Év: 2015

Kevéssé ismert, de létezik egy weblap, ahol elénk tárja a Google mindazt, amit gondol rólunk – vagy legalábbis, amit hajlandó abból megjeleníteni. Ha azt gondoltad, hogy mindent tud rólad is, akkor talán érdemes lehet ellátoganod az alábbi címre:

Szinte napra pontosan egy éve volt, amikor beállítottam a szkriptemet, hogy kövesse nyomon, miképpen változik a Google által nyilvántartott weblapok száma az aprod.hu » olx.hu költöztetés következményeképpen. Csak a rend kedvéért vettem fel akkor a jofogas.hu domainjét is a vizsgálatba, hiszen gondoltam, érdekes összehasonlítást jelenthet a másik konkurens tartalmának fejlődésével. Most azonban, hogy az olx.hu-t is  átirányították a jofogas.hu-ra, érdemes újból ránézni az eredetileg nem is emiatt létrehozott vizsgálat aktuális állására:

Furcsa karakterek a Google találati listáiban régebben

Úgy tíz éve lehetett, amikor magam is játszottam olyanokkal, hogy olyan extra karaktereket raktam a weblapjaim Title elemeibe, mint például ez: ۞

Egy ideig ment a dolog, hiszen amikor megjelentek a weblapjaim kivonatai a Google kereső találati rangsoraiban, akkor a többiekhez képest jóval feltűnőbbek voltak. Aztán a Google elkezdte ezeket, és csak ezeket a „furcsa” karaktereket kiszűrni a megjelenített kivonatokból úgy, hogy a normál karakterek megmaradtak. Akkor megtanultuk, hogy a Google igencsak nagy erőfeszítéseket képes és hajlandó tenni azért, hogy a különféle, szükségszerűen igen szedett-vedett tartalmakból egységes kinézetű, ennél fogva átlátható tartalmi kivonatokat adjon.

Nemcsak a Google-nek, de a logóról hírt adó médiamunkásoknak sincs igazán fogalma róla, mi az, ami abszolút nem odaillő a mai, ünnepi Google logóban. Segítek:

google-doodle-kossuth-cimer

Eddig azt gondoltam a Google magyarországi irodájáról, hogy hát semmi különös: egy tucatirodház tucathelyiségeiből áll, néhány vicces részlettel, berendezési tárggyal, mint pl. csocsóasztalból készített tárgyalóasztal. A Graphasel Design Stúdió által tető alá hozott új, nagyon szigorúan fürdőkultúra tematikájú iroda- és tárgyalóhelyiségekről publikált fotók alapján látatlanban átértékelem a véleményem: a Google Grund felépítése után sikerült egy újabb, szintén nemzetközi szintet megütő dolgot építeni a Google magyarországi leányvállalatának, még ha ezt a dizájnt néhányan azért túlzásnak is gondolják.

Úgy látszik egyre többen kezdenek rájönni, hogy elsősorban saját weboldalt kell építeni, majd az ott rendszeresen frissített tartalmakat az „épp aktuális” social media oldalakon is közzétenni, mert másnak a telkén azért mégsem annyira életbiztosítás építkezni.  Szegény, csalódott Schobert Norbi így vall Mark Zuckerbergnek:

„Pénzt, reklámot, energiát, munkát öltem bele, hogy sokan legyünk és egyben elhanyagoltam minden weboldal hátterem, mert hittem Neked, hiszek Neked, hogy ez a jövő.

Talán közismert, hogy az egyes AdWords fiókoknál beállított ország és a valuta neme „bele van égetve” a fiókba, azon utólag változtatni nem lehet. Olyannyira, hogy ha történetesen egy ország belép az eurózónába, és emiatt valutát vált, akkor abban az országban lehet mindenkinek szépen új, euró alapú AdWords hirdetői fiókot nyitni; majd átmigrálni a régi, deaktivált fiókból az összes létező, és a jövőben is szükséges kampánybeállítást. A litvánok most eléggé így jártak: November 30-áig le kellett zárják a régi fiókjaikat, majd visszatérítést kérni az esetlegesen megmaradt egyenlegük után ugyaneddig a dátumig.

http://adwords-lt.blogspot.hu/2014/12/priminimas-del-google-adwords-pokyciu.html

https://uzdarbis.lt/t323734/adsense-naujo-acc-kurimas/

 

 

Akár a Bing rangsorolási algoritmusait is dícsérheti az a tény, hogy ha rákeresünk arra, hogy „Webmaster Tools”, a Google hasonló szolgáltatását dobja ki első (és harmadik) helyen, míg a saját ugyanilyen nevű szolgáltatásuk csak a második helyen szerénykedik. Vagy talán nem szeretnének annak a gyanújába esni, hogy keresőjükban etikátlanul saját szolgáltatásaikat nyomják a konkurenseik elé?