Címke: tartalomkezelő

Új funkciók bevezetéséhez elengedhetetlen első lépés

Az utóbbi időkben a látogatók elvárásai egyre inkább meghaladták az oldal Tartalomkezelő rendszere (Zwiki: http://zwiki.org) által nyújtott lehetőségeket, ezért szükségessé vált az összes eddigi tartalmat egy összetettebb tartalomkezelőbe integrálni. Mától tehát az oldalt a Plone CMS (http://plone.org) hajtja, amely alatt továbbra is a Zwiki dolgozik.

Mindez egy meglehetősen hirtelen váltást jelent: a több mint két éven át fokozatosan szerkesztett oldal összes funkcióját és tartalmát lehetetlen ilyen rövid idő alatt maradéktalanul átvándoroltatni, ezért az elkövetkezendő hetekben előfordulhat, hogy nem úgy fog működni egy-két dolog, mint ahogy az korábban megszokott volt.

A váltás első kézenfekvő előnye, hogy a látogatók már akár regisztrált felhasználóként is hozzászólhatnak az oldalakhoz. Az új tartalomkezelőnek hála a közeljövőben egyre több hasznos funkció fog megjelenni az oldalon.

Így nézett ki a régi oldal

A „Új tartalomkezelő az oldal alatt” című bejegyzést 2007. 02. 26. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2007. 03. 02., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Hajrá!

2007. 02. 26. 07:24 · Longhand →

Köszönjük szépen jó munkát az új CMS-el!

Grat!

2007. 02. 26. 08:16 · Zsolti →

Nekem az előzővel sem volt gondom, de az a sok rózsaszín nagyon bántotta a szemem! Ez sokkal kellemesebb színösszetétel. Sokat köszönhetek ennek a fórumnak, az oldalgazdának és a többi fórumozónak is! Egyszer valahol azt hiszem az oldalgazda olyasmit mondott, hogy nem feltétlenül az a fontos, amit az adsense-vel keresünk a weblapunkon. Azon túlmenően szakmai elismertséget is és akár más megbízásokat is kaphatunk. Ez most így elég kurta, de remélem érthető. Ha minden jól megy, szinte ingyen eljuthatok egy külföldi útra, de ha nincs ez a fórum, valszeg nem adódik ilyen lehetőségem.

+

2007. 02. 26. 08:17 · Zsolti →

Ja és így a regisztrációval talán csökkenhet a kommentspam.

Hajrá

2007. 02. 26. 08:40 · hunvista →

Nem kis munka, de szükségszerű és ja, a commentspam is megszűnik. RSS lesz vagy van vagy kiüti a szemem és nem látom :)?

grat

2007. 02. 26. 12:12 · masTinaro →

Én is nagyon sokat tanultam az oldaladról és nekem is nagyon tetszik az új forma. Lehet, hogy még nem ismerem ki magam rajta, de nekem hiányzik a tematikus tartalomjegyzék. További sok sikert és ezután is szívesen látogatom meg az oldalt!

Köszönöm, köszönöm!

2007. 02. 27. 05:14 · OldalGazda →

Köszönöm a visszajelzésekket!

Nekem tetszett a rózsaszín (vagy tudomisén hogy mondják magyarul: fuchsia) ;). Egyelőre itt csak nagyon minimális dolgokat változtattam meg ahhoz képest, amit kinézetben a CMS nyújt. Legfeljebb azért nem ismerős ez a kinézet, mert nem sok magyar oldal megy plone-nal. Később még változhat a kinézet!

Különben meg teljesen véletlenül tiltottam le a regisztráció nélküli hozzászólásokat. Most hogy visszaállítottam, már az első tíz percben visszavert a rendszer vagy tíz kísérletet spammelésre...

A tartalomjegyzék meg összesett az átkonvertálásnál, de már remélhetőleg újra jó, és hierarchikusan mutatja az oldalakat.

apróság

2007. 03. 02. 05:14 · Sajt →

Megszokásból shift+enterrel váltanék sort a kommentekben, de ez a beviteli mezővel ellentétben nem jelenik meg a hozzászólásban. Ennek van valami különösebb oka, vagy csak így hozta a sors?

Weblapok szerkesztését egyszerűsítő rendszerek

A tartalomkezelő rendszer (TKR) olyan, szerveren futó programcsomag, ami lehetővé teszi a tartalom egy távolról elérhető adminisztrációs felület segítségével történő szerkesztését akár a html-hez nem is értő, tapasztalattal nem rendelkező honlaptulajdonosok részére. Angolul CMS-nek (Content Management System) hívják az efféle rendszereket, melyek többek között legenerálják az olyan, kézzel csak robotmunkával elkészíthető részeket, mint a tartalomjegyzék, fejlécek, láblécek, galériák, stb. Emellett a Tárhely kiválasztásara jellemző egyéb szolgáltatásokat is nyújthatnak, mint a hosszászólások és az oldalon történő keresés lehetősége. Különböző felhasználókat azonosítva és hozzájuk különféle jogosultságokat rendelve lehetővé tehetik akár több ember együttes munkáját is.

Mire jók a tartalomkezelők?

A Keresőoptimalizálás szempontjából azért fontosak a tartalomkezelő rendszerek, mert segítségükkel az oldal Értékes tartalommal való feltöltésére koncentrálhatunk, és élhetünk a dinamikus weboldalak minden előnyével anélkül, hogy bármit is programoznunk kellene.

Példák TKR rendszerekre

Ha szeretnél kipróbálni egy egyszerű de nagyszerű tartalomkezelő rendszert mindenféle program installálása, futtatása nélkül, akkor ismerkedj meg a MagyarTiddlyWikivel: http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki

Amit most olvasol, az is ilyesféle rendszerrel készült: a Zope platformra épülő Zwiki és Plone hajtja az oldalt.

Altémák:

A „Tartalomkezelő rendszer” című bejegyzést 2004. 10. 31. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 08. 05., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

php-nuke

2007. 04. 15. 18:24 · Névtelen hozzászóló →

Szia!

A PHP-Nuke keresőoptimalizázlás szempontjából szerencsés választás?

Tibi

RE: php-nuke

2007. 04. 16. 10:13 · Névtelen hozzászóló →

Konkrétan nem tudom, és ezt így nem is nagyon lehetne kijelenteni. Mindenesetre én inkább valami divatosabb, modernebb CMS-t választanék, mint pl. WordPress, Drupal, Joomla, stb., és nem is feltétlenül az optimalizálás miatt, bár áttételesen, közvetve azt is segítheti, ha egy modernebb tartalomkezelőt használsz, mert a fejlesztők nagyobb valószínűséggel odafigyelnek a keresők igényeire.

Somnium

2007. 10. 08. 12:47 · Névtelen hozzászóló →

cmsaward.hu - legjobb magyarul beszélő tartalomkezelők

2007. 11. 28. 10:18 · OldalGazda →

http://cmsaward.hu/

Idézet az oldalról:

"Próbáld ki mielőtt telepíted! Ez az oldal azzal a céllal jött létre, hogy lehetőséged legyen adminisztrátori jogokkal kipróbálni a világ legjobb nyílt forrású, php/mysql alapokon működő tartalomkezelő rendszereit, köztük a magyar fejlesztéseket is"

Zope alapú cuccok sajna nincsenek az oldalon...

php-nuke

2007. 12. 02. 05:06 · JazzBery →

"A PHP-Nuke keresőoptimalizázlás szempontjából szerencsés választás?" A régebben "divatos" nuke-nek már egy kicsit megkopott a fénye, én akkor kezdtem el használni amikor még a fénykorát élte. Több portálom máig is üzemel a cms-el, aránylag sikeresen, GoogleTap modullal, url rewrite-al. Lehet hogy most mást választanék, de az adatbázisok nagysága miatt az átállás már körülményes lenne. Kicsit erőigényes szerver oldalról, ezért szervergazdák nemigen kedvelik. Persze sokan ott szúrják el, hogy a többszáz modul, blokk, stb... miatt, az amit csak lehet alkalmazok elvet választják. Vannak bizonyos moduluk, amik sérülékenyek lehetnek egy külső támadással szemben...

cmsaward.hu - legjobb magyarul beszélő tartalomkezelők

2008. 01. 14. 07:23 · Névtelen hozzászóló →

Köszi a linket Oldalgazda! Nagyon jó volt kipróbálni a lehetőségeket és egy nap tesztelés eldöntöttem, hogy nekem a wordpressre van szükségem. 🙂 Nagyon jó kis oldal, mindenkinek ajánlom, aki különböző tartalomkezelők közt vacilál!

Flash AS3.0, XML

2008. 03. 13. 14:31 · Névtelen hozzászóló →

Szia. Engem az érdekelne, hogy az ActionScript 3.0 által nyújtott új lehetőségek (a korábbi Flash-alkalmazásokhoz képest) jelentenek-e valamilyen előnyt, ami segíthet egy flash-es weboldal optimalizálásánál?Esetleg XML-ből, vagy más szöveges fájlból betöltött tartalommal lehet javítani rajta?Igazából az érdekel, hogy ha Flash ActioScript 3.0-ban programozok meg egy teljes weboldalt, de a weboldal tartalmát (akár egészen a gombok neveiig) be tudom tölteni külső forrásból is, akkor mit célszerű választani? Azt mindenesetre szeretném elkerülni, hogy egy külön html oldalt is kelljen készítenem. Mit javasolsz?

Flash AS3.0, XML

2008. 03. 13. 16:10 · OldalGazda →

A teljesen Flashben készült "honlapok" nem honlapok, hanem multimédiás alkalmazások, melyeket történetesen egy weboldalon publikálsz, úgyhogy ne várd tőle, hogy azt értelmes módon weblapként is használhasd, AS3 ide vagy oda. Egyedül az emberi látogatóid fogják weblapként kezelni, de a keresők nem. Vajon hogy miért van, hogy az adobe.com-on olyan kevés flash alapú tartalom található?

MySQL tárhely

2008. 04. 03. 07:49 · Névtelen hozzászóló →

Van nekem ilyen MySQL tárhely, szeretnék egy saját fórumot hozzá, csak programozó tud nekem saját fórumot csinálni, vagy vannak megbízható ingyenes fórumok is, amik használhatóak? Köszönöm a infokat!

MySQL tárhely

2008. 04. 03. 10:01 · Névtelen hozzászóló →

Több ingyenesen letölthető fórumprogram van, pl a phpbb, vagy a simple machines, de vannak tartalomkezelők (pl. Drupal), amelyeknek van beépített fórum funkciója.

MySQL tárhely

2008. 04. 03. 10:07 · Névtelen hozzászóló →

phpbb - letöltöm, mennyire bonyolult egy nem hozzáértönek a mysql beállítása, egy ilyen fórumon mennyire megbízható a bejegyzések megmaradása, ha bármi gond van, abban az esetben ha van saját mysql tárhely.

MySQL tárhely

2008. 04. 03. 10:13 · Névtelen hozzászóló →

Nem kell beállítani semmit, csak a tárhelyszolgáltatótól kérdezd meg az adatbázis nevét és a hozzáférési jelszót, erre szükséged lesz a honlap üzembehelyezése során. A szolgáltató elvileg csinál biztonsági mentéseket, kérdezd meg tőle, hogy mi a teendő adatvesztés esetén.

MySQL tárhely

2008. 04. 03. 10:22 · Névtelen hozzászóló →

phpbb-nek a megbízhatósága mennyire biztos, mitől függ, a tárhelytől, vagy magától a letöltött szoftvertől?