AdWords kupon

március 10, 2008

Ingyenes hirdetést lehetővé tevő promóciós kód

Gyakorlatilag egy 12 számjegyű kód, mely segítségével 12.000 forint értékben ingyen hirdethetünk az AdWords-szel. Ilyen kódhoz eddig például a következőképpen lehetett hozzájutni:

  • a PCWorld és Computerworld újságok 2008. márciusi számának megvásárlásával.
  • a Google munkatársai által tartott AdWords előadásokon,
  • az Interware-rel megvalósított együttműködés jegyében az Interware előfizetői is kaphattak kupont,
  • egyes AdSense megjelenítők is kaphattak kupont, igaz nem az álalános 50 euró körüli, hanem 40 eurós értékben.

Mi a célja ennek a promóciónak?

Az AdWords rendszer meglehetősen összetett, nem egy egyszerű „termék”, ezért nagyon nehéz „eladni”. Ebben segítenek a kuponok illetve a kuponok átadásával/megszerzésével összefüggő tájékoztatás, reklám. Az ingyenes hirdetési lehetőség segítségével a leendő ügyfelek maguk is kipróbálhatják a rendszer működését kockázatok nélkül, neadjisten még valamilyen eredményt is el tudnak érni segítségével, ami a további hirdetési bevételt eredményezhet, így a Google számára könnyen megtérülhet a későbbiekben a kupon értéke.

A kuponok felhasználói ráadásul igen gyakran sokkal több időt (tehát pénzt) fektetnek bele az AdWords rendszer kipróbálásába, mint amekkora a kupon értéke. A folyamat végeredménye pedig egy, a rendszert alapszinten ismerő új potenciális ügyfél, aki számára nem a Google munkatársainak kellett részletesen elmagyaráznia, bemutatnia a rendszer működését, hanem az ügyfél maga ismerkedett meg vele.

Hogyan működik a gyakorlatban az ingyenes hirdetés?

A kupon értéke 13000 forint, amelyből le kell vonni az 1000 forintos AdWords regisztrációs díjat: a maradékot teljes egészében a hirdetésekre költhetjük.

A regisztráció első körében nem is kell foglalkozni a kuponos fizetéssel, csak létre kell hozni első kampányunkat. Eztán belépve a frissen létrehozott AdWords fiók kezelőfelületére a fizetési adatok megadása során, a fizetési mód kiválasztása utáni oldalon kell megadni a promóciós kódot.

Érdemes a dombornyomott kártyával történő utólagos fizetést választani, mert ellenkező esetben legalább 2000 forintos kezdeti feltöltést kell eszközölni a promóciós kód felhasználásához. Ennél a fizetési módnál csak arra kell figyelni, hogy — amennyiben tényleg nem szeretnénk fizetni a hirdetésekért — időben leállítsuk a kampányokat: mielőtt kifutnánk a 12000 forintos keretből.

A kupont tehát új vagy 14 napnál nem régebben létrehozott AdWords fiókok esetében lehet jóváírni, és pár hónapon belül fel kell használni az összeget.

PCWorld / Computerworld kampány

A PCWorld magazinban található kódot kell elküldeni a szintén ott megadott telefonszámra: a promóciós kódot a Google válasz SMS-ében küldi el. (Jelen esetben ugyanis nem e-mailhez kötve érik el, hogy egy ember ne használhasson fel korlátlan számú kupont, hanem telefonszámhoz kötve. Ha jól van megoldva a rendszer, akkor vélhetőleg egy telefonszámra nem küldenek el több promóciós kódot.)

A kuponon túl egy, AdWords-öt reklámozó, bevezető cikk található az újságban http://www.pcworld.hu/story.php?sid=10739&p=1 , ráadásul a magazin weboldalának fejlécében is megtalálhatjuk a kupon hirdetését.

A Computerworld március 11-én megjelenő számában szintén megtalálható lesz majd az ingyenes keresőhirdetés promóciós kódja, és szintén olvashatunk egy hasonló, bár más megközelítésben megírt bevezető / ismeretterjesztő / reklámcikket, ami nem is elsősorban az AdWords-ről, hanem a keresőhirdetések hazai lehetőségeiről szól: http://computerworld.hu/jol-celzott-kattintas.html

Interware kampány

Az Interware előfizetők egy automatikus e-mail értesítő révén online ügyfélszolgálati felületük segítségével kérhették az AdWords promóciós kódokat, lásd: http://www.interware.hu/index.php?menuid=73

A http://www.interware.hu/index.php?menuid=72 oldalon elolvashatjuk az Interware promóció résztvételi feltételeit: nagyjából ugyanezeket a feltételeket szokta a Google elküldeni a promóciós kódot tartalmazó e-maillel.

Konferenciák, előadások

Ilyen promóciós kódokat kaptak a Google Egyetem (2007. márc. 29.) és a Keresőmarketing nap 2007 résztvevői is.

Hasonló promóciós kódok

A Google Online Marketing Challenge 2008 szintén ingyenes hirdetési lehetőséget kaptak a Google-től, ennek összege azonban nagyobb, 200 dollárt tesz ki.

A „AdWords kupon” című bejegyzést 2008. 03. 10. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2009. 07. 10., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Feltétel

2008. 03. 11. 06:50 · Névtelen hozzászóló →

Ez a lehetőség nagyon jó, csak szerintem ott rontották el, hogy a feltételként a regisztráció időpontját nézik és nem azt, hogy az illető hirdetett-e már a rendszerben vagy sem. Én egyszer kiváncsiságból meg akartam nézni a rendszert és regisztráltam (illetve csak aktiváltam, mert adsense-ben már résztveszek). Még kampányt sem hoztam létre, mégsem tudom használni, mert ugye a regisztráció időpontja… Kár.

Re:Feltétel

2008. 03. 11. 06:57 · OldalGazda →

Miért, nincs két e-mail címed? 🙂

hozzájutás

2008. 03. 11. 11:00 · Névtelen hozzászóló →

Nem csak az említett módokon lehetett hozzájutni, én pl. „csak úgy kaptam” ajándékba, mint AdWords megjelenítő. Igaz, nem használtam fel.

hozzájutás

2008. 03. 11. 11:01 · Névtelen hozzászóló →

Nem csak az említett módokon lehetett hozzájutni, én pl. „csak úgy kaptam” ajándékba, mint AdSense megjelenítő. Igaz, nem használtam fel.

Re: hozzájutás

2008. 03. 11. 11:07 · Névtelen hozzászóló →

És mire föl adtak neked kupont, tényleg csak úgy, vagy van valami gyanúd esetleg?

letöltés

2008. 03. 11. 11:18 · Névtelen hozzászóló →

Keressétek meg a neten a Pcworld scannelt változatát, ha nem akarjátok megvenni. Nem egyedi kód van az újságban, bárki regelhet vele.

2008. 03. 11. 11:46 · Névtelen hozzászóló →

már nem azért de megéri sztem azt az 1800 ft-ot!Apropó és ha én két ujságból 2 kódot 2 külömböző számról küldök be?

re: hozzájutás

2008. 03. 11. 12:09 · Névtelen hozzászóló →

Mire fel? Nem tudom, ezt írták:

Tisztelt AdSense megjelenítő!

Bízunk benne, hogy eredményesen használja a Google AdSense rendszerét. Szeretnénk segíteni Önnek a weboldala további sikeres működtetésében, ezért engedje meg, hogy bemutassuk Önnek a Google AdWords hirdetési rendszert, és fogadjon el tőlünk egy 40 euró értékű (vagy ennek helyi pénznemben számított megfelelőjével egyenértékű) kupont. Ez az ajánlat csak azokra vonatkozik, akik még nem AdWords ügyfelek, így ha Ön már tagja AdWords programunknak, nem élhet ezzel az ajánlattal.

stb, stb.

OFF

2008. 03. 11. 16:14 · Névtelen hozzászóló →

Nem éri meg azt az 1800 Ft-ot. Azokat a cikkeket, amiket leközölnek, már rég olvastam a neten. Még a betárcsázós időkben PCW előfizető voltam, mert olcsóbb volt megvenni az újságot a cd-n lévő progikkal, mint 56k-n megvárni míg lejön bármelyik nagyobb (akkor 100 Mb) progi és percdíjat fizetni a matávnak. Netes tartalmaknál pár napos késés is soknak számít, nemám 1 hónapnyi. Nem szándékozok tovább offolni, ez a lap nem az offolásról szól. Ha Oldalgazda gondolja, nyugodtan kiveheti a hozzászólásomat.

re: hozzájutás

2008. 03. 11. 16:47 · OldalGazda →

Köszi az infót, frissítettem a cikket a tapasztalatod szerint.

Re: OFF – ha nem tetszik a Pcworld, akkor vegyél Computerworld-öt. 🙂

Re: OFF

2008. 03. 12. 04:27 · Névtelen hozzászóló →

én arra gondoltam hogy simán megéri 1800-at(egyébként csak 1400-ft tegnap megvettem) kiadni a 13000-ft nyi kuponért!Ez pont kapóra jött mert most indítok majd egy adwords kampányt és így könnyebb lesz elkezdeni!

sms

2008. 03. 12. 05:16 · Névtelen hozzászóló →

maga az sms ára 1000ft?

Hosting

2008. 03. 12. 07:17 · Névtelen hozzászóló →

Egyébként nagyobb külföldi hostingoknál is adnak hasonló kuponokat, én pl a Bluehostnál vagyok,ahol adnak 50$ Google és 50$ Yahoo kupont.

adsense.blogter

2008. 03. 12. 18:25 · Névtelen hozzászóló →

na megírtam nektek a kódot.

felhasználtam

2008. 04. 29. 02:42 · Névtelen hozzászóló →

Nos, éltem a lehetőséggel és felhasználtam az adwords kupont, regeltem a rendszerbe. A tartalmi hálózatban a kulcsszavaimra 1-2 helyen szerepeltem a hirdetések között. A kupon+a minimálisan fizetendő összeg hozott cca 300 látogatót az egy hónap alatt. Gondolom ennél többet picit, mert nem feltétlenül kattint mindenki a hirdetésre.A rendszer kiismeréséhez úgy gondolom hosszabb idő kell, de a kezdéshez ez az „ingyenesség” nagyon jó volt. Sok mindent ki tudtam próbálni és nem az én pénztárcám bánta. Úgyhogy köszi Google!

kupon

2008. 04. 29. 03:03 · Névtelen hozzászóló →

Pillanatnyilag hol lehet ilyen kuponhoz jutni?

2008. 04. 29. 16:20 · Névtelen hozzászóló →

két hozzászólással feljebb. a pont hu hiányzik.

Kaptatok-e ilyen levelet?

2008. 06. 15. 02:04 · Névtelen hozzászóló →

Google Analytics felhasználóként kaptam egy AdWords kupond 50 dollárról. Kaptatok-e már Ti is hasonlót? Levél alant.

Get more from Google Analytics™ with Google AdWords™Begin advertising today with a $50 special offer. Google

Hi,

We’d like to show you how to get even more out of Google Analytics with the Google AdWords advertising program. With AdWords, you’ll get additional reports in Analytics that will help you increase your traffic and conversions. Many Analytics customers already use AdWords everyday, with impressive results. But there’s no need to take our word for it. We’d like to offer you $50 to experiment with AdWords risk-free.

The best part is, it’s easy to advertise with Google.

To redeem your AdWords special offer and link your AdWords and Analytics accounts:

  1. Visit hxxp://adwords.google.com
  2. Click Start now, and follow the instructions to setup your AdWords account
  3. Log in to your AdWords account, and click My Account > Billing Preferences
  4. Enter the following 12-digit number in the Promotional Code field: *****
  5. Click Continue to finish entering your billing information, then click Save and Activate
  6. Link your Google Analytics and AdWords accounts by following these instructions

Once your account has been credited with $50 worth of free AdWords advertising, check out our Conversion University website, or contact our Google Analytics Authorized Consultants for optimization tips. We’re here to help you, so if you have any questions, just reply directly to this email.

Sincerely,The Google Analytics Team

*Promotional credit must be applied to a new AdWords account within 15 days of creating the account and is valid only for new Google AdWords customers with self-managed signup accounts. Advertisers will be charged for advertising that exceeds the promotional credit. Advertisers will need to suspend their ads if they do not wish to receive additional charges beyond the free credit amount. Subject to ad approval, valid registration and acceptance of the Google AdWords Program standard terms and conditions. The promotional credit is non-transferable and may not be sold or bartered. Offer may be revoked at any time for any reason by Google Inc. One promotional credit per customer. Advertisers in the US with self-managed signup accounts are subject to an activation fee of USD $5. Advertisers in Canada with self-managed signup accounts are subject to an activation fee of CAD $10. Offer valid for advertisers in the U.S. and Canada only. Void where restricted or prohibited by law. Expires 10/01/2008.

You have received this is email because you have opted-in to Google Analytics Special Offers. If you do not wish to receive emails of this nature in the future, please follow the instructions located here.

Copyright 2008. Google is a trademark of Google Inc. 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View CA 94043. All other company and product names may be trademarks of the respective companies with which they are associated.

RE levél

2008. 06. 15. 07:57 · Névtelen hozzászóló →

Elég sok helyen hozzá lehet jutni, de nem mész vele sokra.. Magyarországról nem vehető igénybe a kupon.

Offer valid for advertisers in the U.S. and Canada only.

2009. 06. 13. 14:00 · Névtelen hozzászóló →

Most kaptam 15eft-s kupont mailben 🙂 aktiváláskor végül 16eft-t írtak jóvá, talán a forint erősödése miatt. Mondjuk még nem tudom felhasználni, mert nincs dombornyomott kártyám… esetleg utalok rózsaszín csekken.

Re:

2009. 06. 16. 15:27 · OldalGazda →

Nemcsak Te kaptál mostanában AdWords kupont e-mailban, lásd: https://www.oldalgazda.hu/blog/erdekessegek/magyar-es-nemet-adwords-kuponok 🙂

És a legjobb

2009. 06. 21. 12:36 · Névtelen hozzászóló →

Nem tudom, hogy tudjátok-e, de a tarhely.eu a webtárhelyedhez júniusban akár 20.000 Ft értékű kupont is ad.