittmár látni fogod hová kell írni az utalt összeget.

Re: Visszaigazolás

2006. 09. 27. 05:27 · Névtelen hozzászóló →

Lépésről lépésre: Fiókom - Kifizetés részletei [szerkesztés]?- szerkesztésbe belépsz - kijelölöd a számlaszámot - folytatás gomb - és itt már látni fogod hová kell írni az utalt összeget.

Csakcsekk

2006. 09. 27. 05:28 · Névtelen hozzászóló →

Nekem nincs lehetőség az átutalás választására, csak csekket választhatok. :-(Mi lehet az oka?

Re: Visszaigazolás

2006. 09. 27. 05:41 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm, sikerült. Nem jöttem volna rá.

Re: Visszaigazolás

2006. 09. 27. 05:43 · Névtelen hozzászóló →

Szívesen máskor is!

Csakcsekk

2006. 09. 27. 05:44 · Névtelen hozzászóló →

Ez csak teszt időszak, x embernek lehet csak, ha jól tudom

Csakcsekk

2006. 09. 27. 05:54 · Névtelen hozzászóló →

En meg y lettem...Értem.Köszi.

Re:Csakcsekk

2006. 09. 27. 06:05 · Névtelen hozzászóló →

Hmm... vajon tényleg nem mindenki élhet ezzel a lehetőséggel? Mióta van meg az AdSense számlád? Megkaptad már emailban és beütötted már a PIN kódodat? Ugye Magyarországot adtad meg, amikor jelentkeztél az Adsense rendszerbe?

Köszi: JJózsef

Re:Csakcsekk

2006. 09. 27. 06:11 · Névtelen hozzászóló →

Nekem sem él a lehetőség, igaz nem ugrottam rá egyből.Számlám vagy 2 éve van és csekkeket is kaptam már, szóval szerintem véletlenszerű.

harzol

Re:Csakcsekk

2006. 09. 27. 06:16 · Névtelen hozzászóló →

E-mailt kaptam, pin levélben érkezik ha jól tudom, de még nem jött meg.Kb 3/4 éves a regisztrációm, több mint 100 dolcsim van.Szóval csak a pin hiányzik...

Re:Csakcsekk

2006. 09. 27. 06:25 · Névtelen hozzászóló →

Magyarország nem szerepel az átutalásos országok között!https://www.google.com/support/adsense/bin/answer.py?answer=15827&topic=147Jön valakinek átutalással pénze úgy hogy magyarországot adott meg kifizetőhelynek?

Re:Csakcsekk

2006. 09. 27. 06:33 · Névtelen hozzászóló →

Kérlek, olvasd el a bejegyzést figyelmesen. (Első bekezdés második mondatát pedig kifejezetten.)

Re:Csakcsekk

2006. 09. 27. 06:37 · Névtelen hozzászóló →

Hiába olvasom itt hogy igen, ha a google meg azt írja hogy nem...Nem szerepel az átulalásos orik között Magyarország.

Re:Csakcsekk

2006. 09. 27. 13:36 · Névtelen hozzászóló →

Csak néhány mázlista került bele első körben... bár ha beirom a pin-t nem tudom változik-e a helyzet.

Re:Csakcsekk

2006. 09. 28. 02:24 · Névtelen hozzászóló →

4 honapja kb, Magyarorszag volt megadva es igen kaptam mar pint leveleben.

Re:Csakcsekk

2006. 09. 28. 02:52 · OldalGazda →

Hm... Köszi a választ! akkor ezek szerint nem mindenki számára él még ez a lehetőség. Gondolom, ún. tesztidőszak van akkor. Mivel az első elektronikus kifizetések leghamarabb október 15-e után fognak elkezdődni, ezért valószínűsítem, hogy egy-két hónapot várni kell majd arra, hogy hivatalosan is bejelentség/elérhetővé tegyék mindenki számára.Üdv: JJózsef

Megjelent az Elektronikus átutalás

2006. 10. 02. 04:57 · Névtelen hozzászóló →

Ez az én napom 😀 Ma reggel megjelent a banki átutalás lehetősége és megjött a pin kód is 😀

Megjelent az Elektronikus átutalás

2006. 10. 02. 07:33 · Névtelen hozzászóló →

Szintén ma oldódott meg nekem is a csakcsekk problémám.Megjött a pin, beírtam és rögtön volt átutalásra lehetőség.Valószínűsítem, hogy a pin hiánya okozta azt, hogy csak a csekkes fizetést választhattam, és nem volt átulalásos lehetőségem.

Megjelent az Elektronikus átutalás

2006. 10. 02. 08:07 · Névtelen hozzászóló →

Előbb láttam az átutalást és aztán írtam be a pint. Lehet ma szélesebb körben nyitották....

...

2006. 10. 02. 13:30 · Névtelen hozzászóló →

milyen PIN-t kaptatok ti meg ?

...

2006. 10. 02. 17:41 · Névtelen hozzászóló →

a cím visszaigazoló levlapot

...

2006. 10. 03. 00:37 · Névtelen hozzászóló →

ha ilyet nem kaptam még attól függetlenűl tudok számlára utalni ?

csakmert ott az opció meg minden, csak még levelet nem küldött a gugli...

átutalás

2006. 10. 03. 12:08 · Névtelen hozzászóló →

Van egy kis gondom. Már régebben is próbáltam megadni a bankszámlaszámomat külföldi cégeknél, ahol szintén egy kis összeggel történt a leellenőrzés mint itt. Nem sikerült azonban egyik esetben sem az ellenőrzés. OTP-s számlám van. A kb 1 dollárnak megfelelő összeget átutalták és vissza kellett volna igazolnom hogy pontosan hány dollár volt az. Azonban az OTP-nél már forintban jelent meg az összeg. Nem sikerült kiderítenem sehogyan sem hogy pontosan hány dollárrol volt szó, pedig már minden szinten kérdezősködtem az OTP-nél. Így természetesen nem sikerült a leellenőrzés sem.

Van valakinek ezzel kapcsolatban tapasztalata, vagy próbálkozzak más számlával?

Re: átutalás

2006. 10. 03. 16:29 · Névtelen hozzászóló →

Ne aggódj, a forint-dollár váltás miatt, mert forintban utalnak és forintban is kell megadjad az összeget, úgyhogy emiatt nem lehet hiba a folyamatban.

Sikerült beállítanom az átutalás módját

2006. 10. 04. 14:40 · Névtelen hozzászóló →

Látom, más is küzdött, ezért leírom a tapasztalatom. Nekem Budapest Bank folyószámlám van (számlaszám háromszor 8 karakter tagolású: xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx,ebből az első a csoport a *bankazonosító* kód, a második és harmadik csoport a *bankszámla azonosító*, ez nem volt egyértelmű a megadáskor, erre figylejetek).Ma reggel jött az SMS, hogy a GOOGLE ADSENSE próbautálást végzett, ellenőrzendő a számlaszámot (ezt írták is).

Most este visszaírtam az ellenőrző összeget Ft-ban, például: 123,00 formátum kell, szóval a végére két nulla, és onnan már elfogadja alapértelmezett kifizető számlának.

Kifizetés részletei [szerkesztés] Kifizetés típusa: Elektronikus átutalás Pénznem: magyar forint

Üdv: BendePapiTegyük jobbá az iWiW-et projekt! 😉

Koszi

2006. 10. 05. 11:09 · Névtelen hozzászóló →

Koszi a tapasztalatod, nekem segitett, nem tudtam mi az a bankazonositomostmar csak varok hogy jojjon a kissebb osszeg? Mennyire szamitsak 1000, 2000 esetleg 3000 dolar :-)?

Koszi

2006. 10. 06. 03:47 · Névtelen hozzászóló →

Egy-két dollár körüli összeg lesz az szerintem. Tehát csak jelképes. Ennek tényleg csak az a funkciója, hogy leellenőrizzék, hogy jó helyre utalták-e el a pénzt.

help

2006. 10. 06. 15:36 · Névtelen hozzászóló →

Bankszámlaszám < ide adom meg a 8x8-as számot ? (OTPs vagyok)Bank és bankfiók kód: < ide mit adjak meg ?

Re: help

2006. 10. 08. 05:42 · Névtelen hozzászóló →

kérdezd meg az OTP-t, hogy a számlaszámod melyik része adja meg a bankfiók kódját, illetve melyik része az, ami a számlaszámod. Mintha valaki mondta volna már itt, hogy ha csak kétszer 8 számjegy a számlaszámod, akkor az első számnyolcas a bankfiók kódja, a második számnyolcas plusz nyolc darab nulla pedig a számlád száma.

Re: help

2006. 10. 08. 07:33 · Névtelen hozzászóló →

Az OTPnel az elso 8 jegy bankkod, a masodik 8 meg a szamlaszam.

Psimagan

yuhey

2006. 10. 10. 09:32 · Névtelen hozzászóló →

Ellenorzo osszeg nem erte el nalam a 100 Ft-ot :-)agyon kivancsi leszek 15-e utan mikorjon meg a penzem, alig varom.

Az miert van, hogy a bankszamlaszam utolso 4 szamjegye kivetelevel mind ki van csillagozva? Az csak jo ha mindenki latna, max utalni tudnak ra.

Re: yuhey

2006. 10. 10. 11:31 · Névtelen hozzászóló →

Arra en is kivancsi leszek mikor jon meg a le, meg arra is milyen arfolyamon.

Psimagan

sunya

2006. 10. 10. 11:52 · Névtelen hozzászóló →

Ft

Számlanév

2006. 10. 10. 16:42 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!Meg kell adni egy számlanevet is, de az a bajom, hogy én nem tudom mi a számlám neve!OTP-s vagyok!Meg tudná valaki mondani, hogy hol tudom megnézni mi a számlám "neve"?

sunya

2006. 10. 11. 00:01 · Névtelen hozzászóló →

lényegtelen, az csak neked egy segítség, hogy tudd hogy ki küldte a zsét

Re: Számlanév

2006. 10. 11. 01:18 · Névtelen hozzászóló →

A te eletedet konnyiti meg, ha modjuk azt a nevet adod, hogy otps szamlam, mert ha tobb szamlat is beallitasz (mert lehet), akkor igy konnyebben tudod ha valtani akarsz, hogy melyiket allitsd be.

Psimagan

Re: Számlanév

2006. 10. 11. 01:58 · Névtelen hozzászóló →

Szóval ez a "számlanév" nem olyan amit a bankban a számlámhoz állítok be hanem az adsense-n bellül adhatok egy nevet a számlámnak?

Re: Számlanév

2006. 10. 11. 03:33 · Névtelen hozzászóló →

Igen.

Psimagan

Jelentés kezelő

2006. 10. 11. 11:24 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Ez a lehetőség van akinek működik?Én beirtam email cimet, mégsem kapom meg a jelentést e-mailban.Köszönöma segítséget!

Jelentés kezelő

2006. 10. 12. 04:17 · Névtelen hozzászóló →

Szia!

Először a Jelentések/Részletes jelentések aloldalon meg kell adjál egy egyedi jelentést, rá kell klikkeljél a "jelentés megjelenítése" gombra, majd a részletes adatok listája felett megjelenő "egyedi jelentés mentése" mező segítségével rögzítsd a jelentést. Ekkor, ha visszamész, a jelentés kezelő aloldalra, akkor ott már meg fog jelenni a listában az imént mentett egyedi jelentés, ahol tudod állítani, hogy milyen gyakorisággal, milyen formátumban, milyen címre küldje a jelentést. Te megcsináltad mindezt? Ugyanis ez nem magától értetődő...Üdv: JJózsef

Jelentés kezelő

2006. 10. 12. 09:09 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm a segítséget!Sikerült a beállitás, de sok minden más is sikerült, amit ennek az oldal létezésének köszönhetek!

Jelentés kezelő

2006. 10. 12. 09:18 · OldalGazda →

Szívesen, máskor is!

Kifizetés előzmények

2006. 10. 12. 14:48 · Névtelen hozzászóló →

Látszik valahol a rendszerben, hogyha utalás történik?Hol látom, hogy hány $t utaltak ki?Ma aktiváltam a számlaszámomat 😀

Valaki

2006. 10. 12. 18:41 · Névtelen hozzászóló →

Mondjuk így első hallásra nem hangzik túl jól hogy aki már több éve adsense tag várnia kell erre az utalásos menüre, aki meg most kezdte, használhatja. De úgy is lehet nézni, hogy bénázzanak kezdetben az újak, míg kialakul a dolog, majd szólunk a többieknek ha minden ok:)

Re: Valaki

2006. 10. 13. 02:48 · Névtelen hozzászóló →

Tavaly július óta vagyok Adsense tag,de nekem is felajánlották az utalást. Igaz, még csak a teszt összeg érkezett meg.

Mikrra jön meg az utalás?

2006. 10. 13. 05:56 · Névtelen hozzászóló →

Azt tudja valaki, hogy kb mikor fog megjönni az első tényleges kifizetés a számlámra?Már megvan a 100$, és a bankszámlaszámom is visszaigazoltam!?

Re: Mikrra jön meg az utalás?

2006. 10. 13. 06:28 · OldalGazda →

Szerintem még senki sem tudhatja, mert ilyenre még nem volt precedens. Abban biztos lehetsz, hogy mihelyst megérkezik egy pár ember számlájára az utalás, arról ezen az oldalon hallani fogsz. (15-e utánra várható valamikorra egyébként).Üdv: JJózsef

Hivatalos bejelentés három új országról

2006. 10. 15. 16:06 · OldalGazda →

Érdekes, hogy a hivatalos bejelentés az átutalás bevezetéséről csak Csehországot, Szlovákiát és Finnországot említi meg:

http://adsense.blogspot.com/2006/10/eft-available-in-three-new-countries.html

Másik érdekesség, hogy én meg voltam győződve arról, hogy hetekkel ezelőtt beállítottam az online átutalást az adminisztrációs felületen, erre ma azt láttam, hogy csekkes átutalásra volt állítva ez az opció...

Re: Hivatalos bejelentés három új országról

2006. 10. 15. 16:11 · Névtelen hozzászóló →

Nekem is vissza allt csekkre. Most beallitottam ujra az online fizetest. Lehet , hogy meg nincsenek rendesen felkeszulve, vagy problemak merultek fel, es ezert allitottak 15 elott vissza csekkre, hogy ez a honap meg mindenkepp igy menjen.

Psimagan

Re: Hivatalos bejelentés három új országról

2006. 10. 15. 17:09 · Névtelen hozzászóló →

Én is írtam erről pár nappal ezelőtt a hac.kers.hu-n, és én ebből azt a következtetést vontam le, hogy hamarosan mi is sorra kerülünk, esetleg még idén nálunk is hivatalosan működni fog az átutalással való kifizetés.

Re: Hivatalos bejelentés három új országról

2006. 10. 15. 17:24 · OldalGazda →

OK, akkor nem csak én láttam rémeket, hanem akkor másoknak is visszaállt a beállítás a csekkes megoldásra.

Re: Hivatalos bejelentés három új országról

2006. 10. 15. 17:26 · Névtelen hozzászóló →

nekem is visszaállitották, de én már visszaállitottam az utalásra.

Ha kis osszeget tudnak utalni ...

2006. 10. 16. 02:42 · Névtelen hozzászóló →

hat ha kis osszeget tudnak ellenorzo utalaskent utalni, akkro nagyot is kell tudni. Nem ertem, miert kellene a magyaroknak is varni ezzel a lehetoseggel.En is visszaallitottam az utalast bankira.

Ertekelne, hogyha csekkesen kuldik, akkor lehet latni valahol, hogy elkuldtek mar postan?

Tulaj

2006. 10. 16. 02:55 · Névtelen hozzászóló →

A bankszámla tulajdonosának is nekem kell lennem? Nem lehet pl másik családtag számlájára utaltatni? Erről mit tudtok?

Tulaj

2006. 10. 16. 04:11 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem mivel Te adod meg az összes elektronikus számlainformációt, ezért oda utaltatod a pénzt ahová akarod. Ha csekken akarod a kifizetést, akkor még mindig van lehetőséget átiratni a kedvezményezett nevét, de Te ezt nem tudod állítani, ehhez meg kell, hogy kérjed az AdSense Csapatot.

kifizetés

2006. 10. 18. 07:49 · Névtelen hozzászóló →

Látszik az adsense kezelőfelületén valahol, ha kifizetés történik? (utalnak vagy csekket küldenek)Az összegeknél csak a bevételeket sorolják fel, vagy a kifizetéseket is? Akinek volt már valamilyen formában kifizetése az hogy tartja nyilván hogy most épp mennyi gyült össze? talán kézzel összeadja az utóbbi hónapokat?

kifizetés

2006. 10. 18. 07:55 · Névtelen hozzászóló →

Igen latszik a kifizetes is. Van elozo kifizetes ota menupont a gyorsjelentesnel ott kiirja mennyi gyult ossze azota.

Re: kifizetés

2006. 10. 18. 07:57 · Névtelen hozzászóló →

A fizetesi elozmenyeknel vannak osszegyujve a keresetek, es a kifizetesek. Igy ha tobb honapon keresztul lett meg a 100 dolcsid, akkod lesz pl harom kereset felsorolas es utana egy kifizetes felsorolas. Ezek altalaban a kovetkezo honap 23-25 kornyeken kerulnek fel ebbe a menupontba. Tehat ha az elozo honapban lett meg a $100 akkor e honap 23-25 korul kerul fel az oldalra, mint kifizetes. A penz belole kovetkezo honap kozepe fele varhato, ha csekken kerted.

Psimagan

kifizetés

2006. 10. 18. 08:42 · Névtelen hozzászóló →

köszönöm az infókat... elvileg már most lehet kifizetés, mert a 100 már megvolt aug végére... csak most aktiváltam, és rögtön átutalásra is tettem 🙂

Nem fogadja el megsem a bankszamlat?

2006. 10. 23. 17:10 · Névtelen hozzászóló →

Most azt irtak, hogy nem alkalmas a bankszamla az utalasra.

Masnak is ezjon elo?Erre utaltak (ami most is meg van adva), leellenoriztem, minden Ok volt es most megis azt irja, hogy„Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására. Ha EFT-n keresztül szeretne AdSense kifizetésekhez jutni, kérjük adjon meg és ellenőrizzen egy másik bankszámlát.”

Most akkor mi van szerintetek?

Re: Nem fogadja el megsem a bankszamlat?

2006. 10. 23. 17:32 · Névtelen hozzászóló →

Nekem is most ez jott be. En vissza altam most csekkesre, amig ki nem derul mi van.

Psimagan

"remek"

2006. 10. 24. 03:32 · Névtelen hozzászóló →

szintúgy... befizetés, befizetés törölve... sikertelen utalás

"remek"

2006. 10. 24. 03:35 · Névtelen hozzászóló →

talán ünnepnapon megáll nálunk az élet?

szamla

2006. 10. 24. 03:48 · Névtelen hozzászóló →

Nekem is azt irjak a mar ellenorzott szamlara, h nem lehet ra utalni es a fizetest visszatartottak, erdekes h 16.-an allitottam vissza a kifezetest szamlasra...

szamla

2006. 10. 24. 04:10 · Névtelen hozzászóló →

Mivel a legutóbbi hivatalos bejelentésben nem volt szó az átutalás magyarországi bevezetéséről, plusz a fentiek fényében valószínű, hogy valami probléma lehet a rendszerrel, és az átutalás intézménye a biztató jelek ellenére Magyarországon még nem működik...

HMm

2006. 10. 24. 09:07 · Névtelen hozzászóló →

Ha a teszt utalás sikerült akkor ennek is kellett volna. Nem csípem az ilyesmit.

lol

2006. 10. 24. 12:08 · Névtelen hozzászóló →

Kivancsi vagyok kapok-e valaszt erre a dologra a supporttol. Leginkabb az bosszant, hogy csekken sem kapom meg a lovet, majd csak 1 honappal kesobb.

re: lol

2006. 10. 24. 12:32 · Névtelen hozzászóló →

Jaja ez van nekem is 🙁 igy a jovo honap elejen joval kevesebbet tudok inni 🙁

lol

2006. 10. 25. 10:59 · Névtelen hozzászóló →

Mondanom sem kell, a supportra kuldott levelemre senki sem valaszol.

valasz

2006. 10. 25. 13:08 · Névtelen hozzászóló →

nekem ezt irtak a supporttol:

"Továbbá, kérjük, vegye figyelembe, hogy nem áll módunkban megmondani, mikortól lesz a banki átutalás elérhető.

Szíves türelmét előre és utólag is köszönjük."

support válasza

2006. 10. 25. 13:08 · Névtelen hozzászóló →

Kedves ....

Köszönjük e-mailjét.

Szeretnénk értesíteni, hogy technikai okokból kifolyólag jelenleg nem áll módunkban elektronikus banki átutalással küldeni kifizetéseit. Ennek következtében októberi banki átutalása sikertelen volt, és kifizetéseit jelenleg visszatartjuk.

Amennyiben szeretné visszatartani kifizetéseit míg az elektronikus banki átutalást nem vezetjük be hivatalosan Magyarországon, nem szükséges semmilyen változtatást végeznie fiókjában. Ellenben ha USA dollár alapú csekken kívánja kifizetéseit megkapni, kérjük, számlázási adatainál válassza ki a dollár csekkes változatot a következő lépéseket követve : ...

Továbbá, kérjük, vegye figyelembe, hogy nem áll módunkban megmondani, mikortól lesz a banki átutalás elérhető.

Szíves türelmét előre és utólag is köszönjük.

További kérdéseivel, kérjük, látogasson el az AdSense Ügyfélszolgálati Központunkba (...), ahol megtalálhatja a választ az összes AdSense-szel kapcsolatos kérdésére. Ezen kívül, javasoljuk, hogy helyezze el kérdéseit, illetve megjegyzéseit az AdSense megjelenítők fórumán: ( ...).

Üdvözlettel:

EndreA Google AdSense Csapat

/linkeket töröltem belőle mert nem engedi a rendszer/

valasz

2006. 10. 25. 16:57 · Névtelen hozzászóló →

Nekem is jott. Plusz info: "Szeretnénk megnyugtatni, hogy OTP számlája nem lett diszkvalifikálva, és nem kell új fiókot nyitnia. Kérjük, várjon türelemmel, míg bevezetjük a banki átutalást."

ugyanaz nekem is

2006. 10. 26. 01:07 · Névtelen hozzászóló →

De ilyenkor ha atallitom csekkre a kifizetest, akkor azt megint csak kovetkezo honap 15-e korul kuldik el?

-

2006. 10. 26. 03:53 · Névtelen hozzászóló →

Nem, kovetkezo honap 25-e korul.

Magyarorszagon hivatalosan van atutalas?

2006. 10. 29. 05:32 · Névtelen hozzászóló →

Ezen az oldalon : https://www.google.com/adsense/support/bin/answer.py?answer=15827

ott van magyarorszag is. Most akkor mi van?

Psimagan

Re: Magyarorszagon hivatalosan van atutalas?

2006. 10. 29. 10:47 · Névtelen hozzászóló →

Az a fura helyzet van, hogy még nem jelentették be hivatalosan az Adsense blogon, de azóta már Izraelt is bejelentették, és ebből a bejelentésből hivatkoztak az azóta már Magyarországot is tartalmazó listára. Szerintem csak napok, hetek kérdése a hivatalos bejelentés is. Legyünk optimisták 🙂 JJózsef

...

2006. 10. 30. 12:14 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem is csak napok kerdese lehet a dolog, en is most vettem eszre, hogy mar ott van Magyarorszag is a listan. A korabban beallitott szamlat viszont meg nem engedik ujra beallitani...

új bankszámla

2006. 10. 30. 14:53 · Névtelen hozzászóló →

remélhetőleg majd valahogy lehet újra aktiválni a számlát, mert úgy tűnik az ő hibájukból nem sikerült a tranzakció... és nincs másik számlám.

új bankszámla

2006. 11. 02. 04:23 · Névtelen hozzászóló →

En azt az infot kaptam mailben, hogy a jelenleg inaktivva valt szamlak is ujra hasznalhatok lesznek, ha elindul a dolog.

?

2006. 11. 13. 02:44 · Névtelen hozzászóló →

Valakinek valami uj info?

Re: ?

2006. 11. 13. 04:28 · OldalGazda →

Szerintem nézni kellene az http://adsense.blogspot.com -ot, mert az a gyanúm, hogy ott úgyis bejelentik, a még sikerül ebben a fizetési periódusban bevezetni ezt a fizetési formát.

Re: ?

2006. 11. 13. 08:56 · Névtelen hozzászóló →

"Mely országok számára elérhető az elektronikus banki átutalás (EFT) opció?" részen egy ideje megint a régebbi változat vann fenn... amiben nem szerepelnek az új országok.

utalás

2006. 11. 13. 12:50 · Névtelen hozzászóló →

És mindez menynibe kerül? Vonnak le útközben valamit, vagy iylesmi?

re: utalás

2006. 11. 14. 01:45 · Névtelen hozzászóló →

Semmit.

adsense mail

2006. 11. 14. 13:49 · Névtelen hozzászóló →

"Szeretnénk értesíteni, hogy technikai okokból kifolyólag jelenleg nem áll módunkban elektronikus banki átutalással küldeni kifizetéseit. Ennek következtében visszaállítottuk kifizetéseit az USA dollár alapú csekkes változatra."

no átutatlás

2006. 11. 15. 02:41 · Névtelen hozzászóló →

Technikai hiba történt a jóváírás közben. Nem tudtunk jóváírni számláján. Technikai hiba történt a jóváírás közben. Nem tudtunk jóváírni számláján.

Mi most a teendő:

Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására. Ha EFT-n keresztül szeretne AdSense kifizetésekhez jutni, kérjük, adjon meg és ellenőrizzen egy másik bankszámlát. Vagy pedig választhat egy másik fizetési módot.

no átutatlás

2006. 11. 15. 03:04 · Névtelen hozzászóló →

Folytatva:

Nos, hiába adom meg neki, a már egyszer sikeresen leellenőrzött számladatokat, visszadobja:"Ismétlődő számla adatok. Már elküldte ezt a számlát."

Ha pedig a radio gomb segítségével választom ki a régi, ismétlem - már egyszer kiseresen leellenőrzött számlaadatokat-, akkor az előző hozzászólásomban írt szöveg jelenik meg.

OTP-s számlaszám.

Másnak mi a tapasztalata?

no átutatlás

2006. 11. 15. 05:13 · Névtelen hozzászóló →

bocsánat, nem szóltam.

Most néztem az E-mail fiókom; levél jött a Google -tól, hogy az átutalás bizonytalan időre felfüggesztve.

no átutatlás

2006. 11. 15. 12:17 · OldalGazda →

Én nem kaptam ilyen levelet 🙁 Mindenesetre úgy tűnik, hogy ebben a fizetési ciklusban sem lesz bevezetve a dolog. Kár.

Valami valtozas?

2007. 01. 10. 17:41 · Névtelen hozzászóló →

Valaki tud esetleg valamit errol? Mamrint hogy lesz valami valtozas? Mikor lehet hasznalni Magyarorszagon?

Magyarországra érkezett a Google

2007. 02. 15. 04:04 · Névtelen hozzászóló →

Azt hiszem ez minket is pozitívan érintő hír:

http://www.hwsw.hu/hirek/32927/google_magyarorszag_kepviselet_peresztegi_zoltan.html

Átutalásos fizetés

2007. 07. 18. 08:40 · Névtelen hozzászóló →

Ma ismét megjelent a fiókomban az átutalásos lehetőség, némi ellentmondással, mert az átutalásos országok között nem szerepel Magyarország, de javasolják, hogy állítsam be magamnak....Szóval, mi van most?

Átutalásos fizetés

2007. 07. 18. 08:49 · Névtelen hozzászóló →

Egész pontosan aszonnya hogy:

"Tipp Gyorsabb, biztonságosabb kifizetéseket kaphat az elektronikus banki átutalás segítségével; AdSense kifizetéseit egyenesen a bankszámlájára utaljuk át. Jelentkezzen ma! "

Átutalásos fizetés

2007. 07. 18. 09:29 · Sajt →

És tényleg ott van a lehetőség!

De ebben a honapban szerintem ez már nem érvényes, mert

"Amennyiben ezeket a beállításokat a hónap 15. napja után módosítja, vagy az adott havi vagy a következő havi kifizetési ciklusban lép érvénybe."

Átutalásos fizetés

2007. 07. 18. 09:48 · Névtelen hozzászóló →

Az átutalás nyilván sokkal kényelmesebb, de előfordulhat, hogy mikor utalják, alacsony az árfolyam. Emiatt egy nagyobb összegnél sokat lehet veszíteni, esetleg többet, mint a csekk beváltásánál felszámított banki költség. A csekkel lehet várni egy jobb árfolyamra. Igaz, a csekknél pl. legutóbb zárolták a számlámon a teljes összeget, míg hozzájuk be nem érkezett.

...

2007. 07. 18. 11:15 · Gabber →

Csekkel sem várhatsz végtelenségig, 2-3 hónapot talán maximum, utána lejár a csekk. Ennyi idő alatt pedig nem fog olyan lényeges változás beállni, hogy érdemes legyen várni rá.

Utalásnál távábbá nem kell bankba menned, sorban állnod, és mindig vacilálni hogy na most egyből fizetik vagy várni kell 1 hónapot, és magyarázkodni hogy milyen atom biztos a csekk és váltsák már be mert sosem akarják egyből.

Átutalásos fizetés

2007. 07. 18. 11:39 · Névtelen hozzászóló →

Most valamivel több, mint egy hónap alatt volt 12 Ft körüli különbség, ami 500 $-nál 6000 Ft.

Átutalás, árfolyam

2007. 07. 18. 11:39 · hunvista →

Igaza van Sajtnak. Nézzétek meg az árfolyam alakulását: http://www.mnb.hu/engine.aspx?page=arfolyamtablazat&query=2007.06.13.,2007.07.18.,1,USD / 2007. 06. 13. 191,98 - 2007. 07. 13. 178,14. Nekem 13.-án érkezett a csekk és az előző havihoz képest 13 forintal kaptam volna kevesebbet ha szaladok a bankba. Ez most 10 000 ft különbség nálam. Nem mindegy! Várok és figyelek. Ezt írják ma: http://www.euractiv.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid=2322 Tehát 10 000 ft-ért szívesen várok majd a bankba 10 percet.

...

2007. 07. 18. 12:24 · Gabber →

Bocs de az alakulásból pont az látszik hogy egyre lejebb megy a forint, ergó nem érdemes várni semmire.

Re:

2007. 07. 18. 12:28 · OldalGazda →

Nekem az van, hogy már volt egy számlám régebben, amihez most kiír valami olyasmit, hogy jóváírás sikertelen volt (amit utólag állítottak be szerintem kézzel, mert a teszt-jóváírás igenis működött még tavaly), és nem engedi meg mégegyszer megadni ugyanazt a számlaszámot, másikat pedig nem szeretnék.

A csekk kontra átutalás témakörhöz: ha netán céges névre történik a kifizetés, nagyon nem mindegy, hogy az az EU-n belülről vagy kívülről jön az a bevétel. Az ÁFA miatt nem tudom mi van, de ami biztos, hogy ha Írországból fognak utalni (ahonnan pedig a teszátutalás is jött), akkor ahhoz a cégnek kelleni fog EU-s adószám, ami miatt meg nem lehet EVÁs a cég, és így tovább. Ha amerikából jön a csekk, akkor pedig nem kell EUs adószám...

Gabber, Gabber...

2007. 07. 18. 12:30 · hunvista →

Remélem nem sértődsz meg, de benned sem egy közgaszdász veszett el.

...

2007. 07. 18. 12:37 · Gabber →

Miért sértődnék meg, ez full logikus. Vársz még 1 hónapot a beváltással és lehet hogy buksz újabb 20Ft-ot. Ez ennyi. Senki sem tudja mi lesz, egy két éve írt előrejelzés meg végképp nem.

:))

2007. 07. 18. 12:46 · hunvista →

Vazze rossz linket tettem be véletlenül, már megint kapkodtam, elvégeztem a dolgom és javítok :)))))) Majd megkeresem a mai cikket, amiben arról írnak, hogy innen már csak jobb lehet nekünk az árfolyam. Bocs, nevetek magamon 🙂 Viszont az árfolyam alakulásból világosan látszik a lényeg.

...

2007. 07. 18. 12:57 · Gabber →

Egy bizti, ha te értel hozzá és szeritned a jelenlegi rossz helyzet jobb lehet, akkor nem zárkózom el a lehetőségétől:)

nyom

2007. 07. 19. 03:50 · Névtelen hozzászóló →

Engem inkabb az adozas resze aggaszt, csekknel nem sok nyoma van a dolognak, akarkitol kaphattam, mig utalasnal eleg egyertelmu...

átutalás - csekk

2007. 07. 19. 03:54 · ManiAc →

Azt is érdemes belekalkulálni, hogy annyira ne legyen egyszerű a helyzet, hogy a K és H -nál, például ahol én is be szoktam váltani a csekkeket, az vétel során valuta árfolyammal számolnak, átutalásnál (illetve csekk beszedésnél is) meg elvileg deviza árfolyamon, ami némileg kedvezőbb.

Én személy szerint annak örülnék a legjobban, ha Paypal -ra utalnák, mint sok más cég. Azzal addig vár a delikvens ameddig csak akar, sőt ha eleve a Paypal-ról költi el, még átváltás sincs. Igaz, a tapasztalat az, hogy bár 25e fölött bár ingyen megy az utalás, az árfolyam lehetne jobb ott is.

Szerintem senki se tudja előre megjósolni az árfolyamot (legalábbis aki igen az egész más dimenziókban mozog mint mi...), ezt nem gondolhatjátok komolyan.

otp

2007. 07. 19. 04:01 · Névtelen hozzászóló →

En OTP-nel valtom a csekket, kp. kezbe azonnal, semmilyen kezelesi koltseg sincs...

Re: otp

2007. 07. 19. 04:15 · Névtelen hozzászóló →

Én is OTP-nél váltom be, céges számlára megy, kezelési költség min. 3000 Ft.

Re: otp

2007. 07. 19. 04:19 · Névtelen hozzászóló →

Ugy latszik a cegeket sulyosan lehuzzak...

...

2007. 07. 19. 07:22 · Névtelen hozzászóló →

otp,keszkenz,semmi levonas.

Re:Átutalásos fizetés

2007. 08. 14. 13:29 · AdSenseTanacsado →

Azok a Megjelenítők, akik tavaly októberben sikeresen igazolták bankfiókjukat a teszt ellenőrző összeggel, majd a rendszer automatikusan visszaállította ezt a csekkes kifizetésre (a banki átutalás lehetőségének meghiúsulása végett), most ha a fiókjukban a fizetés részletei szerkesztésben (amennyiben az Elektronikus banki átutalás opció fel van tüntetve) kiválasztják a már igazolt bankszámlájukat holnap éjfélig (azaz augusztus 15-ig), e hónap végén már átutalás formájában jutnak kifizetésükhöz.

...

2007. 08. 14. 13:50 · Gabber →

Ez nagyon kétértelmű bejelentés volt. Akinek csak most volt lehetősége az átutalást kiválasztani az akkor hiába állította be és nem fog most átutalást kapni?

Re:Átutalásos fizetés

2007. 08. 14. 16:14 · Névtelen hozzászóló →

Eloszor is koszonjuk, hogy kaptunk egy benfentes valasxt is!

Az, hogy annal a szamlanal "jovairas sikertelen" van (regen jott erre teszt utalas, csak amikor atallt vissza csekkre, akkor lett ilyen), az nem gond?

de

2007. 08. 14. 19:35 · Névtelen hozzászóló →

Gabber, szerintem, meg remélem is, hogy aki most állította be, az is meg fogja kapni 🙂 Pár napon belül kiderül, én már hónap elején beállítottam, októberben viszont még nem.

Re:Átutalásos fizetés

2007. 08. 15. 03:28 · OldalGazda →

Ez szuper jó hír, csak nem mindenkinek: Sajnos azok, akiknek jelenleg (még tavaly október óta) JÓVÁÍRÁS SIKERTELEN státuszban van a megadott bankszámlájuk, nem tudják a leírtaknak megfelelően kiválasztani az átutalásos fizetést, mert a rendszer azt válaszolja, hogy "Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására.".

Re:Átutalásos fizetés

2007. 08. 15. 03:35 · Névtelen hozzászóló →

Mikor kerül teljes bevezetésre az átutalás? Én év eleje óta nyomom az adsense-t, de csak a kétféle csekk jelenik meg, mint lehetőség.

Atutalas arfolyam

2007. 08. 30. 04:11 · Névtelen hozzászóló →

Ha valakinek meg megjott az atutalas, meg tudna irni, milyen arfolyamon ment. Nekem 188,x volt.Koszi

árfolyam

2007. 08. 30. 04:28 · Névtelen hozzászóló →

188,809159

tegnap az MNB közép: 189,85

az áfolyam elég google-os 🙂

2007. 08. 30. 04:29 · Névtelen hozzászóló →

kb: keress rá a googleon: 1 usd in huf

...

2007. 08. 30. 08:44 · Névtelen hozzászóló →

Aham, szóval ez nem bank függő? Én azt hittem dollárt utalnak mert pl én mindent angolra állítottam és dollárokról van szó mindenütt, így gondoltam dollárt utalnak. Továbbá pont ennyi a bankom közép árfolyama szóval akkor mi az igazság?

...

2007. 09. 03. 07:18 · Névtelen hozzászóló →

"Sajnos azok, akiknek jelenleg (még tavaly október óta) JÓVÁÍRÁS SIKERTELEN státuszban van a megadott bankszámlájuk, nem tudják a leírtaknak megfelelően kiválasztani az átutalásos fizetést, mert a rendszer azt válaszolja, hogy "Ez a bankszámla többé nem alkalmas EFT utalások fogadására."."

Ez igy van, ezzel kapcsolatban en irtam adsense supportnak meg a tavalyi kiserletkor, es azt mondtak, hogy ez a statusz torolve lesz, hiszen egyszer mar validalva lett a szamla. A kerdes, hogy mikor? Insider baratunk erre is adhatna valaszt.

insider

2007. 09. 03. 07:51 · Névtelen hozzászóló →

"Insider barátunk" - mint azt olyan frappánsan fogalmaztad, azt is megsúghatná pölö, hogy mikorra jön el az az idő, amikor nem csak néhány "kiváltságos?" felhasználó kapja majd átutalással a lóvét!

...

2007. 09. 04. 08:37 · Névtelen hozzászóló →

Ma jott valasz, hat no komment, itt is droidok dolgoznak, ugy tunik. Mikozben leirtam, hogy mar korabban validalva lett a szamla, es tavaly azt igertek, hogy a statusz torolve lesz:

"Ennek a hibának a leggyakoribb oka a pontatlanul beírt számlaszám, így első lépésként ellenőrizze, helyes adatokat adott-e meg. Ehhez, kérjük, adja meg újra bankszámlaadatait.

Ha 'Már létező számlaadatok' hibaüzenetet kap, akkor az eredetileg megadott adatok feltehetőleg helyesek voltak. Ez azt jelenti, hogy a gond a bankszámlájával kapcsolatos, ezért nem áll módunkban EFT-fizetést küldeni erre a számlára. Adjon meg más számlát az EFT-fizetésekhez, vagy válasszon más fizetési módot."

...

2007. 09. 05. 07:36 · Névtelen hozzászóló →

Sikerult elernem, hogy kitoroljek a szamlaszamot a rendszerbol, de nem tudom megadni ujra, mert eltunt teljesen az elektronikus atutalas lehetosege. 🙁 Nesze semmi, fogd meg jol.

...

2007. 09. 05. 07:54 · Névtelen hozzászóló →

Én eddig sem értettem és nem is láttam ezt a lehetőséget... most sem.Lecsaptál valami kísérletezgetésre.

fizetés

2007. 10. 03. 07:50 · Névtelen hozzászóló →

sziasztokaz lenne a kérdésem, az adsene-szel kapcsolatban, hogy ez akkor teljesen ingyenes vagy sem?sajnálom de nem értem a következő állítást:"Ön a következő kifizetési formát választotta: Csekk - Szabványos kézbesítés. A csekkeket US Dollars valutanemben állítjuk ki, és a Fiókbeállítások oldalon szereplő címre postázzuk."Ezek szerint küldenek nekem egy csekket amin X összeg van és azt be kell fizetnem?vagymint egy utánvétel, kihozza a postás és a csakken szereplő értéket kifizeti?aki tud, legyen szíves válaszoljon nekem a d_boy@freemail.hu címemreköszönömTamás

fizetés

2007. 10. 03. 07:56 · Névtelen hozzászóló →

Előszöris olvasd mégegyszer végig ezt a topicot és minden világos lesz.Másodszor: Kapsz majd sima levélként Svédországból egy levelet, abban lesz a csekk. Azzal szépen besétálsz a legközelebbi K&H vagy OTP fiókba és Forintban megkapod a csekken szereplő USD ellenértékét. Mindezt egy fillér költség nélkül.

csekk eladás gond

2007. 10. 03. 09:31 · Névtelen hozzászóló →

Ma az otp valuta/deviza fiókjában azt mondta az ügyintéző, hogy megváltozott valami szabály és csak számlára teszik a pénzt (nyissak náluk számlát)... csak az ügyintéző kavart vagy valóban nem lehet mostmár valami jogszabály miatt csekket készpénzért eladni?

csekk eladás gond

2007. 10. 03. 09:37 · Névtelen hozzászóló →

Inkább bele sem gondolok, hogy mennyit szivattak engem az otp-sek ezzel az első csekkemnél. Átmentem a K&H-hoz és láss csodát, már az 5. csekket is gond nélkül beváltották. Legutoljára már az ügyintéző csaj érdeklődött, hogy őt is érdekelné, hogyan működik ez a googlés dolog, mert egyre többen váltanak be náluk ilyen csekkeket. 🙂

Keco

2007. 10. 03. 09:46 · Névtelen hozzászóló →

Ja, én is ma de. váltottam be és 10 perc múlva már a kezemben is volt a lóvé.172 a dollár waze....

Keco

2007. 10. 03. 10:04 · Névtelen hozzászóló →

Szar az árfolyam, hiszen dübörög a gazdaság, erős a forint. 🙂

otp

2007. 10. 04. 03:59 · Névtelen hozzászóló →

Ahany ugyintezo, annyi megoldas az OTP-nel. Siman kezbe adjak amugy a penzt egy adatlap (felelossegvallalo nyilatkozat) kitolteseert cserebe (de ma reggel pl. ez sem kellett), ehhez kell ragaszkodni, ha nem hajlando, menj at masik ugyintezohoz. Nekem amugy ma majdnem 176-ert valtottak.

otp

2007. 10. 04. 04:05 · Névtelen hozzászóló →

Ma reggel a káendhá 170-en váltotta nekem. Durva...

Keco

2007. 10. 04. 05:21 · Névtelen hozzászóló →

Akkor én jól jártam :DAmit ma megtehetsz...

szegeden

2007. 10. 05. 07:54 · Névtelen hozzászóló →

Hát nekem szegeden sehogy sem sikerül számla nélkül beváltatni... részletek a csekkes témában.

...

2007. 10. 08. 12:26 · Névtelen hozzászóló →

szegedennek: K and H-t próbáld a Csészényi téren, ott szépek a csajok is:) Beváltják. Csak néha lassúak.

Csekk beváltás

2007. 10. 25. 14:57 · Névtelen hozzászóló →

Saját tapasztalat, hogy amíg egy K&H bankban KP dollárban kifizetik kezelési költség nélkül(!), ugyanott egy hónapra rá 40 nap után fizetik ki, majd ugyanabban a fiókban ismét egy hónap után folyószámlát kérnek. T-boy.

Átutalás

2007. 11. 21. 06:00 · Névtelen hozzászóló →

Most akkor megy már valakinek az átutalásos kifizetés?

Re: Átutalás

2007. 11. 21. 06:17 · Névtelen hozzászóló →

Nekem most fog jonni a 3ik. Raadasul eleg jo arfolyamokon jon.

Re: Átutalás

2007. 11. 21. 06:24 · Névtelen hozzászóló →

Tényleg, neked már rendszeresen utalnak? Ez kemény. A keresőmarketing nap-on Peresztegi a feltett kérdésre, miszerint mikor lesz már lehetséges ez az átutalásos dolog, valami olyasmit mondott, hogy azért nem tudták még eddig bevezetni, mert az Google rendszereinek túl kicsi a forint, mint egység, ezért nem nagyon tudja értelmezni az ő dollár-alapú világnézetük...

Re: Átutalás

2007. 11. 21. 07:04 · Névtelen hozzászóló →

Akkor amikor irtak, hogy mostantol lehet probalni, azota megy. honap vege fel jon meg a penz, kb deviza kozep arfolyamon.

Miért fizet annyit, amennyit a rendszer?

Hány százalékot juttat a Google az AdSense megjelenítőknek?

Egyes források meglehetősen nagy százalékarányt 78,5%-ot valószínűsítenek, bár ez nem hivatalos adat. Részletek: http://www.jensense.com/archives/2006/01/adsense_pays_pu.html

A „Mitől függ az AdSense bevétel nagysága?” című bejegyzést 2006. 03. 06. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2009. 01. 27., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

re: milyen %-t ad a google

2006. 03. 02. 05:01 · Névtelen hozzászóló →

A kérdés az miből ad 78.5%-ot. Google a saját hirdetőit is bacsapja. Próbáljátok ki, hogy magas CPC-t adtok meg egy kulcszóra. Pl. CPC-re megadsz 1000-et akkor kiadja egy kulcsszóra, hogy az első pozició 187-be fog kerülni neked, de ha megadsz hozzá egy alacsony CPC-t pl 12-t akkor is első pozicióra rak. Persze nem minden kulcsszónál. A másik érdekes kérdés lehet, hogy mi alapján rangsorolja az adsense programban lévő ügyfeleket. Mert pl egy magyar domainnél tizedét fizeti mint pl egy .com-osnál hiába 98%-ban amerikai és japán a látogatók többsége.

re: milyen %-t ad a google

2006. 03. 02. 06:26 · Névtelen hozzászóló →

epp a minap olvastam valahol, hogy a google nem az alapjan jeleniti meg a hirdetest az oldaladon,h melyik fog neked a legtobbet fizetni ha valaki raklikkel, hanem az alapjan,hogy melyik hozza a legtobbet a googlenak. ez teljes mertekben ertheto ugye. Ugyanis, tegyuk fel,hogy van A es B hirdetes, az A fizet 10$-t, a B 5$-t. Viszont ha a google belso adwords statisztikajaban a B kulcsszora az hirdetest megtekintok 10%-a kattint, az A-ra meg csak 2%, akkor nyilvanvaloan a B-t fogja megjeleniteni nalad, mert igy nagyobb lesz a bevetele. statisztika.

Ennek ellenere en se ertem,h ha adwordsben keresek a kulcsszavakra joval tobb penzt ir ki, mint aminek en a 78%-t kapom egy-egy klikk utan. Nem igazan sikerul pld 1 dolcsi feletti klikkelest begyujteni, pedig igyekszem:)a domain se magyar...klatuu

re: milyen %-t ad a google

2006. 03. 02. 06:47 · Névtelen hozzászóló →

szerintem amit irsz, hogy megasz CPC-nek pld 1000-t akkor 187-t ad ki elsonek, ha kevesebbet akkor is ez... igy nem igaz. legalabbis nalam az adwords sose poziciot ir ki, hanem intervallumot. 1-3. tehat ezt fogd fel ugy (szvsz),hogy 187-be kerul az elso hely a harmasban, es 12-be a harmadik....

amugy meg ha mar az adwords-t probalgatod, szerintem egy nagyon jo tool a Keyword Tool -> Site-Related Keywords. itt ha megadod a sajat weboldalad, az adwords beolvassa a webed tartalmat es online kilistazza milyen kulcsszavak talalhatoak az oldaladon, es mennyit ernek. szerintem ez nagyon jo kis optimizalasi segedeszkoz lehet adsenset hasznalo webekhez...

Egyebkent abban,h mennyit kapsz a googletol egy klikk utan nagyban fugg attol is,h honnan erkezik a latogato aki klikkel.Megeshet ugyanis,h az aki sokat fizetne neked egy klikkert letiltotta a hirdetesei megjeleneset az USA-n kivul. igy neked mar csak a kevesebbet fizeto jut... klatuu

...

2006. 03. 02. 07:27 · Névtelen hozzászóló →

Eddig nekem nem jelent meg a Site-Related Keywords, de utána néztem és kiderült csak angol nyelven érhető el. Köszi.

re: milyen %-t ad a google

2006. 03. 02. 07:35 · Névtelen hozzászóló →

örülök, hogy jó kérdés merült fel, kiváncsi lennék JJózsef válaszára is. Egyébként mindenkinek köszi, finoman szólva is: szerintem tanulságos...

re: milyen %-t ad a google

2006. 03. 02. 08:08 · OldalGazda →

Az az igazság, én sem tudom, hogy most akkor pontosan mi alapján mennyit fizet, illetve mennyire "jó" hirdetéseket dob az AdSense: akárcsak a Keresések során történő Rangsorolás ez is olyan bonyolult dolog, ahol vagy csak találgatni lehet, vagy pedig sok időt kell vele játszani, hogy az ember valamilyen szinten kiismerje magát.

Egy biztos: csak akkor működik a rendszer hosszú távon, ha mindhárom félnek megéri (hirdető - Google - tartalomszolgáltató).

Azt azért vegyétek figyelembe, hogy a magyar nyelvű hirdetési szegmens a hibaszázalék nagyságrendjében van, ennek megfelelően a rendszer nem feltétlenül úgy működik a magyar hirdetéseknél, mint a nagyobb nyelvek esetén, és ez is nehezíti a helyes következtetések levonását.

Ja, és egy link a végére (bemutatja, hogy milyen bonyolult az AdSense - AdWords - Google kereső konglomerátum működése): http://www.vaughns-1-pagers.com/internet/adwords-adsense-diagram.htm

Érdekes következtetés olvasható ott, hogy ha 0.05 dollár a minimum ár az AdWords-ben, míg az AdSense-ben 0.01 a legkisebb kifizetés, akkor könnyen kiszámolhatjuk, hogy akár 80%-ra is felmehet az az összeg, amit a Google Inc. megtart magának. Összességében az oldal szerzője 20-80% közé teszi a webmestereknek juttatott százalékot.

Üdv: JJózsef

oldalhoz rendelt keyword-ok

2006. 03. 10. 04:03 · Névtelen hozzászóló →

Lehet, hogy hulyeseget kerdezek, de mitol fugg, hogy milyen keywordoket rendel az adsense az oldalhoz? (amit a Site-Related Keywords-ben latni)

Koszi Psimagan

oldalhoz rendelt keyword-ok

2006. 03. 10. 04:05 · OldalGazda →

Attól, hogy milyen kulcsszavak szerepelnek az oldalad tartalmi részében, illetve az oldal url-jében.

oldalhoz rendelt keyword-ok

2006. 03. 10. 04:21 · Névtelen hozzászóló →

OK 🙂 Akkor mi szamit kulcsszonak?

Psimagan

oldalhoz rendelt keyword-ok

2006. 03. 10. 04:36 · OldalGazda →

Minden olyan szó, amiért hajlandóak fizetni a hirdetők, hogy az adott szót tartalmazó weboldalon, vagy az adott kifejezésre adott Találati rangsorban megjelentethessék hirdetésüket.

oldalhoz rendelt keyword-ok

2006. 03. 10. 04:44 · Névtelen hozzászóló →

Most mar ertem. 🙂

Koszi Psimagan

Nem értem

2006. 03. 31. 01:14 · Névtelen hozzászóló →

Éreklődi szeretnék, hogyan lehetséges, hogy fórumomban megvitatták felhasználóim, hogy ha egy bizonyos hírdetésre kattintanak, regisztrálnak (nem én hívtam fel erre figyelmüket!) érdekes infót kapnak, amerikai ösztöndíj lehetőségekről. A csatorna jelentésben, viszont egy kattintást nem láttam arra a hírdetésre.A kérdésem arra irányul, lehet, hogy a külföldi hírdetéseim nem is számítanak? Mért jelennek akkor meg? Köszönöm az eddigi segítséget.I.V

Re: Nem értem

2006. 03. 31. 01:43 · OldalGazda →

Tanácstalan vagyok, annyi biztos csak, hogy az idegennyelvű hirdetésekért is kapnod kellene jutalékot. Javaslom kérdezd meg a Google AdSense csapatot, hátha tudnak valamilyen magyarázattal szolgálni. Üdv: JJózsef

ui: jó példa ez az eset arra, hogy a kontextusban megjelenő hirdetések akár még hozzáadott értéket is jelenthetnek.

Re: Nem értem

2006. 03. 31. 01:55 · Névtelen hozzászóló →

1-2 orat keshet a jelentesben az informacio megjelenese, sokszor a keresett penz nagysaga es a kattintasok sama sincs szinkronban,valoszinu 2 kulonbozo szerver szamolja.Ha regebben volt mint 1-2 oraja akkor jelezd a googlenal,h valami hiba van naluk, hacsak a forumolvasoid nem olyan rosszindulatuak,hogy nem egyenesen a hirdetesre kattintanak, hanem jobbklikkel bemasoljak az URL-t a memoriaba, majd egy uj ablakban kitolrik az elejerol a pageads.google cimet, es direkt mennek a hirdeto weboldalara megfosztva teged a beveteledtol. Ami lassuk be, eleg valoszinutlen 🙂 klatuu

Re: Nem értem

2006. 03. 31. 02:11 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem a google szerverei egyre terheltebbek az adsense elszámolással. Nekem van, hogy fél napon keresztül 0 db kattintást számolnak el, holott tudom, hogy volt kattintás, aztán egyszercsak megjelenik 3-4 kattintás eredménye is.-trucktor-

Re: Nem értem

2006. 05. 15. 19:27 · Névtelen hozzászóló →

A másik érdekes dolog, hogy amióta nőt az oldalamon a kattintások száma egyre kevesebbet fizet a google. Sőt van olyan is, hogy 10 kattintásnál X összeget ír ki, míg 20-nál már csak X összeg felét az összes aznapi bevételre.Nincs valami elfogadhatóbb alternatívája az Adsense-nek?

Picasa

2006. 05. 16. 03:42 · Névtelen hozzászóló →

A google hirdetésében az áll, hogy akár 1 $-t is fizet a picasa letöltése után. Nos, nekem ***törölve*** $-t ad egy-egy picasa letöltésért. Hogyan jöhet össze az 1 $?

Picasa

2006. 05. 16. 03:54 · OldalGazda →

Attól függ, hogy honnan töltik le, és installálják a programot. Lehet, hogy egyes regionális piacok fontosabbak a Google-nek, mint mások, ezért többet hajlandó áldozni, de a magyarországi letöltések esetében a legnagyobb valószínűség szerint nem fogja elérni a jutalékod a maximális egy dollárt. Konkrét kattintás utáni összeget ne közölj légyszíves máskor, mert tiltja az AdSense szabályzata...

JJózsef

kattintás

2006. 06. 07. 01:58 · Névtelen hozzászóló →

Tegnapi nap történése: egy bizonyos aloldalon az első kattintásra fizetett a google mondjuk fél aranyat :), az azt követő 16 db kattintásra ugyanazon az oldalon már csak db-onként egy tized aranyat. Az oldal közepén lévő 2 soros kis dobozban voltak a hirdetések. Az oldal tartalma nem változott. Más hirdetők hirdetései szerepelhettettek az 1. kattintás után, hogy már csak ilyen keveset ért egy kattintás? És ekkora szórás van a hirdetők fizetési hajlandósága közt ugyanabban a témában?

Re: kattintás

2006. 06. 07. 03:15 · Névtelen hozzászóló →

Igen, lehet ekkora szórás a hirdetők fizetési hajlandóságában, ráadásul nem mindenki ugyanazt a hirdetést látja, ez véletlenszerűen is változhat, de azt is el tudom képzelni, hogy más földrajzi helyről jöttek a látogatóid, ezért mást kaptak az arcukba.

És köszi, hogy betartottad a szabályokat, és aranytallérokban fejezted ki a keresetedet. 🙂 JJózsef

kattintás vol2

2006. 06. 07. 03:35 · Névtelen hozzászóló →

Kár, hogy ekkora a szórás, mert nagyon öröltem az első kattintás utáni összegnek. Ha azt felszoroztuk volna 17-el, egész marék aranyat kaptam volna 🙂 és ráadásul elértem volna az első kifizetési limitet!!! Így várhatok még néhány napot.Off: Én kérdezősködtem a múltkor a pin kódról. Letelt az egy hónap, de még nem jött meg. Érdemes még várnom, vagy kérjek újat?

kattintás vol2

2006. 06. 07. 13:59 · Névtelen hozzászóló →

Hát, ha nagyon letelt az egy hónap, akkor talán kérj újat: lehet, hogy a derék postásaink elkeverték valahol a küldeményt. Végülis hosszú az út Jamaikából, aztán meg ha sok az ékezet a címedben, akkor lehet, hogy nem tudták értelmezni a sok kriksz-krakszot. De ha mondjuk még csak öt hete várod, akkor én még várnék egy hetet, hátha. (a súgó 2-4 hetet ír, azzal a megjegyzéssel, hogy ez azért függ a kézbesítő postától is.) Üdv: JJózsef

Én sem értem

2006. 08. 09. 15:00 · Névtelen hozzászóló →

Júniusban elértem a százat, bőven, júliusban csak 93-at(sajnos) viszont a napi 5-6 dolcsis csúcsok most 0,5-2 re csúsztak le. Valami ötlet?Az oldallátogatások alig csökkentek( a nyár miatt) csak az adsense bevételem.papys

Én sem értem - ötlet

2006. 08. 09. 16:16 · Névtelen hozzászóló →

Az átkattintási arány ugyanaz maradt? Esetleg az egy kattintásra eső összeg változott? Ha ezeket kitanulmányozod többet megtudhatsz. A sablonon nem változtattál? Még az oldal szineinek a változása is hoz változást!!!

Re: Én sem értem

2006. 08. 10. 03:03 · Névtelen hozzászóló →

Végignézted az oldalaid? Sok olyan lap volt, ahol nem jelentek meg hirdetések, vagy csak Közhasznú hirdetések voltak láthatóak? Ez esetben lehet, hogy bekerült a sablonodba valami szó, ami letiltja a reklámok megjelenését.

Lehet, hogy csak ideiglenes ingadozásról van szó. Ezek azért nem akkora számok és nem akkora időintervallumok, hogy ekkora változásból végletes következtetéseket vonjunk le.

JJózsef

Én sem értem re

2006. 08. 10. 07:35 · Névtelen hozzászóló →

Este áttanulmányoztam a kimutatást. Májusban-júniusban 60-70 dolcsijött össze(áprilisban indítottam az új design-ú lapomat. Benne több hirdetést. Július elején a heti elérte a 25 dolcsit. Utána kezdett visszaesni. Én gondolok a szabadságolásra mert a oldalletöltések is csökkentek, de nem a hirdetések arányában. Minden reklámom látszik, mindig. A design sokszor változik de régebben is, nem csak most. A hírdetőim mindig ugyanazokból kerül ki, pont a lapom tartalma szerintiek.papys

Ez a baj!

2006. 08. 11. 06:00 · Névtelen hozzászóló →

Ez a baj! - re

2006. 08. 11. 06:53 · Névtelen hozzászóló →

RE: Ez a baj! - re

2006. 08. 11. 07:37 · OldalGazda →

Kedves hozzászólók, töröltem a bejegyzéseiteket, mert olyan információkat tettetek közzé, amit tilt az AdSense szabályzat. (Részletek a Te mennyit keresel? oldalon.)

Ez a baj!

2006. 08. 11. 15:05 · Névtelen hozzászóló →

Kár hogy ki lett törölve a válasz is, lehet segített volna.Virágul, hogy lehetaz, hogy 18 kattegységre kapok 8 kreditet és 32 -re csak másfelet????papys

Virágul

2006. 08. 12. 04:23 · Névtelen hozzászóló →

Úgy, hogy az egyes hirdetők eltérő összeget fizetnek a kattintásért. Annyira eltérőt, hogy két nagyságrendnyi különbség is lehet köztük.

Azt lehet?

2006. 08. 12. 12:12 · Névtelen hozzászóló →

Azt gondolom nem lehet megtudni, hogy melyik hírdető mennyit fizet??!!Ha lehetne kitiltanám a lapomról és csak a jó fizetőket hagynám.papys

Kérdés

2006. 08. 14. 14:14 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok, lenne egy kis gondom a kulcsszavak körül.Szóval, elég kevés a jó kulcsszavam, sőt, újabban csak telefonos hirdetéseket rak ki, ezért megpróbálkoztam beilleszteni néhány jól fizetőt, de nem reagál a rendszer. Eltelt néhány nap, és semmi.Ami érdekel, hogy hány kulcsszó kell, hogy figyelembe vegye a rendszer, és hozzáillő hirdetések jelenjenek meg.

Re: Kérdés

2006. 08. 15. 03:22 · Névtelen hozzászóló →

Kicsit olyan ez, mint a Google keresőnél: azért mert mondjuk elhelyezek egy keresett kulcsszót az oldalon, attól még nem ömlenek a látogatók a Google felől! Sokkal bonyolultabb a kontextus-megállapító rendszer, mintsem, hogy ilyen egyszerű dolgokkal befolyásolni lehetne. A kulcsszavakon kívül nyilvánvalóan figyeli, hogy ki, hogyan , honnan hivatkozik az adott oldalra, milyen témakörökben helyezhető el az oldal a szöveg elemzése alapján, te milyen témájú oldalakra hivatkozol, meg még ki tudja mi mindent.

Adsense toplistába?

2006. 08. 18. 07:53 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Nekem van egy toplistám. Oda lehet adsense -t?

A szabályzat szerint olyan oldalra nem lehet, ahol csak hirdetések vannak, viszont a toplista nem tudom annak számít-e?

Köszi, ha valaki válaszol!

Adsense toplistába?

2006. 08. 18. 09:00 · Névtelen hozzászóló →

Jobban jársz, ha ezt a kérdést a Google ügyfélszolgáltattal tisztázod, ők adhatnak csak ugyanis egyértelmű, hivatalos választ.E-mail címük:

adsense-hu |kukac| google.com

RE: Adsense toplistába?

2006. 08. 18. 09:00 · Névtelen hozzászóló →

Nézz körül a többi toplistában, vagy kérdezz rá az adsensenél, az a legbiztosabb.
Hamar válaszolnak

Re: Kérdés

2006. 08. 20. 05:53 · Névtelen hozzászóló →

Én is kipróbáltam a kulcsszavak gyarapítását és pár óra múlva változtak a reklámok (naponta többször olvas a google)A bajom, hogy még nem találtak rám a jól fizető reklámok!! Keresem-keresem az igazán jó kulcsszavakat, egyszer bejön!!!

link egység

2006. 08. 22. 14:08 · Névtelen hozzászóló →

A héten kipróbáltam, hogy link egységet rakok az oldalamra. Nem igazán tudom, hogy abból jön e bevétel? A csatornáknál az egész oldalam monitorozva van (pl www.valami.hu), viszont jönnek kattintások és szerencsére $ is, amik nem tudom miből keletkeznek. Pedig más siteon nincs adsense kódom. Ha valaki egy link egységre kattint, az akkor a továbbiakban már nem az én oldalamon navigál, igaz? Ezért lehet, hogy vannak kattintások, de nem tudom, hogy hol keletkeztek?Remélem érthetően fogalmaztam. Ha valóban a link egységekből van ez a bevétel, akkor bánom, hogy eddig nem használtam, mert "jelentős" bevételnövekedést értem el. Valamelyik topic hozzászólóját idézve, az eddigi napi 1-2 arany bevételem 3-4 arany bevételre emelkedett.

link egység

2006. 08. 23. 02:36 · Névtelen hozzászóló →

Ha egyedi csatornat raksz a linkegysegre, akkor kiderul, hogy onnan jon-e.

Psimagan

RE: link egység

2006. 08. 23. 03:04 · OldalGazda →

Igen, ahogy azt az AdSense beállítás / Csatornák aloldalon is megfigyelhető, van URL csatorna (kódban ez nem tükröződik), meg Egyéni csatorna (a kód maga csatornánként más és más.) Igen, már nem a te oldaladon navigál a felhasználó a linkegységre kattintás után, de az nem okoz gondot, hogy a te AdSense számládhoz kösse a rendszer az ott lezajlott kattintásokat, szóval azokat Te mind látod.

Csatornák észrevétel + ?

2006. 08. 24. 04:07 · Névtelen hozzászóló →

Lehet, hogy ez másnak triviális, de én csak nemrég használok csatornákat, és nem értem miért csak a főcsatorna bevételeit mutatja az összes bevételnél (napi).
Néha a szerver olyan lassú, hogy az előző napi bevételeket csak másnap este adja hozzá teljesen az összes bevételekhez.

Más:
Elkezdtem optimalizálni az oldalt, és arra lennék kíváncsi, hogy milyen időközönként pásztáz az adsense robot.Nekem azthiszem néhány nap után jelentek meg releváns hirdetések az oldalon, de nem figyeltem igazán, úgyhogy bizonytalan vagyok.

Más 2.:
Napi 400-500 látogató mellett 25-30, esetenként 40 érdeklődő van a hirdetések után, de az ebből járó jutalomkeksz minimális, |1|-|1,5| ebből nem lakok jól.
Mi a tapasztalatotok ezzel kapcsolatban? Az oldalam témája elég tág, és az optimalizálást is csak nemrég kezdtem. Arra vagyok kíváncsi, hogy kinek milyen az aránya jutalomkeksz/Katt alapon. Remélem ez elég enigma ahhoz, hogy ne sértsen semmit ...

re: csatornák műkedvelőként 🙂

2006. 08. 24. 04:21 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem nem rossz az átkattintási arányod. Viszont az optimalizálást folytasd, mert különben csak nagyon olcsó hirdetéseket kapsz a lapodra. Gondolom magyar hirdetés esetén csengőhangosat, ha még ráadásul külföldit is kapsz, akkor is a legolcsóbbakat (ausztrál parfüm, kínai traktor, holland könyv). Ezek fizettek nálam az optimalizálás előtt a legrosszabbul. Én le is tiltottam ezeket a domaineket. Szóval a jelszó: OPTIMALIZÁLNI rendületlenül!

Re: Csatornák észrevétel + ?

2006. 08. 24. 06:12 · OldalGazda →

Valószínűleg egy rosszul fordított interfész áldozata lettél: a "fő csatornák" az összes oldaladat jelentik: Az összes csatorna és a kiválasztott csatorna nélküli hirdetések teljesítményének összegzését. Az első oszlop, az "oldal megjelenések" az összes weblap megjelenésének összegét adják ki (ha tehát egy lapodon több csatorna van, akkor fent nem az összes alatta levő csatorna mellett megjelenő szám összegét kapod meg) Eltérhet továbbá az összeg akkor is, ha működnek olyan hirdetési egységeid, melyekhez nem rendeltél csatornát: ezek eredménye csak a "fő csatornák" sorban jelenik meg.

Én azért nem nagyon tapasztalatm ekkora fáziskésést az eredmények feldolgozásában, bár pár órás késés mindig van.

Más: szerintem elég gyakran jön az AdSense bot, hogy ne foglalkozzon az ember vele. Egyébként sokmindentől függ, hogy milyen minőségű reklámokat kapsz: nem csak az oldalad tartalmától pl., hanem az oldaladon megjelenített hirdetések teljesítményétől is.

Más2: Szerintem sem rossz az átkattintási arányod, optimalizálni kéne egy kicsit. Én nem tudom, hogy sért-e szabályzatot, ha jutalomkekszek síkján vitatjuk meg a témát. Köszönöm, hogy tiszteletben tartottad a kérésem, de amíg valaki nem mondja nekem az AdSense Csapatból, hogy ezt szabad, addig én úgy veszem, hogy nem szabad. Megértésetek köszönöm.

Üdv:JJózsef

ReRe: Csatornák észrevétel + ?

2006. 08. 25. 14:02 · Névtelen hozzászóló →

Igazad lehet, néha nehezen fogok fel triviális dolgokat.:))
Komolyra fordítva, az zavart be, hogy napi bevételként csak a fő csatornák, és az esetleges Adsense kereséshez, ill. a hivatkozók összegét tünteti fel, az alcsatornákat csak az összes bevételnél vélem felfedezni. Utánaszámoltam, úgyhogy ez biztos.
A fáziskésés valószínűleg azért lehet, mert rengeteg csatornát használok, de ezzel csak kombinálok.
Az Adsense bottal kapcsolatban lenne még egy észrevételem; X idő után valóban releváns hirdetéseket jelentet meg a rendszer, de egy bizonyos idő után miután nem frissítek (néhány nap) megint jönnek a csengőhangok. :/

Párdolog

2006. 10. 27. 20:58 · Névtelen hozzászóló →

Visszatérve pár dologra.

Nekem az átkattintási arányom **törölve** körül van. Másik problémával kapcsolatban, a rossz adsense interfész fordítás. Többek között ilyen dolgok miatt kapásból angol menüt választok ahol csak lehet. Ezek fix dolgok, aztán ki tudja egy hülye fordításból mi sül ki.

Napi nyereség 10-15 dolcsi körül van 2 weblappal. Több weblap kell. Ezek angol nyelvűek, 2-300 napi látogatósak.

**törölve** megjelenés= **törölve** katt??

2006. 10. 28. 04:03 · Névtelen hozzászóló →

Oldal megjelenések Kattintások **törölve törölve** Ezt roppant érdekesnek tartom, **törölve** megjelenésre **törölve** kattintás,lehet, hogy ezért keresek néha keveset? Bár erre az **törölve kattra törölve** volt a válasz

Regi motorosnak jobb?

2006. 10. 30. 09:34 · Névtelen hozzászóló →

Az lehetseges, hogy az adsense az oldalhoz jobban illo hirdeteseket tesz be ha az mar regebbota hasznalja az adsenset?Mostanaban mintha megnovekedett volna a jobban az oldalhoz kapcsolodo hirdetesek szama.

eddig is magyar hirdetok voltak

2006. 10. 31. 06:51 · Névtelen hozzászóló →

Eddig is magyar hirdetok voltak az oldalon, de ugylatom mintha eltuntek volna a domainregisztracios es weblapkeszitos reklamok. Remelem igy is marad.

Re: Regi motorosnak jobb?

2006. 11. 01. 08:09 · OldalGazda →

Néha nekem is volt ilyen érzésem, de szerintem ez csalóka: egyszerűen csak arról lehet szó, hogy ahogy egyre több hirdető lesz az AdWords rendszerben, úgy egyre relevánsabb hirdetések fognak megjelenni az oldalon, és ezzel egyre nagyobbak lesznek az AdSense bevételek. Mivel még rengeteg tér van a növekedésre, ezért értelemszerűen dinamikusan fejlődik ez a szektor, és csak véletlen egybeesés, hogy Te közben egyre régebb óta vagy AdSense megjelenítő...

Adsense linkek sajat design-al

2006. 11. 14. 08:53 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Lehet valahol azt allitani, hogy mikent jelenjen meg az az oldal, ahol a linkek vannak (amikor valaki a linkegysegen belul rakattint egy linkre). Nem talaltam ra semmit, pedig biztos hasznosabb lenne, ha azt is sajat design-ra lehetne alakitani. Tuti tobb kattintas lenne, ha a userek ugy ereznek, meg mindig a sajat oldalamon van es nem egy direkt raklam oldalon. Kicsit bonyolultra sikerult a kerdes, de remelem ertitek.

Koszi Psimagan

Adsense linkek sajat design-al

2006. 11. 15. 05:24 · OldalGazda →

Szia! Az AdSense Kereséshez esetén némileg testreszabhatod az oldal kinézetét még akkor is, ha az a Google szerveréről jön is, de itt szerintem nem.

eladás

2006. 11. 16. 05:20 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!A weblapom eladására készülök. Vele együtt adnám az adsense accountomat is. Ez megoldható szerintetek? Ehhez viszont az adataimat kéne átírni az adsense-ben. De az adsense felületen minden adatot nem tudok átírni. Mit tegyek? Irjak az adsense-hu-nak?

Re:eladás

2006. 11. 16. 05:29 · Névtelen hozzászóló →

Az adsense-edet nem adhatod el. Az uj tulajnak kell csinalni egy masikat es a kodokat frissiteni onnan.

Psimagan

eladás -c iki

2006. 11. 16. 05:33 · Névtelen hozzászóló →

Ez gáz, lassan a következő 100 dolcsim közelébe érek, így elvesztem ezt a pénzt. 🙁

eladás -c iki

2006. 11. 16. 05:35 · Névtelen hozzászóló →

Várd meg mig összejön a pénz, és kifizetik, utána meg eladod az oldalt.Melyik oldalról van szó?

Re: eladás -c iki

2006. 11. 16. 05:37 · Névtelen hozzászóló →

Csinalj masik oldalt es rakd fel oda az adsensedet, igy nem fog elveszni.

Psimagan

igazad van psimagan

2006. 11. 16. 05:42 · Névtelen hozzászóló →

Ha nincs más megoldás, akkor összedobok valamit, aztán majdcsak összejön a limit. 🙂

igazad van psimagan

2006. 11. 16. 06:10 · Névtelen hozzászóló →

Ez elég nevetséges. Mégis mennyiért adod el az oldalt, hogy ez is tétel benne?

nevetséges...

2006. 11. 16. 06:15 · Névtelen hozzászóló →

Nem akarok vitába bocsátkozni....Lehet, hogy neked nem számít cca 20.000 Ft, de van akinek igen és én ebben nem találok semmi nevetségeset.

nevetséges...

2006. 11. 16. 06:20 · Névtelen hozzászóló →

Számít, de annyira azért nem, hogy ezzel görcsöljek.Ha nem most, akkor majd pár hét-hónap múlva kifizetik azt a 100 dollárt, mert addig csak összejön.Vagy neked ezután soha többé nem lesz weboldalad?

Re: eladás + átruházás

2006. 11. 16. 06:31 · OldalGazda →

A számlatulajdonos nevét simán át lehet íratni, írni kell az AdSense csapatnak egy e-mailt a folyamat elindításához, semmi más nem szükséges hozzá. Azt nem tudom, hogy át lehet-e íratni az email címet, amivel belépsz, meg ami elsődlegesen azonosítja az account-odat. Ha megszünteted a számlád, akkor igaz, hosszabb idő után, de kifizetik a pénzt ha az több volt, mint 10 dollár: tehát nem kell elérjed a 100 dolláros limitet. (Felhasználói feltételek 11. pontja.) Különben csak úgy kíváncsiságból: melyik oldalad árulod, és mennyit kérnél érte?

re: oldalgazda

2006. 11. 16. 06:44 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm József a korrekt infókat. Így megcáfolódtak az előbbi beírások. :)Ha nem haragszol, nem árulom el az oldal nevét. Nem egy komoly lapra kell gondolni, és ezért számít nekem az a 20 rugó is.

Re: eladás + átruházás

2006. 11. 16. 06:44 · Névtelen hozzászóló →

A FAQban ez van:

"Hogyan tudom megváltoztatni a kedvezményezett adatait?

Számlája védelme érdekében a kedvezményezett adat nem változtatható. Szabályzatunk nem teszi lehetővé a számlák átírását sem. Ha meg kívánja változtatni a kedvezményezett nevét bármilyen okból, kérem, írjon a adsense-hu@google.com. Ekkor szakértőink megszüntetik jelenlegi számláját, hogy Ön beadhassa új jelentkezését a pontosított adatokkal."Forras: https://www.google.com/adsense/support/bin/answer.py?answer=9906&topic=8431

Psimagan

Re: eladás + átruházás

2006. 11. 16. 06:50 · OldalGazda →

Kicsit eltér az elmélet a gyakorlattól, és nem tudom, hogy miért. Nekem volt már, hogy változtattam a számlám kedvezményezettjének a nevén, de nem kellett megszüntetni a jelenlegi számlámat: egyszerűen átírták, nem kellett nekem se újra jelentkezni, se ilyesmi. Persze, ha az e-mail címet szeretnéd megváltoztatni, akkor lehet, hogy az általad idézettek szerint járnak el. Mindenesetre ebben az esetben ennek már nincs fontossága: azért kérdezz rá, hogy a megszüntetés esetén tényleg kifizetik-e az összeget, ha az több mint 10 dollár, de kevesebb mint száz.

Szures a linkegysegekbol?

2006. 11. 19. 13:50 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Lehet valahogy szurni valahogy innen? Par napja megjelent jo nehany AZ -s linkegyseg, mind angolul. Ezeket szeretnem kiszurni, mert ugy sem kattintanak ra, mert nem illik az oldalhoz.

Koszi Psimagan

Szures a linkegysegekbol?

2006. 11. 19. 13:53 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem nem lehet ilyesmit. Maximum reménykedni, hogy egyszer lesz annyi magyar hirdető, hogy minden témához fognak majd tudni magyar hirdetéseket párosítani.

picasa

2007. 01. 16. 06:24 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm a google-nak, hogy a múlt heti, oldalamon keresztül történt 2 db picasa letöltésért egyetlen centet sem adományozott nekem. Kezdek berágni, szépen sorban jönnek a beírások a kitiltásokról, most meg már manit sem akar adni a bentlévőknek? 🙁

picasa

2007. 01. 17. 07:13 · Névtelen hozzászóló →

nem elég letölteni, telepíteni is kell, mint a Firefox hivatkozót.

Hidd el, szabályzat elolvasása okosabbá tesz.

okosabb

2007. 01. 17. 07:24 · Névtelen hozzászóló →

Csak azt ne mondjad nekem, hogy a telepítőfile-ba minden letöltéskor beleíródik az én azonosítóm, hogy majd, ha az ügyfél telepíti, akkor írja nekem jóvá a manit! Pl ilyesmi címre továbbít, ha a gombra kattintok: http://dl.google.com/referrals/picasa2Setup.exe?ai=BYWH6TRSuRaDpBY-a-wKR7KGNem írom be végig, felesleges lenne. Tuti, csak a letöltésnél nézi a referralt.Valahol fentebb olvastam, hogy valakinek 0,1 pénzt adott 1 letöltésre. Azzal sem erőltette meg magát a gugli.

okosabb

2007. 01. 17. 07:26 · Névtelen hozzászóló →

Illetve nézi még az ip címet, hogy ne legyen sját hirdetésre kattintás + gondolom a földrajzi elhelyezkedés alapján dönti el, hogy mennyit fizet a max 1 dolcsiból.

Ügyes AdSense -s ... vagy ez már nem az?

2007. 01. 22. 14:18 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Hát lesett az álam, nagyon ötletes, hogy működik-e nem tudom, nem az én oldalam.http://www.w i t a m i n.hu/ue.html 3db hírdetés ...

rand

ps. Hogyan lehet itt nickkel írni?

...

2007. 01. 22. 19:51 · Névtelen hozzászóló →

Bocs de mi ezen ötletes?:)

Vagyis számomra semmi újdonságot nem látok. Te mit látsz?

Bevételek csökkenése

2007. 02. 08. 16:22 · Névtelen hozzászóló →

Mint tudjátok változtak a dolgok az adsense körül. Konverziókból jött is a pénz rendesen. Viszont febr. 01-től a napi átlagos bevételem kb. a 60 %-ra apadt. Van valakinek hasonló tapasztalata?

re: Bevételek csökkenése

2007. 02. 09. 17:43 · Névtelen hozzászóló →

Hasonlo tapasztalataim vannak, kicsit lehangol:)

...

2007. 02. 09. 18:16 · Névtelen hozzászóló →

Van egyébként Google sitemapot-ok ?Egyre öbb olyan hangot hallok külföldi fórumokon, hogy ez kevésbé előnyös mint hátrányos.

Longhand

Sitemap

2007. 02. 10. 05:14 · Névtelen hozzászóló →

Van persze, fel van töltve a Google-nak. Nem volt még időm jobban utána járni, de nem örülnék ha egy hálózatépítős hülyeséggé válna az adsense, mert ez így olyan irányba tart.

HunVista Lajos voltam - fönt is.

hirdetési kedv

2007. 02. 23. 02:23 · Névtelen hozzászóló →

Lassan két hete azt tapasztalom, hogy a kattintásokért kapott összeg egyre kevesebb az oldalamon. A tegnapi nap példáját felhozva ***** kattintásért ***** zsetont-t kaptam. A hirdetések változatlanul 100%-ban relevánsak az oldal tartalmához és nagyjából ugyanazok a hirdetők, akik voltak eddig is. Máskor 2-3 hirdetés fizetett ugyanennyit. Ennyire lementek a kulcsszavak árai a guglinál, vagy csak többet tart meg belőle? Másnak is van ilyen tapasztalata?

re hirdetési kedv

2007. 02. 23. 02:39 · Névtelen hozzászóló →

Mint föntebb már említettem nekem is ugyanez a tapasztalatom. Egyenlőre tömeges panaszkodást nem nagyon látok ezért remélem, hogy nem a szisztéma változott, hanem egyszerűen csak van egy sz*r hónap. Nálam százalékosan kb. 40%-al esett a bevétel (klikk/Ft). Azért ez sem semmi. Nekem mondjuk más gondom is van nevezetesen, hogy a gugliból jött találatok február első napjaitól kb. 60%-ot estek.

HunVista Lajos

hirdetési kedv

2007. 02. 23. 04:59 · OldalGazda →

Szerintem ne keressetek ebben azért még rendszert, mert ahhoz még kevés statisztikailag ez az időszak. A másik, AdWords hirdetői oldalról is látom, hogy nagyon fluktuálódik az, hogy ugyanazokkal a beállításokkal mennyi látogatót lehet vonzani. Van úgy, hogy egyik napról a másikra leesik az ötödére az átkattintások aránya, és nem tudod megmondani, miért. Elég lehet az is, ha egy-két hirdető szünetelteti a kampányát, nem akkora piac ez azért még szerintem, hogy ne éreznéd meg.

re hirdetési kedv

2007. 02. 23. 06:09 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem kezdenek a hirdetok rajonni, hogy kevesebb penzbol is tudnak hirdetni. Nalam regebben volt olyan hirdeto, amelyik *** fizetett. most ugyan ez kb *-et. Sajnos eleg alacsonyra be lehet loni az arat. Pl lehet hirdetni mar *** kornyeken is.

re hirdetési kedv

2007. 02. 23. 08:23 · Névtelen hozzászóló →

hát igen. Ma nap pontosan két ilyen ***** centes clicckkel kezdődött nálam 🙂

Longhand

bevételek

2007. 02. 23. 09:53 · Névtelen hozzászóló →

Bár nem tudom mit takar pontosan az eCPM ( ha valaki tudja, ossza meg velem is, a google leírása elég homályos ), de nálam nagyrészt ez a szám határozza meg az egy kattintásra kapott pénz mértékét.Azt vettem észre, hogy a statikus oldalainkon ha valami nagy módosítást végzek a html-forrásban, akkor az eCPM hirtelen megugrik, de ez csak 2 hétig tart.Még egy érv a dinamikus oldalak mellett : )/sajt

kulcsszavak-szűrés-melyik mennyit ér?

2007. 02. 24. 16:06 · Névtelen hozzászóló →

Hello! Lenne pár kérdésem:1) Azt hol tudom megnézni, hogy az oldalamhoz kapcsódó kulcsszavak mennyit érnek és melyik jól fizető és melyik nem?

2)Hol lehet kiszűrni, hogy ne jelenjenek meg a rosszul fizetők?

Nagyon jó az oldal már negyon sok ahsnosat olvastam itt! Köszönöm!

eCPM

2007. 02. 25. 05:21 · Névtelen hozzászóló →

Az eCPM egyszerűen azt mutatja meg, átlagosan mennyi bevételed van 1000 hirdetésmegjelenítésből. Nem ez a szám határozza meg az egy kattintásra kapott pénz mértékét, hanem fordítva.

eCPM 2.

2007. 02. 25. 05:22 · Névtelen hozzászóló →

Bocsánat: az egy kattintásra kapott pénz ÉS az átkattintási arány együttesen határozza meg az eCPM-et.

e-mail cím?

2007. 02. 25. 14:37 · Névtelen hozzászóló →

Milyen e-mail címre tudok levelet küldeni a magyar google adSense-eseknek, h megkérdezzem h rendben van-e az oldalam?

e-mail, lehet h megvan 🙂

2007. 02. 25. 14:39 · Névtelen hozzászóló →

Lehet h megtaláltam, ez az: adsense-hu@google.com ?

hivatkozók

2007. 02. 27. 03:18 · Zsolti →

Feltűnt már valakinek, hogy a hivatkozók listájáról eltűnt a Picasa? Vagy csak nálam nem jelenik meg? Most, hogy új a programszabályzat, lehetőség van a hivatkozóknál a látogatók ösztönzésére, írtam egy kis cikket a picasaról, készen is lennék vele, beilleszteném a picasa hivatkozójának a gombját, de nincsen. Tud valaki erről valamit? Esetleg a Google tanácsadók? 🙂

visszaesed

2007. 02. 27. 04:09 · Névtelen hozzászóló →

nekem is visszaesett bevetelem kb felere ugyanakkora ctr mellett egy hete kezdodott ez remelem nem marad igy tartosan 🙁

hivatkozók

2007. 02. 27. 05:04 · Névtelen hozzászóló →

igen, megszűnt a Picasa, helyette a Google Pack hivatkozó van már csak, ami viszont nem elérhető a magyar hirdetők számára. Hogy megnyugtassalak azért, magyar nyelvű gomb sosem létezett a Picasa-hoz...

Hajaj

2007. 03. 05. 05:59 · Névtelen hozzászóló →

Most akkor tud valaki valamit arrol, hogy miert csappant meg az egy klikkelesre kaphato penz?Olvastam itt a forumon valahol, hogy majdnem felere esett vissza a keresete nehany embernek. Eddig nem tapasztaltam ekkora valtozast, de most folyamatosan esik vissza 5-6 napja a felet keresem a szokasosnak. Kattintasok ugyanannyi, hirdeteslmegjelenes ugyanannyi.Masoknak mi ezzel kapcsolatban a tapasztalata az utobbi napokban?

Re: Hajaj

2007. 03. 05. 07:07 · Névtelen hozzászóló →

Hm... kicsit olyannak tűnik, mintha beetetésnek magasabb összeget fizetne a Google eleinte, és amikor az automata ellenőrző rendszer látja, hogy az oldalad látogatottsága már nem javul, hanem esetleg stagnál, akkor visszaveszi a szponzoráció mértékét is. Van valakinek itt ezzel kapcsolatos tapasztalata a nagyobb bevételhez jutó kollégák között?

rerehajaj

2007. 03. 05. 08:25 · hunvista →

Azt hiszem én kezdtem el a panaszkodást. Már bánom. A weblaboron éppen én írtam, hogy 2-3 hónapnál kevesebb időszakra ne vonjunk le következtetéseket. Csak azért kaptam pánikrohatmot, mert a bevételek visszaesésének a kezdete éppen egybeesett a változásokkal. Jelentem nálam pár napja visszaállt a rend. Ettől függetlenül a febr. nagyon sz*r hónap volt. Ki tudja, talán az év elejei költekezéseket fogták vissza a cégek, talán más lehetett. Talán az AB megsemísítette az elvárt adót (és visszajött a pénz a reklámiparba), talán ne politizáljak mán 🙂 Persze csak vicceltem, nehogy valaki komolyan visszaposztoljon nekem. A lényeg, hogy most én jelentem először azt is, hogy úgy látszik minden újra rendben és remélem, nem a magyarországi reklámpiac törékenységének a jeleit tapasztaltuk meg. Jah, és remélem nemcsak nálam áll vissza a dolog.

rerehajaj

2007. 03. 05. 10:40 · Sajt →

Mindenki megérezte az év eleji csúcs után a gyors zuhanást, ebből nincs is gond.

Én azon a véleményen vagyok, hogy egy jó adsense megjelenítő képes az alkalmazkodásra, hogy a rosszabb heteken is valami olyan dologgal rukkoljon elő, ami felemészti a kiesést.

spekuláció

2007. 03. 05. 10:45 · Sajt →

Számolgattam egy kicsit, elosztottam a mult havi adsense bevételeket az összes látogató számával, és kijött egy szám, amit ugye a jelenleg érvényben lévő adsense szabályzat alapján nem reklámozhatok. Na most ismeri talán mindenki a http://www.webreklam.hu/ -t, és itt lehet CT alapján reklámhelyet vásárolni.

Találam olyan CT alapú reklámokat, amelyek OLCSOBBAK, mint nálam az egy látogatóra jutó adsense bevétel!

Innen nem magyarázom tovább, kérlek javítsatok ki, ha rossz az elgondolás.

webreklam.hu

2007. 03. 06. 00:29 · Névtelen hozzászóló →

Van valakinek tapasztalata a webreklam.hu-val? Keresett mar rajta valaki? Erdekesnek tunik a dolog es lehet erdekelne is. Adsense mellett lehet futtatni?

site related keyword

2007. 03. 10. 08:08 · Névtelen hozzászóló →

Hello!Az lenne a kérdésem, hogy hol lehet elérni a Site-Related Keywords-t? Azt tudom, hogy csak az angol verziónál van, de nem tudom azon az oldalon a nyelvet átátállítani. Ti hogy értétek el? Hogy lehet mégis elérni az angol oldalt? Előre is köszönöm a segítséget.

Re: site related keyword

2007. 03. 10. 12:09 · OldalGazda →

  1. https://adwords.google.com/select/Login?hl=en_US
  2. Learn about AdWords fejléc alatt középen egyből kattints a "Get keyword ideas" gombra!

Re: site related keywords-köszönöm

2007. 03. 11. 07:11 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm, sikerült!

Használata a site related keyword-nek.

2007. 03. 11. 07:24 · Névtelen hozzászóló →

A site related keywords tökéletesen kilistázta a honlapom kulcsszavait, az lenne a kérdésem, hogy azt honnan lehet tudni, hogy milyen irányba /milyen kulcsszavak irányába/ érdemes bővíteni a honlapot? Milyen hasznos következtetéseket lehet levonni a Site-Related Keywords által kilistázott szavakból?Nagyon örülnék egy ezzel kapcsolatos felvilágosításnak. Amugy az oldal hihetetlen jó!

Re: Használata a site related keyword-nek.

2007. 03. 11. 17:04 · OldalGazda →

Szerintem azt, hogy milyen irányokba bővítsed az oldalad, leginkább a látogatottsági statisztikáidból derül ki (már amennyiben Jól megírt weboldalról van szó): az a kulcsszó, amire rosszul állsz, mégis jön pár látogató, na arra kell bővíteni.

How Much Money Can a Blog Earn?

2006. 02. 24. 06:12 · Névtelen hozzászóló →

http://www.problogger.net/archives/2006/02/23/how-much-money-can-a-blog-earn/

Bár ez az oldal leginkább nem arról szól, hogy Világ Bloggerei Egyesüljetek, de a fenti cikket érdemes elolvasni, mert egy jól összeszedett írás arról, hogy milyen faktorokon múlik az, hogy mennyit lehet keresni egy oldallal.

Azok számára, akik nem szeretnek angolul olvasni, jó hír, hogy itt is le van írva sokminden a cikkben említett dolgok közül, például a Látogatók és az AdSense bevételek növelése című oldalakon.

JJózsef

növekedés

2007. 03. 19. 05:15 · Névtelen hozzászóló →

Szerintetek várható az, akár csak hosszabb távon is, hogy a magyar nyelvű hirdetéseknél növekedjen az egy kattintásra jutó átlagos összeg?

Re: növekedés

2007. 03. 19. 05:20 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem mindenkepp. Remeljuk, hogy hivatalosan is van magyar kepviselet, igy esetleg egy ket nagyobb media ugynokseg is hasznalja majd ezt a rendszert.

Psimagan

Re: növekedés

2007. 03. 19. 05:25 · OldalGazda →

A piac és a rendszer logikája ezt diktálja, és van egy olyasfajta érzésem (nem néztem utána, nem adatokkal alátámasztva), hogy ez így is van. Vedd figyelembe, hogy nemcsak az egy átkattintásra jutó bevétel számít, hanem az átkattintási arány, ami igen nagyban függ attól, hogy mennyi hirdetés van a rendszerben, és mennyire releváns hirdetéseket tud megjeleníteni a rendszer. Ebből a szempontból is feltétlenül fejlődésről tudok beszámolni: régebben ezen a webhelyen meglehetősen gyakran jelentek meg Közhasznú hirdetések, manapság meg már nagyon régen nem botlottam beléjük...

nem értem

2007. 03. 26. 02:33 · Névtelen hozzászóló →

*****hozzászólás törölve, lásd [AdSense Felhasználói feltételek] 7. pont****

csatornamix

2007. 03. 26. 03:03 · ManiAc →

Lenne egy kérdésem a csatornákkal kapcsolatban.

Kérem, hogy aki nálam jártasabb a témában írja le, mit gondol, előre is köszönöm.

Tehát van egy oldalam, napi kb 1.000 új egyedi látogató. Magyar nyelvű az oldal, de csak angol hirdetések mennek rajt, nem szándékos, de ilyen a témája. Ez az oldal kitermel majdnem egy magyar minimálbért.

Van aztán egy másik, ez is magyar nyelvű, de ezen a teszkó gazdaságos magyar hirdetések mennek csak, ami még nem zavarna, de irtóra nem relevánsak a hirdetések, valahogy rosszul következtette ki a Google az oldal témáját.

Namost, ezek jelenleg külön csatornán mennek.

Szerintetek mi van akkor, ha az utóbbi oldaolon az előbb említett oldal csatornájával jelenítem meg a hirdetéseket? (amik nem csak jobbak, de a másik oldal témájához is igazodnak)

Szerintem ez semmiképpen nem csalás, csak attól félek, hogy a második oldal "eltéríti" az elsőként említett oldal csatornáját is, és lehet ott se a jó hirdetések fognak menni...

Vagy ki kellene szűrnöm a nem releváns hirdetéseket a konkurens hirdetés szűrővel?

csatornamix

2007. 03. 26. 04:00 · OldalGazda →

Szerintem a csatornák elsősorban Neked szólnak: arra lettek kitalálva, hogy Te tudd követni az egyes hirdetési egységek eredményeit, és ez alapján optimalizálni tudd a bevételeidet. A konkurens hirdetés szűrő meg nem arra való, amire sokan gondolják, lásd: Konkurens hirdetés szűrő bejegyzés.

köszi

2007. 03. 26. 04:56 · Névtelen hozzászóló →

Köszi a választ, nekem úgy tűnt eddig, hogy csatornánként más más csomagok jelennek meg, de igaz oldalanként más-más csatornáim vannak, úgyhogy attól is lehet:)

Szoval, akkor mit lehet tenni?

Hogy konkrétumot említsek, lassan nevetség tárgyát képezi, hogy a társkereső oldalamon (AdSense szabályzatnak megfelel) csak orvosi segédeszközöket, gyógyszereket, körömágy gomba kezelést, rák ellenes terápiát és hasonlókat reklámoznak... ha nem tudom megoldani a kérdést, akkor más hirdetéseket kell kitennem, mert ez így nem okés nekem.

Re: köszi

2007. 03. 26. 05:05 · OldalGazda →

Hát, nem is tudom, mit tehetnél. Valószínűleg annyit, hogy kipróbálsz más hirdetési rendszereket is Etargetet pl. Ugyanis, ha a társkeresés nem tartozik a rendszeren belül a Legjövedelmezőbb témák közé, akkor kevés, az, amit érdemben tudsz tenni ezellen.

mégtanulok

2007. 04. 10. 16:09 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok !

Teljesen új vagyok még most fogadták el a jelentkezésemet a programba . Az lenne a kérdésem ,hogy azt megtudom e adni ,hogy milyen hirdetések jelenjenek meg az oldalaimon. Értem ez alatt ,hogy azokat a kulcsszavakat amellyeket úgy gondolom hogy jól fizetők lesznek. Pl: cipőt forgalmazó weblapon megjeleníthetek e mondjuk egy banknak a hirdetését . Illetve megjeleníti a google nekem ?

RE: mégtanulok

2007. 04. 10. 16:19 · Névtelen hozzászóló →

Ez egy nagyon összetett rendszer, ami egyszerre biztosítja számodra a lehető legnagyobb bevételeket, meg a rendszerben hirdetők számára a legalacsonyabb költségeket. Mindennek az a záloga, hogy az ellenérdekelt felek (hirdető, és megjelenítő) nem tudják közvetlenül befolyásolni a rendszert, mint ahogy például Te sem tudod megszabni ennyire közvetlenül, hogy kik hirdessenek az oldaladon.

Gyengén fizető hirdetések kizárása

2007. 04. 11. 12:24 · ManiAc →

http://www.gl3nnx.net/blog/adsense/how-to-remove-low-paying-ads-in-adsense.htm

A cikk írója szerint legális és mindenkinek joga van hozzá.

Gyengén fizető hirdetések kizárása

2007. 04. 12. 03:37 · OldalGazda →

Legális, csak kérdéses, hogy mennyire van értelme ilyesmivel játszani... Részleteket lásd: Konkurens hirdetés szűrő

Apropó! Volt már valaki, aki elkezdte kiszűrni a csengőhangos, stb. hirdetéseket, és ettől érezhetően növekedett a bevétele?

Gyengén fizető hirdetések kizárása

2007. 04. 12. 03:46 · harzol →

Mindkét oldal amit szűrök csengőhangos, bár én azért kezdtem őket szűrni, mert enyhén szólva megkérdőjelezhető módon ugrasztják bele a gyanútlanokat az egyik szolgáltatásukba. (érkező SMS után fizetni)Se pozitív, se nagatív változás nem történt a bevételek terén emiatt.

Re: Gyengén fizető hirdetések kizárása

2007. 04. 12. 03:53 · psimagan →

En is ezert szurok. Olyanokat amiket etikatlannak tartok, mert ez a reklamozas azert vissza uthet. A latogatom csak azt latja, hogy en ilyet "ajanlok" (link megy az oldalamrol), es meg lesz a velemenye esetleg rolam is.

Bevételnövelés

2007. 09. 24. 06:30 · Névtelen hozzászóló →

Kedves Oldalgazda, van egy ötletem, de lehet, hogy túl tolakodónak találod. Az Adsense-hirdetéseket fölülre és jobbra helyezed ki, viszont van úgy, hogy a látogató automatikusan a lap alján köt ki. Pl. amikor a nyitólapon a legutóbbi hozzászólásokra kattint. Lehetne egy linkegységet ide, a legutolsó komment alá helyezni. Szerintem nem lenne vészes a felhasználók szempontjából, mert úgy látom, erre a honlapra igen sok releváns hirdetés kerül ki, ami az olvasókat is érdekelheti.

Bevételnövelés

2007. 09. 24. 07:19 · OldalGazda →

Köszi a hozzászólást, egyáltalán nem tartom tolakodónak. Volt már régebben az oldal alján hirdetési egység többfajta konstellációban is, de annyira rosszul teljesített, hogy kivettem.

Drasztikus csökkenés

2007. 10. 12. 08:16 · Névtelen hozzászóló →

Az utóbbi 1 hétben napi 10 dollárról 1 dollárra csökkentek a bevételeim. Kérdezném, hogy ez egyedi eset vagy többen is vagyunk így? Egyik ismerősöm oldalán szintén napi 4 dollárról 1 re csökkent a bevétel. Ráadásul még pin kódot sem küldtek neki és most azt hiszi, hogy átvágtam (én ajánlottam az adsense-t), mert bent figyel többszáz pénze és a pin miatt nem kérhet kifizetést.

Drasztikus csökkenés

2007. 10. 12. 09:21 · Névtelen hozzászóló →

nekem ez a hét kb 40%-os csökkenés 20$ ról 12-13$

Drasztikus csökkenés

2007. 10. 12. 10:53 · Sajt →

Ezaz! Írjátok még be részletesebben 1-2 fórumba az AdSense bevételeiteket, és már nem is kell aggódni, hogy tovább csökken.

Tipp: Pihentesd az AdSens-t, vedd le pár órát, vagy egy napot. Vagy csinálj egy csatornát és helyezd bele. Érdekes, de az adsense olyan mint egy xp; ha nem frissíted és néha nem telepíted újra, egyre rosszabb lesz. A frissítésnél arra gondolok, hogy a kódot körülvevő szöveges tartalom nem változik. Olyan oldalakon (pl: szolgáltatás, de nem tartalomszolgálatás), ahol ritkán van szöveges frissítés, ez gyakori probléma. Ha sokáig ugyanazok a hirdetések jellennek meg ugyanazon az oldalon, akkor olcsóbban megkapja a hirdető a helyet, kevesebbet kapsz egy kattintásért.

csökkenés?

2007. 10. 12. 17:40 · Névtelen hozzászóló →

Ezt az elméletet már én is hallottam, de nekem sose csökkennek az 1 kattintásra jutó összegek (nem bevételeket írok szándékosan, mert ugye az a látogatottság emelkedésénél is nőhet). Tehát nem vitatom ezt, de nekem is van fél éve nem frissített oldalam, és nem tapasztalatam ezt.

pihentetés

2007. 10. 12. 22:36 · btamas →

Persze, pihentesd.. van vagy 40 weblapom, kb 1000 aloldallal, mindegyiken van adsense kód.... nem mindenkinek van egy oldal napi 50.000látogatottsággal egy kóddal, naponta frissülő tartalommal..

video

2009. 01. 16. 11:51 · Névtelen hozzászóló →

Hú de rég írt már ide valaki is...

Na de a lényeg. Tudja valaki, hogy hogyan mennek a video for adsense hirdetések.Konkrétan arra gondolok, hogy ma beillesztettem egy oldalamba egy jutyub videót, és egyszer csak látom, hogy felbukkan egy magyar nyelvű hirdetés benne.Nézegettem már, hogy lehetne ezt megcsinálni, met láttam már máshol és eddig nem találtam infót róla, de hát akkor így...A kérdés: ennek, hogy megy az elszámolása, én is kapok valamit a videóban szereplő hirdetésből, vagy pl. csak az aki felrakta a jutyubra?

Tudja ezt valaki?

Előre is köszi...

Zs

video

2009. 01. 17. 11:57 · Névtelen hozzászóló →

Szerinted? Van valamiféle megállapodás a kezedben, hogy igenis a Te oldaladon elhelyezett videóban megjelenített reklám után jogosult vagy a bevétel egy részére? Tehát a válasz NEM, Te NEM kapsz semmi a videóban futó hirdetésből.

re:video

2009. 01. 17. 14:42 · Névtelen hozzászóló →

Az adszenszről sincs semmi a kezemben...Akkor a videót felrakó ember kap? Mert gondolom a gugli nem fizeti ki saját magának.A videót felrakó, aki leszedte ugyanonnan és felrakta más címmel?

video

2009. 01. 18. 10:52 · OldalGazda →

Kétféle dolog van ezzel kapcsolatban: van olyan, hogy AdSense video unit, de ez csak az USA-ban érhető el. A lényege, hogy Te egy speciális egységet raksz be, amiben választásodtól függően különféle video tartalmak jelenhetnek meg, illetve az egység mellett hagyományos szöveges hirdetések is megjelennek, és Te ezzel kereshetsz pénzt. Szerintem te azt láttad, amikor ún. overlay hirdetések jelennek meg a videókon belül. Ekkor a Youtube partner, és a Google osztozik a reklámbevételeken. YouTube partner azt jelenti, hogy regisztrálsz a youtube-ra, feltöltesz saját tartalmat, amit ezrek néznek, majd regisztrálsz partnernek, és ha felvesznek, akkor Neked is megjelennek a videóidban hirdetéseid. Minderről bővebbet itt olvashatsz: http://adsense.blogspot.com/2008/11/now-serving-overlay-ads-in-embedded.html

video

2009. 01. 18. 10:56 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm.

???

2009. 01. 24. 12:48 · Névtelen hozzászóló →

Kb, egy hete felére esett vissza bevételem. Half Pricing???Biztos a forint romlása miatt ...

re

2009. 01. 27. 07:28 · Névtelen hozzászóló →

Ezt nem hiszem el.Duplájára nőtt látogatottság, dupla kattintás, harmad annyi kereset.

Most mi van, szivat a google?

megérdemelted

2009. 01. 27. 07:39 · Névtelen hozzászóló →

Általánosságban szólva, minél sz.rabb oldalt kell csinálni, hogy a látogatók ne találják meg azt, amiért odakerültek (direkt írom, hogy "odakerültek" :), így kénytelenek lesznek a hirdetésekre kattintani.

szar oldalt csinálni

2009. 01. 27. 07:47 · Névtelen hozzászóló →

Ebben van igazság. Pl én sem foglalkozok a webnin megjelenő hirdetésekkel, mert tudom, hogy az oldal tartalmában ezerszer értelmesebb dolgokat találok. De hálás vagyok a sok segítségért és néha a sötétkék linkekre is kattint az az egér. :)))

szar oldalt csinálni

2009. 01. 27. 07:53 · OldalGazda →

Ha regisztrálsz és belépsz, akkor még nem is kell nézned a reklámokat. Egyébként köszönöm a szándékot, de csupán hálaérzetből kérlek, ne kattintsatok (úgyse az itteni AdSense hirdetésekből fogok meggazdagodni :), inkább linkeljetek, ha tehetitek 😉

rere

2009. 01. 27. 07:53 · Névtelen hozzászóló →

Az utóbbi fél évben 3x annyi oldalletöltés, 2x annyi átkattintás, a bevétel 60%-a a félévvel ezelőttinek.Nálam így alakult.

Ez azt jelenti, hogy az oldalletöltés/kereset arány nálam kb 12%-ra csökkent.Magyarul, ha a júniusi árakkal menne minden, most 8,4-szer ennyi lenne a bevételem!

megérdemelted

2009. 01. 27. 08:00 · SziklaokluGeza →

Én is szoktam kattintani, de főleg azért, mert kíváncsi vagyok, mi van a nagyszerű hirdetések mögött, nem hálaérzetből 🙂

Volt itt valami madár pár hete, aki azzal dicsekedett, hogy 80% körüli (lehet, hogy tévedek) az átkattintási arány. Bizonyára tartalmas oldal lehet...

szar oldalt csinálni

2009. 01. 27. 08:28 · Névtelen hozzászóló →

Ne érts félre, nem ész nélkül hálálkodik az egér. :)Nyugodtan töröld is ki a kommentemet, esetleg kompromittáló lehet. De azt hiszem azért "a google a barátod", a webninél erősen igaz. 🙂

rere

2009. 01. 27. 08:31 · Névtelen hozzászóló →

Méhkasba nyúltál. Most mindjárt jön valaki azzal, hogy te nem keresel kevesebbet, mert a dollár árfolyam nagyon kedvező, ezáltal ugyanannyit keresel.