Címke: megújul

Négy éves lett az oldal, itt az idő valami újra!

Bár az oldal már korábban is létezett egy, azóta már megszűnt domainen, a Wayback Machine által nyilvántartott első archivált változat a webni.innen.hu tartalmáról 2004 december 4-ei keltezésű, így hát ma ünnepli negyedik születésnapját az oldal. (Induláskor egyébként így nézett ki: http://web.archive.org/web/20041217073927/webni.innen.hu/FrontPage )

Körülbelül két éve áll fenn az a helyzet, hogy tartalmában és funkcióiban is sokkal jobb oldalt tudnék csinálni a jelenleginél, de mostanában jött el az idő, hogy mindez valósággá is váljon. Egyrészt az elmúlt négy év során annyi minden változott a keresők világában, hogy az oldal eredeti koncepciója is már többé-kevésbbé elavult, másrészt közben kiderült, hogy az emberek másra is használnák az oldalt, mint amit én eredetileg gondoltam. Ráadásul az elmúlt egy-két évben megállt a fejlődése annak a technológiának, amire az oldal működése épült, miközben más technológiákban rohamos fejlődés következett be, újabb lehetőségeket téve elérhetővé számomra.

A fentiek miatt 2009 januárjában egy teljesen új alapokon nyugvó oldal fogja megkezdeni működését, természetesen folytatva a webni.innen.hu hagyományait, építve az itt felgyülemlett értékes tartalomra, visszajelzéseitekre, problémafelvetéseitekre, de az olvasókat remélhetőleg sokkal magasabb szinten kiszolgálva.

Az utóbbi idők látszólagos eseménytelensége itt az oldalon (a rengeteg munkám mellett) annak is tudható be, hogy már egy ideje dolgozom az új oldalon, azonban szeretném megtudni a kedves olvasóktól is, hogy ők mit gondolnak, merre kellene tovább haladnia Magyarország legnagyobb keresőkkel, keresőoptimalizálással foglalkozó oldalának.

Kérlek ezért Benneteket arra, hogy szánjatok néhány percet a http://webni.innen.hu/milyen-legyen-a-webni-innen-hu-a-jovoben linken található űrlap kitöltésére, és segítsetek nekem azzal, hogy visszajelzést adtok az oldal eddigi működéséről és kívánatos jövőjéről.

A „Megújul a webni.innen.hu” című bejegyzést 2008. 12. 04. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2009. 04. 10., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

ok,

2009. 01. 19. 14:07 · Névtelen hozzászóló →

nem buktatlak le, de az új kinézeten még csiszolj egy keveset.

Re: ok,

2009. 01. 21. 07:04 · OldalGazda →

Köszi a visszajelzést, és köszi a diszkréciót! Ammennyire elnézem, mennyi munkám van/lesz, azt hiszem érdemben nem fogok tudni foglalkozni azzal, hogy lélegzetelállítóan szép legyen az új oldal. Arra azonban törekedni szeretnék, hogy segítse az oldal használatát a dizájn és a külalak, szóval ha azt gondolod, hogy azért kellene csiszolni a kinézeten, mert nem jó így használni, akkor kérlek, részletezd az észrevételed!

ok,

2009. 01. 21. 09:36 · Névtelen hozzászóló →

e-mailben jelezni fogom, üdv., sziklaöklű géza

Jó, jó, de Mikor?

2009. 03. 05. 17:13 · Névtelen hozzászóló →

Mikor? Már jó ideje nem történik semmi. Meddig kell még várni?

Re: Jó, jó, de Mikor?

2009. 03. 10. 06:23 · OldalGazda →

A héten remélhetőleg meg fogom tudni csinálni az utolsó simításokat, és akkor elindulhat az új oldal 🙂

hehe

2009. 04. 08. 07:54 · Névtelen hozzászóló →

ember tervez... 🙂