Ajánlások 2.0

július 4, 2007

AdWords hirdetők termékeinek népszerűsítése jutalékos alapon

Ez a lehetőség 2008. augusztus végén megszűnt. Részleteket lásd: AdSense Ajánlók 2.0 és AdWords PPA hirdetések megszüntetése.

A korábban AdSense Hivatkozók néven elérhető hirdetésmegjelenítési lehetőséget – mely csak a Google termékeinek jutalékos rendszerű hirdetését tette lehetővé – immár elérhetővé tették minden olyan AdWords hirdető számára, aki [Konverziókövetés]t használ hirdetési kampányainál.

A rendszer lényege, hogy csak akkor keletkezik a hirdetést megjelenítő oldalgazdánál bevétel, ha a látogató rákattint a hirdetett oldalra, majd ott bizonyos tetteket végrehajt: letölt egy terméket, előfizet egy szolgáltatásra, stb. A lehetőség ott érheti meg mindkét félnek, ahol az adott weboldalnak a pay-per-action alapon hirdetett termék(ek) iránt érdeklődő nagyszámú potenciális látogatója van. A hirdetésmegjelenítő számára az az ideális, ha hirdetésre kattintó látogatók minél nagyobb aránya után kap jutalékot, mert hiába többszöröse az ajánlás jutaléka, ha ritkán következik be a hirdető által definiált akció, akkor a [Pay-per-click alapú hirdetés]i felülettel nagyobb bevételt érhet el, a sok kicsi (kattintás után járó bevétel) sokra megy elv alapján.

Technikailag mindezt úgy oldották meg, hogy az AdWords hirdető egy bizonyos, „köszönjük a regisztrációt” típusú oldalán -ahol a kívánt tranzakció (regisztráció, megrendelés, fizetés) létrejöttét nyugtázza- egy speciális JavaScript kódot helyez el, mely a hirdetésre korábban rákattintó látogatót a böngészőjében eltárolt süti alapján azonosítja, és ha az így azonosított látogató jut el egy bizonyos határidőn belül oda, hogy ügyfelévé válva a hirdetőnek, megjelenítse böngészője a hirdető köszönő/nyugtázó oldalát, akkor írja jóvá a rendszer a bevételt a hirdetésmegjelenítő számára.

A hirdetések beállítása

Az AdSense beállítás aloldal termékek fülére kattintva, az Ajánlások opciót választva megjelenik egy, a korábbinál jóval összetettebb oldal, ahol először az ország és a nyelv beállításával határozhatjuk meg a szóba jöhető hirdetések körét (magyar nyelven a rendszer indulásakor csak a Google saját termékei voltak elérhetőek, lásd AdSense Hivatkozók).

A továbbiakban a rendelkezésre álló hirdetési lehetőségeket az alábbi témakörök szerint csoportosítva lehet kiválasztani:

  • Google termékek
  • Egészség
  • Élelmiszer és ital
  • Fotó és videó
  • Gépjárművek
  • Iparágak
  • Játékok
  • Pénzügy és biztosítás
  • Pihenés
  • Számítógépek és elektronika
  • Szórakoztatás
  • Távközlés
  • Utazás
  • Üzlet
  • Vásárlás

A választott termékekből hirdetési kosarakat lehet létrehozni, ezzel felváltva megjeleníteni egy adott hirdetési egységen belül a kiválasztott ajánló hirdetéseket. A rendszer a korábbi hivatkozókhoz hasonló JavaScript kódot fog generálni, azzal a különbséggel, hogy egy egyedi kódot fog tartalmazni, ami pontosan megadja az általunk választott hirdetéseket.

Eredeti bejelentés: http://adsense.blogspot.com/2007/06/referrals-20-launches-to-all-adsense.html

Kérdések

Az új rendszer sok érdekes kérdést vet fel, többek között:

  • Közvetlenül meg lehet nézni, hogy ha például az AdWords-ben a hirdető 10 dollárt adott meg, akkor az a hirdetési lehetőség az AdSense oldalon mekkora bevételi lehetőséget fog jelenteni a hirdetésmegjelenítőknek, és a kettő különbségéből pontosan meghatározható a Google Inc.-et illető jutalék mértéke.
  • A Pay-per-impression alapú hirdetéseket a Google kommunikációja szerint a hirdetők kérésére vezették be. Vajon a Pay-per-action alapú hirdetések bevezetése azt jelenti, hogy az eredetileg csak [Pay-per-click alapú hirdetés]i rendszerben a hangsúly fokozatosan át fog tevődni a pay-per-click megoldásokra? (Vannak olyan vélemények, melyek szerint az internetes reklámpiac jövőjét az internetes pornóipar jelenében kell keresni, és eszerint a pay-per-click hirdetések jövője leáldozóban van.)

A „Ajánlások 2.0” című bejegyzést 2007. 07. 04. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 07. 04., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások