Smart Pricing

április 7, 2007

Kattintások árának csökkentése a jobb megtérülés jegyében

A Google reklámprogramok egyrészt biztosítják azt, hogy az AdSense megjelenítők oldalain azoknak a hirdetőknek a reklámjai jelenjenek meg, akik a legtöbbet hajlandóak adni egy átkattintásért. Az átkattintás önmagában azonban még nem feltétlenül jelent [Konverzió]t, ezért a Google hirdetési rendszere azt is elemzi, hogy egy adott oldalról származó átkattintás mekkora eséllyel végződik konverzióval. Ha egyes oldalakról érkező látogatók esetében alacsonyabb a konverzió (tehát a hirdetők számára kisebb megtérülést biztosít), akkor a hirdetések megtérülési rátájának javítása érdekében a rendszer alacsonyabb összeget számít fel egy kattintásért, mind a hirdető, mind a megjelenítő felé.

A rendszer célja tehát a hirdetési kampányok gazdaságosságának növelése, a kizárólag a nagyobb összegű átkattintási bevételek miatt létrehozott Made for AdSense és hasonló, értéktelenebb oldalakról érkező, kevésbé hasznos látogatottság költségeinek csökkentése.

Smart Pricing faktorok

Természetesen a mechanizmus részletei titkosak és a rendszert is folyamatosan fejlesztik, ami állandó változásokkal jár, ezért nehezíti a kiismerését. Annyi mindenesetre biztos, hogy az AdWords [Konverziókövetés] funkciója segítségével a rendszer pontos képet kaphat az egyes oldalakról érkező látogatottság értékéről, azonban ezen túl, vagy emellett biztosan egyéb módszerek segítségével is igyekeznek megállapítani, hogy egy adott témában hirdető AdWords ügyfél számára mennyire jó konverziójú forgalmat tud hozni egy bizonyos oldal. Két faktort minden bizonnyal figyelemmel kísérnek: az egyik a relevancia, a másik pedig, hogy mennyire tűnik mérvedónak az oldal a kérdéses témában (reklámmegjelenések, melyek a látogatottsággal vannak arányban, az oldal mérete, kora, rámutató linkek mennyisége és minősége). Mindebből az következik, hogy a világosan körülhatárolható, szűkebb témákkal (niche) foglalokzó, értékes tartalommal rendelkező oldalak nagyobb bevételre számíthatnak.

További olvasnivaló:

Smart Pricing és az AdSense bevételek növelése

Bizonyos vélemények szerint a Smart Pricing jelenség az AdSense megjelenítő egész számlájára hatással van: tehát a megjelenítő egy rosszabbul teljesítő weboldala a többi oldalak által termelt Hirdetési bevételek visszaesése‘t is hozhatja. Emiatt pedig kézenfekvőnek tűnne az, hogy egy megjelenítő több AdSense számlát üzemeltessen, de erre gyakorlatilag csak akkor van lehetőség, ha más személy vagy cég nevén fut a számla; továbbá kézenfekvő lehet az is, hogy a rosszabbul teljesítő oldalakról legalább kísérleti céllal vegyük le a hirdetéseket, azonban az átkattintás gyakorisága korántsem áll egyenes arányban a konverziós rátákkal.

A „Smart Pricing” című bejegyzést 2007. 04. 07. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 02. 15., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

smart pricing

2007. 04. 03. 14:48 · Névtelen hozzászóló →

Mi ez a hülyeség, hogy harmadolás? Ez nekem új.. És hány hirdetőnek kell jeleznie, hogy nincs konverziója a hirdetéseimből, hogy harmadoljanak? És hogy bizonyítja? Ha hirdető lennék, állandóan ezt jelezgetném, és csak harmadannyi pénzt kéne fizetnem.. Meg mi értelme van, hogy egész accountra alkalmazzák? Hogy ha egy hirdető ezt jelzi, akkor nem csak az ő hirdetései lesznek harmadolva, hanem mindenki másé? Ha jelzi, hogy a csapágy-golyó hirdetéseire nincs elég konverzió, akkor miért harmadolják a többi hirdető csapágy-golyó hirdetéseit, meg a zongoralábalátét hirdetéseimet is, amire lehet, hogy 100 százalkos konverzió van?

smart pricing update

2007. 04. 03. 14:52 · Névtelen hozzászóló →

Ja, hogy hetente felülvizsgálják, stb.. Közben rákerestem itt ott, pl:

vévé pont jensense.com/archives/2005/10/one_poorly_conv.html

De azt nem írja, hogy bizonyítják a hirdetők a poor conversiont.

smart pricing update update

2007. 04. 03. 14:56 · Névtelen hozzászóló →

Ja, hogy nem is a hirdetőknek kell bizonyítania, a Google dönti el a siteok alapján.. OK, megválaszoltam saját kérdéseim, csak rá kellett volna keresni előbb. 🙂

smart pricing update update

2007. 04. 03. 16:54 · Névtelen hozzászóló →

Ha már utánnaolvastál ennek, mellékelnél légyszives valami rövidke szabad fordítást azon adsense-s megjelenítők kedvéért akik nem tudnak angolul? Egy két cikket én is elolvastam a webfordítás.hu segítségével, de abból így nem derült ki semmi 😀 Előre is köszi!

rövidke szabad fordítás

2007. 04. 03. 17:24 · Névtelen hozzászóló →

Rendben, összefoglalom, amiket olvastam. A cikkek – köztük van magának az Inside Adsense blognak a linkje is, de több éves írások, van 2004-es is! – lényege a következő:

A Smart Pricingot azért vezették be, hogy a hirdetőknek kevesebbet kelljen fizetnie a gyenge konverziójú oldalakért (tehát amelyekről az adsense hírdetésekre való klikkelés ritkán végződik megrendeléssel / regisztrálással / szállodai szoba foglalással, stb.)

  • Sok tényezőt vesznek figyelembe, hogy smart pricingot kapjon egy account.

Ilyen tényezők az oldal típusa, hogy mennyibe releváns a megjelenítendő hirdetéshez képest. Pl. egy digifotókamerás hirdetés egy digifotós oldalon értékesebb lesz, mint egy fotós tippekkel foglalkozó oldalon. Ezért érdemes minél inkább konkrét témába vágó oldalakat csinálni, úgynevezet niche oldalakat, inkább mint általános, több témával foglalkozó siteokat.

  • Nem a te oldaladat nézi a Google, nem azt, hogy mennyi konverziót kapnak a hirdetők konkrétan a te oldaladról, hanem bizonyos tényezőket vesz figyelembe, és ez alapján próbál kalkulálni.

Ilyen tényezők mint írtam a megfelelő relevancia, de ilyen az oldal kora, PageRankje, mérete, a bejövő linkek relevanciája is. Az is smart pricingot válthat ki, ha alacsony egy bizonyos oldal látogatottsága, hisz ez azt jelenti, hogy gyenge oldal, ha olyan kevesen nézik.

  • A smart pricingot minden héten felülvizsgálják
  • Fórumokon azt írják, hogy nem biztos, hogy harmadolásról van mindig szó, egy 1 dolláros kattintás végződhet 20, 30, 50, 70 centben, vagy akár 1 dolláros bevételt is hozhat a megjelenítőnek. Az is előfordulhat így, hogy a megjelenítők még a minimumösszegnél is kevesebbet kapnak.
  • A smart pricing az egész accountot sújtja, tehát ha van 60 oldalad, de abból 1 gyenge, a másik 59 oldal se fog olyan sok pénzt hozni (ez szerintem hatalmas hülyeség..)

De egyébként a Google nagyon kevés információt ad ki erről, csak ennyi tudható. Tehát elképzelhető, hogy megéri pár gyengébb weboldalról leszedni az AdSense kódot, mert azoknak a weboldalaknak a bevételkiesését kompenzálja, hogy a többi oldalért már nem fele /harmad / stb. annyi pénzt kapsz. De ezt se lehet tudni, hogy pontosan melyik oldalért büntetnek, ha egyáltalán Smart Pricingon vagy, tehát nehéz ez.. Van, aki azt javasolja, hogy úgy teszteljük ezt, hogy valamelyik oldalon 1-2 hétig nem szerepeltetünk AdSense hirdetést, és ha megnő az egy kattintásért járó összeg, akkor valószínü amiatt a bizonyos oldal miatt kaptunk Smart Pricingot. Nekem mindenesetre nincs kedvem kísérletezni. 🙂

A végős konklúzió, hogy ha jól akarunk keresni Adsense-el, akkor csináljunk jó, és minőségi oldalakat, de szerintem ez nem újdonság, ez igaz volt eddig is, igaz akkor is, ha nagy látogatottságot akarunk elérni, igaz a keresőoptimalizálásra is, stb.

re: rövidke szabad fordítás

2007. 04. 04. 01:17 · Névtelen hozzászóló →

Köszi a fordítást, sokat segített! Bíztató hogy legalább hetente felülvizsgálják. Én most azt fogom csinálni, hogy egy másik számlára átrakom a kisebb weboldalak kódját.

Nem értem…

2007. 04. 08. 07:36 · ManiAc →

Ez már nem újdonság.Most itt ezen az oldalon megjelent egy cikk erről, de attól ez még eddig is így volt… aki most ennek alapján átszervezi az egész hirdetési rendszerét…Másfelől ha valaki végig is olvasta a cikket, a végén az áll, hogy mindez növelni fogja a hatékonyságot a valóban releváns tartalommal rendelkező, értékes oldalakon, és ezzel együtt az ezen oldalakon megjelenő hirdetések után a hirdetőknek többet kell fizetni.

Ez az alábbiakat eredményezi: a gyengébb, kevésbé releváns oldalakon megjelenített hirdetésekért kevesebbet fizetnek, viszont a jó minőségű oldalak gazdái még többet kereshetnek.

Ugyanoda lyukadok ki, mint annyiszor: jó minőségű, tartalmas oldalakat kell csinálni. Aztán, ha megvan és valaki ebből akar élni, az szerintem teljesen érthető.