Idegennyelvű oldalak promóciója

január 5, 2008

Linképítés angol, német, stb. nyelvű oldalak esetén

Az Idegennyelvű weboldalak linkmarketingjénél egyrészt figyelembe kell venni a weboldal tartalmának jellegét, másrészt pedig a linképítésnél számításba vehető oldalak körét: Alapjában véve ugyanis kétféle idegennyelvű tartalom létezik: az egyik regionális érvényű (esetünkben ez leggyakrabban Magyarországi terméket vagy szolgáltatást jelent), a másik pedig globális, tehát leginkább nem csupán Magyarországhoz köthető.

Oldalunk hivatkozására esélyes weboldalak szintén globális illetve regionális jellegűek lehetnek. A globális oldalak között az általános célú katalógusokat, közösségi médiát érdemes említeni, a regionális témájú weboldalaknál pedig a magyarországi idegennyelvű médiát és a külföldi, magyarországi témákra specializálódott weboldalakat.

A regionális jelentőségű tartalmak sok helyütt hátrányba kerülhetnek, mert alapjában véve kisebb kör számára lehetnek érdekesek, ezért a nagy, globális szintű oldalakra kevés eséllyel kerülhetnek fel. Például nehezebben kerülhetnek be olyan katalógusokba, ahol nem létezik „Regional” vagy „World” kategória, vagy a legtöbb magyarországi vonatkozású hírnek kevés esélye van a digg.com nyitóoldalára kerülni, mégha angolul is olvasható a kérdéses hír. Másrészt viszont olyan oldalakra kerülhetnek fel a regionális oldalak, melyek bár kisebbek, de sokkal célzottabban foglalkoznak bizonyos regionális témákkal (viszont sokkal nehezebb is rájuk találni).

Más szempont szerint viszont az lehet fontos, ha weboldalunk egy adott országban szeretnénk promotálni: ebben az esetben az adott országban használatos nyelv(ek)en elérhető tartalom mellett fontos lehet az ottani felhasználók által használt katalógusokat egyéb weboldalakat is felkutatni.

Globális lehetőségek

Általános katalógusok

A legnagyobbak: Ahogy nőtt a weben található információ mennyisége, egyre használhatatlanabbá váltak a korábban olyan meghatározó nagy Tematikus katalógusok, mint például a Yahoo! katalógus, vagy az Open Directory Project, ezért jelentőségük is fokozatosan csökken: az előbbi gyakorlatilag fizetőssé vált, az utóbbiba pedig igen bizonytalan a bekerülés, de mindkettőt egyre inkább hanyagolják működtetőik illetve támogatóik, emiatt az optimalizálás során is egyre kisebb a szerepük.

A közepesek: a közepesen fontos katalógusokba való bekerülésért általában fizetni kell, és nem is keveset. Emiatt a legtöbb magyarországi oldal számára meglehetősen gazdaságtalan az a lehetőség. Van pár katalógus, amelyiknek van regionális / magyarországi kategóriája, ráadásul így-úgy be lehet kerülni fizetés nélkül is, belátható időn belül. Ilyen például a http://www.skaffe.com/ , vagy még talán a http://www.joeant.com/ , azonban ezzel kb. be is zárult a magyar webmesterek számára hasznos közepes fontosságú katalógusok köre.

A kicsik: Rengeteg kisebb (zömében angol nyelvű) katalógus létezik azonban továbbra is, ahová ingyen (és belátható időn belül) be lehet kerülni: ezekről annyit érdemes tudni, hogy legtöbbször a Made for Adsense, vagy ahhoz nagyon hasonló kategóriába tartoznak: mihelyst nem váltja be a katalógus a hozzá fűzött (bevételi) reményeket, vagy megszűnik (akár úgy, hogy elérhetetlenné válik, akár úgy, hogy nem bírálnak el már újabb linkfelvételi kérelmeket), vagy pedig átalakul fizetőssé. Másik gyakori jelenség, hogy sokszor nagyon hosszú a linkek felvételének átfutási ideje, amit csak Linkcsere vagy kisebb összegek fizetése segítségével könnyíthetünk meg (egyiket sem érdemes). A nagy fluktuáció miatt igen nehéz naprakészen tartani a keresőoptimalizálásnál szóba jöhető katalógusok listáját. Másik csoportba az angolul Niche Directory-nak hívott katalógusokat sorolhatjuk, melyek egy-egy speciális szempont szerint gyűjtik a weboldalakat, és bizonyos témájú olalak esetén hasznosak lehetnek (mint pl. az angolul „Real Estate Directory”-nak hívott ingatlanos katalógusok). Talán az egyik legjobb ilyen összefoglaló lista ezekről a kisebb katalógusokról a http://info.vilesilencer.com/ oldalon található.

A katalógusok fellelésére még hasznos módszer lehet a „fontos kulcsszavak” plusz „add url”, „link suggestion”, „submit a link” típusú kulcsszókombinációkra rákeresni: így elméletben megtalálhatjuk mindazon katalógusokat, amelyekben megtalálható az oldalunk témájával foglalkozó kategória, tehát nagy valószínűséggel vennék fel linkünket, hiszen a katalógusok minden lapján szerepel a linkajánló lapra mutató link illetve az ezen található szöveg.

Az idegennyelvű tartalmak promotálásánál tehát kézenfekvő megoldásnak tűnnek a katalógusok, azonban ezek közös ismérve, hogy nem különösebben hasznosak: néhány kivétellel (mint pl. a magyarországi startlap.hu oldalak) a legtöbb katalógust vajmi kevesen használják, ezért közvetlen látogatószerzésre kevéssé alkalmasak, másrészt pedig minél tágabb fókusszal rendelkezik egy gyűjtőoldal, annál könnyebb rátalálni, viszont annál több oldalra is hivatkozik, devalválva ezzel az egyes, regisztrált linkek értékét.

Egyéb lehetőségek

Léteznek még olyan speciális SEO részterületek, melyeket magyarországi érdekeltségű weboldalaknál is használhatunk, mint például a szociális oldalak (Közösségi linkoldalak, stb.) vagy a sajtóközlemények használata a weboldalak promóciójánál, azonban a legtöbb magyarországi oldal számára ezek kevésbé releváns lehetőségek.

Másik kézenfekvő lehetőséget a Linkcsere és a Fizetett linkek jelentik, azonban ezek veszélyekkel járnak manapság, mivel a Google háza táján nagy erőkkel küzdenek az ilyen típusú linkeket használó oldalak ellen.

Egyedi megoldások

A fentiek miatt feltétlenül szükség van a weboldalunk témájának megfelelő, linkelésre kérhető weboldalak egyedi felkutatására is: erre pedig nagyon nehéz általános receptet adni. Ezzel a módszerrel ugyanis pl. a számunkra fontos idegennyelvű kulcsszavakra de leginkább a fontos kulcsszavak plusz „links”, „resources”, stb. vagy a kulcsszavakra rákeresve lehet olyan weboldalakra lelni, melyek hasonló témával foglalkoznak, és rendelkeznek „Hasznos linkek” típusú aloldallal, vagy akár a „Linkpartnerek” típusú, Linkcsere program eredményeképpen létrejövő aloldalakkal; majd a megtalált weboldalak webmestereitől e-mailban lehet kérni az oldalunkra mutató link felvételét.

A lényeg, hogy ezekben az esetekben nem lehet megspórolni a gondolkozást arról, hogy kik és miért linkelnék meg vajon az oldalt, hogyan tudnánk hatékonyan rájuk találni; sőt elgondolkozni azon is, hogy esetleg adhatunk-e hozzá valami olyan speciális kiegészítő tartalmat az oldalhoz, aminek az adott nyelvterülettel kapcsolatban van csak értéke akár, és ezzel növelve a „linkelési hajlandóságot”.

Regionális lehetőségek

Külföldi, magyar témákkal foglalkozó weboldalak

Bár számos, magyarországgal foglalkozó weboldal létezik külföldön is, mint pl. holland nyelvű [Startpagina klónok]: http://hongarije.startpagina.nl/ , http://hongarije.boogolinks.nl/ , http://hongarije.2link.be/ , azonban legtöbb országban nem ez az általános, ezért egyáltalán nem egyszerű rájuk találni, megtalálásukhoz legtöbbször a fenti, egyedi megoldásokat kell alkalmazni.

Bizonyos esetben segíthetnek a megfelelő oldalak fellelésében a diplomáciai képviseletek, magyar intézetek, külföldön élő magyarok honlapjainak linkgyűjteményei is.

Idegennyelvű oldalakat gyűjtő magyar katalógusok

  • http://www.wideweb.hu/ – Kizárólag idegennyelvű (angol, német, olasz, spanyol, francia, holland) tartalommal rendelkező, magyar témákhoz köthető oldalak számára biztosít ingyenes bekerülési lehetőséget.
  • http://www.hungaroo.com/ – Az angol és német nyelvű verziókat közvetlenül linkelő bejegyzések mellett a magyar nyelven is rendszerezi a weboldalakat. Mindazonáltal sok, csupán magyarul elérhető oldal is szerepel adatbázisában.
  • http://www.nethungary.com/ – Csak angol nyelven elérhető tematikus katalógus, ahol a bekerülésért vagy fizetni kell, vagy pedig cserelinket kell adni érte.

Magyarországi idegennyelvű média

A magyarországi idegennyelvű média nagyrészt egy olyan felhasználói kört szolgál ki, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni: kevesen gondolnak ugyanis a Magyarországon letelepült külföldiekre, amikor célközönségüket definiálják. Ennek a közösségnek a fontosságát a magyarországi idegennyelvű újságok, magazinok, portálok száma is érzékelteti, melyekről a http://www.wideweb.hu/hungary/shopping-services/news-media oldalon találhatunk egy meglehetősen teljes listát. Bár legtöbbjüket nem lehet olyan magától értetődő módon használni a Linknépszerűség növelése‘re, mint a katalógusokat, azonban érdemes megvizsgálni a lehetőségeket, hogy milyen úton-módon járulhatnak hozzá látogatottságunk növeléséhez.

Archivált hozzászólások