Címke: hirdetés

Egyszercsak megdöbbenve láttam, hogy a Facebook hírfolyamomban furcsa reklámok kezdtek előtűnni. Először csak azt láttam, hogy a szokásos reklámelhelyezéseket egyre több, meglepően gusztustalan és prosztó hirdetés foglalja el, majd a furcsaságok sora folytatódott azzal, hogy ott is ezek a reklámok jelentek meg, ahol normálisan a saját oldalaim promotálására buzdító Facebook mintahirdetések szoktak.

Vírusos a gépem?

Először arra gyanakodtam, hogy vírusos lett a gépem – amin azért eléggé elcsodálkoztam volna. Mivel más böngészőkben nem jöttek elő ezek a gusztustalan reklámok, ezért gyanúm a Chrome böngészőre terelődött. Nehezen hihetőnek tűnt az is, hogy magát a Chrome-ot törték volna meg azért, hogy nemkívánatos reklámokkal árasszanak el, így elkezdtem kikapcsolgatni a kiegészítőket, míg meg nem találtam, hogy melyiket kell inaktiválni ahhoz, hogy megszűnjön a probléma: a Live HTTP Headers kiegészítő volt a ludas – miután rákerestem, nyilvánvalóvá vált, hogy másnak is feltűnt már ez:

"Live HTTP Headers" extension hijacked from chrome

Hogyan működik a parazita reklámozás?

Korábban volt már rá példa, hogy egy windows-os böngészőm jobb alsó sarkába levakarhatatlanul odaköltözött egy mindent letakaró reklámfelület, ahová AdSense-ből származó hirdetések jelentek meg – ekkor elég egyértelmű volt, hogy valaki valamilyen malware, vagyis adware kéretlen reklámokkal bombáz azzal, hogy kihasználta az operációs rendszer és/vagy a böngésző biztonsági réseit, így feltelepítette a folyamatos reklámmegjelenítésért felelős kódot.

Ezzel szemben ez a mostani parazita reklám sokkal kifinomultabb volt, mivel nem minden weblapon jelent meg, és ahol megjelent, ott is csak a normál hirdetési felületeken megjelenő hirdetéseket cserélte le a saját hirdetésekre. Jól látszik a videón, ill. a képernyőképen, hogy nem is minden hirdetési egységet cseréltek le. Ha kicsit még visszafogottabban csinálták volna, talán még most sem tűnt volna fel a turpisság, vagy legalábbis csak azt gondoltam volna, hogy lám, a Facebook már hulladék hirdetéseket is megjelenít.

Ahogy a videón is látható, miután ezekre az animgif-es gusztustalan képekre kattintottam, egy olyan lapra érkeztem, ami megjelenésében egy online életmódmagazint / bulvár portált imitált. A turpisság csak az, hogy bárhova is kattintottam, ugyanoda jutottam: egy fogyókúrás szert áruló érkezési oldalra.

Tehát beinjektáltak egy kódot, ami lecserélte a normális hirdetéseket a „csúnya” hirdetéskiszolgáló szerver által feltöltött hirdetésekkel. Nyilván voltak olyan, szürke zónában működő vállalkozások, akik körülbelül tudták, hogy milyen módszerekkel éri el a megjelenéseket az „illegális” hirdetéskiszolgáló, és így is hajlandóak voltak fizetni a hirdetésmegjelenítésért. Ahogy látható, az érkezési oldalaikon sem riadtak vissza az unorthodox megoldásoktól.

A történet vége

Ma már, ha akarnám, sem tudnám aktiválni a kiegészítőt, a Google Chrome ugyanis letiltotta, sőt eltüntette a kiegészítő korábbi, hivatalos aloldalát is. Nekem meg találnom kellett egy másik kiegészítőt, ami segít megjeleníteni a HTTP fejléceket a böngészőmben…

Ahhoz, hogy a weben található hatalmas mennyiségű információ tengeréből kiemelkedjen a mi üzenetünk is, vagy igen jó minőségű tartalmat kell előállítanunk, vagy pedig fizetnünk kell másoknak, akik értékes tartalmaik révén képesek a látogatók figyelmét felkelteni, és azt anyagi ellenszolgáltatásért cserébe weboldalunkra irányítani.

Miért nem láthatóak a Google AdWords hirdetései a megadott kulcsszóra keresve?

Keresőhirdetéseket megrendelő ügyfelek gyakran teszik fel a kérdést, hogy miért nem jelenik meg egy általuk fontosnak tartott kulcsszóra keresés után hirdetésük? Erre a kérdésre többféle válasz is lehet: lehet, hogy egy adminisztrációs vagy pénzügyi jellegű probléma okozza mindezt, de az is elképzelhető, hogy egyes kampánybeállítások miatt nem látható az oldal, sőt előfordulhat, hogy minden rendben van, és nem is kellene látszania a hirdetésnek erre a kulcsszóra.

Mikor jelenik meg egy AdWords hirdetés?

A választ egyetlen mondatba sűrítve: Egy Google AdWords hirdetés akkor jelenik meg a Google kereső felületén, ha egyrészt mi beállítottuk, hogy megjelenjen, másrészt pedig a Google rendszere úgy értékeli, hogy a hirdetésünk megjelenítésével hatékonyan válthatja pénzre a keresőt használó emberek figyelmét.

„Láthatatlan” hirdetések normál üzletmenet esetén

Az esetek nagy hányadában a tény, hogy hirdetésünk nem látható egy általunk fontosnak tartott kulcsszóra rákeresve, az pusztán a [Keresőhirdetési kampányok optimalizálása]‘nak tudható be: egyszerűen az adott kulcsszó által a többi kulcsszóhoz vagy hirdetési lehetőséghez képest sokkal drágábban tudunk egy látogatót (ideális esetben ügyfelet) szerezni, és egyszerűen az optimális kampánybeállítások miatt láthatatlan a kérdéses kulcsszó. Mindez dióhéjban azt jelenti, hogyha tízezer forintot tervezünk elkölteni naponta, akkor ha minden nap el tudjuk költeni ezt a keretet, akkor csökkentjük a licitet (a kattintásokért adott összeget), ha azonban nem tudjuk csak egy részét elkölteni a költségvetésnek, akkor növeljük a liciteket.

Az ügyfelek által fontosnak tartott kulcsszavakat ugyanis általában a konkurencia is fontosnak tartja, ezért ezekre a kulcsszavakra több pénzt kell fizessünk egy esetleges kattintásért, mint számos, ügyfélorientált megközelítés segítségével pontosan célzott kampányainkhoz ötletesen kiválasztott kulcsszóra.

Mivel lényeg úgysem az, hogy hol jelenik meg a hirdetés, hanem az, hogy hány látogatót (vagy ügyfelet) tudunk szerezni egy adott költségkeret elköltésével, ezért ha a kérdéses kulcsszó esetén többet kellene fizetnünk, mint a kampány átlaga, akkor látható, hogy nem érdemes hirdetni az adott kulcsszóra.

Az AdWords segítségével nemcsak a Google kereső oldalain hirdethetünk, hanem egyéb weboldalakon is, melyek az AdSense hirdetési rendszere segítségével jelenítenek meg reklámokat. Ez az úgynevezett tartalmi hálózat általában olcsóbb hirdetési lehetőséget biztosít, így gyakran előfordul, hogy a Google kereső találati oldalain hirdetéseink egyáltalán nem jelennek meg, csak a tartalmi hálózatban, mert az összes pénzünket el tudjuk költeni az olcsóbb hirdetési csatornán, és ezért nincs szükség a drágább, keresőoldalon való hirdetésre.

Felmerülhet sokakban, hogy a fontos és népszerű kulcsszavakra mégiscsak „értékesebb” látogatók jönnek. Mindebben van igazság, azonban érdemes megfontolni, hogy amennyiben nem működik kampányainkhoz kapcsolódóan [Konverziókövetés], akkor ez csak egy adatokkal alá nem támasztott sejtés (előítélet) marad, amennyiben pedig van konverziókövetésünk, akkor pedig a konverziók száma alapján optimalizálva a kampányköltést továbbra is előfordulhat, hogy bár nagyobb mértékben válnak ügyfeleinkké a fontos/népszerű kulcsszavak révén érkező látogatók, azonban továbbra is aránytalanul drágább rájuk a hirdetés, ezért az egy konverzióra eső költség nagyobb lesz, mint a kevésbé fontos kulcsszavak esetén.

Látható, hogy a Keresőoptimalizálás során túlzásba vitt Kulcsszóra optimalizáláshoz hasonlóan a keresőhirdetések esetén sem az a lényeg, hogy mely kulcsszavakra látható oldalunk, hanem pusztán az eredmény: hány látogató jött, és ez mekkora költséget jelentett.

Problémák felderítése

A továbbiakban néhány lehetséges problémaforrás kerül felsorolásra, olyan estetek, amikor nem a normál üzletmenet részeként nem jelenik meg a hirdetés egy adott kulcsszóra.

Hirdetések megjelenése és a beállítások

Mivel megadhatjuk, hogy honnan érkező, milyen nyelvi beállításokkal rendelkező látogatóknak, mikor jelenítse meg a Google AdWords rendszere a hirdetéseket, ezért elképzelhető, hogy olyan helyről, olyan nyelvű Google oldalon vagy olyan időben próbáltuk ellenőrizni a hirdetéseket, amely beállítások esetén nem is kellene megjelennie a hirdetésnek.

Ha tehát például Budapest 50 kilométeres körzetére szűkítettük a kampányokat úgy, hogy csak este hat óra után jelenjen meg a vélhetőleg magyar nyelvű felhasználóknak, akkor nem fogjuk látni a hirdetéseket se Békéscsabáról, se napközben, sem pedig angol nyelvű Google felületet használva. (A látogatók földrajzi helyét a látogatók gépeinek IP címei alapján próbálják beazonosítani, ez pedig nem feltétlenül alkalmas minden esetben a pontos helymeghatározásra, ezért előfordulhat egy ennyire szűkített kampány esetén, hogy esetleg Pesten keresve sem találunk rá hirdetésünkre.)

Hirdetéseinkkel kapcsolatos probléma

A hirdetések láthatatlanságát okozhatja még néhány adminisztrációs jellegű probléma, de ezekről a rendszer az AdWords fiókban megadott e-mail címre értesítést küld.

  • előfordulhat, hogy a hirdetési szabályzat be nem tartása miatt inaktiválják a szabálytalan módon megírt hirdetéseket
  • megeshet az is, hogy az AdWords számlánk kiegyenlítésére szolgáló bankkártyánkkal aznap már annyit vásároltunk, hogy a Google már nem tudja a kártyalimit miatt leemelni a kérdéses összeget: ekkor leáll az összes kampányunk, de a rendszer a következő nap újra próbálkozik.
  • nem kifejezetten probléma, de a számlákkal kapcsolatos technikai részletkérdés az, hogy nem feltétlenül azonnal jelenik meg egy hirdetés, miután létrehoztunk egy új kampányt, hanem olykor csak bizonyos idő elteltével.

Költségvetés és a hirdetés láthatósága

Hogy miért nem jelenik meg hirdetésünk, az lehet pénzügyi természetű is:

  • lehet, hogy hirdetési kampányunk kifutott már az aznapi költségkeretből
  • elképzelhető, hogy az erősebb konkurencia, vagy reklámkampányaink gyenge teljesítménye miatt időközben megnövekedett a minimum licit, ami már nagyobb összeget jelent az általunk korábban beállítottnál.

Egyéb lehetséges indokok (és spekulációk!)

Előfordulhatnak olyan esetek, amikor gyaníthatóan nem áll fel semmilyen probléma, és a beállításaink is mind megfelelőek, elégségesek ahhoz, hogy megjelenjen a hirdetés. Ez utóbbi esetben olykor csak spekulációra lehet hagyatkozni:

  • az AdWords rendszere rendkívül összetett, és nem biztos, hogy szeretnék kiismerhetővé tenni üzemeltetői, ezért lehet, hogy olykor „csak úgy” nem jelenik meg egy hirdetés esetenként.
  • előfordulhat továbbá, hogy a rendszer úgy ítéli meg, hogy fölöslegesen pazarolná a a felhasználók figyelmét egy adott hirdetésre, mert — végletekig leegyszerűsítve — a mai adag, reklámokra fordítandó figyelmet sokkal jövedelmezőbb reklámokkal is pénzre tudná váltani. Lehet, hogy miközben a többi Google szolgáltatás használata során a Google tudomására jutott adatok alapján csak a mi esetünkben gondolja a rendszer gazdaságtalannak egy hirdetés adott kulcsszóra történő megjelenítését, de lehet az is, hogy valamely egyéb módszer alapján az összes látogató esetén úgy ítéli meg, hogy haszontalan lenne kijelezni egy adott hirdetést.

A „Nem jelenik meg az AdWords hirdetés” című bejegyzést 2008. 08. 12. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 09. 02., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Egyéb indokok

2008. 08. 13. 07:12 · Névtelen hozzászóló →

Az „Egyéb lehetséges indokok” között szereplő első magyarázat a normál találati listára is igaz lehet. A keresőoptimalizáló webmestereket remekül el lehet bizonytalanítani bizonyos mértékű véletlenszerűség, ok nélküli helyezés-ingadozás, sőt a relevanciát nem vészes mértékben rontó logikátlanság tudatos rendszerbe építésével.

Egy random elemek nélküli, állandó ok-okozati összefüggések szerint működő keresőoldalt végső soron „ki lehetne vallatni” kitartó, tudományos alaposságú kisérletezéssel.

1 kampány

2008. 08. 20. 11:48 · Névtelen hozzászóló →

Hello!A fennt leírtak alapján teljesen elcsüggedtem.Pár nap múlva(remélem), amikor kész lesz az új oldalam, a reklámozást az AdWords segítségével szeretném összehozni, és mivel nem tudom, mert ez lesz az első ilyen jellegú kampányom, mennyi látogatóra számíthatok, akik regisztrálni is fognak, utána pedig vásárolni(StockPhoto), mennyi az az összeg amivel érdemes elkezdeni?Mivel még a budget kicsi, ezért kb. 50dollárban gondolkozom?Tisztelettel Lóránt

re: 1 kampány

2008. 08. 20. 13:52 · Névtelen hozzászóló →

50 dollárból 100-300 látogatót tudsz szerezni. Ha 1 százalékos konverziós rátát nézünk, akkor ebből 1-10 regisztrálód lehet. Hogy ezt lásd, a legfontosabb, hogy állítsd be konverziókövetést, és a további kampányaidat úgy tervezd meg, hogy most látod, milyen körülmények között, milyen hirdetéscsoportoknál a legjobb a konverzió. De ha még sose volt kampányod, akkor előtte olvasgass nagyon sokat a témában, még úgy is valószínű, hogy ez tanulópénz lesz még. Mert egyszerűen rengeteg dologra kell figyelni: a hirdetés szövegére, a megfelelő (nem is drága, de jól hozó) kulcsszavakra, figyelni a hirdetések eredményességét, gondolkozni, hogy esetleg hírdess tartalmi hálózatba, a landing paget jól kell megszerkeszteni, folyamatosan tesztelni kell, stb. Ha nagyobb összeget szánnál rá, azt javasolnám, hogy inkább egy ügynökséget bízz meg. Szóval azt mondom, hogy ezzel az 50 dollárral azt fogod elérni, hogy nagyjából megtanulod az AdWords működését, másra ne nagyon számíts.

re: 1 kampány

2008. 08. 21. 06:34 · Névtelen hozzászóló →

gondolkozni, hogy esetleg hírdess tartalmi hálózatba

Érdemes kipróbálni, különösen akkor, ha kicsi a költségvetésed. Míg a Google keresőjére nagyjából áll a fentiekben említett látogatószám (100-300 katt / 50 dollár), addig a tartalmi hálózat olcsósága miatt onnan gond nélkül bejöhet akár a tíz-húszszorosa is. Ugyanakkor persze várhatóan a konverzió is jóval alacsonyabb lesz, de ezt csak akkor fogod megtudni, ha kipróbálod.

Másrészt nagyon fontos a negatív kulcsszavak használata, vagyis azt beállítani, hogy mire NE jelenjen meg a hirdetésed. Olyan témában hirdetnél, ami sok embert érdekel, de többségük az ingyenes megoldásokat keresi. Simán elúszhat a kis büdzséd azokra, akik képeket keresnek, de eszük ágában nincs fizetni értük, vagyis lényegében értéktelen látogatók.

Még valami: ha hirdetsz a tartalmi hálózatban, ahhoz szerintem nem ajánlott túlságosan csábító, harsány hirdetésszöveget írni, mert villámgyorsan elmegy a kereted még olcsó kattintások mellett is, ha felkelted a vásárolni nem kívánó, de roppant nagy unalmában mindenre rákattintó iwiwező, webmailezgető irodisták meg tinédzserek figyelmét.

2008. 08. 21. 13:41 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm a tanácsokat, és szerintem megtaláltam a nekemvalót, egyszerű/gazdaságos és jól látható helyen lehet elhelyezni a reklámot…méghozzá Fcaeoobk-on.A probléma csak az, hogy előredefiniált kulcsszavakat szúrhatok be, ellenkező esetben nem lehet folytatni a rendelést!De ez így is OK. $25.00-ért kb. 120,000 felhasználót érint a reklámom… nemtudom, kezdetnek talán ezt.A kampány leforgása után majd jelentem az eredmény!És mégegyszer, köszönöm a segítséget!ÜdvLóránt

JóÖreg…

2008. 08. 31. 14:49 · Névtelen hozzászóló →

Ahogy megígértem…A Fcaeoobk-os hirdetés nem jött össze, ugyanis a számlán(Visa) kell, hogy legyen egy bizonyos összeg, amivel el lehet kezdeni a folyamatot-ez nem volt.Mivel a kártyám nem kredit kártya és 50dollártól nem voltam hajlandó többet rááldozni, így elsőre, ezért az AdWords-ot választottam.Megpróbáltam a lehető legtöbb, de mégsem a témahoz 100%-ban kapcsolódó kulcsszavakat beilleszteni meg is lett az eredménye, 2 aktív nap után kb. 2000 megjelenés és kerek 1 kattintás érkezet, regisztrált felhasználók 0…Jött az ötlet, populáris kulcsszavak(+kulcsszó szűrő), számomra nagy, 1dollár CPC, és íme 2nap után 66000 megjelenés 42 klikkel 25dollár költséggel 2 regisztrált felhasználó és az AdSense-ből befolyt 0,20 pénz!…A leszűrt tanulság, hogy „….-ból nem lehet várat építeni!” és komolyan be kell fektetni, legalább 200pénzt, és még így is keveset mondtam.A shutterstock és egyéb nagy halak a licit szerint 50 dollár cpc-vel és napi kb 2000dollárral hirdet, igaz, mindenhol ott van!Majd elmesélem a következő kampányt is, ha úgydöntök, hogy indítok….Üdv, Lóránt

Megjelenítés alapján fizető hirdetések

A Google reklámprogramok fő profilját jelentő [Pay-per-click alapú hirdetés]ek mellett lehetőség van megjelenés alapján elszámolt hirdetések futtatására is. Ebben az esetben a hirdetés után nem az átkattintások, hanem a megjelenések száma alapján fizetnek: az elszámolásnál használt mértékegység a CPM (cost per mille), vagyis az ezer megjelenítésre jutó költség. Ezt a hirdetésfajtát később, a hirdetők kifejezett kérésére vezették be.

További részletek itt: https://adwords.google.com/support/bin/answer.py?answer=18267

Hirdetési forma az AdSense rendszeren belül

Az AdSense felhaszálói felületén kétféleképpen lehet találkozni ezzel a hirdetési formával:

Jelentések » Részletes jelentések

  • Válasszon terméket: AdSense kontextusban
  • Megjelenítés az alábbiak szerint: Egy hirdetés
  • Adatok mutatása célzás tipus alapján – tartalomhoz kötődő vagy portál opció bejelölése

Ekkor a generált részletes jelentésben a „Célzás” oszlopban kétféle felirat fog megjelenni: a „Tartalomhoz kötődő” és az „Oldal”. Ez utóbbi sorban található megjelenések jelentik a megjelenítés alapján fizetett hirdetéseket.

Fiókom » Számlabeállítások

Lehet-e kérni az AdSense megjelenítőnek ezt a fajta hirdetést?

A CPM alapú hirdetést nem Te választod, mint publikáló webmester, hanem a hirdető, de csak ha AdWords „Site Targeting” lehetőségével élve a Te oldaladra kér egy bizonyos hirdetést, mely után CPM alapon fizet. Tehát akkor jelennek meg ilyen hirdetések az oldaladon, ha egy hirdető direkt a Te oldaladon szeretne megjelentetni ilyet: ezek a reklámok ugyanolyanok lehetnek, mint a CPC alapúak, csupán az AdSense jelentésekben fog megjelenni bevétel kattintás nélkül.

Részletek: http://adwords.blogspot.com/2005/06/targeting-in-whole-new-way_16.html

Hirdetési forma az AdWords rendszeren belül

Az AdWords felhasználói felületén az alábbi módon lehet weboldalakra célzott hirdetési kampányokat indítani.

Kampány felügyelet » Kampány összefoglaló

  • Új kampány létrehozása: weboldalakra célzott opciót választva

Ekkor a „hirdetés célzása” lépésnél az AdSense hirdetést megjelenítő, az előzőekben kiválasztott nyelv és országok szerint szűkített weboldalak közül választhatunk.

  • konkrét URL ismerete alapján
  • témakörök alapján: Ha magyar nyelvű oldalak között keresünk, akkor kb. egy tucat kategóriát találunk, de pl. angol nyelven ennél részletesebben vannak csoportosítva a weboldalak, vélhatően az oldalak nagyobb száma miatt. A kategória kiválasztása után egy listában jelennek meg az oldalak, a tulajdonosok (megjelenítők) által engedélyezett formátumok (szöveges, képes, mozgóképes), a napi megjelenés nagyságrendjének megjelölésével. (Ez a lista ezért ráadásul érdekes információkkal szolgálhat az magyar nyelvű AdSense megjelenítő oldalakkal kapcsolatban.)
  • általunk megadott kulcsszavak alapján (magyar nyelven ez a lehetőség még nem működik)
  • demográfiai adatok alapján (nem, kor, jövedelem, stb., de jelenleg csak az USA-ra vonatkoztatva)

A következő lépésben pedig megadhatjuk, hogy mennyit szeretnénk fizetni 1000 megjelenésért, vagyis a CPM értéket.

A „Pay-per-impression alapú hirdetés” című bejegyzést 2007. 04. 02. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2007. 09. 07., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

És itt jön amiről írtam…

2007. 04. 02. 12:46 · hunvista →

… hogy a hirdető kiválasztja a témába vágó megjelenítő oldalt, így a hirdetése ugyanúgy releváns lesz a tartalomhoz képest, az átkattintási aránya ugyanolyan jó lesz, csak kevesebbe kerül neki, mely által a megjelenítő is kevesebbet és lassabban keres. Tyu-tyu-tyu szívattyú 🙁 A Google-nek pedig nem érdeke engedélyezni a megjelenítőnek, hogy ő is válogathasson a hirdetői között. Értem ezalatt, hogy aki keveset akar fizetni a megjelenésért azt letiltani magadról. Persze itt is menni fog a licit, de az már soha nem lesz olyan jó, mint a pay/klikk. Ejj, magamnak is kívánom, hogy ne legyen igazam 🙂 Két dolog jut eszembe csípőből. Ha ez elterjed a hirdetők körében és normálisak lesznek az árak (P/I), akkor be fognak szállni a nagy látogatottságú oldalak is. A másik, hogy ennek a hirdetési formának a terjedésével a MFA oldalaknak és az alacsony látogatottságú oldalaknak annyi.

Nem értem

2007. 04. 02. 13:34 · Névtelen hozzászóló →

Tehát bejelentkeztem egy kattintás-alapon fizető rendszerbe (AdSense), erre fel a megkérdezésem nélkül elkezdenek megjelenés-alapú hirdetéseket tenni az oldalamra? És be sem állíthatom, hogy kösz, de ilyet nem kérek?

Ráadásul az eCPM-je a tizede sincs a kontextuális (tartalomhoz kötődő) hirdetéseknek. EGYTIZEDE.

Ez már nem „szivattyú”, hanem kiadós pofátlanság.

„az alacsony látogatottságú oldalaknak annyi”

Vagy pedig – ha elterjed a hirdetők körében ez a baromság – az alacsony látogatottságú oldalakat hatékonyan áttereli a konkurens reklámprogramokhoz. Nem tudom, hosszú távon tényleg jó-e ez a Google-nak…

Sőt, ez az eCPM-szint olyan silány, hogy kétlem, hogy akár nagy látogatottságú oldalaknak is megérné. (Az Indexnek pl. kb. annyit hozna, ha MINDEN oldalára kirakná, mint egyetlen belsőoldali banner.)

RE:Nem értem

2007. 04. 02. 14:00 · hunvista →

Az Adsense beállításoknál elkerülhetetlen olyan opció, ahol be lehet állítani külön a p/i hirdetések megjelenését. Azon agyaltam, hogy micsoda frontot nyitott ezzel a Google. Emlékeztek a régi szörfözésért fizető programokra? Jöttek az ügyes programozók és orrba-szájba készítették a scripteket a szörfözés imitálására. Persze mindig tettek ellene valamit, de a programozók mindig lépéselőnyben voltak, mert mindig kitaláltak valami úlyat. Hiába volt a harc, a hirdetők elbizonytalanodtak és elpártoltak ezektől a rendszerektől. Most megint elkezdik majd irogatni a forgalomgenerálós dolgokat 🙂 Egyébként az árakkal kapcsolatban a Google simán megoldhatja, hogy pl. egy index.hu kaliberű oldalnak is megérje. Egyszerűen bevezethet a hirdetési árban egy globális alsó limitet, másrészt kötheti a megjelenések számához is a fizetendő ill. kapott pénzt. De szerintem még az is benne van a pakliban, hogy a múltból tanulva egyszerűen nem terjed el újra ez a hirdetési forma.

Re: Nem értem

2007. 04. 02. 14:02 · OldalGazda →

Egyrészt ez egy meglehetősen régóta működő funkció, pontosan nem tudom, mikor vezették be, de el tudom képzelni, hogy mióta magyar nyelvű hirdetésekben lehet utazni, azóta létezik ez a lehetőség is, csupán most vetődött fel egy másik bejegyzésnél, ezért most nyitottam róla új bejegyzést. Másrészt pedig ne feledd, hogy a CPM alapú hirdetések versenyeznek a CPC hirdetésekkel: ha tehát Te a minimális 25 centet adod az ezer megjelenésért, de a rendszer képes arra, hogy az adott oldalra olyan paraméterű CPC reklámokat rakjon ki, melyek ennél nagyobb bevételt hoznak, akkor a Te reklámod ott sosem fog megjelenni… Hasonlóan optimalizálja a költségeidet a rendszer (némileg egyszerűsítek most:), ha 25 dollárt adnál ezer megjelenésért, de a sorban utánad következő hirdető reklámjával csak 10 dollárt lehetne 1000 megjelenéssel keresni, akkor a végén Neked sem kellene kifizetni a 25 dollárt, csak mondjuk 10 dollárnál egy kicsit többet.

Re: Nem értem

2007. 04. 02. 14:58 · hunvista →

Persze, ezért írtam, hogy „itt is menni fog a licit” és korábban „lehet, hogy a hirdetők okosodtak, nem véletlenül”. Az okosodást úgy értettem, hogy megnőttek c/i hirdetések, a nem véletlenült pedig arra értettem, hogy hirtelen nőtt meg a c/i hirdetések száma/aránya – vagy csak nálam van ez így? Persze az is lehet, hogy lecsökkent a hirdetők száma vagy a ráfordított összegek nagysága és ezért bukkantak föl a statisztikában az „oldal” hirdetések. Ezzel meg az a baj, hogy nem túl életszerű, hogy valaki valamikor feladott egy 25 dolcsis c/i hirdetést arra várva, hogy majd valamikor csak elfogynak a lóvésabb hirdetések és az övé is megjelenik egyszer. Az logikus magyarázat lenne, hogy semmit nem vesztek vele alapon indítok egy ilyen kampányt és ha egyszer kimegy akkor jó, ha nem akkor sem vesztettem semmit. De ekkor viszont viszajutunk oda, hogy a hirdetők vagy ráfordítások csökkentek és megjelent a nem vesztek vele semmit kampány.Remélem nem bonyolítottam agyon.Más.Mindentől függetlenül ez az egész Adsense nagyon jó dolog és remélem a hozzászólásaimmal senki új látogató kedvét nem szegem! A POSZTJAIMAT OLVASÓ KEZDŐ FELHASZNÁLÓKNAK ÜZENEM, HOGY MINDENKINEK JAVASLOM AZ ADSENSE PARTNERPROGRAMOT, MERT VALÓS BEVÉTELT NYÚJT ÉS A MAI NAPON, EBBEN A PERCBEN NINCS TŐLE JOBB! Mi csupán a lelki világát boncolgatjuk és mivel minden hozzászólás csak következtetés, lehet, hogy ökörségeket írogatunk.

Hirdetések elszámolása a hirdetők által előírtak szerint

A kattintás alapú elszámolás (Pay-per-click) és a megjelenés alapú elszámolás (Pay-per-impression) mellett egy újabb elszámolási forma bevezetésén, a talán legtalálóbban „jutalék alapú elszámolás”-nak fordítható (Pay-per-action) módszer bevezetésén dolgozik a Google Inc.

A jutalék alapú elszámolás lényege az, hogy a hirdetést megjelenítő fél számára az jelent bevételt, ha a hirdetése révén eljut a látogató a hirdetett oldalra, és ott bizonyos dolgokat végrehajt: regisztrál egy szolgáltatásra, megvásárol egy terméket, stb. A hirdetésre kattintó látogató tehát végigjár egy, a hirdető által meghatározott útvonalat, mely végén egy olyan oldal jelenik meg (pl. kizárólag egy űrlap kitöltése vagy vásárlás lebonyolítása után megjelenő köszönő, visszaigazoló lap), mely betöltődésével egyben az akció sikeres végrehajtását, és a jutalék kiszámlázhatóságát is jelzi (ez utóbbit technikailag a Google által megadott JavaScript kód letöltése/futtatása biztosítja).

Ez a fajta elszámolás korlátozott formában már eddig is jelen volt a Google reklámprogramokban, azonban kizárólag az AdSense megjelenítők és a Google relációjában: az AdSense hivatkozók esetén a Google által definiált célok megvalósulásért eddig is hasonló elszámolás alapjn kaptak jutalékot a webmesterek. A BÉTA periódusban nyilvánvalóan arra törekszenek, hogy elegendő, pay-per-action elszámolás alapján hirdetni hajlandó AdWords hirdetőt, és elegendő, pay-per-action elszámolás alapján hirdetést megjeleníteni hajlandó AdSense megjelenítőt találjanak, ezzel összhangban az alábbi programokat vezették be:

AdWords pay-per-action béta teszt

http://adwords.blogspot.com/2007/03/pay-per-action-beta-test.html

Az AdWords oldaláról az új rendszer a conversion tracking funkció tágabb körében történő alkalmazását jelenti: a programban résztvevők esetén ez a funkció nemcsak a hirdetések eredményességének követésére fog szolgálni, hanem az AdSense hirdetők felé is ez alapján számolnak majd el. Jelenleg csak olyan egyesült államokbeli hirdetők iratkozhatnak fel, akik már vagy használják a conversion tracking-et, vagy pedig hajlandóak használni.

AdSense új hivatkozók béta

http://adsense.blogspot.com/2007/03/now-accepting-applications-for-new.html

Erre a progarmra is egyelőre külön kell jelentkezni. Területi megkötés nincs a jelentkezők számára, de valószínűleg előnyt élveznek azok, aki már eddig is résztvettek az AdSense Hivatkozók programban.

A „Pay-per-action alapú hirdetés” című bejegyzést 2007. 03. 25. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2007. 10. 08., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Nem szeretem…

2007. 03. 25. 06:37 · hunvista →

az ilyen rendszereket. Én már vettem részt ilyenben. Rengeteg reklám megjelenés, rengeteg klikk a hirdetésre, lóvé meg alig. Mintha én tehetnék arról, hogy egy jó reklámra rákattint az ügyfél, aztán nem vásárol semmit, mert kiderül, hogy nincs ott az elvárt tartalom. Közben dolgozik a reklám közvetítő rendszere, dolgozik a megjelenítő, és alig valami lóvéért felfuttatjuk (bevisszuk a köztudatba) a hirdető márkanevét, növelve annak üzleti értékét. Én megértem a piac alakulását, de nem tartom korrektnek ezt a hirdetési formát és nem is fogok résztvenni benne. Ha valaki hirdetni szeretne, akkor hirdessen, de ne engem tegyen felelőssé azért, hogy amit kínál a kutyának sem kell.

Re: Nem szeretem…

2007. 03. 25. 08:40 · Névtelen hozzászóló →

A piac alakulásával szerintem az is együttjár majd, hogy akinek a kínálata a kutyának sem kell, annak a hivatkozóját a kutya sem fogja kirakni, csak akkor, ha relatíve nagyon sokat fizet egy vevőért. Vagyis végül lehet, hogy megéri, ha egy „jó hirdetés + jó termék = jó konverzió” kombináció esetén kapsz pl. 30 centet, egy „jó hirdetés + szar termék = pocsék konverzió”-ért pedig 3 dollárt, ha mégis vásárolnak (feliratkoznak, letöltenek stb.).

Re: Re: Nem szeretem…

2007. 03. 25. 09:20 · hunvista →

Ez csak a logika. Én negatív tapasztalatból írtam, amit írtam. Angol nyelvű oldalon, jó Google találatokkal, releváns hirdetésekkel nem jött az eredmény. A klikkelésekkel nem volt gond, de a bevétel elmaradt. Nem kezdem el leírni történetemet és kívánom, hogy neked és másoknak jobb tapasztalatai legyenek, de ne legyél ennyire optimista. Akik járatosak a dologban talán érzékelték, hogy ebben a hirdetési formában az utóbbi időben a Jambából lehetett kihozni viszonylag jó pénzt, de mára már túl sok az ellenérzés vele kapcsolatban. Annyit azért leírok (mert közben felidegesítettem magam), hogy neked is kétségeid lesznek, ha pl. egy utazási oldalon „Hotel” (több hotel összesen) hirdetésre 1500 klikkelés után sincs egy konverzió sem! Te meg hüje fejjel kint hagyod a hirdetéseket, mert nem akarod elhinni és bízol benne, hogy csak valamiféle átfutási idő miatt nem látsz még 1 eurót sem a számládon.

Közben megnéztem

2007. 03. 25. 09:32 · hunvista →

Megnéztem pontosan. Javítanom kell. Hotel hirdetésekre klikkelés 2006-ban 5 hónap alatt csak 240 volt és abból volt 5 euró(!) konverzió. A többi utazási iroda, repülőjegyek, autókölcsönző stb. (ami kapcsolódik) 0 euró. Szééép.

Hirdetői oldalról megint más

2007. 03. 26. 13:33 · Névtelen hozzászóló →

Helló!

Szerintem az internet információ szerzésben verhetetlenül egyszerű.És ugye erre tettük rá a jól az oldalakba olvadó reklámokat.Néha szerintem már az egyszerű felhasználó nem is tudja mire kattint, hirdetésre vagy tartalomra!Ezért Én személy szerint már nem hirdetek az AdWords-ben mert olyan oldalakról jöttek a látogatók, hogy azt én már csalásnak tartottam.

Szóval a sok klikk és kevés vásárló, az információ szerzésnek köszönhető szerintem.Nekem van napi 600 egyedi látogatom, és kb. 10 goal-ra futóm, és 3 konkrét üzletem.AdWords-el ez felment napi 1000 látogatóra a többi meg mondjuk 11 és 4.

Nem vagyok nagy cég, úgy hogy nem tudom máshol mennyi a konverzíó.De túl sokba kerül az AdWords, marad az OFFline világ, és az OFFline média. :-((Meg persze a legjobb, a „szájhagyomány útján terjedek” módszer. 🙂

WebTrader

Szerintem jó az ötlet – tapasztalat

2007. 03. 27. 05:31 · ManiAc →

Szerintem nagyon is jó az alapgondolat és jó tapasztalataim is vannak, igaz nem AdSense, hanem partnerprogram keretein belül.

Egyet nem szabad elfelejteni. Aki hirdet az nem csak üres kattintásokat vár, nem csak egymillió megjelenést, hanem profitot akar, fizetőképes vásárlókat. Az AdSense -t használóknak is látniuk kell az erdőtől a fát, vagyis, hogy a Google nem egy végtelenségig fejhető marketing-tehén, ő is csak akkor tud és fog fizetni, ha neki bevételei vannak, az pedig annak a feltétele, hogy a hirdetők elégedettek, a hirdetések hatékonyak, és a hirdetők többlet profitra tesznek szert a hirdetések által.

Nekem vannak jó tapasztalataim pay-per-action téren. Kb két éve regeltem egy partnerprogramba – egy webshop -ami 10% -ot fizet a megrendelések után (nem haszon, bevétel). Igazán jó tapasztalataim vannak, mert néha viszonylag nagyobb összegű megrendelések is érkeznek. Ehhez képest, ha 2-5-10 forintot adna kattintásonként, akkor nekem is kevesebb bevételem lenne, és nekik sem lenne jó, mert beregisztrálna boldog boldogtalan és az eredményesség kérdőjeles maradna.

Akkor fizetnek csak, ha ténylegesen megtörtént a vásárlás, azaz kifizették a terméket.Adatok tárolása sütik segítségével történik, 2 hét alatt járnak le, biztos van sok olyan is, hogy már lejárt mire vásárol, vagy nincs engedélyezve a sütik fogadása, de én nem problémázok ezen, ők is tuják és én is.Viszont ezekért kárpótol a 10% amikor rendelnek, és minden ok.

Ehhez azonban az alábbi kell:- a cég jó terméket kínáljon, jó áron, jó minőségű felületen- legyenek korrektek a partnerprogramban- az oldal témája legyen legalább 1000 % -ig releváns a hirdetésekhez, jobbanmondva fordítva:)

Remélem nem voltam túlzottan off, nekem nagyon szimpatikusak az AdSense hivatkozók is, előszeretettel használom azokat. Legalább az AdSense is látja, hogy nem csak üres kattintások vannak az oldalaimon.

A másik oldal

2007. 03. 27. 07:05 · hunvista →

re: Hirdetői oldalról más: Egyetértek veled. Én is látom a másik oldalról a témát. Nekem vagyonvédelmi vállalkozásom van. Ha hirdetek elkezdenek jönni a telefonok és emailek, hogy van e biztonsági őr felvétel és nem pedig megrendelők sorakoznak.

re: Szerintem jó az ötlet – tapasztalat: Ez egy marketing szöveg, annyit válaszolnék rá, hogy a régi oldalgazdákat úgysem lehet ilyen szöveggel vakítani. Ha elkezdődik a program (és a Google nem változtat valamit a rendszer előnyére) akkor egyszerűen el fog sodorni az elégedetlen oldalgazdák tömege.

Általában pedig tényleg bízom abban, hogy lesz valami olyan elem a dologban, amitől más lesz, mint a többi. Bízom a Google-ban. Ha viszont nem lesz ilyen elem, akkor fentartom véleményemet. Sőt, gondoljunk csak bele! Az csak egy dolog, hogy a rengeteg megjelenéssel kódoljuk a hirdető márkanevét a tömegek agyába ingyé. De mi van akkor, ha készítek egy multimédiás CD-t és pay-per-actionba elkezdem hirdetni miközben kiteszek releváns Adsense (vagy más) hirdetéseket az oldalra? Keresem a pénzt akkor is, ha az én CD-m a kutyának sem kell, mert a felhasználó valami ilyet keress és mivel az enyém nem volt jó, valszeg klikkol, hogy tovább keressen. Nem kell jönni azzal a szöveggel, hogy miért hirdetném a konkurenciát, mert senki nem tudhatja hol van érdekeltségem. Tulajdonképpen bármilyen más hirdetést is elhelyezhetek erre az oldalra, mert úgysem lehet rendesen szabályozni (tiltani). A többi bármilyen hirdetésből bármilyen hasznom lehet úgy, hogy a rámklikkért nem kell fizetnem. Ez pusztán a látogató ügyes tovább irányításától függ. A hirdető vagy többszörös marketing előnyre vagy valós anyagi haszonra válthatja be az ingyen klikkjét.

Milyen érdekes az élet, hirdetni fogok, de megjeleníteni nem 🙂

És szóljatok már hozzá többiek, mert érdekelnének a vélemények!!!

Szerintem jó az ötlet – tapasztalat

2007. 03. 28. 04:45 · ManiAc →

„Szerintem jó az ötlet – tapasztalat: Ez egy marketing szöveg….”

Ne haragudj, ez akkor lenne marketing szöveg, ha belinkeltem volna egy oldalam, vagy egy program oldalát a saját azonosítommal, stb. mivel én ilyet nem tettem, ez nem marketing célú hozzászólás volt, hanem a saját véleményem, illetve tapasztalatom.

Ahhoz hogy eredményesen vizsgázzon ez a pay per click rendszer a magyar weben, az elektronikus fizetésnek kell elsősorban fejlődnie, mert akkor az igazi az online üzlet, ha azonnal online lehet döntéseket hozni és fizetni.

A mostani emelt díjas sms nem túl jó megoldás, mert a telefonos cégek lenyúlják a bevétel javát, ha esetleg adózol is még és kifizetsz mindent, nem sokminden marad… virtuális számlákat, meg szerintem magyar cég még egyáltalán nem vezet, bankkártyával meg nem sok helyen lehet fizetni. Szerintem az utalja át, meg a postaköltséget is és akkor mi majd küldjük… az minden, csak nem felhasználóbarát.

Én most arra gondolok, hogy pl. eszembe jut, hogy a haveromat fel akarom hívni Amerikában, megnézem mennyi a telefon díja, látom, hogy sok, rákeresek a neten, látom hogy pl. a Skype olcsóbb. Ha nem lenne fent letöltöm és telepítem, bankkártyával 3 perc alatt feltöltöm az egyenleget (magyar kártyákkal is megy) és az egész nem tartott tovább 10 percnél és megvalósult a vásárlás!!!Ami a ráadás, hogy ezzel mindenki jól járt. Nekem olcsóbb a beszélgetés, a Skype bevételhez jutott, a hirdető cég szintén, a megjelenítő webmaster szintúgy.

Csak mint példa említettem, semmi közöm a Skype -hoz.

Ugyanez, ha akarsz egy tk-s domain nevet, 10 perc alatt ki is fizetted és meg is van.

Én ezt hiányolom egyenlőre a magyar weben. A bankok a kártyás fizetésért még nagyon le akarják nyúlni a cégeket, a felhasználók meg csak lassan barátkoznak a gondolattal, hogy használják a bankkártyájukat, vagy nyissanak virtuális számlát és ez nem kedvez az online üzletnek.

Re:Szerintem jó az ötlet – tapasztalat

2007. 03. 28. 05:26 · hunvista →

Abban egyetértek, hogy az online fizetés terjedésével be fognak indulni a dolgok. Szerintem fejlődés a Paypal magyar nyelvű webfelülete megjelenésével várható. Persze már az is eredmény, hogy magyarországról használható.

Válaszom a posztodhoz pedig az, hogy a gondolataid ismét szépek, de emlékeztetnélek az epartner.hu-ra, ami szánalmas véget ért, pedig azt sem kis cég próbálta be (T-online). Ebben is részt vettem, de nem akarom untatni a társaságot a részletekkel. Persze azóta sok sör legurult a torkokon, változtak a dolgok. Az Adsense alaposan felkavarta a hazai online hirdetési állóvizet (nem is állóvíz, hanem egy kiszáradt meder volt előtte).Ettől függetlenül ismétlem magam: reménykedem benne, hogy egy újabb sikeres partnerprogram lesz belőle. De a reménységem kizárólag abból fakad, hogy a Google fogja csinálni.

egyetértünk

2007. 03. 28. 14:43 · ManiAc →

Asszem mi a főbb részletekben azért mégiscsak egyetértünk:)

Én nem akarok senkire semmit rátukmálni, de azt elárulom, hogy dolgozni nem járok, az internetezésből tartom fent magam, egyenlőre egyre jobban megy:) Vannak működőképes partnerprogramok, de nem mindig és mindet hirdetik meg nyilvánosan. Zsebből zsebbe megy, a megegyezés alapján, minden huzavona nélkül, a kölcsönös „érdekek egyezése” miatt mködik. Nem feltétlen kell mindig valamelyik multit megtömni pénzzel. Tény az is, hogy a bevételek majdnem felét az AdSense biztosítja, de én olyan vagyok, hogy minden lehetőséget kipróbálok, ha jó használom, ha nem hagyom. Mindezt azért, hogy ha egyszer valamiért kiraknának az AdSense -ből, ne maradjak elárvultan, hirdetők nélkül.

Szerintem az a legfontosabb, és ebben a Google -nek igaza van, hogy olyan oldalakat kell csinálni, amelyek valóban értékes felhasználói élményeket nyújtanak. Ha nagyon jó az oldal, sokan nézik, akkor a hirdetőkkel se lesz baj.

Ha a Google csinál pay per action -t, az valszeg jó lesz, mert szerintem is jó dolgokat szoktak csinálni:)Az, hogy én teszek egy próbát vele az biztos:)

Milyen élőben

2007. 04. 01. 13:47 · Névtelen hozzászóló →

Itt írnak a rendszerről (mármint az AdSense-es PPA-ról): searchengineland.com/070329-100802.php

Néhány dolog, ami szerintem érdekes:

  • többszáz különböző hirdetett termékből/szolgáltatásból lehet választani- meg van adva, hogy pontosan mit is kell csinálnia a felhasználónak (hirdetésre kattintónak), hogy megkapd a pénzedet- szerintem egész jó összeget fizet (ezek persze amerikai hirdetések), a cikkben kiválasztott hirdetés esetében egy szoftver próbaverziójára való regisztrálásért 38,46 dollár jár a hirdetés megjelenítőjének

Milyen élőben

2007. 04. 01. 14:05 · hunvista →

Lesznek magyar részről is csábító ajánlatok, csak az epartner esetében sem jöttek be annak idején, de még mindig bízom benne, hogy a végén egy működő dolog lesz, különben a megjelenítőknek vége 🙂

AdWords hirdetők számára már elérhetőek a PPA kampányok

2007. 06. 26. 04:03 · OldalGazda →

http://adwords.blogspot.com/2007/06/pay-per-action-beta-expanding-globally.html

Már magyarországi AdWords hirdetők számára is elérhető (akiknél az elmúlt 30 napban 500-nál több konverzió történt, és van konverziókövetésük beállítva) az újfajta pay-per-action hirdetés lehetősége. Kicsit zavaró, hogy a PPA kampányok alapadatait és a hozzájuk szervesen kapcsolódó konverziókövetés/konverzióbeállítást teljesen más menüpontban kell megadni.Vajon mikortól válogathatnak majd magyar nyelvű hirdetéseket megjelenítő AdSense megjelenítő webmesterek a hirdetők által felkínált ajánlások között?

És most már az Adsense-ben is

2007. 06. 29. 10:04 · Névtelen hozzászóló →

Az Adsense-kezelőfelület „Adsense-beállítás –> Ajánlók” oldalán is megjelentek a választható PPA-hirdetések. Bár egyelőre szinte minden témakörben a(z oda nem illő) Google-termékeket látom, illetve még egy angol meg egy spanyol nyelvű hirdetést, de most már lassan de biztosan csak beindul a dolog…

Érdekes még átállítani a nyelvet (vagy az országot), és böngészni pl. az angolul elérhető hirdetések és per-action pénzek között 🙂

És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 02. 03:35 · OldalGazda →

Érdekes, nálam még nem jelent meg ez, hiába állítom át a megjelenítés nyelvét (és lépek ki – lépek be, hogy valóban angolul jelenítse meg a felületet)

Nyelv-átállítás

2007. 07. 02. 05:31 · Névtelen hozzászóló →

A nyelvet magán az „Ajánlók” oldalon lehet átállítani, ha már frissítették az új PPA-hirdetésekkel az admin-felületedet. Sajnos még mindig csak angol nyelvűek vannak „magyar nyelven” is.

És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 02. 08:08 · Zsolti →

Én magyar felületen nézem, megjelent a Google Checkout és a Google Apps ajánló is. De a kihelyezhető hivatkozások angol nyelvűek. Gyanítom, hogy kis hazánkban nem sokat fogunk ebből szakítani. 🙁

Ajánlások 2.0

2007. 07. 03. 05:08 · Névtelen hozzászóló →

Újdonság Gratulálunk! Fiókjának frissítése befejeződött, így használható benne az Ajánlások 2.0 összes új ajánlása. Ha ez megjelenik a főoldaladon, akkor oké a dolog..

Gabor

2007. 07. 03. 13:26 · Névtelen hozzászóló →

Hát itthon nem is, de ki tiltja meg neked, hogy külföldön terjeszd az igét a G checkout és egyebekről. Annál is inkább mivel ha jól tudom, jelenleg csak USAban lehet használni a Gcheckout-ot, legalábbis korábban így volt.

Másrészt én az angol nyelvű felületre szavazok. A referrers-t azt tudom mi, de ha kiírná nekem hogy ajánlások, nos életben nem tudnám miről van szó, ha nem nézem meg mi az. Ugyan így a többivel, legyen az software vagy webes felület. Bár lehet, hogy ingliss környezetben fejlődtem, ez a magyarázat.

RE: Gabor

2007. 07. 04. 16:40 · OldalGazda →

Az AdSense magyarul még csak-csak elmegy, mert nem annyira bonyolult a dolog, mint pl. az AdWords kezelőfelülete: na ott a magyarítás már nekem is komoly nehézséget jelent, pedig én túlnyomó részt magyar környezetben fejlődök 🙂 és akkor még nem is beszéltünk arról a hátrányról, hogy a magyar AdWords felület nem is mutatja a linket az Google Analytics fiókomhoz…

mindenesetre nyitottam egy új bejegyzést az Ajánlások 2.0 témakörről.

motiváció

2007. 07. 05. 05:12 · szipeter →

Egy kis motiváció, az első magyar nyelvű ajánló kap nálam egy linket egy hónapig 🙂

http://keresomarketing.blogter.hu/?post_id=169372

Re: És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 09. 04:26 · Névtelen hozzászóló →

No, ez is addig tartott, mint az EFT (banki átutalás) Magyarországra. Megmutatták, hogy lehetne, aztán eltüntették a kezelőfelületről. (Nálam legalábbis eltűnt egy héttel azt követően, hogy nagy büszkén kiírták: „Újdonság! Gratulálunk! Fiókjának frissítése befejeződött…”)

Re: És most már az Adsense-ben is

2007. 07. 09. 04:48 · OldalGazda →

nálam még megvan 😉

Lehetőség a bizonyos hirdetések kiszűrésére

Az „AdSense Beállítás” aloldalon a „Konkurens hirdetés szűrő” (a súgóban még Versenytárs hirdetés szűrőként is említik) az oldalon megjelenő egyes hirdetések letiltására szolgál, a hirdetések [Érkezési oldal]inak URL-je megadásával.

Elsősorban a konkurens hirdetők, a Konkurencia hirdetéseinek kiszűrésére találták ki ezt a lehetőséget: például ha OldalGazda azt szeretné, hogy ne jelenjen meg semmilyen olyan hirdetés sem, amivel weboldal-optimalizálást, keresőmarketing szolgáltatásokat reklámoznak, akkor megtehetné.

Ezt a szűrőt sokan a vélelmezhetően rosszul teljesíthető reklámok (csengőhangok, stb.) kiszűrésére is szokták használni. Érdemes megemlíteni, hogy az AdSense rendszerét arra is optimalizálták, hogy a lehető legnagyobb bevételt hozza a megjelenítőknek, úgyhogy könnyen lehet, hogy a legrosszabb hirdetések kiszűrésével nem lesz mit megjeleníteni, csak Közhasznú hirdetéseket.

A letiltott hirdetések nem azonnal tűnnek el, mindez beletelhet pár órába.

Fontos, hogy a kérdéses hirdetések címeit ne rákattintással, hanem az AdSense Preview Tool segítségével határozd meg.

További részletek az AdSense súgóban

A „Konkurens hirdetés szűrő” című bejegyzést 2007. 03. 15. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 11. 14., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Hírdetés szűrő

2006. 08. 26. 17:59 · Névtelen hozzászóló →

Lehet valahogy állítani, hogy nem magyar domainu hirdetesek meg se jelenjenek az oldalon? Nalam egyfolytabanjonnek akulfoldi domain regisztralasra buzdito reklamok.Egyenkent nem tudom meddig tartana es ha lehet kikerulnem egy csak HU hirdetseket beengedo hirdetesekre szuressel.

Ha nincs ilyen megoldas, ti mennyit vacakoltatok a szurok kizarasaval? Van esetleg valaki aki el tudna kuldeni a jo szurolistat ami csak a kulfoldieket szuri ki. Lehet es tudom, hogy minden oldal mas hirdetest hoz fel, de itt csak a kulfoldieket akarom szurni.

koszi elore is az epto jellegu tanacsot

Re: Hírdetés szűrő

2006. 08. 27. 02:33 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem nem lehet csak a .hu végződésű hirdetésekre szűrni, egész egyszerűen azért, mert ezt az lehetőséget nem erre találták ki. Különben meg gondolj abba bele, hogy vélhetően a tartalmadhoz passzítható hirdetések közül a kijelzett hirdetések tulajdonosai fizetnek a legtöbbet az átkattintásért (ami azt is jelenti, hogy magyar nyelvű hirdető nem sok van, aki az oldalad témájával kapcsolatban szeretne hirdetni.) Szóval ha valahogy ki is szűrnéd ezeket a „nemkívánatos hirdetéseket”, akkor valószínű, hogy csak még rosszabb reklámok jelennének meg, vagy egyáltalán nem is jelennének meg reklámok oldaladon.

Üdv: OldalGazda

szures

2006. 11. 07. 10:00 · Névtelen hozzászóló →

Tapasztalatok szerint milyen hirdeteseket erdemes kiszurni amik keveset fizetnek?

Re:szures

2006. 11. 07. 10:07 · OldalGazda →

Semmilyet szerintem: ez arra van kitalálva, hogy a Te konkurensed akarna esetleg hirdetni ezen az úton az oldaladon, akkor kizárhasd. A rendszer maga gondoskodik arról, hogy oldaladon mindig az épp elérhető, legtöbbet fizető hirdetések jelenjenek meg. Ha tehát letakarítod, ami szerinted nem jó, akkor marad a még rosszabb…

szűrő

2006. 11. 07. 10:16 · Névtelen hozzászóló →

Nekem más a véleményem csöppet, de alapjában véve egyetértek az oldalgazdával. Az én oldalamon kezdetben csak „mobiltelcsis, csengőhangos” hirdetések voltak heteken keresztül, ezeket kiszűrtem, mert szerintem a hócipője tele van mindenkinek a crazy froggal és társaival és nem is kattintottak rájuk. Eltartott egy darabig, de szerintem megérte, mert a mostani hirdetésekre vannak kattintások.

Re: szűrő

2006. 11. 07. 10:43 · OldalGazda →

Igaz, igaz, a konkurencia-szűrő ezen kívül még használható az ízlés, politikai és világnézet szerinti szűrésre, hogy amit Te, mint az oldalad gazdája nem tartasz kívánatosnak az oldaladon, azt leszedd. De ez azért nem bevételnövelő technika szerintem 🙂

Re: szűrő

2006. 11. 08. 05:04 · Névtelen hozzászóló →

Ez erdekes mert jo darabig en is szurtem a csengohangos, haterkepes hirdeteseket, majd kb egy hete toroltem minden szurot, azota ugyanolyan kattintas mellett kb felere esett az atlagos kifizetes click-enkent. Most ismet szurom ezeket kivancsi leszek az eredmenyre..

Keveset fizető hirdetések szűrése

2006. 11. 09. 05:18 · Névtelen hozzászóló →

Azért általánosságban véve azt is érdemes figyelembevenni, hogy a bevétel összegét a kattintásokért fizetett díj ÉS a kattintások száma határozza meg.

Lehet, hogy egy hirdetés keveset fizet, de sokan kattintanak rá, egy másik meg fordítva.

Ha pl. választanom kéne: „Válaszolj három kérdésre és ingyen mp3-lejátszót kapsz!” szövegű hirdetés 2 centért, vagy „Nagy teljesítményű üveggyári hengerelőgépek közvetlenül a gyártótól” szövegű 1 dollárért, nem biztos, hogy ki akarnám szűrni a 2 centes hirdetést…