Linkmarketing.hu

július 27, 2007

Szolgáltatás külső linkek számának növelésére

http://www.linkmarketing.hu/

Interjú Szabó Gáborral, a Linkmarketing.hu oldal tulajdonosával:

Kérlek, mutatkozz be és mutasd be a céget röviden!

Kreatív feladatokat és függetlenséget kedvelő, soha rendszerinformatikusként nem dolgozó rendszerinformatikusként 2004-ben indítottam vállalkozásom internetes pályafutását 1web – webmegoldások fantázianév alatt. A célunk az, hogy olyan profittermelő internetes megjelenést biztosítsunk ügyfeleinknek, amely mindent tartalmaz a technikai háttér biztosításától a grafikai megjelenés és tartalmi elemek elkészítésén át a webmarketing-munkálatokig.

Hogyan merült fel az ötlet, hogy külön szolgáltatást indítsatok a kereső-optimalizálás ezen részterületének lefedésére?

A linkkapcsolatok kiépítése kezdetektől a szolgáltatásaink része. De kizárólag azon ügyfeleinknek biztosítottuk, akik komplett internetes megjelenést szerettek volna. Kb. 3 hónappal ezelőtt vetődött fel bennem a linkhálózat-építési szolgáltatás önálló értékesítési lehetősége. Fontos volt, hogy ilyen szolgáltatást önmagában még senki nem nyújt Magyarországon. Fontos volt az is, hogy a weboldal-tulajdonos elvárása és az eredmény megegyezik. Tehát az ügyfél azt kapja, amit magrendelt, nincs varázslat, nincs spekuláció. Ez, mint tudjuk, a Keresőmarketing más területein sajnos sokszor nem így van. Az ötletet tettek követték, és villámgyorsan elkészült a LinkMarketing.hu Itt megtalálható a szolgáltatás részletes ismertetője, illetve egy jelszóval védett felület az ügyfeleknek, ahol nyomon követhetik a weboldalukra mutató linkek szaporodását.

Kezdjük a legfontosabb kérdéssel: jelenleg mennyiért kínáljátok egy link létrehozását?

Egy link elhelyezésének díja 415 HUF + 20% ÁFA (frissítve: 2008. április). Az első ügyfelünk egy nyelviskola volt. A marketingköltségek megtérülésének mérésére minden beiratkozót megkérdeznek, hogy honnan hallott róluk, hogyan jutott el hozzájuk. A tulajdonos a napokban arról számolt be, hogy a nyári tanfolyamra az elmúlt egy és fél hónapban 15, a világhálóról érkező hallgató iratkozott be. Náluk egy tanfolyam díja 58 000 forint. Ő összesen 42 000 forintot fizetett a szolgáltatásért. Tehát a linkmarketing segítségével nagy számban tudunk valódi érdeklődőket, potenciális ügyfeleket az oldalra irányítani. Hangsúlyozom, hogy ez nem varázslat, de az biztos, hogy egy olyan vállalkozás esetében, amelynek van mit értékesítenie, szolgáltatnia, garantált a villámgyors megtérülés.

Milyen ügyfélkört céloztatok meg, ehhez képest milyen típusú oldalakkal kapcsolatban keresnek meg Benneteket?

Az induló illetve a már működő, de kevés linkkel rendelkező oldalak körét céloztuk meg, hiszen ezekben az esetekben van leginkább érezhető látogatottság-növelő hatása a munkánknak. Ez a várakozásunk teljesült is, a megkeresések 90%-a ilyen.

Foglalkoztok az optimalizálás egyéb részterületeivel, ajánljátok-e ezt ügyfeleiteknek?

2004-ben még úgy gondoltam, hogy a cég fő tevékenysége a Keresőoptimalizálás lesz. Nem általunk fejlesztett oldalak tulajdonosainak is készítettem optimalizálási útmutatót. Voltak is – azóta is megmaradtak! – szép eredmények, de 2005 telén egy váratlan esemény sok mindent megváltoztatott. Akkoriban még nem saját szerveren tároltuk az oldalainkat, és egy velünk azonos IP címen lévő spam-elő gyakorlatilag tönkretett 1,5 éves munkát. Az összes spam-listára felkerült a szerver, és a Google egyszerűen minden oldalt eltávolított az adatbázisából. Ekkor elgondolkoztam, hogy alapozhatok-e egy vállalkozást egy ennyire bizonytalan és általam nem befolyásolható szolgáltatásra. Szerencsére kb. 2 hónap múlva megszűnt a tiltás, és újra jöttek a jó helyezések, de úgy döntöttem, hogy onnantól kezdve kizárólag komplex csomagot kínálok az ügyfeleknek és mindig kihangsúlyozom, hogy a kereső-optimalizálás csak egy része egy jól működő értékesítési weboldalnak. Azóta szaporodnak az ebben a szellemben felépített oldalak. A mások által készített lapok foltozgatása, javítgatása pedig végleg lekerült a repertoárról.

Milyen jellegű oldalakon helyeztek el linkeket a szolgáltatás keretében?

Olyan tematikus katalógusokba, linktárakba ajánljuk a linkeket, amelyek a direkt vagy indirekt látogatószerzés (kereső-optimalizálás) szempontjából egyaránt hasznosak, tehát rendelkeznek számottevő látogatószámmal és teljes értékű linkeket nyújtanak. Ilyenek a teljesség igénye nélkül: startlap.hu, lapozz.hu webtár, linkcenter.hu, www.webcimtar.com, stb. Ezen kívül a szóban forgó weboldal jellegétől függően korlátozott számban helyezünk ki linkeket webkettes közösségi oldalakra is (pl. linkter.hu), amelyek egyelőre nem vonzanak olyan sok látogatót, de egyre népszerűbbek. A legfontosabb kritériumunk az, hogy tartalmilag kapcsolódó katalógusokba kerüljenek a linkek.

Milyen típusú oldalakat nem szoktatok erre használni?

Azokat a linktárakat nem vesszük figyelembe, amelyek a fenti elvárásoknak nem felelnek meg – persze általában ezeket nem is látogatják sokan.

Vállaltok-e linkszaporítást idegennyelvű oldalak esetén illetve idegennyelvű oldalakon is?

Igen, angol és német nyelvű oldalak linképítését tudjuk vállalni. Ilyenkor a hagyományos linktárak mellett előkerülnek a külföldön jobban bejáratott webkettes oldalak, pl. a del.icio.us és társai, valamint a Wikipaedia, ha a promotált oldal jellege megengedi.

Mit szoktatok mondani bonyolultabb esetekben? Például ha én a webni.innen.hu-val kapcsolatban keresnélek meg Benneteket.

Csodát nem tudunk tenni 🙂 Ilyenkor két dologban, az off-line jellemzők (meta elemek, szövegek), illetve a linkhálózat optimalizálásában segíthetünk. Utóbbiról talán érdemes néhány szót ejteni. A magyar weben egy weboldalra korlátozott számú (ingyenes) linket lehet szerezni – mindegy, hogy ez 100 vagy 500 linket jelent, mert a konkurencia számára is ennyi adott. A lényeg, hogy a lehetőségeket okosan kell kihasználni a linkre rakott kulcsszavak szempontjából. Tehát puszta cégnév helyett weboldalunknak a linktár profiljába leginkább illő aspektusát ajánlott odatenni a cégnév mellé. Egy beszédesebb linkre egyébként is többen kattintanak, ez általános tapasztalat. Ha egy cég nem elég hatékonyan használta fel a ”rendelkezésére álló” linkmennyiséget, még mindig lehet segíteni, hiszen a tematikus katalógusok szerkesztői általában nyitottak a linkek elnevezéseinek módosítására. Hogy működik mindez a gyakorlatban? Egy néhány éve működő, bejáratott oldal helyezése a szövegek és a meta elemek átírása után a legfontosabb kulcsszóra kb. 20 helyet javult, még a linképítés megkezdése előtt. A linképítés és a meglévő linkhálózat optimalizálása után további 20 helyet lépett felfelé, és már a 4-5. helyen van egy közel 3 milliós találati listán. Visszatérve a webni.innen.hu-ra: valószínűleg azt mondanánk, hogy majd visszahívjuk…

Terveztek-e valamilyen együttműködést keresőiparban érdekelt cégekkel? Gondolok itt pl. linkgyűjtemény-gazdákra, vagy kereső-optimalizálással foglalkozó cégekre.

Már ezalatt a rövid idő alatt is kaptunk együttműködési felkérést. Természetesen nyitottak vagyunk minden jó ötlet, elképzelés megvalósítására.

Köszönöm a válaszokat és sok sikert kívánok!

Megjegyzés: OldalGazda‘nak semmilyen üzleti érdeke nem fűződik a fenti szolgáltatások promóciójához, az interjúban említett szolgáltatásokat eleddig még nem vette igénybe, nem próbálta ki. Amennyiben Te is szeretnél a saját termékeddel, cégeddel kapcsolatban hasonló interjút olvasni, keress meg e-mailban!

Linkmarketing.hu Partnerprogram

A partnerprogram részleteiről a Linkmarketing.hu Partnerprogram oldalon olvashatsz.

A „Linkmarketing.hu” című bejegyzést 2007. 07. 27. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 05. 13., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

húha

2007. 07. 27. 11:17 · szipeter →

az interjú nagyon érdekes, de azért van, amin fennakadt a szemem. Szerintem kicsit bátor dolog megrágalmazni/vádolni a Google-t azzal, hogy ilyesmiért kitiltott. Ez ha belegondolunk bőven a jó hírnév megsértése, ami akár komoly következményekkel is járhat, pláne hogy egyre erősebb a Google hazai képviselete…

A Google felmentve

2007. 07. 27. 14:58 · LinkMarketing_hu →

Lehet, hogy szerencsés lett volna még azzal kiegészítenem, hogy egyáltalán nem a Google-t vádoltam. Pontosan tudtuk, hogy ki volt a felelős az esetért (illetve melyik oldal / még most is működik), és kizárólag őt okoltuk a történtekért. Végeredményben még jól is reagált a Google, mert miután a spam-elő oldalt a szerverről eltávolították, a mi oldalainkat reaktiválták. De ez 2 hónap teljes bizonytalanságot jelentett. Utólag visszagondolva, lehet hogy még jól is jártam a történtekkel.

Jó hírnév megsértése

2007. 07. 27. 15:11 · Névtelen hozzászóló →

Miért lenne a Google jó hirnevének megsértése, ha valaki azt mondja, hogy ilyen-olyan okból eltávolították a weblapjait az adatbázisból? Egy kitiltás nagyjából ténykérdés (ti. korábban bent voltál, most meg nem).

Google absolutus

2007. 07. 27. 16:28 · Névtelen hozzászóló →

jah, szerintem sem arról van szó, hogy a google-t vádolta volna. nyilvánvaló, hogy a manusz által írt dolog volt az eltávolítás kiváltó oka, mivel annak megszűntével reaktiválták az oldalait. amúgy én is jártam már így, és erről nem a google tehet, ők csak végzik a dolgukat.

osztott tárhely

2007. 07. 28. 03:50 · szipeter →

Nekem azzal van gondom, hogy azt állította, hogy nem saját hibájából kapta a kitiltást. A Google tudtommal soha sehol nem ismert el olyat, hogy azért tett volna parkolópályára efy oldalt, mert az ugyanazon tárhelyen levő lap „rosszalkodott”.

Re: osztott tárhely

2007. 07. 28. 04:37 · Névtelen hozzászóló →

Kicsit azért mégis túlliheged azzal, hogy „bőven a jó hírnév megsértése, ami akár komoly következményekkel is járhat”.

Talán csak nem perelnének be, ha azt állítom mondjuk, hogy a weblapomon alkalmazott csúnya színkombinációk miatt tiltott ki a Google 🙂 Nyilván nem lenne igaz – de a jóhírnevükön sem ejtene túl nagy csorbát.

osztott tárhely

2007. 07. 28. 13:03 · LinkMarketing_hu →

Mivel minden a szerveren lévő oldalt eltávolított a google, miután az IP felkerült a spam-listákra, és a bűnös eltávolítása után pedig reaktivált, arra következtettünk, hogy ez volt az ok. Persze leírva sehol nem volt (vagy legalábbis mi nem láttuk). Feltételezem a Google-ről, hogy ennyire inteligens, és nem tartom kizártnak, hogy a spam-listákat folyamatosan figyeli.

válasz:osztott tárhely

2007. 07. 28. 18:22 · szipeter →

Igen, valószínűleg túllihegtem, de én olyan vagyok, hogy nem írok le olyat mosolyogva, ami nem igaz, ha pedig utólag bebizonyosodik, akkor vállalom érte a felelősséget.

Nem tartom kizártnak, hogy belekeveredtetek egy ilyen spam ügybe, de akkor sem gondolom azt, hogy olyat kellene sugalni, hogy ezzel az egésszel nem érdemes foglalkozni, mert a Google rajtunk kívülálló ok miatt kitilthat… Ahogyan azt sem írom le, hogy a linkmarketing.hu szolgáltatására nem lehet alapozni egy vállalkozást, mert esetleg olyan oldalon helyez el nekem a tudtomon, vagy esetleg csak már utólagos tudtommal linket, ami hosszú távon a webalpomat megöli. Remélem nem szó szerint érted az előző mondtatot, és átérzed, hogy mire gondolok. Részemről téma lezárva, elfogadom, hogy esetleg túllihegtem a dolgot, sok sikert az oldalatokhoz!

szipeter

Rajtunk kívülálló ok

2007. 07. 29. 07:10 · Névtelen hozzászóló →

A tisztánlátás kedvéért, nem a linkmarketinges srác írta a „túllihegés”-t.

Ugyanakkor viszont sajnos rajtunk kívülálló ok miatt is kieshetünk a keresőkből. Erről a témáról akár érdemes lenne egy külön oldalt nyitnia az Oldalgazdának (vagy lehet, hogy van, csak nem vettem észre).

Egy példa: www.mcanerin.com/EN/articles/bogon-01.asp

Egy másik példa. Egyszer egy site áthelyezésénél nem a fájlokat másolták át a szerverről, hanem egy letöltő programmal (site ripper) szedték le az eredeti helyükről az oldalakat. Az volt benne a ráció, hogy így a már nem aktív, felesleges oldalak tömkelege nem lesz átmásolva az új helyre, hiszen a letöltő program ezeket – hivatkozás híján – meg sem találja.

Csakhogy az áthelyezés után 1-2 héttel eltűnt a site a Google-ból. Belenézve a kódba kiderült, hogy a site ripper program mindenhová beszúrt valami olyan megjegyzést, hogy „Ripped by akármi”. Amint ezek a megjegyzések ki lettek törölve, visszakerült a site az indexbe.

Nyilván erre is lehet azt mondani, hogy totál véletlen (és naná, hogy ez a spekuláció is szemérmetlenül megsérti a Google jóhírnevét), de azt gondolom, minimum gyanús az egybeesés. Szerintem van olyan szűrőjük, mely a láthatóan rippelt oldalakat kizárja az indexből, valószínűsítve, hogy lopott tartalom.

hajrá

2007. 07. 29. 08:07 · Névtelen hozzászóló →

jó ötletnek tartom a linkmarketing.hu-t. jó a design, és érthető a szöveg.sok sikert kívánok!

Re:hajrá

2007. 07. 29. 15:20 · Névtelen hozzászóló →

Szia!

Google nem éppen ezek ellen fejleszt manapság?Fizetet linkek, és fórum spam.

Mondjuk a fórum spam -et nem értem.Én úgy örülök mikor a new referer között megjelenik egy új fórum. Sokat javítottam már az oldalom az oldalamra linkelt hozzászólások alapján. 🙂

W.T.

Re:hajrá

2007. 07. 29. 15:28 · LinkMarketing_hu →

Úgy látom, hogy nem olvastad el a LinkMarketing.hu-n leírtakat.Nagy lenne a baj, ha a Google azt fejlesztgetné, hogy a startlap és a hozzá hasonló szakmai katalógusokon lévő oldalak büntetvé legyenek.

2007. 07. 30. 00:53 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

A távoli asztal használat mennyire veszélyes a gépemre?

válasz W.T.- nek

2007. 07. 30. 03:59 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem még a riportból is egyértelműen kiderül, hogy semmi köze a fizetett linkekhez és fórum spam-ekhez a szolgáltatásnak.

(Bafi)

Érdekes szolgáltatás

2007. 07. 30. 04:37 · Névtelen hozzászóló →

Legközelebb ha készítek egy honlapot és beregisztrálom 100 helyre akkor adok magamnak 40ezret 🙂 Miért is kell azért fizetni hogy ingyenes linktárakba regisztrálják az oldalamat? Mert lusta vagyok? Így már értem.

Re: Érdekes szolgáltatás

2007. 07. 30. 05:10 · Névtelen hozzászóló →

Legközelebb, ha felásod a kerted, adhatsz magadnak egy tízezrest. Miért is kell fizetned azért, ha valaki más megcsinálja? Érthetetlen…

Re: kertásás

2007. 07. 30. 05:54 · Névtelen hozzászóló →

De mi van akkor, amikor:

  • egyedülálló, gyönge nő akarja, hogy a kert fel legyen ásva,- 12 óra gürcölés után hazaérkező, „nehogy már még kertet ássak” melós akarja, hogy a kert fel legyen ásva,- a kertásás ideje alatt az ásási díj 5-szörösét megkereső businessman akarja, hogy a kert fel legyen ásva,- ásó nélküli ember akarja, hogy a kert fel legyen ásva,- kertásás helyett, inkább palántázással foglalatoskodó ember akarja, hogy a kert fel legyen ásva?

Ezekben az esetekben a kert NE LEGYEN FELÁSVA!!!Ennyi erővel mindenki mindent megcsinálhatna magának. Elvégre csak idő kérdése…

Re: Érdekes szolgáltatás

2007. 07. 30. 05:56 · LinkMarketing →

„Amennyiben rendelkezel honlappal, de vagy időd, energiád nincs a megfelelő linkhálózat kiépítésére, vagy az internetes jártasságod hiányzik hozzá, mi felajánljuk tapasztalatunkat és segítünk!”

re: kertásás

2007. 07. 30. 07:03 · CsillagPor →

Igen, végeredményben mindenki mindent meg tud csinálni (na jó, nálam a balett már kilőve), bizonyos mennyiségű tanulás, tapasztalat és idő függvényében. Mindenki máshonnan közelíti meg a világ dolgait. Ezeket hívjuk szakmának… stb.Valószínűleg tudnék kenyeret is sütni, mégis a pékekre hagyom és fizetek érte nekik.Az is valószínű, hogy a pék kevesebb kenyeret vásárol, mint pl. én, de neki lehet, hogy be kell regisztrálni dolgokat, nekem meg kenyér kell… ilyen az élet. Ezzel tulajdonképp ua. írtam le mint a fenti hozzászóló, ezért bocs, de én is úgy gondolom, hogy ha valakinek nincs szüksége egy szolgáltatásra, akkor nincs rá szüksége és ennyi, ne írja le, hogy az meg minek?

Re:hajrá

2007. 07. 30. 15:56 · Névtelen hozzászóló →

Szia!

Értem Én sőt használok is hasonlót.De ugye a Google a Pagerank azt mondja hogy ha sok link van akkor értékes az oldal.Hol másutt lenne mint a fórumokban és közösségi oldalakon.

De nem azt mondja vegyél sok linket akkor a te lapod a legjobb.

Tehát én azt mondom inkább legyen heti egy darab fórum linkem innen onnan mint 100db -ot vegyek. Így csak 52 lesz egy évben, de valahogy jobban örülök neki. 🙂

Magyar honban 4.-id vagyok, ebből a startlap gyűjtő oldal aki előttem van. Persze az angol versionban 3.-ik.

W.T.

korrekt ajánlat

2007. 08. 02. 04:47 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem korrekt az ajánlat. Biztos hogy igénybe venném, ha most indítanám az oldalamat. 100 másik olyan dolog van egy induló oldalnál, vállalkozásnál, aminél nélkülözhetetlen a tulaj. Na ez a linkgyűjtés nem olyan. És ennyi pénzért szerintem megéri kiadni a munkát.

hitetlen

2007. 08. 05. 10:55 · Névtelen hozzászóló →

Én meg nem. Hiszen kapásból linkspam egy friss oldalnál. Ezért sandbox jár. A fizetős tartalom is gyanús. Ráadásul nem sok link kell, hanem minőségi link!!! Ergo ez csak szerencsevadászatnak jó.

hitetlen

2007. 08. 06. 04:25 · Névtelen hozzászóló →

//off

Természetesen a hitetlen név nincs levédve, de az elöttem szóló hitetlen című hozzászólás, hozzászóló nem azonos a sokat által ismert hitetlen user-el.

hitetlen

//on

álhitetlennek

2007. 08. 06. 05:06 · LinkMarketing_hu →

Szerinted egy nyelviskola esetében az alábbihoz hasonló 100 link (2 hónapos folyamatos kézi gyűjtéssel) linkspam?

http://akkreditacio.lap.huhttp://angoltanulas.linkcenter.huhttp://erettsegi.lap.huhttp://nemettanar.lap.huhttp://nemettanulas.lap.hu

a 100 sok?

2007. 08. 06. 05:54 · Névtelen hozzászóló →

a 100 sok?

2007. 08. 06. 05:55 · Névtelen hozzászóló →

attól függ, miből. ziziből kevés, atomerőműből sok. szerintem linkből is kevés, hogy linkspam legyen.

100 az nagyon jó

2007. 08. 27. 05:51 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem 100 minőségi link nagyon jót tesz egy oldal helyezésének. És biztos vagyok benne, hogy ennek semmi köze a linkspamhez.

LinkMarketing.hu

2007. 09. 08. 05:43 · Profit →

Azért a szolgáltatás alapvetően egy kicsit elgondolkoztat. Azt mondja beajánlják a linkeket különböző katalógusokba. Fel lettek sorolva azok a katalógusok amiket nagyjából mindenki ismer. Érdekelne mit csinálnak akkor, ha egy 5/10 PR értékű oldal tulajodonosa jelentkezik náluk, hogy egy kicsit gyúrjanak már a webmarketingjén, de ne weboldaloptimalizálásilag, hanem inkább a bejövő linkek szaporításával. Érdekelne, hogy per nap mennyi ilyen linket tudnának gyártani. Azért egy weboldal terjesztése ahhoz, hogy tulajdonosának üzletileg megérje szerény véleményem szerint legalább napi 6 óra intenzív webmarketing munkát (linkterjesztés) igényel. Na már most nem hiszem, hogy a LinkMarketing.hu egy ügyfél weboldalára ennyi időt rátudna áldozni. Nem tudom a cégnek mennyi ügyfele van (ezt biztos belső titok), de szerintem már épp elég ügyfelük van ahhoz, hogy egy weboldallalegy óránál többet ne tudjanak tökölni / nap. 1 óra terjesztései munka, szinte semmi. Arról már nem is beszélve, hogy azért a StartLap oldalak gazdái is eléggé sajátságos törvényi alapokon dolgoznak. Azaz azt teszik ki, amit akarnak, vagy ha épp jó napjuk van és nem lusták rögtön kirakják. Bár újabban a divat náluk, hogy a sima linkért is PÉNZT kérnek. Szóval egy szónak is száz a vége, szerintem nagyon sokat kell gyúrni egy weboldalon, hogy az valami hasznot kitermeljen a gazdájának. A történetben szereplő példa, hogy a nyelv suli tulajdonosának 42,000 Ft -ba került és 15 diák másfél hónap alatt úgy került hozzájuk, hogy a netről jött az nagyon is dícséretes. De ezek után akkor érdekelne, hogy mekkora is lehet a látogatottsága annak a nyelv iskolai weboldalnak. Ugyanis szinte már aranyszabály, hogy a weboldalakon árult szolgáltatások között 10,000 felhasználóból, látogatóból jó ha 1 lesz aki tényleg rendel. Tehát ha 15 értékes rendelése keletkezett az legalább egy 10,000 -es napi látogatottságot jelent ami nagyon nagyon jó . . . persze ez csak a statisztika. Lehet mostanság a nyelvtanúlásé a pálya -;)

LinkMarketing.hu

2007. 09. 10. 00:58 · Névtelen hozzászóló →

aranyszabály? inkább aranyszamár 🙂 nem tudom, honnan vetted ezt a napi 10 000-t, de ha így lenne, nekem már régen felkopott volna az állam. továbbá nem hiszem, hogy az általad említett „nyelvtanúlás” ennyire felkapott lenne, hogy egyetlen weboldal tízezreket vonzana.

LinkMarketing?.hu – lap.hu

2007. 09. 11. 03:00 · Névtelen hozzászóló →

„Bár újabban a divat náluk, hogy a sima linkért is PÉNZT kérnek.”Nem kérhetnek pénz sima linkért. Amennyiben van ilyen bizonyíték, hogy valamelyik szerkesztő pénzt kért, akkor azt kérném a lap.hu@sanomabp.hu címre elküldeni, és szerződést bontunk vele. Hasonló eset történt nemrég. Bontottuk a szerződést, már nem szerkesztőnk az illető. Ez ilyen egyszerű. Az viszont, hogy ez „divat” lenne a lap.hu szerkesztőknél enyhén szólva is csúsztatás…Bedő Andrea lap.hu koordinátor

LinkMarketing.hu

2007. 12. 04. 09:11 · Névtelen hozzászóló →

azért ez a konverziós csúsztatás elég durva – egy jól optimalizált oldal napi 30-40 látogatóval is hozhat akár 4-5 konkrét érdeklődést is – én így nem mernék általánosítani

LinkMarketing?.hu – lap.hu

2007. 12. 05. 17:56 · GulyasBenedek →

Üdv Mindenkinek!Azért egy valamit nem szabad elfelejteni a lap.hu szerkesztőkkel kapcsolatban. Álltalában ha valaki bevállal egy adott témát, akkor valószínüleg érdekelt abban a témában. Így aztán ha egy olyan weblapot ajánl be valaki, amelynek a felfutása számára kedvezőtlen, akkor bizony sokszor előfordul, hogy nem is válaszolnak az oldal ajánlására. Sőt olyannal is találkoztam a http://www.sitemarketing.hu oldallal kapcsolatban, hogy a szerkesztőtől egy pittbul levelet kaptam, amelyben megtagadta a link kitételét. (Ennyit az objektivitásról) Annak ellenére, hogy egy szerkesztő kapcsán egy linkről beszélgetünk elég nagy uraknak hiszik magukat némely szerkesztők. (kb. 10%) A 90% előtt viszont le a kalappal, mert tényleg korrektek.

2007. 12. 05. 18:06 · GulyasBenedek →

Valami lemaradt.Az átlagos látogató/vásárló arány álltalában 100 az 1 hez. Ha másfél hónap alatt 15 vevő jött, akkor az 1500 látogató/1,5 hónap, ami csak napi 33 látogatót jelent.

Pozitív tapasztalat

2008. 03. 02. 15:59 · Névtelen hozzászóló →

Üdv!

Mint a linkmarketing.hu szolgáltatását igénybe vevő weboldal tulajdonos, azt tudom mondani, hogy maximálisan meg vagyok elégedve a szerzett linkek minőségével, mennyiségével, és a következménnyel, tehát a látogatottság növekedésével.Az oldalam címét érthető okokból kifolyólag nem szeretném megírni, de annyit elmondok, hogy egészségügyi termékek és készülékek forgalmazásával foglalkozunk.Összasségében tehát mindenkinek csak ajánlani tudom a szolgáltatást.

Üdv.István