A MiniCRM keresőmarketinges szemmel

december 21, 2012

Egy magyar fejlesztésű kisvállalati CRM rendszer bemutatása keresőmarketinges szemmel, elsősorban azokra a funkciókra koncentrálva, melyek lehetővé teszik, hogy ne csak üzletvitelünk, hanem webes jelenlétünk is még tudatosabb és átgondoltabb legyen.

Miben segíthet a MiniCRM?

Miért tarthat számot a keresőmarketing és keresőoptimalizálás iránt érdeklődő kis- és középvállalatok érdeklődésére a MiniCRM? Ez ugyanis egy olyan CRM rendszer, amit közvetlenül tölthetünk fel weboldalunkba integrált űrlapok segítségével úgy, hogy a CRM rendszer adatbázisában az értékesítési folyamat egészén át azonosítható marad, hogy milyen forrásból érkezett az adott érdeklődő, ill. ügyfél. Sőt az egyes források, mint pl. organikus vagy fizetett Google találatok esetén összehasonlíthatóvá válik, hogy mekkora megrendeléshez és haszonhoz segítették hozzá cégünket az egyes forgalmi források.

MiniCRM díjcsomagjai

Bár már havi bruttó 4990 forintért elő lehet fizetni a rendszer használatára, ez a díjcsomag nem teszi lehetővé, hogy webes űrlapok segítségével töltsük fel adatbázisunkat, így nem lehetséges annak pontos nyomon követése, hogy honnan is jöttek az egyes érdeklődőink. Így a legolcsóbb díjcsomag, ami egy tudatos webes jelenlét létrehozására törekvő cégvezető figyelmét felkeltheti, az a 19.990 forintos havi előfizetési díjjal rendelkező Komplett díjcsomag. Ezért cserében maximum öt felhasználó használhatja ezt a webes felületről elérhető online alkalmazást.

A MiniCRM főbb funkciói

Ahogy a legtöbb CRM rendszer, úgy a MiniCRM sem kizárólag eladástámogatásra, az érdeklődők és az ügyfelek kezelésére nyújt megoldást. Egyszerűen áttekinthető felületén három különböző típusú modulhoz férhetünk hozzá:

Értékesítés:

MiniCRM értékesítési modulja

Klasszikus CRM funkciók, mely segítségével strukturált formában kezelhetjük az érdeklődőkkel, majd megrendelőkké vált ügyfeleinkkel kapcsolatos feladatokat, összehangolva és felügyelve az értékesítési folyamattal foglalkozó kollégák feladatait is.

Ügyfélszolgálat:

null

Avagy ticketing, más néven support rendszer, ahol ügyfeleink bejelentéseit, hibajegyeit kezelhetjük. Elsősorban informatikai területen működő szolgáltatók számára hasznos.

Projektek: 

MiniCRM projektek modul

Egyszerű, de a legfontosabb projekmenedzsment funkciókat magába foglaló alrendszer, mely segítségével saját belső munkafolyamatainkat koordinálhatjuk, mint pl. távmunkában dolgozó kollégák feladatait vagy saját, időben elnyúló, ismétlődő feladatainkat.

Mindhárom modulra igaz többek között, hogy

  • webes űrlapok segítségével is feltölthetjük a megfelelő adatokkal,
  • előredefiniált feladatokat (e-mail kiküldés, teendők kiosztása, stb.), sablonokat hozhatunk létre,
  • melyekből bizonyos feltételek alapján működésbe lépő automatizmusokat, azaz automatizált folyamatokat hozhatunk létre,
  • különböző státuszokat definiálhatunk, melyekkel nyomon követhetjük az értékesítési folyamatok, az egyes hibabejelentések, észrevételek vagy saját projektjeink státuszait,
  • végül mindezekről többféle, testreszabott jelentéseket állíthatunk elő.

Testreszabás

Bár a 30 napos tesztverzió esetén a fenti modulok jelennek meg alapértelmezésképpen, de igényeknek megfelelően egyes modulok elhagyhatóak, míg más típusú modulokból akár több és többféle is létrehozható:

MiniCRM modultípusok

„Láthatatlan funkciók”

A MiniCRM mint minden hasonló, ügyviteli típusú szoftver csak egy eszköz: bár a tesztrendszer már jónéhány mintaadattal feltöltésre kerül — ez pedig jó kiindulási alap lehet a rendszer kínálta lehetőségek feltérképezésében — a szolgáltatás részét képezi az is, hogy a MiniCRM tanácsadói az igények felmérése után segítséget nyújtanak az értékesítéstámogató/ügyfélszolgálati/projektmenedzsment rendszer optimális felépítésében és beállításában.

Legjobban talán a Google AdWords példájával lehetne illusztrálni e tanácsadás hasznosságát ill. fontosságát: az AdWords ugyanis szintén egy hasonlóan összetett, de hasonlóan felhasználóbarát rendszer, amit akár tanácsadói segítség igénybevétele nélkül, autodidakta módon használhat bárki, azonban az igénybe vett szakmai tanácsadástól vagy hozzáértéstől nagyban függ, hogy 100 forintért vagy 30 forintért tudunk-e egy látogatót szerezni.

MiniCRM mint űrlapkezelő

Egy online marketing szakember számára elsősorban a CRM rendszer webolalakba integrálását szolgáló űrlapok a legfontosabbak, másrészt pedig a weboldalak által átadott, a látogatottság forrására vonatkozó extra adatok és a CRM rendszer működése révén előálló üzleti adatok összevetését lehetővé tevő jelentések. Mindkettő lehetőség a MiniCRM-ben elkészített űrlapok weboldalunkba illesztésével válik elérhetővé.

Űrlap definiálása

Első lépésben a MiniCRM adminisztrációs felületén rendelkezésre álló egyszerű űrlapszerkesztő segítségével tudjuk meghatároni űrlapunk főbb paramétereit, úgysmint az egyes mezőket, a köszönőoldal url-jét, stb.

MiniCRM űrlapkészítő modul

Ez alapjában véve egy egyszerű űrlapkészítő plugin szintjének felel meg, nagyságrendileg körülbelül mint amit pl. a WordPress Contact 7 Form tud, de kicsit kevesebb opcióval és funkcióval bír mint például a Cforms II WordPress plugin — de a legtöbb esetben ezekre az extra beállítási lehetőségekre nincs is égető szükség.

Űrlap beillesztése

Kétféle lehetőség van a MiniCRM admin felületén létrehozott űrlap beillesztésére: egyrészt egy egysoros kóddal történő javascript fájl betöltéssel minden további kódok hozzáadása nélkül beilleszthetjük a teljes űrlapot, másrészt pedig akár egy hosszabb, az űrlap html kódjának és a beküldés funkciójához szükséges javascript kódnak a beillesztésével is megjeleníthetjük űrlapunkat. Ez utóbbi metódus több testreszabási és finomhangolási lehetőséget ad kezünkbe, pl. az egyes űrlap elemek css-sel kapcsolatos paramétereinek tekintetében.

MiniCRM űrlapbeillesztés

Bármelyik megoldást is válasszuk, tartalomkezelő rendszer használata esetén szükségünk lesz a CMS beállításának módosítására úgy, hogy a biztonsági okokból kifilterezett html elemeket, mint pl. <srcipt> elem, engedélyezze a rendszer az egyes lapok tartalmában, vagy pedig egy olyan kiegészítőt kell installáljunk, amely direkt különféle HTML kódok egy az egyben történő beillesztésére szolgál, mint pl. WordPress esetén az XYZ HTML Snippets.

Köszönőoldal

A MiniCRM űrlapkészítő megoldása egyéni köszönőoldal definiálását teszi lehetővé, így pl. az űrlap sikeres elküldése után saját weboldalunk egy olyan weblapjára irányítja a látogatót, amelybe pl. a fent említett módszerekkel beillesztettünk egy Google AdWords konverziós kódot, ill. amely köszönőlap egyedi URL-je révén lehetővé teszi a sikeres űrlapkitöltések közvetlen követését nemcsak a Google AdWords, hanem a Google Analytics rendszerén belül is.

MiniCRM mint hatékonyságelemző

A MiniCRM használatának nagy előnye, hogy nem kell az érdeklődők által az űrlapon esetlegesen megadott megadott „hol hallott rólunk” típusú információkra hagyatkozzunk, amikor ki szeretnénk deríteni, hogy milyen forrásból érkezett oldalunkra az a látogató, aki végül érdeklődő majd megrendelő lett.

Google Analytics integráció

A MiniCRM e funkciója lehetővé teszi, hogy azon oldalak esetén, ahol a Google Analytics követőkódja telepítésre került, az űrlap elküldésével az érdeklődő által kézzel kitöltött adatokon túl számos hasznos adat automatikusan bekerüljön a rendszerbe mint pl.: hivatkozó oldal, keresőszó, kampány neve, kampány médium, kampány tartalma, stb.

Összefoglalás

Nagyságrendileg évente bruttó 240.000 forint (éves fizetés esetén 200.000 Ft) nem kevés költség, ezért a teljes funkcionalitású, Komplett díjcsomag által elérhető rendszer bevezetése elsősorban azoknak érheti meg akár külön további mérlegelés nélkül, akiknek havi reklámköltésük a néhány tízezer forint helyett inkább a néhány százezres nagyságrendet közelíti meg.

Ekkora reklámköltésnél ugyanis már önmagában az kifizetődővé teheti a MiniCRM rendszer használatát, ha képesek vagyunk beazonosítani, hogy az egyes hirdetési formák és látogatottsági források mekkora költséggel, mekkora rendelési állományt képesek generálni.

Ezen túl persze a MiniCRM szoftver, illetve a termék árában benne foglalt általános és konkrét, személyre szabott tanácsdás és terméktámogatás önmagában képes olymódon növelni egy több munkavállalót foglalkoztató, relatív nagy értékű és időben elhúzódó döntési folyamat révén megrendelt szolgáltatással vagy termékkel foglalkozó kisvállalkozás hatékonyságát, hogy megérje ennyi pénzért ebbe a CRM rendszerbe beruházni, azonban ez a kérdéskör már túlmutat a keresőmarketing és az online marketing témakörein.

További információ