Pay-per-action alapú hirdetés

március 25, 2007

Hirdetések elszámolása a hirdetők által előírtak szerint

A kattintás alapú elszámolás (Pay-per-click) és a megjelenés alapú elszámolás (Pay-per-impression) mellett egy újabb elszámolási forma bevezetésén, a talán legtalálóbban „jutalék alapú elszámolás”-nak fordítható (Pay-per-action) módszer bevezetésén dolgozik a Google Inc.

A jutalék alapú elszámolás lényege az, hogy a hirdetést megjelenítő fél számára az jelent bevételt, ha a hirdetése révén eljut a látogató a hirdetett oldalra, és ott bizonyos dolgokat végrehajt: regisztrál egy szolgáltatásra, megvásárol egy terméket, stb. A hirdetésre kattintó látogató tehát végigjár egy, a hirdető által meghatározott útvonalat, mely végén egy olyan oldal jelenik meg (pl. kizárólag egy űrlap kitöltése vagy vásárlás lebonyolítása után megjelenő köszönő, visszaigazoló lap), mely betöltődésével egyben az akció sikeres végrehajtását, és a jutalék kiszámlázhatóságát is jelzi (ez utóbbit technikailag a Google által megadott JavaScript kód letöltése/futtatása biztosítja).

Ez a fajta elszámolás korlátozott formában már eddig is jelen volt a Google reklámprogramokban, azonban kizárólag az AdSense megjelenítők és a Google relációjában: az AdSense hivatkozók esetén a Google által definiált célok megvalósulásért eddig is hasonló elszámolás alapjn kaptak jutalékot a webmesterek. A BÉTA periódusban nyilvánvalóan arra törekszenek, hogy elegendő, pay-per-action elszámolás alapján hirdetni hajlandó AdWords hirdetőt, és elegendő, pay-per-action elszámolás alapján hirdetést megjeleníteni hajlandó AdSense megjelenítőt találjanak, ezzel összhangban az alábbi programokat vezették be:

AdWords pay-per-action béta teszt

http://adwords.blogspot.com/2007/03/pay-per-action-beta-test.html

Az AdWords oldaláról az új rendszer a conversion tracking funkció tágabb körében történő alkalmazását jelenti: a programban résztvevők esetén ez a funkció nemcsak a hirdetések eredményességének követésére fog szolgálni, hanem az AdSense hirdetők felé is ez alapján számolnak majd el. Jelenleg csak olyan egyesült államokbeli hirdetők iratkozhatnak fel, akik már vagy használják a conversion tracking-et, vagy pedig hajlandóak használni.

AdSense új hivatkozók béta

http://adsense.blogspot.com/2007/03/now-accepting-applications-for-new.html

Erre a progarmra is egyelőre külön kell jelentkezni. Területi megkötés nincs a jelentkezők számára, de valószínűleg előnyt élveznek azok, aki már eddig is résztvettek az AdSense Hivatkozók programban.

A „Pay-per-action alapú hirdetés” című bejegyzést 2007. 03. 25. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2007. 10. 08., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Nem szeretem…

2007. 03. 25. 06:37 · hunvista →

az ilyen rendszereket. Én már vettem részt ilyenben. Rengeteg reklám megjelenés, rengeteg klikk a hirdetésre, lóvé meg alig. Mintha én tehetnék arról, hogy egy jó reklámra rákattint az ügyfél, aztán nem vásárol semmit, mert kiderül, hogy nincs ott az elvárt tartalom. Közben dolgozik a reklám közvetítő rendszere, dolgozik a megjelenítő, és alig valami lóvéért felfuttatjuk (bevisszuk a köztudatba) a hirdető márkanevét, növelve annak üzleti értékét. Én megértem a piac alakulását, de nem tartom korrektnek ezt a hirdetési formát és nem is fogok résztvenni benne. Ha valaki hirdetni szeretne, akkor hirdessen, de ne engem tegyen felelőssé azért, hogy amit kínál a kutyának sem kell.

Re: Nem szeretem…

2007. 03. 25. 08:40 · Névtelen hozzászóló →

A piac alakulásával szerintem az is együttjár majd, hogy akinek a kínálata a kutyának sem kell, annak a hivatkozóját a kutya sem fogja kirakni, csak akkor, ha relatíve nagyon sokat fizet egy vevőért. Vagyis végül lehet, hogy megéri, ha egy „jó hirdetés + jó termék = jó konverzió” kombináció esetén kapsz pl. 30 centet, egy „jó hirdetés + szar termék = pocsék konverzió”-ért pedig 3 dollárt, ha mégis vásárolnak (feliratkoznak, letöltenek stb.).

Re: Re: Nem szeretem…

2007. 03. 25. 09:20 · hunvista →

Ez csak a logika. Én negatív tapasztalatból írtam, amit írtam. Angol nyelvű oldalon, jó Google találatokkal, releváns hirdetésekkel nem jött az eredmény. A klikkelésekkel nem volt gond, de a bevétel elmaradt. Nem kezdem el leírni történetemet és kívánom, hogy neked és másoknak jobb tapasztalatai legyenek, de ne legyél ennyire optimista. Akik járatosak a dologban talán érzékelték, hogy ebben a hirdetési formában az utóbbi időben a Jambából lehetett kihozni viszonylag jó pénzt, de mára már túl sok az ellenérzés vele kapcsolatban. Annyit azért leírok (mert közben felidegesítettem magam), hogy neked is kétségeid lesznek, ha pl. egy utazási oldalon „Hotel” (több hotel összesen) hirdetésre 1500 klikkelés után sincs egy konverzió sem! Te meg hüje fejjel kint hagyod a hirdetéseket, mert nem akarod elhinni és bízol benne, hogy csak valamiféle átfutási idő miatt nem látsz még 1 eurót sem a számládon.

Közben megnéztem

2007. 03. 25. 09:32 · hunvista →

Megnéztem pontosan. Javítanom kell. Hotel hirdetésekre klikkelés 2006-ban 5 hónap alatt csak 240 volt és abból volt 5 euró(!) konverzió. A többi utazási iroda, repülőjegyek, autókölcsönző stb. (ami kapcsolódik) 0 euró. Szééép.

Hirdetői oldalról megint más

2007. 03. 26. 13:33 · Névtelen hozzászóló →

Helló!

Szerintem az internet információ szerzésben verhetetlenül egyszerű.És ugye erre tettük rá a jól az oldalakba olvadó reklámokat.Néha szerintem már az egyszerű felhasználó nem is tudja mire kattint, hirdetésre vagy tartalomra!Ezért Én személy szerint már nem hirdetek az AdWords-ben mert olyan oldalakról jöttek a látogatók, hogy azt én már csalásnak tartottam.

Szóval a sok klikk és kevés vásárló, az információ szerzésnek köszönhető szerintem.Nekem van napi 600 egyedi látogatom, és kb. 10 goal-ra futóm, és 3 konkrét üzletem.AdWords-el ez felment napi 1000 látogatóra a többi meg mondjuk 11 és 4.

Nem vagyok nagy cég, úgy hogy nem tudom máshol mennyi a konverzíó.De túl sokba kerül az AdWords, marad az OFFline világ, és az OFFline média. :-((Meg persze a legjobb, a „szájhagyomány útján terjedek” módszer. 🙂

WebTrader

Szerintem jó az ötlet – tapasztalat

2007. 03. 27. 05:31 · ManiAc →

Szerintem nagyon is jó az alapgondolat és jó tapasztalataim is vannak, igaz nem AdSense, hanem partnerprogram keretein belül.

Egyet nem szabad elfelejteni. Aki hirdet az nem csak üres kattintásokat vár, nem csak egymillió megjelenést, hanem profitot akar, fizetőképes vásárlókat. Az AdSense -t használóknak is látniuk kell az erdőtől a fát, vagyis, hogy a Google nem egy végtelenségig fejhető marketing-tehén, ő is csak akkor tud és fog fizetni, ha neki bevételei vannak, az pedig annak a feltétele, hogy a hirdetők elégedettek, a hirdetések hatékonyak, és a hirdetők többlet profitra tesznek szert a hirdetések által.

Nekem vannak jó tapasztalataim pay-per-action téren. Kb két éve regeltem egy partnerprogramba – egy webshop -ami 10% -ot fizet a megrendelések után (nem haszon, bevétel). Igazán jó tapasztalataim vannak, mert néha viszonylag nagyobb összegű megrendelések is érkeznek. Ehhez képest, ha 2-5-10 forintot adna kattintásonként, akkor nekem is kevesebb bevételem lenne, és nekik sem lenne jó, mert beregisztrálna boldog boldogtalan és az eredményesség kérdőjeles maradna.

Akkor fizetnek csak, ha ténylegesen megtörtént a vásárlás, azaz kifizették a terméket.Adatok tárolása sütik segítségével történik, 2 hét alatt járnak le, biztos van sok olyan is, hogy már lejárt mire vásárol, vagy nincs engedélyezve a sütik fogadása, de én nem problémázok ezen, ők is tuják és én is.Viszont ezekért kárpótol a 10% amikor rendelnek, és minden ok.

Ehhez azonban az alábbi kell:- a cég jó terméket kínáljon, jó áron, jó minőségű felületen- legyenek korrektek a partnerprogramban- az oldal témája legyen legalább 1000 % -ig releváns a hirdetésekhez, jobbanmondva fordítva:)

Remélem nem voltam túlzottan off, nekem nagyon szimpatikusak az AdSense hivatkozók is, előszeretettel használom azokat. Legalább az AdSense is látja, hogy nem csak üres kattintások vannak az oldalaimon.

A másik oldal

2007. 03. 27. 07:05 · hunvista →

re: Hirdetői oldalról más: Egyetértek veled. Én is látom a másik oldalról a témát. Nekem vagyonvédelmi vállalkozásom van. Ha hirdetek elkezdenek jönni a telefonok és emailek, hogy van e biztonsági őr felvétel és nem pedig megrendelők sorakoznak.

re: Szerintem jó az ötlet – tapasztalat: Ez egy marketing szöveg, annyit válaszolnék rá, hogy a régi oldalgazdákat úgysem lehet ilyen szöveggel vakítani. Ha elkezdődik a program (és a Google nem változtat valamit a rendszer előnyére) akkor egyszerűen el fog sodorni az elégedetlen oldalgazdák tömege.

Általában pedig tényleg bízom abban, hogy lesz valami olyan elem a dologban, amitől más lesz, mint a többi. Bízom a Google-ban. Ha viszont nem lesz ilyen elem, akkor fentartom véleményemet. Sőt, gondoljunk csak bele! Az csak egy dolog, hogy a rengeteg megjelenéssel kódoljuk a hirdető márkanevét a tömegek agyába ingyé. De mi van akkor, ha készítek egy multimédiás CD-t és pay-per-actionba elkezdem hirdetni miközben kiteszek releváns Adsense (vagy más) hirdetéseket az oldalra? Keresem a pénzt akkor is, ha az én CD-m a kutyának sem kell, mert a felhasználó valami ilyet keress és mivel az enyém nem volt jó, valszeg klikkol, hogy tovább keressen. Nem kell jönni azzal a szöveggel, hogy miért hirdetném a konkurenciát, mert senki nem tudhatja hol van érdekeltségem. Tulajdonképpen bármilyen más hirdetést is elhelyezhetek erre az oldalra, mert úgysem lehet rendesen szabályozni (tiltani). A többi bármilyen hirdetésből bármilyen hasznom lehet úgy, hogy a rámklikkért nem kell fizetnem. Ez pusztán a látogató ügyes tovább irányításától függ. A hirdető vagy többszörös marketing előnyre vagy valós anyagi haszonra válthatja be az ingyen klikkjét.

Milyen érdekes az élet, hirdetni fogok, de megjeleníteni nem 🙂

És szóljatok már hozzá többiek, mert érdekelnének a vélemények!!!

Szerintem jó az ötlet – tapasztalat

2007. 03. 28. 04:45 · ManiAc →

„Szerintem jó az ötlet – tapasztalat: Ez egy marketing szöveg….”

Ne haragudj, ez akkor lenne marketing szöveg, ha belinkeltem volna egy oldalam, vagy egy program oldalát a saját azonosítommal, stb. mivel én ilyet nem tettem, ez nem marketing célú hozzászólás volt, hanem a saját véleményem, illetve tapasztalatom.

Ahhoz hogy eredményesen vizsgázzon ez a pay per click rendszer a magyar weben, az elektronikus fizetésnek kell elsősorban fejlődnie, mert akkor az igazi az online üzlet, ha azonnal online lehet döntéseket hozni és fizetni.

A mostani emelt díjas sms nem túl jó megoldás, mert a telefonos cégek lenyúlják a bevétel javát, ha esetleg adózol is még és kifizetsz mindent, nem sokminden marad… virtuális számlákat, meg szerintem magyar cég még egyáltalán nem vezet, bankkártyával meg nem sok helyen lehet fizetni. Szerintem az utalja át, meg a postaköltséget is és akkor mi majd küldjük… az minden, csak nem felhasználóbarát.

Én most arra gondolok, hogy pl. eszembe jut, hogy a haveromat fel akarom hívni Amerikában, megnézem mennyi a telefon díja, látom, hogy sok, rákeresek a neten, látom hogy pl. a Skype olcsóbb. Ha nem lenne fent letöltöm és telepítem, bankkártyával 3 perc alatt feltöltöm az egyenleget (magyar kártyákkal is megy) és az egész nem tartott tovább 10 percnél és megvalósult a vásárlás!!!Ami a ráadás, hogy ezzel mindenki jól járt. Nekem olcsóbb a beszélgetés, a Skype bevételhez jutott, a hirdető cég szintén, a megjelenítő webmaster szintúgy.

Csak mint példa említettem, semmi közöm a Skype -hoz.

Ugyanez, ha akarsz egy tk-s domain nevet, 10 perc alatt ki is fizetted és meg is van.

Én ezt hiányolom egyenlőre a magyar weben. A bankok a kártyás fizetésért még nagyon le akarják nyúlni a cégeket, a felhasználók meg csak lassan barátkoznak a gondolattal, hogy használják a bankkártyájukat, vagy nyissanak virtuális számlát és ez nem kedvez az online üzletnek.

Re:Szerintem jó az ötlet – tapasztalat

2007. 03. 28. 05:26 · hunvista →

Abban egyetértek, hogy az online fizetés terjedésével be fognak indulni a dolgok. Szerintem fejlődés a Paypal magyar nyelvű webfelülete megjelenésével várható. Persze már az is eredmény, hogy magyarországról használható.

Válaszom a posztodhoz pedig az, hogy a gondolataid ismét szépek, de emlékeztetnélek az epartner.hu-ra, ami szánalmas véget ért, pedig azt sem kis cég próbálta be (T-online). Ebben is részt vettem, de nem akarom untatni a társaságot a részletekkel. Persze azóta sok sör legurult a torkokon, változtak a dolgok. Az Adsense alaposan felkavarta a hazai online hirdetési állóvizet (nem is állóvíz, hanem egy kiszáradt meder volt előtte).Ettől függetlenül ismétlem magam: reménykedem benne, hogy egy újabb sikeres partnerprogram lesz belőle. De a reménységem kizárólag abból fakad, hogy a Google fogja csinálni.

egyetértünk

2007. 03. 28. 14:43 · ManiAc →

Asszem mi a főbb részletekben azért mégiscsak egyetértünk:)

Én nem akarok senkire semmit rátukmálni, de azt elárulom, hogy dolgozni nem járok, az internetezésből tartom fent magam, egyenlőre egyre jobban megy:) Vannak működőképes partnerprogramok, de nem mindig és mindet hirdetik meg nyilvánosan. Zsebből zsebbe megy, a megegyezés alapján, minden huzavona nélkül, a kölcsönös „érdekek egyezése” miatt mködik. Nem feltétlen kell mindig valamelyik multit megtömni pénzzel. Tény az is, hogy a bevételek majdnem felét az AdSense biztosítja, de én olyan vagyok, hogy minden lehetőséget kipróbálok, ha jó használom, ha nem hagyom. Mindezt azért, hogy ha egyszer valamiért kiraknának az AdSense -ből, ne maradjak elárvultan, hirdetők nélkül.

Szerintem az a legfontosabb, és ebben a Google -nek igaza van, hogy olyan oldalakat kell csinálni, amelyek valóban értékes felhasználói élményeket nyújtanak. Ha nagyon jó az oldal, sokan nézik, akkor a hirdetőkkel se lesz baj.

Ha a Google csinál pay per action -t, az valszeg jó lesz, mert szerintem is jó dolgokat szoktak csinálni:)Az, hogy én teszek egy próbát vele az biztos:)

Milyen élőben

2007. 04. 01. 13:47 · Névtelen hozzászóló →

Itt írnak a rendszerről (mármint az AdSense-es PPA-ról): searchengineland.com/070329-100802.php

Néhány dolog, ami szerintem érdekes:

  • többszáz különböző hirdetett termékből/szolgáltatásból lehet választani- meg van adva, hogy pontosan mit is kell csinálnia a felhasználónak (hirdetésre kattintónak), hogy megkapd a pénzedet- szerintem egész jó összeget fizet (ezek persze amerikai hirdetések), a cikkben kiválasztott hirdetés esetében egy szoftver próbaverziójára való regisztrálásért 38,46 dollár jár a hirdetés megjelenítőjének

Milyen élőben

2007. 04. 01. 14:05 · hunvista →

Lesznek magyar részről is csábító ajánlatok, csak az epartner esetében sem jöttek be annak idején, de még mindig bízom benne, hogy a végén egy működő dolog lesz, különben a megjelenítőknek vége 🙂

AdWords hirdetők számára már elérhetőek a PPA kampányok

2007. 06. 26. 04:03 · OldalGazda →

http://adwords.blogspot.com/2007/06/pay-per-action-beta-expanding-globally.html

Már magyarországi AdWords hirdetők számára is elérhető (akiknél az elmúlt 30 napban 500-nál több konverzió történt, és van konverziókövetésük beállítva) az újfajta pay-per-action hirdetés lehetősége. Kicsit zavaró, hogy a PPA kampányok alapadatait és a hozzájuk szervesen kapcsolódó konverziókövetés/konverzióbeállítást teljesen más menüpontban kell megadni.Vajon mikortól válogathatnak majd magyar nyelvű hirdetéseket megjelenítő AdSense megjelenítő webmesterek a hirdetők által felkínált ajánlások között?

És most már az Adsense-ben is

2007. 06. 29. 10:04 · Névtelen hozzászóló →

Az Adsense-kezelőfelület „Adsense-beállítás –> Ajánlók” oldalán is megjelentek a választható PPA-hirdetések. Bár egyelőre szinte minden témakörben a(z oda nem illő) Google-termékeket látom, illetve még egy angol meg egy spanyol nyelvű hirdetést, de most már lassan de biztosan csak beindul a dolog…

Érdekes még átállítani a nyelvet (vagy az országot), és böngészni pl. az angolul elérhető hirdetések és per-action pénzek között 🙂

És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 02. 03:35 · OldalGazda →

Érdekes, nálam még nem jelent meg ez, hiába állítom át a megjelenítés nyelvét (és lépek ki – lépek be, hogy valóban angolul jelenítse meg a felületet)

Nyelv-átállítás

2007. 07. 02. 05:31 · Névtelen hozzászóló →

A nyelvet magán az „Ajánlók” oldalon lehet átállítani, ha már frissítették az új PPA-hirdetésekkel az admin-felületedet. Sajnos még mindig csak angol nyelvűek vannak „magyar nyelven” is.

És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 02. 08:08 · Zsolti →

Én magyar felületen nézem, megjelent a Google Checkout és a Google Apps ajánló is. De a kihelyezhető hivatkozások angol nyelvűek. Gyanítom, hogy kis hazánkban nem sokat fogunk ebből szakítani. 🙁

Ajánlások 2.0

2007. 07. 03. 05:08 · Névtelen hozzászóló →

Újdonság Gratulálunk! Fiókjának frissítése befejeződött, így használható benne az Ajánlások 2.0 összes új ajánlása. Ha ez megjelenik a főoldaladon, akkor oké a dolog..

Gabor

2007. 07. 03. 13:26 · Névtelen hozzászóló →

Hát itthon nem is, de ki tiltja meg neked, hogy külföldön terjeszd az igét a G checkout és egyebekről. Annál is inkább mivel ha jól tudom, jelenleg csak USAban lehet használni a Gcheckout-ot, legalábbis korábban így volt.

Másrészt én az angol nyelvű felületre szavazok. A referrers-t azt tudom mi, de ha kiírná nekem hogy ajánlások, nos életben nem tudnám miről van szó, ha nem nézem meg mi az. Ugyan így a többivel, legyen az software vagy webes felület. Bár lehet, hogy ingliss környezetben fejlődtem, ez a magyarázat.

RE: Gabor

2007. 07. 04. 16:40 · OldalGazda →

Az AdSense magyarul még csak-csak elmegy, mert nem annyira bonyolult a dolog, mint pl. az AdWords kezelőfelülete: na ott a magyarítás már nekem is komoly nehézséget jelent, pedig én túlnyomó részt magyar környezetben fejlődök 🙂 és akkor még nem is beszéltünk arról a hátrányról, hogy a magyar AdWords felület nem is mutatja a linket az Google Analytics fiókomhoz…

mindenesetre nyitottam egy új bejegyzést az Ajánlások 2.0 témakörről.

motiváció

2007. 07. 05. 05:12 · szipeter →

Egy kis motiváció, az első magyar nyelvű ajánló kap nálam egy linket egy hónapig 🙂

http://keresomarketing.blogter.hu/?post_id=169372

Re: És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 09. 04:26 · Névtelen hozzászóló →

No, ez is addig tartott, mint az EFT (banki átutalás) Magyarországra. Megmutatták, hogy lehetne, aztán eltüntették a kezelőfelületről. (Nálam legalábbis eltűnt egy héttel azt követően, hogy nagy büszkén kiírták: „Újdonság! Gratulálunk! Fiókjának frissítése befejeződött…”)

Re: És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 09. 04:48 · OldalGazda →

nálam még megvan 😉