Kettő, három, esetleg négy kulcsszó
A kereső programok felhasználói a legtöbb esetben nem egy szóra, hanem két-három szóból álló kifejezésre keresnek rá. A keresőoldalak megvizsgálják, hogy az egyes oldalakon milyen távol állnak a megadott kulcsszavak egymástól (Kulcsszótávolság), és ez alapján ragsorolják a találatokat úgy, hogy az első helyen lehetőleg a pontos kifejezést tartalmazó oldal álljon. A kereső-optimizátor dolgát ez annyiban nehezíti, hogy nemcsak arra kell odafigyelni, hogy az egyes Kulcsszavak szerepeljenek az oldalon, hanem az adott kulcsszavak által alkotott kifejezéseket is szem előtt kell tartani. Ráadásul a magyar nyelvben a több szóból álló kifejezések esetén a keresők egy része által fel nem ismert ragozott formák is előfordulhatnak, tovább nehezítve a magyar nyelvű kereső-optimalizálást.
A fentiek miatt nagyon fontos, hogy a Látogatottsági statisztika ne csak az egyes Kulcsszavakat, hanem a kereső-kifejezéseket is mutassa.
A „Kereső-kifejezés” című bejegyzést 2005. 03. 24. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 10. 13., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.
Archivált hozzászólások
re:jelenség
2008. 10. 07. 13:09 ·
Unatkozol?Szerintem ezek szellemek.
re:Jelenség
2008. 10. 07. 13:42 ·
Ha én ezt most beírom a keresőbe, akkor nem a Google egyik szerverének az IP-jét látod?Honnan gondolod, hogy a Google keres direktbe, ráadásul Mountain View-ból? Nem igen működne a dolog, ha csak ott lenne gépük, szerverük, alkalmazottjuk, központjuk, robotjuk, stb.Tehát, ha én az etargetre vagyok kíváncsi, igenis azt fogom beírni, hogy "site:webni.innen.hu etarget" és te nem fogod látni, hogy ki írta, de, mert nem a google.hu oldalról fog érkezni a keresés, ugyanis kötve hiszem, hogy a több ezer vagy ki tudja mennyi szerver, rá van irányítva valamelyik domainre. Esetleg tudod, hogy a Firefoxba beépült Google milyen címről érkezik, vagy a jó ég tudja mennyi, különbözö nemzetiségű kereső ami google motoron fut...?
re: Jelenség
2008. 10. 13. 09:29 ·
Honnan gondolod, hogy a Google keres direktbe
Minden látogatónak van IP-címe. Ez az IP-cím hozzárendelhető valamilyen szervezethez, internetszolgáltatóhoz, egyéb céghez, egyetemhez. Ha pl. T-Online-os IP-címről írok ide, nem jelenti, hogy T-Online dolgozó vagyok, valószínűbb, hogy az előfizetőjük. De a Google - tudomásom szerint - nem internetszolgáltató, tehát ha egy látogatóm IP-címe (nem a referrer IP-cím!) a Google Inc. nevű céghez rendelhető, akkor feltételezem, hogy Google-alkalmazott látogatott a honlapomra.
ha én az etargetre vagyok kíváncsi, igenis azt fogom beírni
Láthatóan nem akarod megérteni, amit írtam, ezért hoztál fel egy más módon is értelmezhető példát. De amikor mondjuk egy cég honlapján a termékek url-je így néz ki: www.valami.hu/adatlap_uj.php?id=123, akkor a "site:valami.hu adatlap_uj" keresést mivel magyarázod? Valaki az "adatlap_uj" témájára kiváncsi?
Úgy gondolom, az a látogató, aki egy önmagában értelmetlen url-darabkára szűr, egyértelműen az adott honlap bizonyos oldalait akarja kilistáztatni, tehát technikai jellegű a keresés. És ha ez a látogató a Google IP-címén található, akkor bennem felmerül a kérdés, vajon mi lehet emögött?
Amennyiben nem tapasztaltál hasonlót a saját webstatisztikádban, vagy nincs ötleted rá, hogy mi lehet a célja, legfeljebb nem válaszolsz a hozzászólásra. De bornírtan poénkodni ("Unatkozol?") meg értetlenkedni mi haszna van...?
Jelenség
2008. 10. 07. 11:39 · Névtelen hozzászóló →
Nem tudom, más tapasztalta-e már, én több honlapnál is, hogy a Google-től (tehát nem egyszerűen a keresőből, hanem kifejezetten a cég IP-címeiről) jönnek látogatások olyan kulcsszavakra, hogy "site:valami.hu [url-darab]".
Ha ez így nem érthető, konkrét példával: mintha erre a honlapra a "site:webni.innen.hu frontpage" keresésre érkezne valaki Mountain View-ból, vagy mondjuk az Indexre "site:index.hu kultur" keresésre. Ezek szerintem alapvetően értelmetlen (legalábbis minden gyakorlati haszon nélküli) keresések, mert eredményként egyszerűen csak azokat az oldalakat adják ki, amelyek az adott honlapon belül az url-ben tartalmazzák a megadott szót - de valami céljuk mégiscsak lehet vele.
Vajon mi, valamit manuálisan ellenőriznek így a honlapon? Van valakinek tippje?