Aldomain

március 15, 2005

Aldomén és a Kulcsszavak

Az aldomainek a keresők számára legtöbbször (a Google kereső szemében biztosan) külön webhelynek számítanak. Ennek legkézzelfoghatóbb elõnye, hogy ugyanazon domain másik aldomainja már külsõ hivatkozásnak számít, legkézzelfoghatóbb hátrányáról pedig a www fejezet szól. Míg a domainnév megvásárlása után nincs túl sok lehetőség a további optimalizálásra, változtatásra (nem olyan egyszerű ugyanis egy domainnevet megváltoztatni), addig az aldomain csak a szolgáltatóinktól függ, ezért könnyebben hozhatunk létre újabbakat, egyszerűbben „tölthetjük” fel az Elérési útvonalat némi plusz kulcsszóval, ha szükséges.

Aldomain és a Webhely strukturálása

Ha egy domainnév alatt több, jól körülhatárolható témáról írunk, akkor mindenképpen szenteljünk az egyes témáknak aldomaint. Ezzel az oldalra mutató linkeket is tudjuk befolyásolni: jobb, ha a külső oldalakról nem olyasmi formában linkelnek, hogy enoldalam.hu/egyiktema , hanem egyiktema.enoldalam.hu. A legrosszabb eset, amikor az egyik altémát a domainnév egészével azonosítják, tehát ha az enoldalam.hu -t linkelik meg az „egyiktema”-val kapcsolatban. A fenti példából kitűnik, hogy az aldomain használatával megspórólhatunk egy hierarchikus szintet, tehát egyel kevesebb lesz a per jel, aminek szintén pozitív hatása lehet az oldalak Felgöngyölítésének gyakoriságára, és végső soron a találati listákban elfoglalt helyezésekre.

Az aldomain és a tárhely-szolgáltató

A fentieket vegyük figyelembe a Tárhely kiválasztása esetén is: azokat az Ingyenes webtárhelyeket válasszuk (ha kénytelenek vagyunk ingyenes tárhelyt használni), ahol oldalunk saját aldomaint kap, vagy kaphat. A fizetős webtárhely kiválasztásánál pedig érdemes figyelembe venni, hogy a www aldomain kezelésén túl lehetőség van-e további aldomainek létrehozására. Mindenképpen kerüljük el messziről az olyan tárhely-szolgáltatókat, akik nem teszik lehetővé hogy az oldal a www aldomain nélkül és azzal is egyaránt elérhető legyen.

A „Aldomain” című bejegyzést 2005. 03. 15. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2011. 06. 04., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

hogyan működik az aldomain ha külön website kerül bele?

2006. 07. 17. 01:29 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Kérdésem volna, de egy kicsit hosszabb körülírást igényel. Van egy kis cégem asztalosipari, faipari, lakberendezési kellékek forgalmazásával foglalkozik. Írtam egy honlapot neki sok színes képpel ötlettel, leírással és 2006 márciusában elindítottam. A honlap neve a cég neve, semmilyen ráutalást a tevékenységre forgalmazott termékekre nincsen. Belinkeltettem egy csomó szakirányú helyre és szépen elindult. Most egy termék gyártásra rá akarok állni és vettem hozzá egy a termék nevét tartalmazó domaint. Úgy gondoltam, ennek a tevékenységnek teljesen új honlapot csinálok, mivel szinte semmi köze nincsen az előzőkhöz. Ahol a tárhelyet bérlem, ott van lehetőség korlátlan aldomain, valamint számlacsomagomban 1-db parkoló és 1-db hozzáadott domain felhelyezésére. Az újonnan vásárolt domain nevemet úgy kellet felrakni, hogy:-először készíteni kellet a régi domainhoz egy aldomaint-ide feltölteni az új domain tartalmátA rendszerben (C-panel) beállítani a megfelelő dolgokat. Ha ez megtörtént akkor az új domain név böngészőbe történő begépelésekor az új tartalom jön be, ami viszont valójában a régi domain egyik aldomainjában van fizikailag. A kérdés amiért ezt a nagy körülírást tettem:Fel tudja-e ismerni a kereső (Google) az ilyen fajta dolgot? Hiszen a tervem az, hogy írok egy jó tartalmat az új termék mögé és természetesen ezt a tartalmilag teljesen új lapot ahova csak tudom és szakmailag a képbe illik belinkeltetem. Valószínűleg jó néhány olyan honlap lesz melyről mindkét oldalamra vezet link (pl. álltalános lakberendezést tartalmazó tematikus gyüjtőlapok). Ha jól értem a fent írtakat akkor ha felismeri az aldomainbe tételt a Google akkor ezt a webspam klasszikus esetének látja, hiszen megjelent egy weblap egy aldomainba, bár a tartalom más, de ugyanarról a honlapról mindkettőre mutat hivatkozás.Amit még szeretnék kérdezni: a jelenlegi honlapom PR-je 3as, kb 1200 egyéni látogatóm van havonta. Nekem az arány fordított mint amiket itt olvastam, kb. a linkek hozzák az ügyfelek 70%-át és a keresők a maradék 30%-ot. Valamit nem jól csinálok vagy ez is normális. A speciálisabb termékekben a top 10-ben vagyok, az általános pl: asztalos, bútor, stb pedig sehol. Várom segítségeteket: Üdvözlettel: János

2006. 07. 17. 02:42 · Névtelen hozzászóló →

Lényegében nem tettél mást, mint az eredeti honlapod egy alegységéhez (az újonnan létesített aldomainhez) rendeltél egy külön domainnevet is.

Webspamnek ez nem tekinthető, ahogy az sem, ha egy linkgyűjteményből kettő vagy több link vezet ugyanarra a honlapra. (A lap.hu oldalakon egyébként ezrével van erre példa.)

Az kérdéses, hogy az új termékoldalt az aldomain vagy az új domain alatt fogja-e listázni a Google. Ez vélhetően az átirányítás jellegétől (végleges vagy ideiglenes) függ – de az is lehet, hogy mindkettő alatt megjelenik.

Ha egy weblapra többségében NEM a keresőkből jönnek a látogatók, az egyrészt egy óriási pozitívum, mert nem vagy kiszolgáltatva 1-2-3 nagy keresőoldal aktuális algoritmusainak. Ha a Google hozza mondjuk a látogatók 75%-át, és egy nap – bármilyen okból – kipottyansz, az komoly érvágás. X tucat linkgyűjteményből viszont nem fogsz váratlanul egyszerre kiesni.

Másfelől viszont a keresők alacsony hányada egy kihasználatlan lehetőséget is takar. A leírtak alapján napi 10-15 látogatód érkezik a keresőkből, ami a „long tail” révén szinte minimális optimalizálással is beesik egy-egy honlapra. Ha az általános kulcsszavakra nem vagy sehol, annak oka egyrészt az, hogy ezekre a legnehezebb helyezést elérni, másrészt egy 4 hónapos honlappal még eléggé az elején jársz az optimalizálásnak.

Long tail

2006. 07. 17. 02:43 · Névtelen hozzászóló →

És egy javaslat az oldalgazdának: ha még nem írt a témáról, érdemes volna egy oldalt szentelni a fent említett „long tail”-nek.

Re: hogyan működik az aldomain ha külön website kerül bele?

2006. 07. 17. 02:56 · Névtelen hozzászóló →

Az előző hozzászóló szívemből szólt, pont én is ezt akartam leírni, köszönöm szépen. 🙂 Én azt tanácsolnám, hogy hamár költöttél a domainnévre, akkor legyen annak egy külön tárhelye, ne pedig csak simán átirányítsd egy másik domainneved aldomainjára. Mindenesetre, ha az új tárhely, (vagy a bővebb tárhely-csomag) havi díja nem vág földhöz, akkor mindenképpen tanácsolnám a külön domainnevet, ha már megvetted, mert tisztább úgy a dolog. Egyébként sok függ attól, hogy most akkor az új domainnév is meg fog-e jelenni az találati listákban az aldomainnéves verzió mellett, hogy melyikre mutat több külső link. Mindenesetre amiért leginkább jó lenne, ha nem lenne ez az átirányítás, mert ha pl. egy látogató az endomainom.hu címet beírva az endomainom.masikoldalam.hu címre érkezik, akkor lehet, hogy magától az endomainom.masikoldalam.hu-t linkelné meg, különösen Mélylinkelés esetén, míg pedig te az endomainom.hu címre építenéd az összes általad létrehozott külső linket, akkor így szóródnának az értékes linkek a két cím között.Ez a kipottyansz a jó helyezésből és szívás van jellegű dolog meg leginkább angol/német, stb. nyelvű oldalaknál és/vagy különböző trükközéseknél esélyes, egyébként magyar oldalaknál nem annyira jellemző. Ha a Keresőoptimalizálás oldalnál kezdve végignézed, hogy mi mindent csinálhatnál a linkek szaporításánál kívül, akkor pedig jó eséllyel megfordíthatod az eddigi 30-70-es arányt.Üdv: JJózsef

Long tail

2006. 07. 17. 02:58 · Névtelen hozzászóló →

Igen, köszönöm, már gondoltam rá, hogy írnom kellene róla, csak ez egy kicsit hosszabb nekifutást igényel, meg most rengeteg munkám van. Mindenesetre betettem a várólistára 🙂

Üdv: JJózsef

minden oldal aldomain-en?

2007. 08. 31. 16:50 · kaffer →

Sziasztok!

A leírtak alapján: jobb, ha a www.énoldalam.hu-n csak a nyitólap kerül fel, és az összes többi oldalnak egy aldomaint hozok létre? Pl. a www.énoldalam.hu/termék helyett termék.énoldalam.hu, vagy szolgáltatás.énoldalam.hu. A keresők különbséget tesznek egyoldalas és többoldalas webhelyek között? Vagy jobb hatást lehet elérni, ha a domain és az aldomainek egymásra vannak linkelve? Nem szívesen kiréleteznek ezzel úgy, hogy az eredményt csak hónapok múlva látom.Köszönöm a választ és a tapasztalatok megosztását!

Kaffer

minden oldal aldomain-en?

2007. 08. 31. 16:58 · kaffer →

Sziasztok!

A leírtak alapján: jobb, ha a www.énoldalam.hu-n csak a nyitólap kerül fel, és az összes többi oldalnak egy aldomaint hozok létre? Pl. a www.énoldalam.hu/termék helyett termék.énoldalam.hu, vagy szolgáltatás.énoldalam.hu. A keresők különbséget tesznek egyoldalas és többoldalas webhelyek között? Vagy jobb hatást lehet elérni, ha a domain és az aldomainek egymásra vannak linkelve? Nem szívesen kiréleteznek ezzel úgy, hogy az eredményt csak hónapok múlva látom.Köszönöm a választ és a tapasztalatok megosztását!

Kaffer

minden oldal aldomain-en?

2007. 09. 05. 16:58 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem ne csinálj ilyesmit. Ne ess túlzásokba! Ez ugyanis egy fontos szabály az optimalizálással kapcsolatban. Különösen ilyesféle pitiáner dolgokkal kapcsoaltban ne ess túlzásba.

aldomain

2007. 09. 06. 04:53 · Névtelen hozzászóló →

Jaja, én se javaslom, zöldfülüként belevágtam, összelinkelgettem őket, el is értem korrekt helyezéseket, de aztán büntetett a google és a keresőtalálatok legvégére száműzött.

Szia!

2008. 07. 21. 04:15 · Névtelen hozzászóló →

Kérdésem az lenne, ha nekem van egy oldalam, amin elég sokféle terméket kínálok, akkor most érdemes mindegyiknek aldomaint létrehozni? Az előző példánál maradva: toll.énoldalam.hu, ceruza.énoldalam.hu és minden egyes aldomainhez a megfelelő kulcsszavakat rendelhetem a meta tagokban? Illetve másik kérdésem, hogy mi a különbség ha nem ilyen aldomaineket hozok létre, hanem énoldalam.hu/toll, énoldala.hu/ceruza url-eket. Melyik a jobb megoldás? Előre is köszönöm a válaszod és bocs ha hülyeséget kérdezek, de még csak most tanulom ezt az egészet.

Re: Szia!

2008. 07. 22. 08:52 · Névtelen hozzászóló →

Nem kérdezel hülyeségeket. Igazából nehéz így tételesen válaszolni erre a kérdésre, illetve kinyilatkoztatni, hogy ez a helyes megoldás, de amolyan ökölszabály-féleképp elmondható, hogy csak akkor hozz létre egy külön aldomaint, ha úgy gondolod, hogy arra az aldomainra számottevő tartalmat fel tudnál tenni. Ebben az esetben én nem úgy látom, hogy érdemes lenne, mert ettől nem lesz annyival jobb neked, mint amennyivel bonyolultabb egy ilyen felállást jól megoldani.

Re:Re: Szia!

2008. 07. 22. 10:00 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem sem kell aldomain, akkor „hasznos” ha valamelyest különböző tartalom lesz rajta. Tehát pl. ha árulsz cipőt és autót akkor hasznos. MP3 lejátszónak és mobiltelefonnak nem. Sok helyen fontossági sorrendben a második, tehát domain – aldomain – fájlnév, de szerintem nem így van. Bármilyen domainen elég jól szerepel csak a fájlnév.Bár én mostanság úgy veszem észre, hogy minden mindegy. Tehát egyetértek az előttemszólóval, csak azt nem értem, hogy az aldomain miért bonyolult?

Re:Re: Szia!

2008. 07. 22. 10:05 · Névtelen hozzászóló →

Az aldomainezés bonyolultságát az fődomainról történő átirányításokra, a tartalomduplikálás kiküszöbölésére, a külső linkek létrejöttének/létrehozásának egységesítésére értettem.

2008. 07. 22. 10:38 · Névtelen hozzászóló →

Továbbra sem értem, de mindegy…Létrehozok egy könyvtárat, belerakom a fájljaimat, létrehozom az aldomaint. Duplikátum nincs, mert más a téma, azért hoztam létre az aldomaint (jó.. www átirányítás), külső linkekkel meg mi a baj? Pl. az origo szoftver rovata nem hiszem, hogy keveredig a külpolitikaivak, bárhol is. Meg hogy?Ezeket én tényleg nem értem, nem cukkolni akarlak.

köszi

2008. 07. 29. 05:26 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm a válaszokat. Akkor, tartalomtól teszem függővé, hogy aldomain legyen vagy fájl. De ugye azt jól teszem, ha mindegyiknél az odalhoz igazítom a title -t és a meta tagokat?

re: köszi

2008. 07. 29. 13:08 · Névtelen hozzászóló →

Azt teszed nagyon rosszul, ha nem! Domainnél, aldomainnél, fájlnál egyaránt!

többnyelvűség esetén?

2011. 06. 01. 15:06 · Névtelen hozzászóló →

Hello!

Először is gratulálnék az oldalhoz, néha-néha ide hoz a gugli, remek a tartalom!

Néhány órája egy adott kérdésre keresek választ, már rengeteg oldalt végigolvastam, egyszer erre, máskor arra dől a mérleg, szerintem itt megtalálom a legjobb választ!

Tegyük fel, több nyelven kívánok publikálni, hasonló tartalommal, még egyes kulcsszavak egyeznének is. Mi célszerűbb ilyenkor? A fődomain mögött aldomain vagy elérési út? A fődomain ugye csak a nyelvválasztó részét adná.

Konkrét példán keresztül bemutatva, hátha így egyszerűbb:A téma és egyben a kulcsszó is legyen a web, hisz ez minden nyelven ugyanígy van. A web.com oldal mögé /hu, /en, /de csoporttal hozzam inkább létre az aloldalakat, vagy aldomainnel (például: hu.web.com)? A nyelv különböző, a tartalom emiatt különböző, csak esetleg néhány kulcsszó egyezik. Melyik a jobb megoldás?

Köszönöm előre is!