www.webcimtar.com

február 13, 2007

Mini interjú Patai Lászlóval, a Webcímtár oldalgazdájával

http://www.webcimtar.com/

A közelmúltban indult útjára egy új kezdeményezés, mely a sokak által kritizált, az utóbbi időkben halódó Open Directory Project szintén halódó magyar nyelvű linkgyűjteménye helyett kíván valami jobbat létrehozni. JJózsef erről a kezdeményezésről kérdezett, kérdéseire az oldal öletgazdája, oldalgazdája, Patai László válaszolt:

Kik vagytok, mi egyebet csináltatok eddig, hogyan kötődtök az ODP mozgalomhoz?

  • Patai László: Az egész project az én fejemből pattant ki. Korábban jelentkeztem ODP szerkesztőnek. Természetesen még válaszra sem méltattak. Folyamatosan azt látom mindenhol, hogy a DMOZ halott, pedig milyen jó lenne, ha menne. Ez megy hosszú hónapok óta. A jelenlegi szerkesztők (7 fő) egy kivétellel, hasonló módon járt. Szóval nem kell messzire menni elszántságért és lelkesedésért. Kicsit féltem, hogy az emberek azt fogják gondolni, hogy ez egy csalás, hiszen csak lemásoltuk. Szerencsére egyetlen egy ilyen visszajelzés sem jött. Sőt, nagyon sokan írtak nekünk, hogy milyen remek ötlet és milyen jó az egész kezdeményezés. Jókívánságok sora.

Miért csináltátok az oldalt, mik a hosszútávú terveitek vele?

  • Kérdésed első részét előbb megválaszoltam. Hogy mik a terveink? Szeretnénk Magyarország legnagyobb katalógusát létrehozni. Persze, persze, jön a kérdés, már hányan próbálták ezt. Igen, sokan. De kérdés, hogy a többieknél mi volt az indíttatás. Pénz.

Miből gondoljátok fenntartani az oldalt, mi az üzleti modell? Lesznek-ereklámok?

  • Az egész projectet, mind anyagilag, mind infrastruktúrával én támogatom. Nem tervezzük reklámokkal teliszórni az oldalakat. Nem mindig anyagi haszna van egy-egy dolognak. 🙂

Mikor indult a katalógus, honnan származnak az eddig felvitt bejegyzések?

  • A webcímtár múlt héten vasárnap délután indult. Szombaton fejeztem be a fejlesztést, majd egy rövid tesztelés után, egyből bedobtuk a mélyvízbe. Nem csalódtam, tudott úszni. Kisebb elírásoktól, ékezethibáktól eltekintve minden rendeltetésszerűen megy. Az első nap 147 oldalt küldtek be, a keresomarketing.blogter.hu-n megjelent bejegyzés hatására. Ezt én nagyon jó eredménynek tartom.

Miért nem használtátok az ODP-ben már bennlévő linkeket?

  • Éppen a leveled előtt fejeztem be azt a scriptet, ami áthozza a mi katalógusunkból az ODP linkeket. Éppen most is megy a program. A 6000 linket átnézni legalább egy hetes munka lesz. Jövő hét ilyenkor, legalább 7000 oldal lesz a katalógusban. Kop-kop-kop, lekopogtam 🙂

Mik a tapasztalataitok eddig? Mik az elvárásaitok a látogatottsággal és a jelentkező szerkesztők számával kapcsolatban?

  • Erről nem tudok sokat nyilatkozni. Eddig 1500 látogató volt az oldalon. Az én becslésem szerint – csak magánvélemény – 5000 napi látogatója lesz az oldalnak. Természetesen ezeknek a 70%-a biztosan a keresőkből fog jönni. Jelentkezők: Nos, ez nagyon meglepett, nem számítottam ekkora érdeklődésre. Ma 12 ember jelezte, hogy részt kíván venni egy-egy kategória szerkesztésében. Ezek a személyek szinte mindegyike, igen látogatott oldalakat tart fenn. Ez egy jó előjel. A jelentkezők sorsárol az egész szerkesztő gárda dönt. Szeretnék egy jó légkört kialakítani. Hiszen ez egy non-profit v állalkozás, ha nincs jó légkor, akkor nincs motiváció.

2007. február 12.

A „www.webcimtar.com” című bejegyzést 2007. 02. 13. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 05. 23., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Ez nem semmi

2007. 02. 13. 11:27 · Névtelen hozzászóló →

Az ilyen oldalakat nem pereli be a Google?A design és a felépítés is eggyértelműen lopott!

Re: Ez nem semmi

2007. 02. 13. 11:34 · OldalGazda →

Az Open Directory Projectet nem a Google üzemelteti, sőt ő is csak licenszeli a tartalmát 🙂 az más kérdés, hogy az ODP működtetője mit szól hozzá, én nem jártam még utána, hogy milyen feltételekkel lehet licenszelni a design-t, más-e ez a tartalom licenszelésének feltételeihez képest.

Ez nem semmi

2007. 02. 13. 11:35 · Névtelen hozzászóló →

Józsi Te benne vagy ebben a projectben?

Re: Ez nem semmi

2007. 02. 13. 11:37 · Névtelen hozzászóló →

A felirat az Google design, az tutti nem legális...

nem kell belekötni

2007. 02. 13. 12:01 · Névtelen hozzászóló →

Egy ilyen egyszerű logót v felíratot nem lehet levédeni. Ha lehetne akkor nem írhatnám ki különböző színekkel pl. azt, hogy HunVista. Én is egy ilyen projekten gondolkodtam kb. 1 évvel ezelőtt és volt is már két szerkesztőm, de idő és energia hiányában nem tudtam megvalósítani. Sokat kell foglalkozni a szerkesztőkkel és ez nagyon időigényes és leterhelő. A saját tapasztalatomból kiindulva kétséges, hogy működni fog, mert 1 embert teljes egészében kíván az általános felügyelet, de sok sikert kívánok hozzá. Persze idővel kialakulhat egy megbízható szerkesztő törzsgárda akik az oldalgazda jelenése nélkül is tudják vinni a dolgokat, de én ezt föladtam kb. 1 hónap alatt.

De, elég a pesszimizmusból, mégegyszer sok sikert hozzá.

HunVista Lajos

Re: Ez nem semmi

2007. 02. 13. 12:47 · Névtelen hozzászóló →

Kedves hozzászóló!

Úgy döntöttem, mivel közvetve engem is érint a kritika, referálok a rossz szájízzel írt hozzászólásodhoz.

Mi az, amit koppintott? Linkgyűjtemény?Ilyen elven az első weboldalt sem követhette volna az összes többi...

Nem kellene becsmérelni azokat a dolgokat, amelyekért keményen megdolgozott egy-egy illető. Hidd el, az hogy valaki kigondolja, hogy lesz egy linkgyűjteménye, nem arról szól, hogy lekoppintunk valamit. Kő keményen meg kell dolgozni vele, hiszen ez nem egy weboldal, hanem egy rendszer. Én magam is készítettem a társammal egy ilyen rendszert, nem kevés kitartás kell hozzá.

A másik, hogy egy rendszer kiépítésével nem ért véget a dolog, mi ketten vagyunk admin jogosultsággal, mégis alig győzzük, a külső szerkesztőkkel is sokat kell törődni.

Éppen ezért kérlek, ne becsméreld mások munkáját!

Valamint ezúton szeretnék nagyon sok sikert, és kitartást kívánni Patai Lászlónak, hiszen jómagam is ODP szerkesztő vagyok, és elkeserítő, ami az utóbbi időben zajlik annak "háza táján".

megjegyzés: Az ilyen font teljesen legálisan készíthető itt: http://googlefont.com/.

Re: Ez nem semmi

2007. 02. 13. 14:15 · Névtelen hozzászóló →

http://www.google.hu/dirhp?ie=UTF-8&oe=UTF-8&hl=hu&tab=wd&q=http://www.webcimtar.com/Ezt nem gondoljátok komolyan...

Re: Ez nem semmi

2007. 02. 13. 15:25 · Névtelen hozzászóló →

Igen, igazatok van, a logó necces lehet, de az oldal további részeit szerintem szerzői jogi alapon nehéz kikezdeni. És különben semmi közöm a projekthez, miért gondoltál erre? (Ameddig évek óta nem jutok hozzá három-négy régóta kitalált saját projektemhez, addig nem kezdek bele semmi újba, bármennyire is lenne hozzá kedvem esetleg.)

DMOZ tükrözés az egész

2007. 02. 14. 04:16 · Névtelen hozzászóló →

Az egész a Dmoz tükrözésre épül, ezt a projektet 1 nap alatt megcsinálom, pldlinkdirektory alappal, dmoz importal.Teszek hozzá ezt-azt és létrejött a nagy magyar katalógus.De, azért sok sikert hozzá. 🙂

Megrendelem tőled, ha ilyen egyszerű

2007. 02. 14. 04:20 · Névtelen hozzászóló →

Ha ilyen egyszerű, hogy egy nap alatt végzel vele, akkor szeretnék tőled egy ilyen oldalt rendelni. Megfizetem az egynapi munkád.Blendegúz

re: Megrendelem tőled, ha ilyen egyszerű

2007. 02. 14. 04:25 · Névtelen hozzászóló →

Rendben. Mikortól ketyegjen az óra, és mennyit fizetsz?

re: Megrendelem tőled, ha ilyen egyszerű

2007. 02. 14. 04:32 · Névtelen hozzászóló →

Ilyen weboldalt valóban nem telik még egy napba sem megcsinálni egyszerűen lehet importálni más directoryk adatbázisait, nem az a lényege. Hanem az hogy van rá néhányszázmillió link.Longhand

Azért ennyire nem favágó munka...

2007. 02. 14. 04:44 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem nem lehet egy nap alatt megcsinálni.Ha kicsit jobban odakuksizol, akkor láthatod, hogy ez az oldal nem importált semmiféle adatbázist. A szerkezet elkészítése szerintem nem megvalósítható egy nap alatt. Nem az oldalt védem, csak ismerem az ilyen "ezt a projektet 1 nap alatt megcsinálom" szöveget és elég idegesítő, mert tudom, hogy nem ennyi meló. De mindegy, hagyjuk, biztos csak én vagyok láma...Blendegúz

Azért ennyire nem favágó munka...

2007. 02. 14. 04:48 · Névtelen hozzászóló →

Igen, a jellegét tekintve lehet csinálni egy nap alatt egy nap alatt, de a tartalmát tekintve nem, ha a magyar webcimtárt nézzük, mert egyedileg szerkesztett tartalom és sok időt igényel a feltöltése míg egy nagy adatbázis lesz belőle.

Longhand

...

2007. 02. 14. 04:49 · Névtelen hozzászóló →

kicsit korán keltem úgy látszik hogy ismételgetem magam.bocs.Longhand

nálam 10h 55 min

2007. 02. 14. 04:55 · Névtelen hozzászóló →

Akkor holnap jalentkezem... 🙂

DMOZ tükrözés az egész

2007. 02. 14. 05:34 · Névtelen hozzászóló →

Az ilyen kijelentések után ("ezt a projektet 1 nap alatt megcsinálom") felvetődik bennem a kérdés, hogy aki írta, foglalkozott-e már adatbáziskezeléssel, és rendszerépítéssel...

re: foglalkozott-e már adatbáziskezeléssel

2007. 02. 14. 05:54 · Névtelen hozzászóló →

Igen, már néhány esetben csináltam ilyesmit. De micsoda lelkesedés! ... 🙂 Ingyen reklám a webcimtar-nak. Köszönje a tulaj JJózsinak, meg az "1 nap alatt megcsinálom" hozzászólásomnak. No ennek örülök!

Én győztem!

2007. 02. 14. 06:01 · Névtelen hozzászóló →

Én fél nap alatt megcsinálom!Van nálam gyorsabb?

Magyarország

2007. 02. 14. 06:05 · Névtelen hozzászóló →

Miért nem látni itthon olyan, hogy valamire azt mondják, hogy jó lett. Fikázás nélkül 🙂 Sosem értem meg. Szerintem jó ötlet 😉 Hajrá!

Hát nem is tudom

2007. 02. 14. 06:09 · Névtelen hozzászóló →

Én már a "politika" importnál tartok. + még a dizájn és meg is lenne. De mivel nem szeretek fércmunkát végezni, én maradok a holnap 10 óra 55 percnél.

Magyarország

2007. 02. 14. 06:12 · Névtelen hozzászóló →

Jól van na, nem fikázok...Tök jó lett a lopott cuccotok!Hajrá!

ez nem fikázás

2007. 02. 14. 06:13 · Névtelen hozzászóló →

Ez nem fikázás, csak elgondolkodtam: További "feltörekvő" katalógusok egyedi koncepcióval. Mármint azon, mi ebben az új koncepció.

Re: ez nem fikázás

2007. 02. 14. 06:23 · OldalGazda →

Nem írtam, hogy új koncepcióval, csak azt, hogy egyedi koncepcióval. (l. Tematikus katalógusok). Ez azt jelenti, hogy a csináljak már egy linkkatalógus ötlet mellett még tud valamit felmutatni az oldal, valamit, amitől potenciálisan jobb vagy másabb lehet a dolog, mint az eddigiek. Különben meg mondjatok még egy magyar katalógust, ahol több szerkesztő játszik egyszerre egy webhelyen, saját jószántából. Startpagina klónokat nem ér említeni, mert az más!

re: foglalkozott-e már adatbáziskezeléssel

2007. 02. 14. 06:27 · OldalGazda →

Félreértések elkerülése végett, én szívesen "reklámozok" bárkit, aki valamilyen érdekes oldalt csinál, és kapcsolódik a történet a keresés témaköréhez (potenciális konkurens oldalakat is!). Ha van ilyened, tudod az e-mail címemet, de még csak az sem kell, elég egy hozzászólás bárhol, és én utánajárok a dolognak. (ez a bejegyzés is így indult). Az pedig, hogy ennyi hozzászólás jön, pedig külön öröm.

"egyedi koncepció"

2007. 02. 14. 06:29 · Névtelen hozzászóló →

Ezzel a portál motorral, ugyanezt bárki megteheti, attól már egyedi? (az egyedit és az újat, úgy érzem nem sok választja el egymástól)

"egyedi koncepció"

2007. 02. 14. 06:31 · OldalGazda →

Igen, egyedi lesz, ha fel fogsz tudni mutatni majd pártucat aktív önkéntes szerkesztőt is, aki biztosítja majd a katalógusod megfelelő színvonalát. És hát ezen áll vagy bukik majd ennek az oldalnak a sikere is...

Bocs Józsi

2007. 02. 14. 06:35 · Névtelen hozzászóló →

Bocsánat tisztellek, becsüllek, de ha pl. én azt írom egy leendő katalógusomról hogy X számú szerkesztő dolgozik rajta az már egyedi?

Bocs Józsi

2007. 02. 14. 06:58 · OldalGazda →

Igen, akár még lehet egyedi, ha így pozícionálod, de a "csináljunk a dmoz helyett valami jobbat" ötletet már elvitték előled, szóval, ezzel már nehezebb villantani :). Természetesen, ha kiderül egy fél év múlva, hogy mégsem működik ez a dolog, akkor átkerül majd a cucc az "egyedi koncepció" nélküli listába, vagy akkor majd csinálunk neki egy megfelelő kategóriát úgy, hogy ne sértsen meg senkit, de azért valamennyire objektív legyen: ne tájékoztassa félre az olvasókat. Természetesen, ha mindezt úgy csinálod, hogy előtte már pár közösségi alapon szerveződő dolog körül "ügyködtél", akkor hihetőbbé válik a dolog. Mindenesetre szerintem ebben a dologban azt kellene értékelni, hogy valaki próbál egy rosszul működő rendszer helyett egy jobbat csinálni. Erre pedig az összes kritikusan nyilatkozónak hasonló esélye van, a hírverést – mint már írtam –, ha elér egy bizonyos szakmai színvonalat a dolog, akkor tőlem meg fogja kapni.

szóval, ezzel már nehezebb villantani

2007. 02. 14. 07:31 · Névtelen hozzászóló →

Nem nagyon értelek meg e-tekintetben. Jelen oldal, amiről beszélünk, még semmit sem bizonyított. Akkor mihez képest nehezebb villantani? És kinek kell villamtani? "csináljunk a dmoz helyett valami jobbat" - Igen csináljunk! (De így?) Egyedi koncepció nélkül? Ha az oldal gazdája, csak egy újítást alkalmazott volna, fejet hajtanék. De így miért? 10:55 (de lahet hogy hagyom is az egészet. Ez elkeserítő.)

szóval, ezzel már nehezebb villantani

2007. 02. 14. 07:48 · OldalGazda →

Ne keseredj el! Azt írtam, hogy "valaki próbál egy rosszul működő rendszer helyett egy jobbat csinálni": Van egyrészt egy rosszul működő dmoz.org, meg van egy eléggé nagy piaci igény arra, hogy ez jól működjön: lásd: http://weblabor.hu/forumok/temak/13824 Pofonegyszerű ötletnek tűnik kihasználni ezt a piaci rést, de mégse csinálta meg még senki. A mai weben nem kell mindig valami marha nagy újítást kitalálni, elég az, ha van egy reális piaci igény, és azt jó színvonalon ki tudod szolgálni. De többet erről már nem írnék, mert túlragoztuk. Ha majd nem sikerül betölteni ezt az űrt, (vagy a Tiednek jobban sikerül :), akkor ezen az oldalon annak megfelelően fog hangsúlyában szerepelni az oldal.Talán feltűnt egyébként, hogy egy sort sem írtam arról, csak hozzászólásban, hogy mit gondolok az oldalról. Ebben a bejegyzésben pont az az érdekes, hogy elmeséli valaki, hogy támadt egy ilyen ötlete, és hogy hogyan tervezi megvalósítani. A többit majd meglátjuk. Én mindenesetre örülök minden új SEO kompatibilis katalógusnak...

Villantás

2007. 02. 14. 08:12 · Névtelen hozzászóló →

A 10:55-ös hozzászóló szerintem mindössze arra próbált rávilágítani, hogy egy párnapos, eddig főként PR-ben (nem PageRank) és az ún. "egyedi ötlet"-ben erős, de amúgy semmit fel nem mutató oldal miért érdemel automatikusan egyfajta kiemelt bánásmódot. Mert az, hogy itt külön oldalt kap + a Tematikus katalógusok oldalon a második, pozitív felhangú kategóriába kerül be, az igencsak "hátszél" szagú.

Gugu + Hungaroo

2007. 02. 14. 08:17 · Névtelen hozzászóló →

folyt.

Ahogy ugyanott a Gugu és a Hungaroo kiemelése (pusztán azon az alapon, hogy egyedi ötlet) is fura.

A Guguban összesen nincs 100 link, a Hungarooba pedig úgy regisztrálni, hogy nevet, lakcímet, telefonszámot meg kelljen adni, hát ez egy kicsit necces.

Csinálj ingyen valami jót, ha támadásra vágysz...

2007. 02. 14. 08:55 · Névtelen hozzászóló →

Nem tudom, hogy ez a fajta mentalitás (ami ezen az oldalon jól látszik) magyar specialitás, vagy összességében bármely országban erre számíthat az ember?Itt van JJózsef, aki nemcsak összehozta ezt a jó oldalt, de gondozza és egy csomó időt rászán (vagy mondhatnánk, hogy Ránk szán) és jönnek ezek a kritikaontó irigység-gépek és idepiszkítanak..."Az én apukám az erősebb" és én amúgy is "tízszer jobban tudom, mint ti" - így lehet összegezni ezeket a hozzászólásokat. Gyermeteg önbizalom-kúra...Üdv.: Blendegúz

Re: Villantás

2007. 02. 14. 09:38 · OldalGazda →

Őszintén szólva most valami hasonlót érzek, mint amikor először fordult elő olyan az oldalon, hogy a hozzászólásokat nem csak én válaszoltam meg, hanem rajtam kívülálló beszélgetés alakult ki itt: úgy gondoltam, az oldal a fejlődés újabb fokára érkezett. Ezért örülök annak is, hogy megkérdőjelezitek, hogy valamiről írok ezeken az oldalakon: ez fontos visszajelzés számomra. A Gugu, a Hungaroo kiemelését vállalom, mert olyat nyújtanak az optimalizáláshoz, amit más katalógusok nem: persze ezen lehet vitatkozni, és ha valaki olyan értelemben tenne egy javaslatot, hogy a nem kiemelt katalógusokat miért lenne érdemes kiemelni, biztos nem találna süket fülekre. Nem szeretném aránytalan előnyökhöz juttatni jelen katalógust a többihez képest, és mivel látom, van érdeklődés a témával kapcsolatban, szeretnék másokkal is egy ilyesfajta bemutatkozó beszélgetést készíteni, ezért várom javaslataitokat, ki legyen a következő, melyik oldalra lennétek kíváncsiak? Blendegúz! Köszi!:)

re: Az én apukám az erősebb

2007. 02. 14. 10:56 · Névtelen hozzászóló →

Blendegúz!Úgy gondolod, bólogassunk mindenre? Akkor nem leszünk "kritikaontó irigység-gépek"? Szerinted, most hol körmölök? A Te oldaladon, vagy JJózsién? Ha a hozzászólásaimmal megsértettem az Oldal Gazdáját, akkor tőle elnézést kérek, (bár nem érzem, hogy ezt kellene tennem), de úgy látszik, értetlen fülek igen.

"idepiszkítanak"

2007. 02. 14. 11:12 · Névtelen hozzászóló →

Ezt nem tudom értelmezni. Mire is gondolsz? Szoktam, "piszkítani", minden reggel, kávé után, de azzal a napi piszkítás annyiban is marad. Legalábbis eddig, ezt a fogalmat, ebben az értelemben használtam. Jó, ha valaki figyelmeztet, hogy vigyázzak a szavaimmal és gondolataimmal.

A 10 óra 55 ös figura volnék

2007. 02. 14. 16:29 · Névtelen hozzászóló →

Bár még van mit finomítani, de nagyjából elkészült a projekt, melyre másfél éve készülök. A kezdő lökést a mielőbbi indításra, eme oldal olvasása adta meg. Egyenlőre a dmozklondotwywdothu-nn érhető el az oldal, de hamarosan átköltöztetem a többéves hun-web.hu domain alá. Az elkövetkező 12 órában még elképzelhető, hogy bizonyos változtatásokat eszközlöm az oldal szerkezeti és tartalmi felépítésében, de addig is csókolom a kétkedőket, és a lebecsmérlő hangnemű hozzászólókat (pl.: "foglalkozott-e már adatbáziskezeléssel, és rendszerépítéssel"). Várom szeretettel, a projekt építésére, vállakozó kedvű linktársaimat... 🙂 (persze ez komoly)Üdv.: jazz

10:55 - Mégsem lesz változás

2007. 02. 14. 17:12 · Névtelen hozzászóló →

Elnézést mindenkitől, de eltávolodom aludni. A 24 óra, így is ledegradálódott 11 óra néhány percre. Tudom, hogy ez a lap, mit sem ér, de nem akartam a számból se**et csinálni. Mindenkinek jó éjt!

10/55 a bizonyítási kényszer számkombinációja...

2007. 02. 15. 02:56 · Névtelen hozzászóló →

Kedves Jazz! Neked tényleg bizonyítási kényszered van. Nagyon ügyesen leklónoztad a saját adatbázisodat a wyw.hu-t és ügyesen átmásoltad ugyanazokat a php-kat, amikkel több hetet/hónapot dolgoztál előtte (kategóriaajánlás, linkküldés stb.). Nem értem mi tartott rajta 11 óráig... Üdv.: Blendegúz ui.: most félretéve a cinizmust a WyW.hu ügyes munka és sok sikert hozzá!

Re: Blendegúz

2007. 02. 16. 05:55 · Névtelen hozzászóló →

Kedves Blendegúz!

Nincs bizonyítási kényszerem, ha nem veted fel kétkedésed, eszembe sem jutott volna ilyesmi. Az adatbázissal kapcsolatban tévedsz, az a adatbázis, már egy két éve működő link katalógus adatbázisa, mely a http://hun-web.hu/linkek/ domain alatt most is fut. Komolyra fordítva a szót, valóban csak a gyerekes "csakazértis" miatt csináltam meg az oldalt, nem is szándékozom futtatni ebben a külső formájában, ezért is nem írtam be az url címet, hogy nyoma se maradjon sehol. Azt valóban tervezem, hogy a fődomain alatt lelenleg működő toplistát, lecserélem a két éve működő linkgyűjteményre, persze változatlan formájában. A 11 óráról. Valóban a wyw oldalak alapját használtam fel, melyet jellegéből adódóan úgy csináltam meg hogy minden lényeges elem változóból van betéve, ezért akár írhattam volna 1 órát is, de gondolj bele akkor mit kaptam volna... :). Mégegyszer leírom, amit az első hozzászólásomban is írtam, sok sikert a webcimtar.com-hoz.

Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 11:24 · Névtelen hozzászóló →

A webcimtar.com egy az egyben megtévesztő, így szinte biztos hogy büntethető lenne! Egy egyszerű felhasználó aki pár napja netezik, de már ezerszer látta a Google logóját, igen könnyen összetévesztheti... vagy legalábbis azt gondolhatja, hogy ez a Google Magyar verziója. Nem értem az oldal szerkesztőjét, OldalGazdát?! Valószínűleg köze lehet ezekhez az oldalakhoz, mert egyébként mi másért adná nevét, tárhelyét ilyen oldalakhoz. Az oldalban semmi eredetiség nincs, egy egyszerű felhasználó azonnal a koppintásra gondol... Kedves OldalGazda. Nem félsz, hogy az ilyen és ehhez hasonló oldalak futtatásával, hiteltelenné válsz?Hétköznapi felhasználóként tévedtem az oldaladra, de úgy tűnik mintha egy másik világban neteznél, vagy egy másik internetet néznél... vagy ha egyet nézünk, akkor nagyon az jön le, hogy csak a hozzád közel álló oldalakat említed. Pedig van egy kettő amelyekről egy árva szót sem írtál, és fényévekkel eredetibbek.Sok sikert!

Ez nem semmi

2007. 03. 09. 11:27 · Névtelen hozzászóló →

A kifejezésed erős, bár ettől még igazad van! Az arculat és a design összetéveszthető. Egy jó ügyvéd igen csak jó kereshetne ezzel az oldalal...

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 11:31 · hunvista →

Részben cáfolni tudom az állítottakat, mert a HunVista.hu-hoz nem áll közel az oldalgazda.

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 12:04 · Névtelen hozzászóló →

Valahogy biztosan közel áll, mert most is a szárnyaid alá vetted...Egyszerű látogatóként jókat nevetek a bejegyzéseiteken, amely inkább egyfajta vállveregetéshez hasonlít! "Jót csináltok fiúk, a TI oldalaitok a legjobbak... ugye?" Pedig a keserű valóság az az, hogy az olyan egyszerű látogatók döntenek egy-egy weblap sorsáról, akik ezeket a bejegyzéseket soha el sem olvassák. Ilyen látogató vagyok én is... és nekem ez jön le. És ha jól gondolom, akkor TE is és az összes többi szerkesztő épp a mi kegyeinkért harcol... Ha valakiidetéved roppant ellentmondásokkal találkozik! Valószínűleg TE sem szólogatnál hozzá ilyen bőszen a bejegyzésekhez, ha nem jelent volna meg az oldaladról egy cikk... csak TE éppen így hálálod meg. Azaz igenis közel áll hozzád! Vagy tévednék?

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 12:16 · Névtelen hozzászóló →

Még valami!Szivesen olvasnék ezen az oldalon a www.startlap.hu tulajdonosáról, vagy a www.kapu.hu, vagy akár a www.hasznosoldalak.hu tulajdonosaival készült interjúkat. De lehet, hogy éppen azért nagyok, mert az ilyen oldalakat már figyelembe se veszik... Ha igazán nagy szeretnél lenni kedves Lajos, akkor az eredetiség itt kezdődik.

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 12:20 · hunvista →

Én a regisztrációs megoldás előt is hozzászólogattam dolgokhoz és a legtöbbet alá is írtam. Persze nem fogod venni a fáradtságot, hogy visszanézd a hozzászólásaim dátumait, de a cikk most jelent meg, én pedig már igen régóta itt szambázom.

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 12:25 · hunvista →

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy én csak egy hobbista vagyok, de felnőni a startlaphoz csak befektetés és 6 hónap kérdése. És még sok lóvé sem kéne hozzá, mert hátrányos helyzetűeket simán föl lehet venni a feladatra (szerkesztés, adminisztráció) és még támogatást is kapsz vastagon rájuk. Jelzem nem kívánok tovább vitázni.

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 12:35 · Névtelen hozzászóló →

A startlaphoz szerintem senki sem fog felnőni... nem azért mert ők a legjobbak! Egyszerűen a hátterük miatt(Sanoma kiadó). Bocsánatot kérek, ha megbántotalak, nem ez volt a célom. Csak az elfogultságodra akartam rávilágítani, mert ugye azt valjuk be, a fent bereklámozott oldal, semmiben sem eredeti, a logó pedig kifejezetten megtévesztő, így jogsértő! Bocsánatot kérek még egyszer, nem akartalak magbántani!

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 12:38 · hunvista →

Én sem akartam cirkuszt, csak szóltam, hogy nem vagyok cimboraságba az oldalgazdával, aztán ebből lett egy pengeváltás. Semmi gond, túl vagyunk rajta 🙂

Egyszerű, elfogulatlan látogató

2007. 03. 09. 14:23 · Névtelen hozzászóló →

"Szivesen olvasnék ezen az oldalon a www.startlap.hu tulajdonosáról, vagy a www.kapu.hu, vagy akár a www.hasznosoldalak.hu tulajdonosaival készült interjúkat. De lehet, hogy éppen azért nagyok..."

Ha ezt [fenti idézet utolsó szava] komolyan írtad, akkor az "egyszerű látogató" kifejezés az esetedben fokozottan találó. Akár csak egy mondatban is említeni a linkgyűjtemények hazai "King Kong"-ját, és két, néhány nap alatt összerakható, egylapos linkgyűjteményt...

De nem baj. Az egymás vállát veregetők nevében is (nem tartozom közéjük, mert senki nem veregette meg ezen a fórumon egyszer sem a vállam) köszönjük az értékes, újszerű meglátást.

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 16:02 · OldalGazda →

Kedves újdonsült látogatónk, üdvözöllek az oldalon! Onnan gondolom, hogy új látogató vagy, hogy a stílusod meglehetősen elüt az itt szokásostól. Hadd meséljem el, hogy működik ez az oldal (avagy miről nyitok új szócikket): vagy én látok meg valami érdekeset vagy pedig valaki beposztol valami érdekeset, és ennek nyomán nyitok egy új szócikket (ja, és vannak akik képesek felhívni a figyelmem e-mailban egy-egy érdekesebb dologra, egy újonnan indult szolgáltatásra, stb.). Amikor tehát zokon veszed, hogy nem zengünk ódákat a hasznosoldalakról vagy a kapuról, nem csak engem támadsz, hanem még azt a párszáz rendszeres látogatót, aki nyomon követi az oldal történéseit. A hasznosoldalak-at különben láttam, mert egyszer valaki a Tematikus katalógusok oldalra beposztolt egy hosszú listát, és azt átnéztem, de sajnos mivel nem adtok Teljes értékű linket, ezért az optimalizálás szempontjából érdektelen, a keresés szempontjából meg dettó (hány link is van ezeken az oldalakon?). A kapu.hu meg nem tematikus katalógus, hanem nyitólap. Tehát valamilyen másik oldalon kellene nyomatnod ezeket a lapokat, csak ha ajánlhatom, egy kicsit kulturáltabban, intelligensebben, és talán mások munkáját jobban megbecsülve...

Egyébként a csőben benne van még pár interjú, hamarosan jönnek...

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 17:41 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm a válaszod. Semmi közöm a hasznos oldalakhoz, csak megjegyzem, mert válaszodban úgy tűnik mintha közöm lenne hozzá! Ha megnéznéd az iWEBTOOL.com oldalt és beütöd az általad is emlitett listán lévő domain neveket akkor láthatod, hogy az általam említett 3, van az élen. (Bár lehet, hogy a sorrend más.) ennyit a futtatásról... Egyébként itt nem is ezekről az oldalakról volt szó, hanem arról, hogy az általad egekbe emelt oldal megtéveszti a látogatókat. Ennek apropóján merült fel a kérdés, és szerintem nem csak bennem... hogy közöd lehet az oldalhoz. Egyfelől roppant értékes cikkeket közölsz, másfelől meg ilyen oldalakat futtatsz. Ha lemásolom az oldalad és minden mondatba csak két új szót biggyesztek... megbecsülnéd a munkámat? A hiteleségeden esett csorba...

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 09. 17:46 · Longhand →

Nem lehet hogy egy legutóbbi seo-versenyen dobogós helyezést elérő úr postjait olvashattuk? :)És nem a Patai Laci aki első lett hanem mögötte lévőre gondolok.

Egyszerű, elfogulatlan látogató

2007. 03. 09. 17:52 · Névtelen hozzászóló →

Az egyszerű látogató az, aki befogja a száját? Dirrekt nem regisztráltam magam, nehogy az általam említett weblapok kattinthatók legyenek... Egyébként az egylaposokról... örömmel lennék Én is, de szerintem Te is egy olyan egylaposnak a tulajdonosa, mint mondjuk a www.kapu.hu. Sajnos egyiknek sem én vagyok...

:))))

2007. 03. 09. 18:17 · Névtelen hozzászóló →

Most kié ez a lap?Nem az Oldalgazda Józsié?

Akkor meg szerintem azt csinál a lapján, amit ő akar, és nem azt, amit egy beesett kölök mondogat.Ha Józsi minden nap egy új interjút készít Patai Lacival, hát tegye, kinek mi köze hozzá?

Szóval még egyszer kérdem, kié ez a lap?Nahát, akkor meg?

:)))

2007. 03. 09. 18:19 · Névtelen hozzászóló →

Folytatnám még egy gondolattal az előző bejegyzésem.

Szóval egy ketten eltévedhettek.

Szerintem azt hiszik, társtulajdonosok a lapban, - vagy valami hasonló.Tisztára Ovi.

Hajrá Kisdobosok, zümmögjetek - de szerintem csak tisztára irigyek vagytok.

Egy-két gondolat független látogatónak

2007. 03. 10. 05:39 · Névtelen hozzászóló →

Jómagamnak, és szerintem több társamnak, aki hasonló oldalakkal foglalkozik, örömet és persze segítséget is nyújt, ha egy ilyen színvonalas szakmai oldal tulajdonosa, figyelemre érdemesíti munkánkat. Természetes, hogy hozzászólunk az oldalhoz, mert ez egyrészt érdekünk, másrészt pedig, a lehetőség adott, mindenki, ahogy Te is, kifejtheti néző és álláspontját az olvasottakkal kapcsolatban. Én is megerősíthetem OldalGazda függetlenségét az oldalakkal kapcsolatban, és ha esetleg JJózsi bizonyos oldalakat kiemeltebben kezel, akárha érdeke is fűződik hozzá, szerintem megengedhető és a szakmaiságot nem túlságosan befolyásolja. Hiszen ezt azért, valljuk be, mindenki megteszi-megteheti a saját kezelésében lévő oldalakkal. (jazz)

...

2007. 03. 10. 10:22 · Névtelen hozzászóló →

A Hasznosoldalak szerintem teljes értékű linket ad. Viszont nem más, mint az átlagosnál igényesebb megjelenésű linkcsere-oldal (hasznosoldalak.hu/kev_link.html), nem pedig valódi linkgyűjtemény. A Kapu-ba meg eleve fizetős (többtíz- vagy százezer forint) a havi szintű bekerülés is. Ezért az sem idevaló linkgyűjtemény (legalábbis nem olyasmi, ami webmestereket egy keresőoptimalizálás tematikájú honlapon érdekelhetne), hanem reklámoldal, amit egy mögöttes nagy cég (SWI/Interware? T-Online?) futtat, úgy tűnik néha nem is túl elegáns eszközökkel (blog.xfree.hu/myblog.tvn?pid=1317&n=simsi).

Ja, és iwebtool.com. Ez az oldal a site-értékmérés hivatalos etalonja? Vagy mitől hivatkozási alap? 🙂

Jambáról

2007. 03. 10. 10:43 · hunvista →

Az oldalamon kint van a hirdetésük és hallottam már a problémákról. Gondolkodom is rajta, hogy maradjon e. Félek, hogy a Jambával együtt az oldalamat is meggyűlölik, de ilyenkor mit tehet egy hirdetés megjelenítő? Pénztárca vagy lelkiismeret? Persze nem jön olyan sok pénz belőle (akkor marad a lelkiismeret?). Nehéz ügy.

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 10. 11:10 · OldalGazda →

Mivel név nélkül szóltál hozzá, ezért az tűnt életszerűnek, hogy érdekedben áll az említett oldalak népszerűsítése. Akkor leírom megint, neked is, más szavakkal, hogy nemtom feltűnt-e, de semmilyen véleményt nem írtam le az webcimtar.com-ról. Egyszerűen belebotlottam ebbe az oldalba, kíváncsivá tett, elküldtem a kérdéseim, és a válaszokat kellően érdekesnek találtam ahhoz, hogy közzétegyem. Mellesleg a hozzászólások nagy száma is arról tanúskodik, hogy nem érdektelen a téma, talán Neked sem ártana figyelmesen átolvasni, hogy ne legyenek félreértéseid, emiatt pedig felesleges indulataid.

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 10. 13:56 · Névtelen hozzászóló →

Kedves OldalGazda! Látod Te is ugyanabba a csapdába estél mint ÉN! Én arra a következtetésre jutottam, hogy közöd van az oldalhoz, Te pedig arra , hogy futtatok oldalakat. Lényegtelen, bocsánatot kérek töled az alaptalan vádaskodásom miatt, belátom hogy nincs közöd az oldalhoz, egyszerűen zseniálisan belenyúltál egy olyan témába, ami bejegyzések tucatjait generálja! Egy témát keresve jutottam el az oldaladra, és már harmadik napja itt irogatok... A link katalógusokról pedig annyit, hogy szerintem hozzám hasonlóan a többség egyszerűen beüti a Google-ba a keresett kifejezést és kész... így jutottam el hozzád is! Mível a Google-t használom, ezért éríntett érzékenyen a fenti interjú. Elnézést kérek, ahogy tettem ezt Hunvista esetében is. (A Hunvistát eddig még nem is ismertem, a cikked hatására néztem meg. Az az oldal valóban eredeti, és helye is van ilyen bejegyzésekben!)

re:Egyértelműen megtévesztő!

2007. 03. 10. 14:09 · hunvista →

Annyit mindenképpen tudni köl, hogy a tematikus webkatakógusok nem a régi, dörzsölt internet felhasználóknak lett kitalálva, hanem a kezdőknek - alapvetően. De idővel lehet egy olyan alternatíva is, hogy egy-egy katalógusban, csak a témakörben valóban hasznos oldalakat tartalmazza, ezáltal kiszúrve a keresőoptimizálással előtérbe helyezett oldalakkal szemben. A pegarenkkal ellentételesen a valós minőségi tartalom megszűrésének és ennek publikálásának szerintem van jövője.

Egy non-profit oldal

2007. 04. 04. 04:57 · Névtelen hozzászóló →

"Nem tervezzük reklámokkal teliszórni az oldalakat."

Tény, hogy valóban így érdemes indítani egy új oldalt, és csak később, a kezdeti promóció után "módosítani" a nemes elveken.

Egy non-profit oldal

2007. 04. 04. 05:04 · Longhand →

🙂 gugli odaszemetelt.A cikkben mégis nekem a legaranyosabb a mikor indult kérdésre adott válasz a: "múlt héten vasárnap délután" :)És nem bántásból.

Egy non-profit oldal

2007. 04. 04. 05:11 · OldalGazda →

Hát igen, azért mégiscsak odakerült két AdSense hirdetési egység is egymás alá, ráadásul igen hangsúlyos helyre. Ez azért a fenti kijelentések fényében érdekes fejlemény, noha én személyesen nem találom összeegyeztethetetlennek a non-profitságot a reklámok megjelenítésével, hiszen számomra a non-profit azt jelenti, hogy a bevételeket a szolgáltatás (nemes cél, küldetés, stb.) fenntartására, fejlesztésére fordítják, és nem pedig kiveszik a hasznot a vállalkozásból. Pl. egy civil szervezet sem tud működni bevételek nélkül, az pedig hozzáállás kérdése, hogy mekkora arányban támogatásokból vagy mekkora arányban egyéb forrásokból él meg. Nyilvánvalóan máshogy lett aztán nonprofit ez az oldal, mint pl. a Wikipédia, ami azért néhány kérdést felvet: ti. hogy pl. megosztják-e a reklámbevételeket a szerkesztőkkel, stb., de mindneki azt csinál az oldalával, amit akar. Lehet, hogy nekem is ki kellene tennem, hogy ez egy non-profit oldal?

RE:Egy non-profit oldal

2007. 04. 04. 06:14 · hunvista →

Egy webkatalógussal napi 24 órában lehetne foglalkozni. Folyamatosan ésszerűsíteni, bővíteni kellene a kategóriákat, befogadni a linkeket az általános fejlesztésekről és karbantartásról nem is beszélve. Én is csak azért nem foglalkozok többet a HunVistával, mert közben pénzt is kell keresni. Ezzel annyit akarnék mondani, hogy ha valaki annyit keres az oldalával, hogy a megélhetését biztosítja és ezt tekinti a munkájának, attól még lehet non-profit. És még szépen is kell keresni, hogy nullszaldóra kijöjjünk: internet előfizetés, tárhely-szerver fenntartás, ráfordított idő (havi kereset+járulékok), technikai háttér. Persze az MFA más lapra tartozik és a valóság is az, hogy csak hobbiként csináljuk amit csinálunk. Az pedig egy nagyon frankó dolog, ha a hobbid szép lassan a munkáddá - húúú de szép magyar szó:) - válik, mert kezdik elismerni a hirdetők. Szóval eredetileg csak annyit akartam írni, hogy egyetértek Józsival.

Re: Egy non-profit oldal

2007. 04. 04. 09:02 · Névtelen hozzászóló →

"ha valaki annyit keres az oldalával, hogy a megélhetését biztosítja és ezt tekinti a munkájának, attól még lehet non-profit"

Bocs, de ez egyáltalán nem igaz. Ezzel az erővel minden nullszaldós és veszteséges vállalkozás hirdethetné magát nonprofitként. A "nonprofit" nem a "zsírosra keresem magam" kiegészítő halmaza.

"mindenki azt csinál az oldalával, amit akar"

Maximálisan egyetértek, csak a sunyi(avagy hazug-)ság zavar.

RE:Re: Egy non-profit oldal

2007. 04. 04. 09:29 · hunvista →

Tehát a nonprofit szervezetek puszira kapják a villanyt a vízet a gázt az üzemanyagot, inygen könyvelnek nekik, tehát ne hivatkozzanak arra, hogy nekik is szükségük van némi bevételre. Okészoké :))) Te pénzügyi zseni, léci nézd meg a vállalkozás definícióját, aztán járj utána mi az a nonprofitság. Részemről téma lezárva, a témában többet nem posztolok.

Re: hunvista

2007. 04. 04. 12:10 · Névtelen hozzászóló →

Nem nagyon értem, mire fel a hőbörgésed. Írtál valamit, ami tényszerűen nem igaz: ha valakinek a tulajdonában lévő weblap biztosítja a megélhetését, az a weblap nem nonprofit - mivel a megelőző hozzászólásodból kiolvasható elképzelésed ellenére nem a viszonylagos üzleti sikertelenség (túl sok a költség a bevételhez mérten), a nyereséggel kapcsolatos korlátozott elvárások, vagy egy hobbi iránti lelkesedés definiálja a nonprofit-ságot.

Elvileg a Vatikán is non-profit

2007. 04. 05. 02:00 · Blendeguz →

Én különbséget tennék "jogilag non-profit" és "gyakorlatilag non-profit" között.Jogilag non-profit a Vatikán is, de gyakorlatilag az olajtól kezdve az offshore-ig mindenben benne van a Vatikán Bank...Gyakorlatilag non-profit pl ez az oldal (mármint a Webni). Igaz van rajta AdSense és elősegítette JJ-t abban, hogy tanácsadó legyen, de elsődleges célja egy közösség és egy téma összefogása (ha jól gondolom)...

értelmező webcímtár

2007. 04. 24. 07:11 · Névtelen hozzászóló →

Most láttam az értelmező webcímtár részleget a webcímtáron, csak nekem tűnik úgy hogy ez a mimi.hu oldal egy az egyben való lemásolása?

Re: értelmező webcímtár

2007. 04. 24. 10:49 · Névtelen hozzászóló →

De bizony. Olyannyira nem anyagihaszon-orientált az oldal, hogy ezt az tízezernyi kulcsszóra optimalizált MFA-hulladékot is integrálta magába. Szánalmas.

Re: értelmező webcímtár

2007. 04. 25. 03:21 · Névtelen hozzászóló →

Sok értelme nincs, úgyis supplemental results-ba fog kerülni...

Re: értelmező webcímtár

2007. 04. 25. 11:16 · Névtelen hozzászóló →

Arra speciel tényleg kíváncsi vagyok, hogy vajon a Kiegészítő találatok között lesz-e majd ez a "kis" duplikátum pár hónap múlva...

Re: értelmező webcímtár

2007. 04. 25. 11:37 · Longhand →

Lehet hogy még ott sem. Nekem mai napon 5 katalógusomat tette parkoló pályára Dr.G., pedig még csak duplikált trtalom sem volt. Annyiban volt duplikált, hogy ugyanazok a snippetek voltak használva descriptionben amelyek Google-ban megjelennek találatok esetén :)Maradt még másik 5 állva, azok nem ilyenek.

🙂

2007. 04. 25. 14:51 · Névtelen hozzászóló →

Sok hülye 😀

🙂

2007. 04. 25. 14:58 · Longhand →

No vajon ki gondolkodhat így... 🙂

Kedves OG Józsi! Egyébként, tudom, magánügyed valóban, de mégis, ha nem olyan nagy titok, mi előnyét látod annak, hogy anonym mindenféle bejelentkezés nélkül lehet postolni?

...

2007. 04. 25. 16:24 · Longhand →

peace

Re: 🙂

2007. 04. 25. 16:26 · OldalGazda →

Egyszerű a válaszom: azért lehet regisztráció nélkül hozzászólni, mert így mindenki könnyebben tud hozzászólni. Regisztrálni még simán lehetne egy eldobható e-mail címmel is, ezért ez nem különösebben jelent semmilyen plusz dolgot az azonosíthatóság szempontjából...

Re: 🙂

2007. 04. 25. 16:38 · Longhand →

nem kellene ennyi üzenetet törölgetned...Meg azért láthatóan van egy jó látogatottságod, ilyen mellett megalapozhatnád magyarország leglátogatottab SEO fórumát (a portálon túl) hosszú időre, mert azért jobban szeretnek emberek avatar-al signature-al postolni, mint úgy hogy félig bent vannak félig meg kint.De többet ígérem nem nyaggatlak vele, tényleg csak a kiváncsiság mondatta el velem ezeket a kérdéseket, másképp' gondolkozunk evvel a fórum kérdéssel kapcsolatban.

Re: 🙂

2007. 05. 08. 18:19 · OldalGazda →

Jogosak a felvetéseid, én is látom már egy ideje, hogy az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló hozzászólások miatt, a hozzászólók igényeit jobban kiszolgálandó, nagymértékben át kell alakítsam az oldalt. Már rajta is vagyok ezen, csak ez nem egyszerű dolog, mert olyan dolgokra kell figyelemmel legyek, amiket még nem láthatok előre. Pár héten belül remélhetőleg láthatóvá válnak majd ezek a változások.

Jó napom van!

2008. 05. 05. 10:40 · Névtelen hozzászóló →

Jó napom van!

2008. 05. 05. 10:42 · Névtelen hozzászóló →

Ide irányít át a Webcímtár.com: jonapomvan.hu

Jó napom van!

2008. 05. 05. 11:30 · hunvista →

WP motor rss post generátorral felszerelve. Az eredeti webcímtár már nem üzemelt?

re.

2008. 05. 05. 11:42 · Névtelen hozzászóló →

Így van! A továbbiakban nem tudom üzemeltetni az oldalt. Nagyon sok link érkezett naponta és mivel nincs időm rá, így inkább az oldal bezárása mellett döntöttem.

Üdvözlettel,Patai László

re.

2008. 05. 05. 11:49 · hunvista →

Szívesen benne lennék valami linkcserében vagy partnerségben, érdekelne?

re

2008. 05. 05. 11:54 · patai →

Igen, érdekel!

jonapomvan.hu

2008. 05. 05. 11:57 · molnaram →

Szia Laci! Ha nincs időd üzemeltetni a honlapot szivesen besegítenék. Érdekel a dolog?

re

2008. 05. 05. 12:02 · patai →

Rendben, beszéljünk róla.

re

2008. 05. 05. 12:05 · patai →

Rendben, beszéljünk róla!

re

2008. 05. 05. 12:10 · hunvista →

Toltam egy mailt a szerk kukac jonapomra, ti meg itt közben összeborultok? 🙂

jonapomvan.hu

2008. 05. 05. 12:14 · molnaram →

Van valami elvárásod a honlap működésével kapcsolatban és mik lennének azok? Válaszolj az info@pannako.hu-ra kérlek és ott válaszolok.

üdv. Molnár Tamás

re.

2008. 05. 06. 07:33 · Névtelen hozzászóló →

Nem nagyon ertem, hogy miert kellett megszuntetni az oldalt. Zombikataloguskent meg siman ellehetett volna evekig. Vagy ennyire nulla volt a reklambevetel? Peldaul ki lehetett volna irni, hogy megszunt az ingyenes regisztracio, es ezentul csak penzert lehet regisztralni, vagy esetleg cserelinkert, stb. Csak igy lehuzni a wc-ben egy ekkora oldalt szerintem kar erte.

webcimtar.com

2008. 05. 16. 07:17 · patai →

Sziasztok! Egy új ötlettel kerestek meg a webcímtárral kapcsolatban. Így az oldal nem zár be, csak átalakul kicsit. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, amennyiben az építő jellegű 🙂

re: webcimtar.com

2008. 05. 16. 07:40 · Névtelen hozzászóló →

Nekem tetszik, be is küldtem egy szócikket a keresőoptimalizálásról... :)))

webcimtar.com

2008. 05. 17. 03:14 · Névtelen hozzászóló →

nem rossz, bár az ötlet egy picit wikipédiás... amúgy ez egy joomla motorra lett építve?

webcimtar.com

2008. 05. 17. 04:18 · patai →

Nem, WordPress motorra lett építve. Joomla-val alapból nagyon sok dolgot nem lehetett volna megoldani. WordPress-el viszont szinte mindent meglehet, ezért is használom újabban szinte mindenhol, ahol csak tehetem.

re

2008. 05. 17. 10:25 · patai →

Sajnos közben egy nagyon durva problémával szembesültünk, ezért ideiglenesen leállítottuk az oldalt 🙁

re

2008. 05. 23. 06:08 · patai →

a Webcímtár.com-ot bezártuk ( a miértek itt: http://neomen.info/webcimtar_com.html ) az oldal a jövőben itt érhető el: http://neomen.info

re

2008. 05. 23. 06:23 · Névtelen hozzászóló →

Ja, ilyenekre ugrik a google rögtön!? Akkor mi van a mérhetetlen mennyiségű egy az egyben klónozott dmoz-al? Persze megint mi magyarok állunk a f... rossz végén. :(Sajnállak benneteket, de lényeg, hogy nem keveredtetek perbe.