A figyelem sajátosságai

március 25, 2014

A webre irányuló figyelemnek van néhány olyan jellegzetessége, melyet mindenképp érdemes megismerni ahhoz, hogy megfelelően tudjunk gazdálkodni az emberek érdeklődésével, azaz egy adott összegből, egy adott felhasználói körből a lehető legtöbb figyelmet iránythassunk weboldalunkra.

Az emberek figyelme véges

Hogy mennyi összfigyelem tud irányulni a weben fellelhető összes tartalomra, az véges. Ráadásul a webes információk mennyisége sokkal gyorsabb ütemben növekszik, mint a rá irányuló összes figyelem (tehát a felhasználók számának és az egy felhasználó interneten töltött idejének, ill. figyelemmennyiségének szorzata). Néhány évvel ezelőtt jóval kevesebb tartalomnak kellett felkelteni az emberek figyelmét, mint manapság:  a figyelem és a tartalom különbsége pedig napról-napra tovább nő.

Egyre kisebb esély a véletlen találkozásra

Az internet hőskorában, ha valaki létrehozott egy új honlapot, és az felkerült Magyarország nyitólapjára, akkor pusztán létezése okán relatív sokan meglátogatták, hiszen oly kevés magyar nyelvű információ volt elérhető a weben. Hasonlóan a kétezres évek elején, ha valaki elkezdett írni egy témáról, akkor a véletlen révén is nagyon sokan rátalálhattak, pl. a keresők segítségével — anélkül, hogy ezért érdemben tenni kellett volna. Manapság azonban oly sok tartalom között oszlik meg az emberek figyelme, hogy egy adott tartalom a véletlen által a korábbi évekhez képest csak elhanyagolható, töredék figyelmet tud szerezni. Ezért tehát a figyelem megszerzéséért, hogy kitűnjünk a rengeteg weboldal tengeréből, egyre több erőfeszítést kell tenni (azaz végső soron fizetni).

Megfelelő minőségű figyelem megvásárlása

Nem mindegy azonban, hogy mennyire hasznos figyelmet vásárlunk meg, azaz pl. milyen vásárlóerővel rendelkező, a vásárlást megelőző döntés mely fázisában található, végül milyen preferenciákkal rendelkező érdeklődők figyelmére költünk. Nem feltétlenül ér ugyanannyit egy olyan látogató, aki most hallott először arról, hogy ilyen termék termékünk, szolgáltatás egyáltalán létezik (pl. webes megjelenésoptimalizálás), vagy még csak általánosságban keres információt a témáról (pl. mi a keresőmarketing), netán már konkrét elképzelései vannak arról, milyen szolgáltatót szeretne (olcsó keresőoptimalizálás), avagy már csak a megfelelő vállalkozás kiválasztása van hátra (keresőmarketing árak).

Megfelelő mennyiségű figyelem megvásárlása

A figyelem véges természete miatt az sem mindegy, hogy pl. a termékeink vásárlása iránt komolyan érdeklődő összes lehetséges látogató összes számba vehet figyelmének mekkora hányadát szeretnénk megszerezni, és ajánlatunkra irányítani. Minél többet, azaz minél nagyobb hányadot szeretnénk az emberek figyelméből, fajlagosan annál többet kell fizessünk érte. A legkönnyebb tehát az első pár ember figyelmét megszerzni, és elméletben a legdrágább az lenne, ha minden egyes potenciális vásárló figyelmét meg szeretnénk kaparintani: közte pedig folyamatosan emelkedik a még eggyel több ember figyelmének az ára.

Összefoglalás

Amikor tehát azon dolgozunk, hogy minél több érdeklődést irányítsunk weboldalunkra, akkor érdemes  szem előtt tartani, hogy valamilyen formában minden figyelemért meg kell dolgozzunk. Nagyon nem mindegy viszont, hogy kinek a figyelmére költünk, továbbá az is nagymértékben befolyásolja az árat, hogy ebből a korlátozott mennyiségű figyelemből mekkora hányadot szeretnénk megnyerni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük