Választások eredménye a Facebook szerint — 1. rész

2014. január • 22.

A választások közeledtével vigyázó szemüket sokan a közvélemény-kutatásokra vetik, holott a 2014-es parlamenti választások eredményeinek megjósolására most egy olyan új eszköz is rendelkezésünkre állna, mely korábban még nem is létezett: a magyar intenetezők közel fele által használt Facebook vizsgálatával ugyanis közvetlen visszajelzést kaphatunk az emberek pártpreferenciáiról.

Pártok Facebook oldalai (lájk)

facebook-partok-1-like-kor

Talán egyetérthetünk abban, hogy manapság a Facebook oldal legalább olyan alapvető szükséglet egy magára valami is adó szervezet számára, mint egy weboldal. Afelől se lehet különösebb kétségünk, hogy az idei választási kampányban nagy szerepe lesz a Facebook-on végzett kampánytevékenységeknek is. Mindemiatt kézenfekvő lehet megvizsgálni, hogy az egyes pártok Facebook oldalait hányan lájkolták, vagy ahogy a Facebook magyar felülete fogalmaz, hányan kedvelik.

facebook-partok-1-like-oszlop

A diagramokon jól látszik, hogy a Jobbik és az Együtt 2014 Facebook oldala jócskán beelőzi a „két nagy”-ként nyilvántartott Fidesz és MSZP oldalait. Ha pedig az Együtt-hez hozzáadnánk a Párbeszéd Magyarországért lájkjait is, akkor az Együtt-PM aggregált lájkjainak száma még a Jobbikét is meghaladná A derékhadba pedig talán némi meglepetésre bekerült a JESZ, az MDF utódpártja. További érdekesség, hogy a KDNP-t  nagyságrendekkel megelőzte minden vizsgált párt.

Jobbik 177263 25.8%
Együtt 2014 164554 23.9%
Fidesz 105294 15.3%
MSZP 77909 11.3%
DK 33751 4.9%
JESZ 33299 4.8%
PM 30734 4.5%
LMP 23173 3.4%
4K 15016 2.2%
MOMA 12507 1.8%
Liberálisok 6630 1.0%
SZEMA 4482 0.7%
KDNP 2682 0.4%

A fenti táblázat százalékos értékei gyakorlatilag köszönőviszonyban sincsenek a közvéleménykutatások adataival, ezért érdemes körbenézni, milyen egyéb mutatókat tudunk kinyerni egyszerűen a Facebook felhasználók aktivitása alapján:

Facebookon generált aktivitások (beszél róla)

facebook-partok-1-beszel-errol-kor

Amíg a lájkokról vélelmezhetjük, hogy leginkább azt mutatják, hogy az adott pártokat hányan tartják szimpatikusnak, addig a pártok FB-oldalain kijelzett „beszélnek róla” (talking about) értékek pedig azt mutatják meg, hogy az adott párt mennyire képes elnyerni és fenntartani a politikailag aktív szimpatizánsok figyelmét, tehát mennyi és mekkora érdeklődésre tartó témával tud előállni a Facebook közönsége számára.

facebook-partok-1-beszel-errol-oszlop

A „beszél róla” értékek leglátványosabban a Jobbik esetében térnek el a lájkoktól. Az adatokból tisztán látszik, hogy a Jobbik nagyságrendekkel nagyobb felhasználói aktivitást képes generálni az összes többi pártnál — kb. olyan mértékű érdeklődést tud kiváltani, mint a Fidesz és az MSZP együttvéve. Ezzel ellentétben a relatív sok lájkkal rendelkező az Együtt 2014 arányaiban jóval kevesebb ember  figyelmét volt képes felkelteni üzeneteivel, ezért a szinte fej-fej mellett álló két nagy párt mögé csúszott vissza. E rossz szereplésen még a PM hozzáadása sem segítene érdemben. Hasonló cipőben jár a JESZ is, hiszen a középmezőnyre elég lájk mellett a lájk-rangsor utolsó helyén szereplő KDNP értékeinél is tízszer kisebb „beszélnek róla” értékkel dicsekedhet. A helyét így Bokros Lajos pártja, a Modern Magyarországért foglalta el a rangsorban, akik viszont a Jobbikhoz hasonlóan szintén jobban szerepeltek, mint ahogy azt a lájkjaik száma alapján gondoltunk volna.

Jobbik 61424 42.0%
MSZP 28399 19.4%
Fidesz 26526 18.1%
Együtt 2014 8428 5.8%
DK 7120 4.9%
MOMA 3793 2.6%
PM 3112 2.1%
LMP 2113 1.4%
Liberálisok 2017 1.4%
4K 1593 1.1%
SZEMA 1115 0.8%
KDNP 625 0.4%
JESZ 52 0.0%

Érvek és magyarázatok

Elfogadva azt, hogy a közvéleménykutatók legalább nagyságrendileg jó becsléseket tudnak produkálni, könnyen levonhatjuk a következtetést, hogy a fent vizsgált értékek ebben a formában nagy valószínűség szerint nem fogják leképezni a választások végeredményét. A közvéleménytípusokhoz képest kiugró eltéréseket számtalan módon magyarázhatjuk, egyenként vagy külön-külön is, mint pl.:

  • a lájkok csak a pártok Facebook-marketingjének eredményességét mérik, kedveltségét nem
  • a Facebook nem érdekes, csak az, hogy mennyi az óriásplakát és a lakossági fórum
  • a fenti számok mögött megvásárolt lájkok vannak, ezek nem is igazi szimpatizánsok
  • a Jobbik szimpatizánsai a legaktívabb internethasználók
  • a KDNP idősebb szavazói arányaiban kevesebbet facebookoznak
  • az ellenzéki pártokat mindig jóval kevesebben lájkolják, mert félnek a hatalomtól
  • az ellenzéki pártokat mindig jóval többen lájkolják, mert az elégedettlenség aktivizál, míg az elégedettség kevésbé

Öszefoglalás

Hál’istennek a fenti alapadatokon túl számításba vehetünk még néhány további információt, melyek segítségével megpróbálhatunk utánajárni e befolyásoló tényezők valószínűségének. A következő részekben tehát tovább keressük, hogy létezik-e egy olyan Facebook-mutató, mely segítségével nagy valószínűséggel megjósolható a 2014-es parlamenti választások végeredménye.

Ha a választások valószínű végeredményét nem is tudjuk segítségükkel megjósolni, ezek az adatok igen jó visszajelzést adnak arról, hogy az egyes pártok mennyire veszik komolyan a Facebook-ot,  mennyire élnek a közösségi média lehetőségeivel, és egyáltalán mekkora közönséget képesek egyáltalán vonzani, ill. megszólítani.

One thought on “Választások eredménye a Facebook szerint — 1. rész

  1. Szerintem a választások eredményei nem valószínű, hogy megjósolhatóak a social media által. A pártok említése bejegyzésekben, vagy Facebook oldalukon rajongónak lenni, nem feltétlenül a szimpátia, de nem is az ellenszenv kifejezése.

    A szavazók egy bizonyos és számottevő rétege, elképzelhető hogy soha nem fogja a közösségi médiában jelezni a szándékait.
    De ott vannak azok is, akiknek mondjuk van egy kialakult véleménye, sőt még bizonyos híreket is elolvas ezzel kapcsolatban, de interakcióra nem hajlandó ebben a témában.

    Illetve biztosan van még sok szegmens amire nem gondoltam én sem, de utópisztikus lenne, ha megtalálod a megoldást biztosan érdekelni sok szakembert:).

Hozzászólások letiltva.