Címke: challenge

A Google 2009-ben is meghirdeti globális online marketingversenyét

(Sajtóközlemény) A Google második alkalommal hirdeti meg főiskolások és egyetemisták számára világméretű marketingversenyét, amelynek célja egy helyi kis- vagy középvállalkozás felvirágoztatása a Google AdWords kulcsszavas hirdetési rendszer segítségével.

2008-ban elsöprő sikerrel debütáló Google Online Marketing Challenge 2008 versenyen 1650 csapat 8000 diákja vett részt 47 országból. A Magyarok a Google Online Marketing versenyén kiváló eredményt értek el: a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának egyik gárdája bekerült az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) régió három legjobbja közé.

A Google online marketingversenye segítségével a felsőoktatásban résztvevő diákok az elméleti képzés mellett életszerű gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek. A diákoknak a rendelkezésükre bocsátott 200 dolláros AdWords-kuponok segítségével egy helyi cég online marketingkampányát kell hatékonyan megtervezni, a követendő stratégiát meghatározni, a tevékenységeket levezényelni, az eredményeket kiértékelni, végül pedig javaslatokat kidolgozni a cég jövőbeni online marketingjére vonatkozóan.

A verseny menete a következő:

  1. A tanárok a hallgatókat csapatokba osztják, amelyek 200 dollár értékű (kb. 40 ezer forint) AdWords-kuponokat kapnak.
  2. A csapat vagy tanáruk kiválaszt egy maximum 100 főt foglalkoztató vállalkozást, amely rendelkezik weboldallal, de még nem használja az AdWords-öt.
  3. A csapatok létrehoznak egy AdWords-fiókot és felépítik online marketingkampányukat.
  4. A verseny 3 hétig tart, ezalatt optimalizálhatják és tökéletesíthetik a kampányt. Két jelentést kell majd leadniuk, egyet a kampány elindulásakor, a másikat pedig annak befejezésekor.
  5. A zsűri a kampány eredményessége és a jelentés minősége alapján kiválasztja és 2009. júliusában kihirdeti a verseny nyerteseit.

A 2009. évi versenyre 2008. október 17. és 2009. január 29. között lehet regisztrálni. A diákok január és május között bármely egymást követő három héten keresztül lefolytathatják a kampányt.

Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője elmondta: „Az első verseny sikerén felbuzdulva ezentúl minden évben meg fogjuk hirdetni ezt a megmérettetést. A diákok számára a részvétel legnagyobb hozadéka, hogy az iskolában megszerzett elméleti tudásukat gyakorlati online marketing tapasztalatokkal egészíthetik ki. Az iskola elvégzése után akár marketing, pénzügyi vagy kereskedelemi területen helyezkednek el, esetleg saját vállalkozást indítanak, ezeket a tapasztalataikat biztosan kamatoztatni tudják. Ezért a Google bármilyen szakon tanuló diákok jelentkezését várja a versenyre.”

A versennyel kapcsolatos további információk angol nyelven a http://www.google.com/onlinechallenge/index.html oldalon találhatók.

A „Google Online Marketing Challenge” című bejegyzést 2008. 11. 14. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2009. 05. 19., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

MUTF

2008. 11. 29. 07:43 · Névtelen hozzászóló →

A verseny kapcsán öröm volt látni, hogy van olyan felsőoktatási intézmény(MUTF), ahol a valós életben használható, gyakorlati tudással vértezik fel a hallgatókat. Az én tapasztalatom, hogy a főiskoláról kikerülő diákokra általában az adott szakmára vonatkozólag gyakran semmi érdemleges nem ragad.

NEVEZÉS

2009. 01. 29. 04:30 · Névtelen hozzászóló →

Bármelyik, magyar csapat aki átadná a nevezési lehetőségét az azonnal jelezze, mert a fentebb írtak alapján még sem tudtunk nevezni.kele1987@freemail.hu

Világméretű verseny online marketinget hallgatóknak

http://www.google.com/onlinechallenge/

  1. február 10-e és május 24-e között rendezik meg az első online marketing bajnokságot a Google szervezésében diákcsoportok számára. A verseny a következőképpen zajlik:
  • A versenyzőknek választaniuk kell egy olyan kisvállalkozást (100 foglalkoztatottnál kevesebbel), melynek van weboldala, de nem használ még AdWords-öt.
  • A csoportok kapnak 200 dolláros AdWords hirdetési lehetőséget a Google-től.
  • A csoportok a vállalkozással együttműködésben kialakítják az online marketing kampányt.
  • Az indulást követő három héten át a kampány finomítása és optimalizálása zajlik (a kampányok február és május közötti időszakban indulhatnak).
  • Két jelentést kell leadni a csoportoknak: egyet a kampány kezdete előtt, egyet pedig utána.
  • A győzteseket a kampányok sikere és a jelentések minősége alapján választják ki.

A „Google Online Marketing Challenge 2008” című bejegyzést 2007. 12. 09. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 01. 18., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Hivatalos sajtóbejelentés is megérkezett

2008. 01. 18. 07:14 ·

Egy kis késéssel ennek a bejegyzésnek a megjelenéséhez képest, de hivatalos sajtóközleményben is bejelentették a versenyt:

A Google versenyre hívja a marketing szakos diákokat

Budapest, 2008. január 18. – A Google főiskolások és egyetemistások számára hirdeti meg legújabb versenyét, ahol egy kis- vagy középvállalkozás honlapjának forgalmát kell felfuttatni a Google AdWords kulcsszavas hirdetési rendszer segítségével. A megmérettetésen bármilyen felsőoktatásban tanuló diák részt vehet.

A versenyre az egész világról várnak jelentkezőket. A diákoknak 4-6 fős csapatokat kell alkotniuk és a rendelkezésükre bocsátott 200 dolláros AdWords-kuponok segítségével egy olyan, maximum 100 főt foglalkoztató céget és honlapját kell minél ismertebbé tenniük, amelyik nyitott az együttműködésre, és még nincs AdWords-kampánya. A stratégia kidolgozása után a diákoknak három hetük van a marketingkampány levezénylésére, majd az eredmények kiértékelésére. A kampány sikeres lebonyolítása mellett ugyanis két jelentést is le kell adniuk a csapatoknak: egyet, amely a követendő stratégiáról szól, még a kampány előtt, a másikat pedig, amely a folytatásra vonatkozó javaslatokat tartalmazza, annak lezárása után.

A nevezés mindenki előtt nyitott, de különösen ajánlott a marketinges, reklámmenedzseri, e-kereskedelmi és médiatudományi képzésben részt vevő diákok számára, hiszen a verseny kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy életközeli munkatapasztalatokat szerezzenek, miközben a világ másik felén élő társaikkal mérhetik össze képességeiket és tudásukat.

A hirdetések bármilyen nyelvűek lehetnek, de a beadandó jelentés és a verseny segédanyagai kötelezően angol nyelvűek – így a részvétel erős angoltudást feltételez.

A végső sorrendet mintegy harminc szempontot figyelembe véve alakítja ki az egyetemi tanárokból álló zsűri. A legfontosabb tényezők az oldalletöltések száma, az egy kattintásra jutó költség, az átkattintási arány, a kulcsszóválasztás, a szöveges hirdetés kreativitása, a költségvetés hatékony felhasználása, valamint az előzetes és az összefoglaló jelentések minősége.

A verseny győztesei tanárukkal együtt egy utazást nyernek a Google Mountain View-i főhadiszállására, ahol többek között az AdWords-öt kifejlesztő csapattal is találkozhatnak. Az egyes területek (Amerika; Európa, Közel-Kelet és Afrika; Ázsia) legjobbjai pedig a regionális központokat látogathatják meg.

Az oktatóknak legkésőbb február 1-ig kell a versenyre regisztrálniuk, de a diákok február 10 és május 24 között bármelyik három egymást követő héten lebonyolíthatják a kampányt. Az eredményhirdetés idén júliusban lesz.

Berthold Hass, a Koblenz-Landaui Egyetem oktatója szerint „a verseny tökéletesen illeszkedik a médiamenedzsment órám tanrendjébe. Kombinálja az elméletet a gyakorlattal, miközben igazán jó szórakozást nyújt a diákok számára!”

A versenyre az egyetemi oktatók a következő honlapon regisztrálhatják diákjaikat: http://services.google.com/events/marketing_challenge_2007.

Magyar

2008. 01. 18. 07:22 ·

Ha kis hazánkból kerül ki a nyertes, azt találkozhat Google Jánossal és Tiborral?Nem hagyhattam ki. :)))))))))))

Magyar

2008. 01. 18. 07:41 ·

Neeeem, az Google János és Tibor lehet egy napon át. 🙂

?

2008. 01. 18. 13:29 ·

Nem értem. A teljesen irreleváns Róka Jolán egy hónapja ott virít a Speci_c3_a1lisKeres_c5_91Oldalak oldal alján, és nem zavarja az Oldalgazdát. Beírtam ide, hogy „főiskolások és egyetemistások”, ami egy mókás elírás a szövegben, és rögtön törölte.