Címke: után

Kizárt AdSense megjelenítők új számlával?

Az alábbi hozzászólások az egyszer már kizárt megjelenítők tapasztalatait foglalják össze:

A „Újraregisztrálás kizárás után?” című bejegyzést 2007. 03. 15. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2011. 06. 25., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

re: valakinek fizetett…

2006. 10. 25. 14:50 · Névtelen hozzászóló →

Üdv a klubban. Sajna nemrég én is így jártam, ahogy te, egyik napról a másikra zárolták a számlámat. Az „adsense csalás” topicban írtam is róla. A fellebbezésnek semmi eredménye nem volt nálam sem. Szerintem 100%-ban ugyanazt a sablonlevelet kapja mindenki. Nekem annyiból volt szerencsém, hogy én megkaptam az első csekket a zárolás előtt.Csak egy érdekesség: azóta ugyanazon az oldalon adsenselek, mint rég, a tesóm nevére nem fogadták el az új regisztrációt, a barátnőmére viszont néhány nap alatt. Hihetetlen egy csapat ez a gugli, már olyan szinten figyelik az embereket, hogy bármelyik akár névrokon, vagy családtag is gyanús nekik?

Újra regisztrálás

2006. 11. 20. 15:11 · Névtelen hozzászóló →

Üdv mindenkinek.Próbáltam újra regisztrálni az oldalamat (www.jjmaxi.hu), de elutasították a következővel: Köszönjük a Google AdSense iránti érdeklődését. Jelentkezésénekáttekintése után szakembereink megállapították, hogy nem felel meg akövetelményeknek, ezért nem tudjuk elfogadni jelentkezését.

Vannak bizonyos szabályaink, amelyek biztosítják a Google hirdetésekhatékonyságát hirdetőinknek és megjelenítőinknek. Megvizsgálunk mindenjelentkezőt és fenntartjuk a jogot, hogy bármely jelentkezéstelutasítsunk. Ahogy programunk növekszik, lehetséges, hogy a jövőbenmajd szélesebb tartalmi körre is ki tudjuk terjeszteni programunkat.

Tájékoztatjuk, hogy nem biztos, hogy módunkban áll részletesfelvilágosítást nyújtani döntésünk okáról. Köszönjük megértését!Szal nem semmi. Mielőtt letiltották megfelelt :).Esetleg ha valaki hozzáértő guru elmondaná, hogy mi a tüdő baj van az oldalammal, vagy csak a nincsen rajtam sapka effektus játszik?

re: újrareg

2006. 11. 21. 02:12 · Névtelen hozzászóló →

A szokásos sablon szövegük…Szerintem van egy adatbázisuk, amiben a kitiltottak vannak bent, amolyan fekete könyv. Aztán abból kikerülni nem lehet, tök mindegy, hogy milyen tartalom van, vagy lesz a későbbiekben az oldalon.

Kezdem egyre inkább azt látni, hogy nem is annyira tökéletes rendszer ez az adsense. Nagyon is sebezhető. Ezeket a hibákat csak ilyen drasztikus lépésekkel (örökre kizárás, stb) próbálják megakadályozni, vagy inkább csak féken tartani.

Mesélek valamit: Engem is kizártak, ugyanazokat a leveleket kaptam, mint jjmaxi. Újraregeltem magam kamu adatokkal. Csináltam egy free oldalon egy lapot 1 index html-el, semmi mással (némi szöveggel, hogy ne közhasznú hirdetéseket kapjak).Elkezdtem kattintani minden nap, mint a gép (ami ugye szabályellenes), én voltam az egyetlen látogató jóformán, naponta 20-30 hirdetésre kattintottam. Tudjátok meddig csináltam? Majdnem 3 hónapon keresztül. Egész addig nem tűnt fel a guglinak (többszáz százalékos átkattintás minimális látogatottság mellett). Lassan megközelítettem a kifizetési limitet…és jött a kirúgásGyanítom, hogy a limit közelében jobban rálesnek az oldalakra.Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kindenki kattintson bőszen a saját hirdetéseire, hanem azt, hogy bőven vannak hibák az adsense körül.

Ezt nem hiszem el

2006. 12. 08. 02:50 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok! Akkor folytatom a történenet.Most már komolyan el vagyok keseredve és nem tudom, hogy ilyenkor mit lehet tenni vagy kihez lehet fordulni. Miután érvénytelen kattintások miatt letiltották az oldalam, és olvastam, hogy más is járt így és regisztrált újra, gondoltam én is megpróbálom. Semmi álnév, meg barátnő meg senki. Elfogadták a regisztrációt. Telepítettem direkt a firefoxba azt a modult ami figyeli, hogy mennyi a bevétel és ha hirtelen megugrik, akkor lehet következtetni, hogy valaki szórakozik és lehet értesíteni a google-t ahogy olvastam. Semmi ilyen nem történt, legalábbis én nem vettem észre. Így ment ez egy darabig, és amikor elértem kb 70 dollárt ma reggelre letiltották a számlámat megint. Mostarra hivatkozva, hogy már korábban egyszer kitiltottak. Szerintem engem itt a magyar adsense csapatban valaki szívat. Mert már első esetben sem válaszoltak normálisan hiába állítottam váltig, hogy nem csaltam, most meg külön figyeltem is. Ha valaki tudja, hogy hová lehet még fordulni az ügy kivizsgálásával kapcsolatban a magyar adsense csapaton kívül legyen szíves segítsen. Mert akkor minek fogadták el az újbóli regisztrációt?Előre is köszön a segítséget! JJmaxi!

engem is zároltak

2006. 12. 08. 03:29 · Névtelen hozzászóló →

bassza meg engem is zároltak reggel ugyan arra hivatkozva mint az előttem szóló! Ki a franc hülyéskedik???

hmmmm

2006. 12. 08. 04:01 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem fújhatod a fellebbezést.A múltkor bejelentettem nekik egy oldalt, ami tuti adsense szabályzat szegő, a nőinemiszervecsekepontefwéponthu oldalt. Fullon volt nyomva hirdetéssel, firefox, adsense gombokkal és társaival. Asszem a neve alapján is sejtitek, hogy miért nem felelt meg a szabályzatnak. 3 nap múlva kaptam tőlük egy választ, miszerint megvizsgálták az oldalt és nem találtak rajta adsense hirdetéseket!Azt hittem, rögtön dobok egy hátast…Erre csináltam 3 screenshotot és mellékelve elküldtem nekik, hogy ugyanmár, nézzék meg kicsit jobban, a hülye is látja a hirdetéseket, ők meg a sajátjaikat nem ismerik fel?Erre a levelemre a mai napig nem válaszoltak, igaz a hirdetések azért eltűntek az oldalról.Komolyan mondom, fogyatékosok ülnek az adsense csapat gépeinél?

2006. 12. 08. 04:14 · Névtelen hozzászóló →

Én nem mondom, hogy fogyatékosok, maximum nem elég körültekintőek. Engem a múltori letiltás utáni újraregisztráció miatt tiltottak el újra. Pedig teljesen ártatlan voltam a dologban. És az újrareg után nagyon figyeltem, hogy megugrik-e hirtelen az össze vagy sem, nehogy valami jóakaró szórakozzon és összevissza kattingasson. Mivel nem volt ilyen, nem is agódtam. Már több hete mentek az újrareg óta a hirdetések és most egyszercsak letiltották, arra hivatkozva, hogy már egyszer eltiltottak. De akkor miért vártak több hetet? Ráadásul az oldalaim normális weblapok , normális tartalommal és nem adsensre készített cucc. Már másra nem tudok gondolni, hogy valaki nagyon pikkelhet rám, mert ennél többet nem lehet tenni szerintem. Írtam fellebezést és írtam egy külön levelet az adsensnek is, de sajnos már nincsenek illúzióim. Arra gondoltam, hogy írok közvetlen a googlenak, hogy hátha ők kivizsgálnák tényleg az esetet, a történet teljes ismeretében. Én amiatt vagyok elkeseredve, hogy próbáltam 100%-ig megfelelni, normális tartalom, normálisan elhelyezett hirdetések, sőt még kevesebb volt mint amennyi lehetett volna és mégis ez történt. Iszonyatosan útálom az igazságtalanságot, és főleg azt, hogy tehetetlen vagyok. Én továbbra is arra kérném a fórumtársakat, hogy akinek van valami ötlete, hogy hova lehetne fordulni, vagy mit lehetne tenni az segítsen légyszives. Köszönettel: JJmaxi!

MI a legbosszantóbb

2006. 12. 08. 04:36 · Névtelen hozzászóló →

Számomra az, hogy a nyilvánosan direkt adsenre gyártott hulladés oldalakat hagyják, ami mögött meg tényleges tartalom van és az ember dolgozott vele egy csomót, azt letiltják. A mostnai dologban részben igazuk van, mert valóban eltiltottak a múltkor. De nem kamu adatokkal regisztráltam újra és ugyanazokon a weblapokon használtam a hirdetéseket, amelyeket bármikor bárki megnézhet, hogy normális weblapok. Sajnos a múltkor nem tudtam bebizonyítani az ártatlanságom, mert esélyt sem kaptam rá. És ahogy mondod mindenki ki van téve annak a veszélynek, hogy valami jóindulatú emberke rászáll és egyfolytában kattingat vagy a fene se tudja. Azzal sajnos nem megyünk semmire ha elmész tüntetni :). Viszont valami módot csak lehet arra találni, hogy igenis állítsák vissza az adatokat ha nem követtél el semmit. Sajnos egyenlőre nem tudok megoldást, talán közvetlen levél a google-nak, vagy ha annak lenne valami felülvizsgálati szerve. Mert azért az is szép, hogy x dollárok csak úgy zárolódnak. Ez világszinten óriási pénz lehet.

Adsense ellenőrzés

2006. 12. 18. 11:48 · Névtelen hozzászóló →

Abban mindenkinek igaza lehet, aki jogtalanul lett kitiltva, hogy ez igazságtalan. De azért gondoljunk bele, hogy több millió regisztrált adsense fiók lehet és ezeket nem lehet mindet egyesével átnézni. Tehát az újra eltiltás hosszabb időbe is telhet, amíg a scriptek átnézik az oldalakat. Érdemes abba belegondolni mennyi csaló is van köztünk, főleg itt Magyarországon divat, hogy már csak azért is megszegem az ilyen szabályokat a nagyobb bevétel reményében, valahol ez is oka lehet a drasztikusabb szankcióknak. Érdemes lenne egy belső önkontrollt gyakorló közösséget létrehozni, ezzel is növelni / ösztönözni a megbízható partnerek számát

Kirugtak!

2007. 04. 02. 10:54 · Névtelen hozzászóló →

Kirugtak, de előbb megvárták ig közeledik az első kifizetés. Többé nem próbálkozom velük.

Kirugtak!

2007. 04. 02. 10:58 · Névtelen hozzászóló →

„Többé nem próbálkozom velük.”

Ők is kb. ezt mondhatták amikor megtették

Nincs ebben semmi automatizmus

2007. 04. 03. 10:03 · haLad →

Üdv Mindenkinek!Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e a véleményemet…lassan érik bennem, mert dühös vagyok.2005. márciusától voltam AdSense partner 2007 februárjáig. A végefelé(utolsó 5 hónap) már érdemesnek tartható eredménnyel.Naponta 2000 reklámblokk megjelenés és 5 – 6 %-os átkattintási arány.Aztán jött az értesítés, hogy érvénytelen kattintásokat regisztrál a rendszerük, ezért felülvizsgálják a kifizetéseket. Teljesen értetlenül fogadtam, amit jeleztem is feléjük, hiszen a mért eredmények nálam nem jeleztek kiugrást, én pedig nem kattintgattam. Tényleg betartva a szabályokat. Válaszukban természetesen jelezték felém, hogy azt az IP címet nem adhatják ki, ahonnan érzékelték a növekedést.megj.: ..ilyen erővel szándékosan bárkit ki lehet ejteni a rendszerükből, csak kattintgatni kell a lapoldalán megjelenő reklámokra… (lehet ez is magyar sajátosság)Pár nappal később azt fedeztem fel, hogy az oldalakon elhelyezett AdSense blokkok eltüntek…Gyors levélírás feléjük, kérdezve az okot.., majd a válasz 5 nap múlva. Idézem:”Szeretnénk felhívni rá a figyelmét, hogy mivel webhelye megsértette program irányelveinket, többé nem alkalmas az AdSense programban való részvételre.”megj.: ezen 5 nap alatt, míg vártam a választ azért még egy két érdekes dolog történt. Mig eddig a google keresőrobotok 35 000 oldalt indexeltek, hírtelen csak 1900-at. És azóta is csak egy részét, jelenleg 6500-at.Magyarúl kirúgtak, minden előzetes értesítés nélkül. Az elmúlt hónap végéig vártam, hogy a kifizetésben lessz-e változás. Gondolva arra, hogy az érvénytelen kattintások miatt visszavonnak-e valamit. Hát jelzem , semmi ilyen nem történt. Akkor meg hogy is van ez az érvénytelen kattintások miatti szerződésbontás?Zárszóként egy-két gondolat….1. A google autómatizmusa akkor vesztette el jellegzetességét, mikor létrehozta az országokba kihelyezett személyekhez köthető szervezeti bázisát. Mint pl. nálunk is. Innentől a rendszerbe biztosan bele lehet kézzel nyúlni.2… ááá , a többit már le sem írom, lehet nem sok embert érdekelne, hiszen mindenki úgy, de úgy odavan az AdSense-től. Vagy mégsem? Ja, és a Weboldal amiről beszéltem: www.halad.hu

Nincs ebben semmi automatizmus

2007. 04. 03. 11:01 · Longhand →

Jó lenne ezek után mostmár tényleg egy megnyugtató választ hallani az Adsense képviselőitől, hogy nem tudják rosszindulatúan mások olyan egyszerűen kipottyantani az embert, mert ha így van ahogy ezt páran leírták, akkor sajnos az azt jelenti, hogy Adsense-re üzleti stratégiát nem lehet alapozni hosszú távon.Én 2-3 hónapja kezdtem még csak, elég komoly tervekkel hogy minden oldalon Adsense-re alapoznám a bevételeimet, de így ..(?)

Nincs ebben semmi automatizmus

2007. 04. 03. 11:02 · Longhand →

jó egyébként az oldalad és látszik hogy munkád az volt vele bőven.

Rosszindulatú kattintás

2007. 04. 03. 11:35 · Névtelen hozzászóló →

A Google az Adsense hírdetések védelmére nem fektet hangsúlyt, és az ártatlanokat bünteti. Rosszindulatú kattintások léteznek, és hiába jelzi ezt bárki a Google felé, gyakorlatilag semmi segítséget nem kap, sőt még figyelmébe ajánlja, hogy ez nem mentesíti egy esetleges kizárástól.Olyan is előfordult már, hogy valaki tartalommásolással az adsense hírdetést is lemásolta egy oldalról, és azt a sajátján futtatta (valkószínüleg tudatlanságból).A pallós mindenki feje felett ott lóg.

Nincs ebben semmi automatizmus

2007. 04. 03. 13:50 · haLad →

Válasz Longhand-nak.Én is komoly tervekkel indítottam az együttműködést. Ám azóta elgondolkodtam. Megosztom veled és a többi olvasóval. Azt gondoltam, hogy a google nagyságából fakadó előnyök számomra nagyon megfelelnek. Rengeteg hírdető partnere van és talán nekem is csurran-cseppen valami. Egy nagyon fontosat azonban elfelejtettem. Elfelejtettem mit jelent lokálpatriótának lenni és ezt most Magyarország viszonylatában értem. Miért hízlaljak idegen céget, főleg a megtapasztaltak alapján.Sok pénz kivisz az országból, de mi jön vissza nekünk? …biztos nem látványos. Ha azt is nézem, hogy a Google Magyarország Kft. bejegyzése sem magyarországi, akkor szinte semmi. Max az ott dolgozó kollégák fizetése, amit itthon költenek el. Így kerestem egy magyarországi céget. Találtam is, nekem megfelelőt. Remélem ajánlhatom (eredmények még nincsenek) www.webreklám.huTényleg, mi lenne, ha egy csoportba tömörülve erősítenénk. Kell egyáltalán nekünk a google?Lassan én már a keresőjét sem tudom használni, annyira nem a keresésre válaszol.Mondok rá egy aktuális példát:Az egyik lapoldalam, mely az állófűtés beszerelés foglalkozó cégeket rögzíti: http://www.halad.hu/abc_aallofutes_beszereles.htm google PageRank értéke 3. Beírva a google keresőjébe: „állófűtés beszerelés”, csak a 38. találati helyen jelzi. Ellenben sok olyan oldalt hoz az elöttem lévő helyeken, melynek nincs is számszerűsíthető értéke. Akkor most hogy is van a PageRank szerinti megjelenítés? Vagy már itt is kézzel benyúlás esete forog fenn? Szerintem igen. Ez a PageRank egy világraszóló blöff lett mostanra. Már nem bírja a rendszerük feldolgozni a világháló adatnövekedését. Nagyon várom már, hogy a a Microsoft kereső rendszere beindúljon. Nem jó, ha valaki egyeduralkodó.Különben a leírtakat leellenőrizhetitek, tényleg így van. Szóval erősítsünk itthon, jobban megéri mindenkinek. Mindig, de sajna későn eszembe jut németországi ismerősöm, aki csak otthon a falujában tankol. Ha meg hosszabb távra megy, netán elhagyja az országot, hát kiszámolja holtankoljon otthon utoljára…nemááá külföldön. Elöbbre is tartanak.

Nincs ebben semmi automatizmus

2007. 04. 03. 14:26 · Longhand →

A PageRank-os dolog szerintem is egy idő után borulni fog és saját magát fogja tönkre tenni, az az érzésem.Az elején nagyon jó volt, de idővel saját magát temeti majd el. Persze azért nem féltem a Google-t sok okos embert alkalmaz, majd megentik a dolgot valahogy mielőtt borlna :)Indulatodat megértem, de azt azért nem szeretném, ha átmenne ilyen Google ellen összeesküvős dologba ez a történet. Nekem zerencsére nagyobb bosszúságom még nem volt a google-val, egy apróbbat leszámítva, hogy van egy oldalam amit érthetetlen módon nem hajlandóak indexelni tavaly november óta óta. Nem egy nagy durranás, de a témához kapcsolódó hirdetésekkel jól lehet keresni, megy is adsense, de bármit szenvedek vele bárhonnan linkelem, nem és nem, makacsul (mysheds.com)

Én is tervezem más reklámszolgáltatók kipróbálását, az általad ajánlottat is meg van még egy-két magyar. Azt egyébként soha nem tudhatod, hogy mi mennyire van „hazai” kézben amúgy sem, de egyébként valóban más népekben több a lokálpatriotizmus mint bennünk magyarokban 🙂

Kicsit távolságtartónak tűnik ez a hivatalos Adsense jelenlét is itt a fórumon egyelőre, persze nagy felelősséget jelent állást foglali egy-egy ügyben, mert az meg aztán nagy félreértéseket okozhat esetleg, ha nem jól jön át az üzenet az embereknek.

A lényeget a végére: legfontosabbnak azt tartanám, hogy elsősorban egymást segítsük, tényleg érzek egy bizalmtlanságot egymással a legtöbb ember részéről, sokan még a weboldalukat sem merik elárulni, hogy mi a címe, mert attól tartanak a másik majd ellopja az ideaát vagy „kattintgat” rá, ez abnormális.Összefogás emberek! 🙂

állófűtés

2007. 04. 04. 03:44 · Névtelen hozzászóló →

halad, az állófűtéses oldalad supplamenal results-ban van (kiegészítő találat), azért van annyira lent.

Re: Nincs ebben semmi automatizmus

2007. 04. 04. 03:51 · Névtelen hozzászóló →

Hasonló esetben (két hónapja működő honlapot nem akart beindexelni a Google) nekem segített, hogy AdWordsben meghirdettem. Még aznap bekerült a találatok közé.

Re: Nincs ebben semmi automatizmus

2007. 04. 04. 03:58 · Longhand →

Köszi, leht hogy kipróbálom, úgyse próbáltam dwordsöt még soha.

állófűtés – nek

2007. 04. 04. 15:28 · haLad →

Tudod én a halad-val úgy vagyok, hogy nem piszkálom az oldalakat… bevallva, nem is értenék hozzá. Tehát én csak regisztrálom a szerződött partnereket a sajátos logisztikám szerint.Azt írod, hogy az állófűtés oldalam ” supplamenal results-ban van (kiegészítő találat)”. Igazán elmagyarázhatnád! Talán megértem és alkalmazni tudom majd. Ám az is igaz, hogy a többi oldalt is ugyanúgy készítem, talán azok is ilyenek?Azt is elmondhatnád azonban, hogy a nevezett oldal majd egy évig a google talaálati listájában tartósan az első három pozició valamelyikét foglalta el. Egészen az AdSense kirugásáig. Na erre azért gombot varnék, ha valaki megmagyarázná nekem….Előre is köszönöm

Re: állófűtés – nek

2007. 04. 05. 03:54 · OldalGazda →

A Kiegészítő találatokról a Kiegészítő találatok című bejegyzésben olvahatsz többet 🙂

Újra?

2007. 11. 09. 10:30 · Névtelen hozzászóló →

Olyan kérdésem lenne, hogy újraregisztrálni érdemes-e egy másik családtag nevére? Ugyanazon település, ugyanazon házszám… Vagy ez túl feltűnő? Inkább menjen más nevére?

re: Újra?

2007. 11. 09. 10:59 · Névtelen hozzászóló →

Van, hogy engedik, aztán pár hónap múlva kizárnak, van, hogy nem is engedik, mert „kapcsolatba került egy korábban kitiltott számlával”. Mondjuk ha elfogadnak, fontos lenne, hogy legközelebb ne csalj..

2008. 04. 21. 10:15 · Névtelen hozzászóló →

A Google Adsense ügyfélszolgálat egész egyszerűen nem válaszol. Irogathatsz amennyit akarsz.Ha a probléma nem kattintással kapcsolatos, hanem a szabályzattal kapcsolatos észrevétel a Google részéről, akkor is több probléma lehet.1. A figyelmeztető üzenet 72 órát ad a szabályzatsértő tartalom eltávolítására. Elképzelhetetlen hogy sok oldal (50000 pld.) esetén megtaláld a kifogásolt oldalt.2. Nem adják meg a kifogásolt oldal címét. Akkor hogyan távolítsd el?3. Ha olyan a tartalom módjában lenne a kifogásolt oldalon letiltani a hirdetéseket, de nem ezt teszi, hanem letilt mindent. Ez hatalmas tévedés. A publikált oldalak egy domain név alatt nem okvetlenül egyetlen webmester művei. Mi van ha sokan publikálnak?Ki tudhatná ki volt a vétkes?Ha nem tudom a címet mit tudok kezdeni az egésszel.

Kiszámoltam hogy ha 50000 oldalt kellene kézzel végignézni eltartana egy darabig akkor is ha percenként néznék meg egy oldalt. ez több mint egy hónap (34 nap) (éjjel nappal nézve).

Amit nem értek: komoly az a cég aki ilyeneket csinál? Miért jó ez a Google -nak?

2008. 04. 21. 10:19 · Névtelen hozzászóló →

A Google Adsense ügyfélszolgálat egész egyszerűen nem válaszol. Irogathatsz amennyit akarsz.Ha a probléma nem kattintással kapcsolatos, hanem a szabályzattal kapcsolatos észrevétel a Google részéről, akkor is több probléma lehet.1. A figyelmeztető üzenet 72 órát ad a szabályzatsértő tartalom eltávolítására. Elképzelhetetlen hogy sok oldal (50000 pld.) esetén megtaláld a kifogásolt oldalt.2. Nem adják meg a kifogásolt oldal címét. Akkor hogyan távolítsd el?3. Ha olyan a tartalom módjában lenne a kifogásolt oldalon letiltani a hirdetéseket, de nem ezt teszi, hanem letilt mindent. Ez hatalmas tévedés. A publikált oldalak egy domain név alatt nem okvetlenül egyetlen webmester művei. Mi van ha sokan publikálnak?Ki tudhatná ki volt a vétkes?Ha nem tudom a címet mit tudok kezdeni az egésszel.

Kiszámoltam hogy ha 50000 oldalt kellene kézzel végignézni eltartana egy darabig akkor is ha percenként néznék meg egy oldalt. ez több mint egy hónap (34 nap) (éjjel nappal nézve).

Amit nem értek: komoly az a cég aki ilyeneket csinál? Miért jó ez a Google -nak?

Engem is.

2008. 04. 21. 11:03 · Névtelen hozzászóló →

Pár hónapja engem is kiraktak. Először 4 domainemet tiltottak le, mai napig nem tudom miért, aztán a számlámat. A domain tiltást angol nyelvű levelen közölték. Konkrét hiba nem volt írva csak, hogy olvassam el a szabályzatot. Volt pár iframe -s tartalmam azokra gondoltam, gyorsan javítottam is. Aztán rá pár hétre megjött a számla zárolása is, máig nem tudom miért. Teljesen magyartalan, géplevél..Ezek szerint nem az iframe miatt…Meg sem kérdeztem tőlük, mert innen tudom, hogy nem válaszolnak úgysem.A meglepő, hogy a számlám lévő sok-sok dollár még megjött, még a múlt hóhónapban is kaptam csekket, a februári 2-3 hétről….. A saját véleményem az, hogy teljesen robotok végzik a levélküldéstől a zárolásig mindent, azért nem tudják ők sem.. Ennyire személytelen csak egy gép, egy program lehet…

Megerősíthetem

2008. 04. 21. 12:47 · hunvista →

Nekem is jött 72 órás email. Javítottam (töröltem) ami csak szóba jöhetett. Lesz*rták (elnézést Józsi), letiltották a domaint. Írtam nekik, válasz semmi. Később más ügyben végre levélváltás, gondoltam kihasználom az alkalmat és rákérdezek. Azóta válasz semmi. Nem mellesleg a bevételeim a domain letiltása óta harmadára-tízedére estek vissza. Sokáig le is vettem az Adsense hirdetéseket, majd nemrég visszatettem, de nevetséges összegek jönnek naponta, igazából nem is tudom miért nem veszem vissza le őket. Én egészem jól kihasználom az Etarget hirdetéseket és az Adnetworktől is több jön, mint a Guglitól. Érdekelne, hogy mások jártek e így? Mármint, hogy domain letiltás után a bevétel is visszaesett. Én arra gondolok, hogy ezek után problémás ügyfélnek tartanak és nem kirúgnak, hanem elveszik a kedvem az Adsense-től. Ha pedig mégsem megy el a kedvem, csak ők járnak jól, mert nem kell annyit fizetniük, mint másnak.

A stílus maga a rendszer

2008. 04. 21. 13:29 · Névtelen hozzászóló →

Ha hibázunk, semmi baj, vállaltuk hogy betartjuk a szabályzatot, jogos a reakciójuk.De a megoldás nem az amit csinálnak. A feléjük való bizalmat eljátszák ilyenekkel.A korrekt megoldásnak határozott menetrendje kellene hogy legyen.1 figyelmeztetés, url mellékelve, határidő az eltávolításra, és a figyelmeztető mail érkeztetése (mert ha nem is olvasom akkor hogyan tehetnék eleget).2. portál kategória bevezetése, mert a törvények sem tesznek már felelőssé azért amit más követ el, és képtelen a portál üzemeltetője ellenőrizni (fórumok, stb.)Ezért más hibaelhárítási lehetőséget kell adni, időt, pontos meghatározásokat.3. ha nem reagál az üzemeltető a megadott url-ek javításával, vagy többszörös visszaeső, akkor jogos a tiltás.4. a tiltás komoly károkat is okoz, mert nem csak a díjbevételtől esik el a portál, hanem a rengeteg befektetett munkája is kárbavész. Ez így lélektelen és inkorrekt.

Ha nyilvánosságra kerül egy ilyen típusú magatartás bármilyen üzletfélről akkor nagyon nagy kiszolgáltatottság kell ahoz hogy a kapcsolatot fenntartsa a gyengébbik fél. De szeretni nem fogja az erősebb partnert az biztos.

Semmivel nem kerülne többe egy korrekt rendszert kifejleszteniük, mert ez így elképesztő. Egyszerűen kitalálni sem tudnék ilyen dolgokat bármilyen üzleti kapcsolatot feltételezve.

Az automata üzenetek persze hasznosak egy határig, és tényleg van olyan probléma amit így is meg lehet oldani. De ez nem mentség az élőerős ügyfélszolgálat szükséges tevékenysége alól, és ezen költséget megtakarítani, nem korrekt.

Kár, a Goggle jobban indult, és egy remény volt más informatikai nagycégekkel szemben.Nem az…

Vállalati kultúra

2008. 04. 21. 15:18 · Névtelen hozzászóló →

Lényegében a Google vállalati kultúrájának, gondolkodásmódjának része, hogy megveti, lenézi azokat, akikből megél (Adwords-hirdetők és Adsense-hirdetéselhelyezők) – ez tükröződik vissza a segítő szándék szikráját is nélkülöző gépi e-mailekben, a válasz nélkül hagyott kérdésekben, az értelmetlen quality score-ban (Adwords), ami akár azt is kikalkulálja, hogy ha a saját honlapod nevére szeretnél hirdetni, akkor sem vagy elég releváns…

Viszont kivételt tesznek veled, ha egy bizonyos méretet, fontosságot elérsz – mert akkor viszont az eredeti alapelveikkel tökéletesen ellentétes dolgokat is engedélyeznek (csak hirdetéseket tartalmazó parkoltatott domain-ek, tartalomba olvadó hirdetésformátumok, bármilyen spammelés után két hét alatt az adatbázisba visszakerülő honlap stb.)

Úgy gondolják – és összességében igazuk is van -, hogy amíg adják az ingyen ezt meg ingyen azt, addig az internethasználó népesség 95%-a (akár itt, akár Amerikában vagy bárhol) fenntartás nélkül rajongani fog értük. És ez a rajongótábor előbb feltételez rosszat rólad vagy rólam, mint a Google-ról („Biztos megérdemelted, ha kizártak, megbüntettek stb.”).

Az az 5% pedig, aki üzleti kapcsolatban van velük, és pontosan ismeri a Google lélektelen, cinikus, pénzsóvár és kettős mércét alkalmazó arcát, a „cuki” imázs szempontjából kis tétel.

Vállalati kultúra

2008. 04. 21. 16:41 · Névtelen hozzászóló →

korrekt!

Az internet ereje nem lebecsülendő

2008. 04. 22. 02:14 · Névtelen hozzászóló →

Nem győzöm hangsúlyozni eleget, hogy jónak tartom a Google munkáját, fejlődését és szeretném ha a tevékenysége öszhangban lenne a jelenlegi súlyával. Drukkolok hogy emelje a színvonalát az ügyfélszolgálatnak.Ennek egy nagyon egyszerű folyamata van, aminek egy lépése ez a hely is.

Kivánatos, hogy1 legyen nyilvános minden ami történik, (ha tudom hogy ilyeneket csinál eszem ágában sincs vele dolgozni).

  1. legyen módja a tartalomszolgáltatónak hogy kivédje a kellemetlenségeket (belső ellenőrzés, jogi képviselet, olyan publikációs rendszer ami a tartalmat gyorsan tudja cserélni, és így a hirdetéseket is (az én rendszerem mondjuk 1000 url-en lévő hirdetések kódját kicseréli percek alatt bármilyen másik cég hirdetéseire)
  2. a csalások elleni védekezés is korrekt legyen, ha nem tehet róla a tartalomszolgáltató
  3. a hirdetések elhelyezése és cseréje adot esetben legyen normális (pld az Adsense reklámját érvénytelenítették nem régen, egy egyszerű mail útján (tehát vedd le pld. 1000 oldalról kézzel , egy egyszerű oldalnál ez kellemes időtöltés). A megoldás az lett volna, hogy helyette feltesznek egy másik hirdetést és kész, ilyen primitív megoldást alkalmazó informatikust vagy szakértőt meg kell róni. Kompenzáció persze semmi, a tartalomszolgáltató dolgozhat feleslegesen – eredmény: soha ilyen hirdetést fel nem teszek.

Szóval, ha lenne egy szervező erő, akkor szerintem egy tartalomszolgáltató ügynökséget kell alapítani, amelyik összefogja a magyar (esetleg egyéb) tartalomszolgáltatókat és képviseli a Google mint szerződő féllel való munkában. Nekem van amerikai cégem is, az ottani jogi képviseletet vállalom ha kell.

A többi már csak munka, egy mini stáb, amelyik összeszervezi a tartalomszolgáltatókat (megtalálhatóak a neten), és ha igénylik akkor szoftvert is ad a webfejlesztéshez. Ezzel a szoftverrel egy óra alatt a teljes hirdetési platformról le lehet szedni a nem kivánt hirdetési kódokat és kicserélni másra. Mivel ez egy óriási hirdetési felület lehetne, az egyéb ügynökségekkel szembeni tárgyalásnál is komoly tárgyalási pozíciót lehetne elérni.Mivel több tízévig informatikai nagycégekkel való tárgyalás volt a dolgom, tudom milyen eredményt lehet elérni.)))Ha valakit érdekel a dolog, csak nyogodtab írjon erre a címre (direkt freemail-t írok) cavalry_ranger@freemail.hu (nem csevegni szeretnék, ezért csak bejelentkezésnek veszem, választ azonnal ne várj)Előre mondom nem én akarok ebből üzletet magamnak, de szivesen résztveszek egy ügynökség munkájában mint ötletgazda, szakértő, és cégháttér. Részemről lehet non-profit a közreműködés 3 évig.

Ez egy nyított üzleti ajánlat, ami egy olyan közösség létrehozására irányul amelyiknek a célja a korrekt, becsületes tartalomszolgáltatás, és a résztvevők védelme minden olyan kellemetlenségtől ami az ő tevékenységüktől független.

RE: Vállalati kultúra

2008. 04. 22. 05:02 · OldalGazda →

Sok igazság van abban, amit leírtatok, úgyhogy csak néhány finomítás jellegű észrevétel: kicsit hajlamosak vagyunk egy ilyen nagy céget is olykor-olykor antropomorfként képzelni, és emberi viselkedésmintákkal leírni: a helyzet szerintem itt annyiban egyszerűbb, hogy egy profitorientált cégről van szó, ami nem átall olyan dolgokon is spórolni, ami esetleg az ügyfelei néhány százalékánál kiverheti a biztosítékot. Főképp az AdSense esetében nyilván Ti is észrevettétek, hogy minden lehetséges eszközzel próbálják minimalizálni a rendszer fenntartásához szükséges élőmunka igényt: régebben is minden válaszlevelük aljában ott voltak az önproblémamegoldást promótáló linkek és lehetőségek (súgók, stb.), most meg már nem is lehet közvetlenül e-mail címre írni, csak űrlapon át. Ebben valószínű igen nagy szerepet játszik pl. az is, hogy egy relatív kis bevételt produkáló piacot támogatnak egy relatív magasabb ár- és bérszínvonallal rendelkező országból (Írország). Az (magyarországi) Etargetnél például előfordul, hogy ők felhívnak telefonon, mindjárt a regisztráció után, hogy rákérdezzenek, nincs-e valami kérdésed, míg az AdWords-nél azért ugyanennek a bekövetkeztéhez jóval több időnek és pénznek kell eltelnie/elköltődnie.

Re: Az internet ereje nem lebecsülendő

2008. 04. 22. 05:06 · OldalGazda →

Hát igen, az ötleted jónak tűnik, kiváltképp, hogy a még gyerekcipőben járó hazai alternatív tartalomszolgáltatók előtt még igen sok bővülési lehetőség áll. Jönnek viszont a nagyok is erre a terepre, lásd [Google Ad Manager]. Mindenesetre szívesen adok helyt a kezdeményezésnek, keress majd meg, ha körvonalazódik valami konkrétum.

Re: antropomorf

2008. 04. 22. 05:32 · Névtelen hozzászóló →

Az a gond, hogy a Google tudatosan felépített egy „mi lazák, jófejek és baromi etikusak vagyunk; a világ jobbításán ügyködünk” imázst. Ezzel az imázzsal szembeállítva a rideg valóságot sokkal élesebb a kontraszt, mint egy átlag nagyvállalat esetében, amitől eleve nem vársz túl sokat.

Másrészt, persze spórolnak, de olyanon is, aminek tényleg nincs értelme. Ld. „A stílus maga a rendszer” hozzászólás: „Semmivel nem kerülne többe egy korrekt rendszert kifejleszteniük…” (pl. használható, konkrét hiba- és problémajelzések).

Minőségbiztosítás

2008. 04. 22. 06:33 · Névtelen hozzászóló →

Az informatikai rendszerek minőségbiztosításával foglalkozom (ha van megbízás) több módszertant is ismerek és használok. Nem tudom elképzelni azt a nagy vállalatot amelyik felépít egy rendszert és nem figyeli folyamatosan az észrevételeket. Olyan információt a rendszerről amelyek a hibákat mutatják meg, pontosan az észrevételekből lehet meríteni. Ezeket kiértékelve lehet a leggyorsabban javítani a minőséget. Ha az az érzése támad a partnernek (tartalomszolgáltató) hogy az észrevételét nem kezelik, automata válaszol, stb. akkor nincs értelme irogatni, elterjed erről a hozzáálásról az információ, és mindenki csak arra vár hová lehet elmenni innen.Ez a rendszer halála, mert hirtelen szabadul meg tőle mindenki, amikor jön egy lehetőség (Microsoft, stb.).

  1. A konkurenciának is nagy lehetőség hogy tanulmányozza a hibákat és ennél jobbat készítsen.

Egyébként is van lehetőség ennél a hirdetés kezelésnél sokkal jobbat csinálni más elvek alapján, de a dolgok tehetetlensége miatt és a gazdasági erő miatt nem könnyű az előrelépés.

Már van technikailag kidolgozott alkalmazásunk ami működik, csak ipari szintre kellene hozni, és elindítani a nagyobb területre való kiterjesztését. A fenti javaslatom („az internet ereje nem lebecsülendő”) csak arra vonatkozik, hogy viszonylag egyszerű módszerrel is lehetne eredményt elérni a helyzet javítása érdekében. Létrejönne a kényszer ami a változtatást elérné.Persze kérdés az is, minek segítsünk a Google-nak ha maga sem jön rá arra hogy valamit rosszul csinál.Ingyen ebéd nincs, – fizessen a tanácsért – de a saját érdekünk miatt ennek ellenére mégis lépni kellene.Teljesen mindegy hogy Google vagy más cég áll a másik oldalon, a tartalomszolgáltatók egy jól megfogható halmaz (kvázi kamarát kellene létrehozni) és a hirdetők is egy halmaz. A hirdetők kiszolgálása mint piac a tét. Nem is olyan kis dolog ez ha belegondolunk.

A jelenleg működő rendszerek csak a piac felszinén mozognak és tömeg módszerekkel próbálják a hirdetőnek az érdekeit kiszolgálni. Olyan ez mint az autópálya reklám, ha sokan autóznak el mellette néhány biztos van akit érdekel.

Ha hirdet valaki például láncfűrészt akkor egy óriás plakát kirakásával várhat 10000 autót mire egynek pont az kell amit hirdet. Ezzel ellentétben a láncfűrészt éppen (most) igénylők halmazát is el lehet érni, nagyobb hatékonysággal mint az óriásplakát.Ha az interneten ír valaki két mondatot a láncfűrészről, akkor már kitehetnek egy hirdetést aminek a hatékonysága (átkattintás) igen gyenge.

Nehéz a tengerészek élete…

2008. 04. 22. 10:14 · hunvista →

Először kicsit pontosítanék, ami kimaradt a vitaindító hozzászólásomból, de valószínűleg jól értelmeztétek, mert nem volt rákérdezés. Természetesen a számlám megmaradt és az egyéb domaineken csökkent a bevétel.

Egy biztos. Tudom, hogy kicsi piac vagyunk, egyenként pedig csepp a tengerben, tehát pusztán ezzel a ténnyel le lehet söpörni az asztalról az egész témát.

Tudom, hogy a magyar online hirdetési piac 90%-át el tudná vinni 10-12 portál, de a Google éppen azt mondta, hogy nekik mi is számítunk és a kisebb megjelenítőket is megbecsülik. Éppen ez hozta meg az Adsense sikerét és a bevételeik látványos növekedését. Viszont akkor jogosan várhatnánk, hogy megfelelő szinten törődjenek velünk. Mára már mi is elvárjuk a korrekt ügyfélszolgálatokat, mert egyre több helyen megkapjuk, sőt ahol nem onnan előbb vagy utóbb, de lekoccolunk. Tudom, hogy sok a csaló szélhámos és sok a kezdő ostoba kérdés amit lehetetlen megválaszolni, de lehetne a megjelenítőket osztályozni. Én 2005 májusában csatlakoztam és összesen talán háromszor váltottam velük emailt.

Értékelhették volna, hogy régi és probléma mentes ügyfél vagyok, aki csendesen termeli a pénzt. Ennek ismeretében feltételezhették volna, hogy nem szándékosan vétettem és elvártam volna, hogy ne egy olyan üzenetet kapjak, hogy valami nem jó és ha tudni akarod mi az, akkor olvasd el a szabályzatot. Mint írtam megértem, hogy nem tartanak minden kezdőnek egyéni Adsense tanfolyamot, de én elvártam volna némi konkretizálást. A nagy automatizálásban például elég lett volna egy screenshot oszt jónapot.

Tehát szerintem a megjelenítők osztályozása vagy minősítése után elvárható lenne egy „antropomorf” ügyfélszolgálat, hiszen egy profitorientált cégnek pontosan azzal kellene foglalkoznia amiből a profitja keletkezik. Ennek hiányában biztosra vehető, hogy egyre többen fogják keresni az alternatívákat. A marketing egyik alaptétele az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Ami most egy vízcsepp az özönvízzé válhat egy hasonló kaliberű rendszer elindításával (utalva itt egy előző postra).

Érdekképviselet? Első ránézésre jó ötlet, de az energia java részét elvinné, hogy az egyes eseteket megvizsgáljuk vajon érdemes e a közösségnek képviselnie. Igazából csak kétszintű tagságot tudnék elképzelni. Egy alsó szint, ahol a kezdők lehetnének, mivel náluk nyilvánvalóan több probléma lesz. Itt elsősorban a segítségnyújtásra kellene koncentrálni és megtapasztalni, hogy valóban tisztességes e az adott tag. A második szinten lennének azok akik már tapasztalattal rendelkeznek és tartós jelenlétükkel bizonyították, hogy megbízható, tisztességes megjelenítők. Nagyszerű lenne, ha egy nem megfelelő eljárás után a közösség vállalná, hogy pl. 1 napra szolidarításból levesz minden Google hirdetést. Egy ilyen akcióval talán a csepp vízből lehetnénk evőkanálnyi, de a tagság száma és minősége elhozhatná nekünk a hírértéket és akkor már megmozdulhat valami. Viszont szerintem probléma, hogy egy ilyen közösség csak azokat érdekelné akiknek már volt valamilyen problémájuk. Mindenki más inkább jogosan meghúzná magát azzal, hogy ő nem tervez semmilyen problémát senkivel 🙂

Más oldalról közelítve.Ne értsetek félre én szívesen részt veszek valamilyen közösségi dologban, de nem látom világosan az értelmét. Ha pusztán csak a közvetítők és megjelenítők közötti vitafórum, akkor nem tudom van e értelme. Szintén egy előző postra utalva a „Biztos megérdemelték..” gyülekezete lennénk. Vagy milyen egyéb képviselet lehetne? Tárgyalni a közvetítőkkel (Google, Etarget, Ctnetwork, Webreklám stb.) hogy többet fizessenek? Csökkentsék a saját jutalékukat vagy kérjenek több pénzt a hirdetőktől? Vagy az ügynökségek utáni ügynökség lennénk? Nem gúnyolódni akarok, de tényleg nem kerek.

Mindenesetre figyelem a fejleményeket, írjatok, kerekedjék a történet és szükség esetén szívesen veszem a személyes megkeresést is.

Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál.

2008. 04. 22. 13:10 · Névtelen hozzászóló →

Minden kérdést ami felvetettél meg lehet válaszolni.Egy funkcionális elemzést kell csinálni, hogy milyen pontokon érdemes összesíteni az erőket.Nem akarok millió történelmi példát, de összefogás nélkül nem lehet erőt felmutatni.

Számtalan eszköz van a szelíd vagy kemény nyomásgyakorlásra, és ez nem felelsleges erőalkalmazást jelent hanem jó tárgyaló képességgel rendelkező stáb jogi, szakmai felkészültségel képviselni tud egy most felfutó szakmát, amit tartalomszolgáltatásnak nevezhetünk.

Tartalom nélkül nincs hirdetés.Jó tartalom nélkül nincs hatékony hirdetés.

Az információs társadalom már ma is sokkal erősebb mint amit bárki gondolhatná. Az igazi erő a tartalomszolgáltatók kezében van. Minden egyéb szereplő csak azért működik ilyen hatékonyan mert a tartalomszolgáltatók nem szervezettek.Hívhatjuk „Virtuális vállalatnak is” amit javasoltam fentebb, és mint minden vállalat ezt is vezetni kell de a közös érdek egyeztetésével (on-line egyeztetve). Ha hatékonynak bizonyul akkor mindenki bekerülni akar, ha nem, akkor megszünik, mint minden rossz vállalat.Kezdetnek azt tudom elképzelni hogy valaki felvállalja a szervezést, akár ez az oldal is, és minden tartalomszolgáltató mondjuk kvázi részvényessé válik. A részvények számát akár az url-ek is jelenthetik amelyeket felajánl az együttműködés alapjául.Pld nekem 50000 felett van az oldalszámom, ebből garantálom 20000 oldal együttműködését, amely oldalakon legalább két hirdetési helyet alárendelek a közösségnek. tehát ez mondjuk a játék kedvéért 40000 pozíciót jelentene a vezetés szempontjából, ha jól megy adolog akkor növelem a részvételt.Ha van mondjuk 100 hasonló partner, akkor 4 millió hirdetést vezényelhetsz aminek a napi megjelenés száma már elég tetemes lehet (kiszámolni is szép feladat). Ez havonta több milliárd (magyar)megjelenést is jelenthet hirdetésszámban.

Ezt szerinted figyelmen kívül hagyják a nagy játékosok? (az elmélkedésem csak egyszerű kisérlet minden komoly felmérést nélkülöz, de valós becslésnek gondolom).

Marketing szempontból ekkora felületen nagyon nagy erővel lehet megjeleníteni egy egy hirdetési tartalmat.Ami plusz lehetőség kampányokra.

A lényeg tehát az hogy foglalkozzon a hirdetővel továbbra is egy csomó nagyvállalat, nekik ez jól megy, a tartalmak mozgatása és a hirdetési felület összefogása viszont hatalmas lehetőség – amíg ezt is magához nem rántja valaki. Erre kellenek a garanciák, mert egyébként a szakszervezeteteket is megveheti bárki kilóra.

Amiről beszélek – logikailag – biztonsággal megállapítható hogy létre fog jönni, kérdés hogy kié lesz a hatalom, egy demokratikus közösségé, vagy a pénzügyi befektetőké. A szerződéseken már látszik hogy a kizárólagosságra való törekvés megjelenik.

A rendszer lehetne franchise alapú is, nem csak vállalatszerű. Kell tehát 11 alapító atya, és a dolog elkezdhet működni. (na ez nem szokott nálunk menni, mert szervezni azt nem szeretünk))))

megvalósíthatatlan

2008. 04. 22. 17:30 · Névtelen hozzászóló →

:). Hát, nagyon szép elvek ezek, és nagy ötlet, de gyakorlatban sajnos elég megvalósithatatlannak tűnik számomra. Elöször is, majd mit fog csinálni ez a tartalomszolgáltatók egyesülete? Hogy fog nyomást gyakorolni a Google-ra? Azt mondja, hogy 1 napig nem jelenítünk meg AdSense-hirdetéseket, ha nem lesznek jók? 🙂 Szerintem igy a Google vagy kiröhögi, vagy rosszabb esetben kizárja egész Magyarországot. Ha sokan lesznek benne, akkor lehetne komolyan venni (ha egyáltalán.. mert még ha minden magyar AS-megjelenítő is belép, az a Google éves bevételének hány százalékát jelenti?), de megnézném én, hogy Pistike belép ebbe az egyesületbe, és valóban ő se fog aznap hirdetéseket megjeleníteni, vagy másrészt, a nagy portáltulajdonos, aki havi többezer dolcsit keres, belép, es 1 napra leveszi a hirdetéseit. Meg aztán levenni, és visszatenni a hirdetéseket.. hát az se egy kis munka/bonyodalom..

És pl. ok, vegyük úgy, hogy van 1 milliárd napi hirdetésmegjelenítés, és igy szava van az egyesületnek, most szakadjunk el a hirdetés-levételtől, tehát így már tényleg lehetne javasolni dolgokat.. De a Google ezt hol látja? Elkülditek nekik szépen az egyesületbe belépett tagok azonositóit? Vagy egyenként mind az 1000 ember küldeni fog e-mailt a Google-nek, hogy igazolva is legyen, hogy ők valóban tagok?

Nem hiszem, hogy egy magyar egyesület meg tudná változtatni a Google hirdetésmegjelenítőkhöz való hozzáállását.. Ennek akkor lenne értelme, ha nemzetközi szinten menne, és pl. ha annyi ember belépne, nagy portálok is, hogy pl. azok a tagok a Google AdSense-bevételének olyan hányadát adják (pl. 10%, csak mondtam egy számot), amit már komolyan megérezne az éves mérlegük. És így tényleg egy jó kezdeményezésnek gondolom, ha lenne egy okos vezető, aki reális igényeket támaszt, nem azt, hogy holnaptól legyen 2x akkora a bevételem, hanem tényleg, ami jogos, hogy a Google igenis listázza ki, hogy mi a probléma az adott oldallal, és egyéb, építő jellegű javaslatok, amelyek mindkét fél számára jók. Ezt megszervezni, és mire összejön elég tag.. hát, szép munka.

megvalósíthatatlan

2008. 04. 22. 17:42 · Névtelen hozzászóló →

szerintem meg a nagy megjelenítő portáloknak meg be sem kell ide lépniük, mert amúgy is ki van nylv nekik 🙂 már bocs a kifejezésért…

Csavard fel a szőnyeget

2008. 05. 07. 03:27 · Névtelen hozzászóló →

A tartalom szolgáltatói egyesület nem a Google miatt érdekes. A hirdetési piac egésze miatt.A hirdetések mozgatása technikai kérdés.A korrekt nyomásgyakorlásnak vannak hagyományai és a kiszolgáltatottságnak is. A javító szándékú javaslatokat teljesen normális hogy lesöpri egy nagy cég, ha neki az munkát jelent de nem érinti lényegesen a gazdasági érdekeit.Számtalan példa van arra hogy a gyártó és a kisker közé nagykereskedők lépnek be (már a gáz értékesítése is ilyen). Hatalmuk attól függ mekkora a fogyasztói létszámuk.Persze hogy ez munka, marketing stb.Csak egy kérdés: VAN ma Magyarországon, Európában, stb. olyan szervezet amelyik összfogja a tartalomszolgáltatókat?Ha nincs ilyen, akkor helye van.A technikánk meg van ahoz (működik, de ipari szintre is gyorsan felhozható) hogy rugalmasan működtethessük egy hasonlót.Ebben az esetben az említett „Pistikének” is sokkal jobbak az esélyei, mint most.Szivesen résztvennék egy ilyen munkában, de nem szeretnék főnök fővállalkozó stb lenni, mert van sok más dolgom is, de ha van létjogosultsága akkor érdemes belemenni.Az EU nagy piac, és a jó dolgokra mindenki vevő. A nagy cégekkel való együttműködés tárgyalási kérdés, most a minta alapján ez nem olyan egyszerű dolog (megértve őket is). Nekik is egyszerűbb egy tárgyalással elintézni ezer cég dolgait mint mindenkivel vacakolni.

MIndeesetre ha valakinek most nehéz cserélgetni a dolgait akkor igen rossz helyzetben van ha kidobják, mert akkor is nehéz lesz pld 50000 oldalon átírni a Google kódot Etargetre. Nem irígylem. Nekem pár óra ))))

Re: Csavard fel a szőnyeget

2008. 05. 07. 04:00 · Névtelen hozzászóló →

Nem ismerem a konkrét tevékenységét, de van ilyen: Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete: www.mte.hu.

Re: Csavard fel a szőnyeget

2008. 05. 07. 12:52 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem ebben az esetben a Magyarorszagi Alternativ Tartalomszolgaltatok Egyesuletet kellene keresni vagy megalapitani 🙂

RE: Csavard fel a szőnyeget

2008. 05. 07. 12:54 · Névtelen hozzászóló →

Egyebkent az, aki par perc alatt nem tudja kicserelni a hirdeteseit az osszes weblapjan, az szerintem komoly technologiai elmaradottsaggal kuzd, szoval a gyors hirdetesvaltas maximum az elmaradott tartalomszolgaltatoknak problemas.

Zároltak

2008. 07. 21. 15:30 · Névtelen hozzászóló →

Elovastam a hozzászólásaitokat, és teljes mértékben áll az, hogy 1. gyenge lábakon áll az AdSense rendszere2. személytelen, sablon gépi válaszokat kapunk

  1. Mire alapozom? Egy évig használtam a hirdetéseiket. Nem igazán jöttek bevételek, teljesen korrektül jártam el, saját IP-ről nem kattintottam, nem kértem ismerőseimet, 3 hirdetési egységnél többet nem tartalmazott egy oldal stb.Aztán egyszer kipattant a szikra! Csináltam egy nagy közönség számára érdekes oldalt, feltöltöttem xml-ben a honlaptérképet, egy hét alatt a Google keresőben első helyre kerültem… Minden szép és jó volt, mindaddig, amig nem kaptam meg az értesítést a zárolásról. Persze semmi indoklás! 2. Kitöltöttem a fellebezést – amit csak sejtek, hogy egyből kukáznak. Lehetséges-e az, hogy a hirtelen növekedésemet látva egy hasonló érdekeltségű oldal üzemeltetője szándékosan túlkattintott volna? Én biztos vagyok benne, hogy ilyesmi előfordulhat!! A rendszerük pedig nem ér semmit, mert a becsületes embereket kitiltja, míg a csalóknak többszörösen fizet!

Személy szerint hatalmasat csalódtam a Google rendszerében. Szánalmasan gyenge alapokon áll. Rosszabb a hatásfoka mint egy demokráciának.

De a legrosszabb az egészben, hogy megvádolnak, bűnözőnek állítanak be, holott a saját hiányosságuk áldozata vagy. Le sem moshatod magadról a mocskot, mert nem kapsz második esélyt.

Zároltak

2008. 07. 22. 01:55 · Névtelen hozzászóló →

Ne mérgelődj, felesleges. Regeld magad újra más néven. (Név, lakcím legyen más.)

Zároltak

2008. 07. 22. 19:23 · Névtelen hozzászóló →

Felesleges. Nem gondolom, hogy ennyire sík eszűek lennének.Ott a fix admin IP a logban, ott a teljes site térkép Webmestereszközök alatt regisztráltan.Ha egy új IP tartományba is költöztetném a komplett tartalmat, a rendszerük biztosan hamar talál nagy fokú egyezőséget a tárolt előző változattal.Szerintem csak idő kérdése és zárolnak újra. Épp ez bosszant, hogy nincs tovább közös út.

Nekem 8

2008. 07. 23. 02:11 · Névtelen hozzászóló →

Ha nem a domain tartalmával van a gond (ezt neked kell tudnod), akkor nyugodtan regelj újra. Én édesanyám nevén regeltem újra, azóta eltelt 1,5 év és semmi gond nincsen. De a döntés a tiéd.

2008. 07. 23. 03:41 · Névtelen hozzászóló →

Elképzelhetetlen, hogy valaki megveszi, és a guglinak is tetsző módon -más székhellyel- működteti az oldalt? Ha nem (márpedig nem), akkor miért elképzelhetetlen, hogy pusztán a cím és a név megváltoztatásával működtetheted tovább? Ha pedig nem működtetheted, akkor érdekes a gugli üzleti modellje, mert idővel előbb-utóbb (ha más nem a kaszás miatt) minden oldalnak más lesz a tulajdonosa, és ha tegyük fel a gugli a legjobb hirdetési megoldás, akkor minek megvenni, megtartani, ha nem lehet vele keresni? Na jó én még azért a bankszámlát hozzácsapnám a változókhoz!

2008. 07. 23. 04:22 · Névtelen hozzászóló →

„Épp ez bosszant, hogy nincs tovább közös út.”

ez mér bosszant ha annyira suttyók?

sitty-sutty

2008. 07. 23. 04:25 · Névtelen hozzászóló →

Nem ez a megszokott hangnem itt, ha még nem vetted volna észre. Vagy értelmeset szólj a témához, vagy csak olvasd csendben.

sorry

2008. 07. 23. 04:27 · Névtelen hozzászóló →

Ezer bocsánat, elsőre úgy olvastam, hogy mi vagyunk a suttyók… ha a gugli az, az nem baj. 🙂 Oldalgazda, légyszíves nyomj DEL-t. Mégegyszer bocsánat.

Nekem 8

2008. 07. 23. 11:34 · Névtelen hozzászóló →

Rendben. Meggyőztetek :)Most már eléggé lehiggadtam. Persze a sokk bennem marad, hogy hasonló a jövőben is előfordulhat…Ezentúl minden nap átbogarászom az IP-ket 😀

Jó fejek vagytok! 🙂

Engem is kilőttek, de nem adom fel!

2009. 01. 14. 21:06 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!Engem is kilőttek úgy ahogy benneteket, 🙁 sajnálatos a dolog mert én sem követtem el semmit, de hát na… Próbálkozni kell!

Am így el-el gondolkodok hogy ennek a honlapnak vagy mittom én mi ez, 😀 az üzemeltetője, a Józsi 😀 nem panaszkodik, pedig neki is ott vírít az adsense! :D:D Ő nem panaszkodik, bizti jól meg neki ez.. :D:DEz van, ezt kell szeretni, végül is magyarországon élünk… 🙁

KTomika!

Engem is kilőttek, de nem adom fel!

2009. 01. 15. 03:37 · OldalGazda →

Igen, nem panaszkodom, még akkor sem, ha egyébként lenne okom rá, mert panaszkodással nem lesz több pénzem. Konstruktív hozzáállással talán 🙂

re:Engem is kilőttek, de nem adom fel!

2009. 01. 15. 04:35 · Névtelen hozzászóló →

Általában arról van szó, hogy nem tudsz róla, hogy olyat tettél, amit nem kedvel a Google.Tehát nem arról, hogy nem tettél olyat.Ez (és még pár ezer magyar lap amit nem dobtak ki) hogy jön a te dolgodhoz nem értem.”ezt kell szeretni, végül is magyarországon élünk” ez meg végképp értelmezhetetlen.

Magyarországot a hétköznapi tapasztalatam szerint, egész nyugodtam átnevezhetnénk Jajországra.

Adsense ezért kizárhat?

2011. 06. 25. 13:13 · Névtelen hozzászóló →

Még nem zártak ki de nem is akarom,ezért teszem fel a kérdést.Ha nem arról az IP címről és gépről amelyikről regeltem hanem pl.mindig más netkávézókban,vagy mindig más ismerősnél kattingatok 1×1 ezért kizárhatnak?Pl.ma az egyik ismerősömnél következő nap egy netkávézóban,következő nap egy másik helyen utána 1-2 nap kattintási szünet.Ezért kizárhatnak?Válaszokat köszöznöm

Adsense ezért kizárhat?

2011. 06. 25. 13:13 · Névtelen hozzászóló →

Még nem zártak ki de nem is akarom,ezért teszem fel a kérdést.Ha nem arról az IP címről és gépről amelyikről regeltem hanem pl.mindig más netkávézókban,vagy mindig más ismerősnél kattingatok 1×1 ezért kizárhatnak?Pl.ma az egyik ismerősömnél következő nap egy netkávézóban,következő nap egy másik helyen utána 1-2 nap kattintási szünet.Ezért kizárhatnak?Válaszokat köszöznöm

Adsense ezért kizárhat?

2011. 06. 25. 13:13 · Névtelen hozzászóló →

Még nem zártak ki de nem is akarom,ezért teszem fel a kérdést.Ha nem arról az IP címről és gépről amelyikről regeltem hanem pl.mindig más netkávézókban,vagy mindig más ismerősnél kattingatok 1×1 ezért kizárhatnak?Pl.ma az egyik ismerősömnél következő nap egy netkávézóban,következő nap egy másik helyen utána 1-2 nap kattintási szünet.Ezért kizárhatnak?Válaszokat köszöznöm

Adsense ezért kizárhat?

2011. 06. 25. 14:43 · Névtelen hozzászóló →

Persze, hogy kizárhat. Remélem, hogy ki is fog! Nem tanítottak meg gyerekkorodban, hogy lopni nem illik?

Személyi jövedelemadó, jogszabályok, Magyarország.

Figyelem, ez nem adótanácsadás, OldalGazda az itt leírtak helyességéért nem vállal semmilyen felelősséget! A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg könyvelőjét vagy adótanácsadóját!

Az Adószakértő véleménye az AdSense bevételek utáni adózásról bejegyzésben Prancz József adószakértő véleménye olvasható a kérdésről. Az alábbiak OldalGazda és mások véleményét, kérdéseit tükrözik:

Alapjában véve két lehetőség áll fenn: vagy magánszemélyként adózunk a bevételek után, vagy átfuttatjuk a bevételeket valamilyen cégen.

Adózás magánszemélyként

Ha az AdSense számla magánszemély nevére szól, akkor a kiállított csekk kedvezményezettje is a kérdéses magánszemély lesz. Mivel ebben az esetben többféleképpen lehet adózni (egyéni vállalkozóként, magánszemélyként önálló tevékenység vagy ingóság bérbeadása után), ezért mindenképpen érdemes egy könyvelő vagy adótanácsadó tanácsát kérni, hogy az adott esetben melyik formát javasolja.

Vonatkozó törvények magánszemélyként weboldalak segítségével szerzett hirdetési bevételek utáni adózással kapcsolatban:

Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény

„16. § (1)Önálló tevékenység minden olyan tevékenység, amelynek eredményeként a magánszemély bevételhez jut, és amely e törvény szerint nem tartozik a nem önálló tevékenység, illetve azon tevékenységek körébe, amelyek adózására törvény külön szabályokat állapít meg.”

„24. § (1) Nem önálló tevékenység a munkaviszonyban folytatott tevékenység, az országgyűlési, a helyi önkormányzati képviselői tevékenység, a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködése akkor, ha az annak ellenében kapott juttatást a társas vállalkozás költségei között számolják el, a jogszabály alapján választott tisztségviselő (kivéve a választott könyvvizsgálót) tevékenysége, a segítő családtag tevékenysége, továbbá nemzetközi szerződés hatályában a nem önálló munka, ennek hiányában az adott állam joga szerinti munkaviszony.”

Adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény

„16. § (1) Adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adózó folytathat, a 20-21. §-ban foglalt kivétellel.
(2) Az adóköteles tevékenységet folytatni kívánó adózó adószám megállapítása végett köteles az állami adóhatóságnál bejelentkezni.”

Adózás cégen keresztül

Ekkor egy külföldi cég (Csekkes kifizetés esetén a Google Inc.) az, mely számára magyarországi cégünk szolgáltatást végez.

Amennyiben – első felindulásban, a későbbi adózásra nem gondolva – magánszemély nevére regisztrálták az AdSense számlát, akkor át lehet gond nélkül írni a számla tulajdonosát: mindezt a magyar AdSense Csapat-nál kell e-mailban kérni.

Kell-e Áfát fizetni?

1992. évi LXXIV. évi törvény az általános forgalmi adóról szerint a teljesítés helye szolgáltatásnyújtásnál:

„15.§: (5) A szolgáltatásnyújtás teljesítési helyét a szolgáltatást saját nevében megrendelő gazdasági tevékenységének székhelye, illetve állandó telephelye, ezek hiányában pedig állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye határozza meg, ha a szolgáltatást megrendelő harmadik országbeli illetőségű adóalany, vagy nem adóalany személy, szervezet, illetve a szolgáltatást nyújtó illetősége szerinti államtól eltérő államban nyilvántartásba vett adóalany:

c) reklám- és propagandaszolgáltatásoknál;

 

d) …számítástechnikai… szolgáltatásoknál”

„44.§: (3) Ha az adóalany által teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítési helye a 14. §, 15. §, 15/A. § szerint nem belföldre esik, a számlán, egyszerűsített számlán az „áfa-törvény területi hatályán kívüli” kifejezést kell feltüntetni.”

A fentiek szerint tehát, akár reklámszolgáltatásként, akár számítástechnikai szolgáltatásként értelmezzük az AdSense reklámok megjelenítését, nem kell megfizetni utána az általános forgalmi adót.

Csekken érkező bevételek esetén

Csekken történő kifizetés esetén a csekk szerint egy amerikai cég számára kell kiállítani a számlát, ezért nem kell EU adószámmal rendelkezzen az adott vállalkozás.

Átutalással érkező bevételek esetén

Ha majd elérhető lesz az AdSense bevétel kifizetése átutalással, akkor pedig valószínűleg egy írországi cégen keresztül fogják utalni a bevételeket; emiatt pedig EU adószámot kell kérni, ami azzal a hátránnyal jár, hogy a cégnek negyedéves adóbevallást kell végeznie illetve nem lehet EVÁs. Az átutalás esetén mód van arra, hogy az AdSense számla tulajdonosa maga változtassa meg az átutalás kedvezményezettjét: ekkor pl. egy magánszemély nevére szóló AdSense account-ról is lehet egy cégen keresztül könyvelve hozzájutni a bevételekhez.

Kompatibilitási problémák

Mivel a magyar jogszabályok nincsenek feltétlenül felkészülve az ilyen újfajta szolgáltatások szabályozására ezért több érdekes kérdés is felmerülhet:

  • Mit lehet csinálni a kiállított számlával? – Mivel arra nincsene szüksége a Google Inc.-nek, ezért eltehetjük emlékbe…
  • Írásos szerződés hiánya? – Elméletileg 250 EFt feletti számlák, illetve rendszeres megbízásból eredő rendszeres számlakibocsájtás esetén szerződésnek, teljesítési igazolásnak, stb. kellene állnia a számlák mögött, ebben az esetben erre nincsen mód…

További információ magyarországi adózók számára

A [Magyar AdSense Csapat] (AdSenseTanacsado) nem nyújt semmiféle adózással kapcsolatos tájékoztatást!

APEH Internetes tájékoztatási szolgáltatása: http://www.apeh.hu/e-ugyfsz.htm

OldalGazda: Az Apeh oldalán található úrlap révén történt megkeresésemre az adóhatóság pár napon belül válaszolt e-mailben. Sajnos válaszukat nem oszthatom meg Olvasóimmal, többek között azért mert az adófizetők pénzéből működő adóhatóság a saját szellemi termékét a szerzői jogvédelemről szóló törvény által védi a szellemi termék létrehozását finanszírozó adófizetőkkel szemben… Ezért javaslom minden érdeklődőnek, hogy további információért keresse meg az adóhivatalt.

Adózási információk határon túli olvasóknak

Mivel a magyar nyelvű oldalakat nem csak Magyarországon olvasnak, ezért arra kérem határon túli olvasóimat, osszák meg tapasztalataikat a más országokban érvényes adószabályokkal kapcsolatban.

A „Adózás AdSense bevételek után” című bejegyzést 2006. 04. 14. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2013. 02. 04., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

HVG cikk – Adózni kell a blogos hirdetés után is

2006. 08. 02. 07:42 · Névtelen hozzászóló →

http://hvg.hu/gazdasag/20060720bloghird.aspx

APEH adójogi főosztálya nyilatkozik a HVG-nek.

„Cégeknél egyszerű az adózás, hiszen a cég számlájára befolyt minden összeg bevételnek számít, és a hatályos törvények szerint kell adózni utána.

Magánszemélyeknél kissé bonyolultabb a helyzet, de természetesen nekik is kell adózniuk a hirdetésből szerzett bevétel után. Az APEH adójogi főosztályától megtudtuk, hogy az így szerzett jövedelmet ingóság bérbeadása címén kell bevallani. Hasonló módon, mintha például gépkocsit adnánk bérbe.

Az adózónak negyedévente előleget kell fizetnie, az év végi bevallásban pedig az egyéb jövedelem címszó alatt kell bevallani a befolyt jövedelmet. Az összeg beletartozik az összevont adóalapba, így az adó mértékét ez alapján kell kiszámolni.”

HVG cikk – Adózni kell a blogos hirdetés után is

2006. 08. 02. 07:49 · Névtelen hozzászóló →

Húha!Mindjárt rohanok az apehbe. 🙂

Adóztok az adsense mevétel után?

2006. 09. 19. 14:14 · Névtelen hozzászóló →

Tudomására jut az apehnek az adsense bevétel?Ha nem vallom be bukta lesz?Mi a tapasztalatotok?

Adozas engem is erdekelne

2006. 09. 20. 01:24 · Névtelen hozzászóló →

Tenyleg ez engem is erdekelne (gondolom mindenkit), hogy mit szol ehhez az APEH. Milyen tapasztalatok es kikerulesi lehetosegek vannak torvenyesen.

Adozas engem is erdekelne

2006. 09. 20. 02:46 · Névtelen hozzászóló →

Adót nem az APEH miatt kell fizetni. Törvényesen pl. úgy tudod elkerülni az adózást, ha cégként könyveled el a bevételt, és legalább ugyanannyi költséget el is tudsz számolni utána.

EVA vallalkozoknal mi a helyzet?

2006. 10. 12. 03:40 · Névtelen hozzászóló →

EVA-s vallalkozo vagyok. Ilyen esetben mit lehet tenni szerintetek? Van tapasztalata valakinek?Mostani helyzet szerint nekem minden bevetelem utan 25%-ot be kell fizetnem. Ami nagyon rossz.Barmi ottlet, tanacs erdekelne nagyon.

EVA vallalkozoknal mi a helyzet?

2006. 10. 12. 03:53 · Névtelen hozzászóló →

Utaltasd magánszemélyre, akkor csak a 40%-a adó! 🙂

EVA vallalkozoknal mi a helyzet?

2006. 10. 13. 01:37 · Névtelen hozzászóló →

Es ha nyugdijas edesanyam neven lenne az egesz, O mennyit adozna? :-)EVAS vallalkozokent magenszemely nev alatt tevekenykedem, igy vegulis en csak EVAsknet adozhatok szerintem. Sajnos a konyvelom meg nem nezett utanna, ha meglesz megirom, de ha valaki szinten evas es mar van tapasztalata ne tartsa vissza koszi.

Szerzői jogvédelem a tájékoztatásra???

2006. 11. 06. 05:18 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem nyugodtan leírhatod az apeh válasz lényegét. Ez itt közérdekű tájékoztatás, nem a szellemi termékük lenyúlása…

Szerzői jogvédelem a tájékoztatásra???

2006. 11. 06. 06:50 · OldalGazda →

Azóta, mint kiderült, nem feltétlenül jól fogta meg a dolog lényegét a nekem válaszoló APEH tisztségviselő. Egyébként ha adóalany vagy, Te is megkérdezheted, amit én 🙂

Most, hogy már hamarosan az AdSense bevétel kifizetése átutalással is lehetséges lesz, így az adózási kérdések is változni fognak, akkor pedig ennek megfelelően átírom majd az oldalt. Az van ugyanis, hogy míg a csekk az USA-ból érkezik, addig az átutalás nagyon úgy tűnik, hogy Írországból fog jönni. Ez utóbbi esetben céges keretek között EU-s adószámot kell kérni, amitől nem lehet egy cég EVÁ-s, stb. De minderről majd akkor, ha már tényleg valóság lesz az átutalás…

Adózás

2006. 11. 23. 15:27 · Névtelen hozzászóló →

Ha ez az egyetlen jövedelemforrás, akkor is csak SZJA-t kell fizetni utána? Nincs semmi befizetendő járulék mellette?

hogy van akkor?

2006. 11. 23. 19:45 · Névtelen hozzászóló →

Na, most akkor hogy is van? Nem merek írni az APEH-nek, mert minden adatom fel kell tűntetni? Tehát most akkor SZJA-t kell fizetni, vagy ingóság bérbeadásának adóját? (az utóbbi hány százalék?). Ha csak az utóbbit, és tegyük fel, hogy ez a fő jövedelmem (mert ez pár hónapon belül valósággá válik) akkor hogy lesz nekem TB-m meg nyugdíjam? Szerintem nyugodtan leírhatnád az APEH-választ. 🙂

Re: hogy van akkor?

2006. 11. 24. 03:30 · OldalGazda →

Ha tisztességesen adóznál, akkor nyugodtan írj az APEH-nak, nincs félnivalód. De ha arról lenne szó, hogy nem, akkor itt úgysem fogsz segítséget kapni, arról kezeskedem.

adózok én szépen..

2006. 11. 24. 05:51 · Névtelen hozzászóló →

Ha nem adóznék tisztességesen, miért érdeklődnék itt nagy erőkkel, hogy hogy kell adózni? De végül is írok akkor nekik, hogy kapjak egy szerzői jog által védett titkos választ. 🙂

adózok én szépen..

2006. 11. 24. 06:25 · OldalGazda →

Nem ez a szerzői jogos dolog számít, hanem az, hogy én se könyvelő, se adótanácsadó nem vagyok, úgyhogy nem vagyok meggyőződve róla, hogy a jó választ adnám.

OK

2006. 11. 28. 16:49 · Névtelen hozzászóló →

Engem az érdekelne hogy mi kell ahhoz hogy ne terheljék az összegeimet VAT-al. Ha üzleti accom van akkor nem kell ilyen adót fizetnem, de ha azt mondom nem üzleti az accot akkor automatikusan 20% körüli összeggel terhelnek.

Erről ki tud valamit?Mert ugye mondhatom azt hogy üzleti az accom és nem fizetek semmit, de kérdés, kell e ehhez valami, üzleti név, kft bt vagy simán magányszemélynek is lehet ilyen?

Köszi

Re: OK

2006. 11. 28. 16:54 · OldalGazda →

Tudnál segíteni abban, hogy hol olvastál erről? Köszi: JJózsef

OK

2006. 11. 28. 21:13 · Névtelen hozzászóló →

Persze,

de hogy lehet ez, erről senki nem tud semmit?

https://adwords.google.co.uk/support/bin/answer.py?answer=6397&topic=47

Ha jól tudom már legalább 2-3 éve bevezették ezt az adó dolgot. Utóbbi 2-3 évben én sem használtam az adwords rendszert de multkor bejelentkeztem, kiirta nekem hogy még nem állítottam be a VAT nyilatkozatomat. Lehetet üzleti vagy nem üzleti célú használatot beállítani. Na mondom legyen nem üzleti. Erre kiirta hogy ok, mostantól terhelik a számlámat az ír adótörvényeknek megfelelően kb 20% adóval.

Persze állítottam volna át üzleti célúra de nem olyan egyszerű az. Írni kell adwordsnek. Kaptam is magyar választ de ahogy nézem lehet hogy céges adatokat kellesz beállítanom ha üzleti célú felhasználást akarok, és ebben az esetben önoadózás van, vagyis adwords nem terhel engem semmivel, én döntöm el mit adózok.

OK

2006. 11. 29. 02:51 · Névtelen hozzászóló →

Némi félreértés volt közöttünk, hiszen ez a lap az AdSense-ről szól, nem az AdWords-ről. Javaslom, kérj az AdWords csapattól tájékoztatást, erre úgyis ők tudják a legpontosabb választ adni.

OK original:)

2006. 11. 29. 10:42 · Névtelen hozzászóló →

Ezt nekem írtad? Miért szólna ez az adsenseről mikor még az urlben amit bekopiztam is adwords van.

Re: OK original:)

2006. 11. 29. 10:46 · OldalGazda →

Igen neked, de az első hozzászólásodban nem említetted az AdWords-öt, és mivel AdSense-ről szóló oldalon posztoltál…

OK

2006. 11. 29. 13:39 · Névtelen hozzászóló →

Ja ok arra nem figyeltem:)

Ettől függetlenül ha adwordsözik valaki akkor ezzel kapcsolatban ami VAT-ot illeti mik a nézetei?

Köszi

Re: Adózás

2006. 12. 03. 07:18 · Névtelen hozzászóló →

Nahát, a rengeteg tisztességes, becsülettel adót fizető AdSense-elhelyező közül, aki ezt a fórumot látogatja (hiszen itt a csalóknak semmi keresnivalója! :-)), egy sem képes megmondani, kell-e járulékokat fizetni vagy sem?

Re: Adózás

2006. 12. 03. 08:43 · Névtelen hozzászóló →

De, járulékokat fizetni kell. Meg könyvelőt is, aki megmondja, hogy pontosan hogyan és mikor…

Munkavállaló

2007. 01. 20. 07:03 · Névtelen hozzászóló →

Ha nem vállalkozó vagyok csak munka mellett csinálom ezt, akkor mi a helyzet?

Re: Munkavállaló

2007. 01. 20. 07:09 · Névtelen hozzászóló →

Hát érdekes módon itt ezt senki sem tudja megmondani, már én is feltettem ezt a kérdést. Úgyhogy utánanéztem, és 2 verziót hallottam: egyik, hogy személyi jövedelemadót kell fizetni, és az egyéb bevétel rovatba kell írni ezt (és negyedévenként adóelőleget kell fizetni). A másik pedig, hogy ingóság bérbeadása címén kell adózni. Mostanában komolyabban is utánanézek, ha megtudok valamit, ideírom, mert fura módon a többiek nem emlékeznek rá, hogy hogy adóznak.

Re: Munkavállaló

2007. 01. 21. 01:28 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem tudjak hogy adoznak, csak minimalis aki bejelenti ezt a kereseti format nem?De ha utannanezel, akkor ird meg, engem is nagyon erdekel.

rokkant

2007. 01. 30. 02:21 · Névtelen hozzászóló →

Rokkantnyugdij mellett 6órában dolgozok. kell-e adót fizetnem a nyugdijam után is?

Fizetni persze kell…

2007. 02. 08. 13:44 · Névtelen hozzászóló →

Hosszas telefonálgatások és sorbanállások után egy kis válogatás:- ha vállalkozásban ebből származó jövedelmed van (és ezt a bevételi pénztárbizonylatban is feltünteted), akkor az adott ország rendes adózási jogszabályai vonatkoznak rád

  • nem vállalkozásszerűen (magán honlap, stb…) keresett bevétel után is kell adózni, már írták fentebb, hogyan…

És itt a fene nagy probléma: – tulajdonképpen mindenkinek (legyen magánember vagy vállalkozó) a becsületére van bízva a dolog, mivel a Google nem jelent az Apeh felé, a bankod, ahol beváltod a csekket (ez csak 100 dollár körüli összegre vonatkozik)szintén nem jelent, tehát mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket… 🙂

Én a magam részéről leadózom, mivel szeretek nyugodtan aludni…

Re: Fizetni persze kell…

2007. 02. 08. 15:14 · Névtelen hozzászóló →

Miért, a magasabb összegeket lejelenti a bank az adóhatóság felé?

Re: Fizetni persze kell…

2007. 02. 08. 15:28 · Névtelen hozzászóló →

Lehet hogy milliós összegek környékén igen 🙂

Fizetni persze kell…(2)

2007. 02. 09. 08:36 · Névtelen hozzászóló →

Igen. Egy bizonyos összeg felett jelentési kötelezettsége van a banknak (jog).

Amúgy meg, amikor az ember felveszi kp-ben (nem megbízást ad a banknak) – lásd K&H azonnal fizet – , hanem eladja a csekket napi árfolyamon, akkor sem a bank sem a google nem jelent sehova sem…

Csak átutalás esetén, megbízás behajtásra (nagyobb összeg pl. 1000 dolcsi) körüli összeg esetén van nyoma a dolognak.

Végre sikerült „megbízható” forrást találnom, aki azt mondta, hogy természetesen valjam be az adó miatt, de tulajdonképpen ez az egész mindenkinek a saját belátására van bízva…(persze dolgoznak már a háttérben, hogy ezeket a láthatatlan jövedelmeket is láthatóvá tegyék) na de addig…

  • nem félreérteni, a hozzászólás címe is ez: Fizetni persze kell…

-no comment-

Fizetni persze kell…

2007. 03. 27. 10:05 · Névtelen hozzászóló →

Használjátok az EPassport-ot…

NEM VAGYOK KÓKA

2007. 03. 29. 20:02 · Névtelen hozzászóló →

AZT VETTEM ÉSZRE, HOGY EBBEN AZ ORSZÁGBAN VIRÍT A FEJETLENSÉG. ADÓZNI AKAROK, MERT ÍGY BÖCSÜLETES, DE ÉPEMBER EDDIG NEM TUDTA MEGMONDANI MILYEN TEAOR SZÁMON JELENTSEM BE MINT MAGÁNSZEMÉLY–A WEBOLDALAM-HONLAPOM ÜZEMELÉSÉT,HA KERESEK REKLÁMMAL AKKOR ANNAK A TEAOR SZÁMÁTHA SAJÁT KÖNYVEMET LETÖLTHETIK ANNAK A TEAOR SZÁMÁT. HA VALAKI TUDJA FELNÉZEK AZ OLDALRA MÉG MOST ÉJJEL IS. EGYÉBKÉNT ÜLÖK AZ IDÉTLEN APEH NYOMTATVÁNY ELŐTT ÉS KÉSZ VICC HOGY MÉG AKI ADÓZNA SEM TÁJÉKOZTATJÁK TISZTESSÉGESEN.

nem vagyok kóka

2007. 03. 29. 23:40 · Névtelen hozzászóló →

Utald egyenest az Apróvillába, a paprikajancsinak

RE: NEM VAGYOK KÓKA

2007. 03. 30. 03:27 · Névtelen hozzászóló →

A politikát lehetőleg hanyagoljuk, íme néhány tipp:

Előszöris, ha nem értesz a szja bevallás kitöltéséhez, bízz meg vele egy adótanácsadót, vagy könyvelőt, párezer forintért megcsinálják. Ha mégis magad akarod megcsinálni, akkor íme a szóba jöhető TEÁOR számok:

»» 72.40 Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás

Ebbe a szakágazatba tartozik:

  • az adatbázis on-line közzététele,
  • a telefonkönyv, címtár on-line közzététele,
  • az egyéb on-line közzététel,
  • a web-es keresoportálok (web-search) muködtetése.

Nem ebbe a szakágazatba tartozik:

  • nem internetes kiadványok internetes megjelentetése, lásd 22,
  • az adatbázissal kapcsolatos tevékenység: igény szerinti, adott rendezettségu adatok rendelkezésre bocsátása mindenki vagy bizonyos felhasználók számára on-line visszakeresés vagy (számítógépes) hozzáférhetoség útján, lásd 72.30.

»» 72.60 Egyéb számítástechnikai tevékenységEbbe a szakágazatba tartozik:

  • a máshol fel nem sorolt, számítástechnikával kapcsolatos egyéb számítástechnikai tevékenység.

»» 74.40 HirdetésEbbe a szakágazatba tartozik:

  • a hirdetési kampány tervezése és megvalósítása,
  • a szabadtéri hirdetés tervezése, megvalósítása és elhelyezése (pl. hirdetotábla, plakát, közlemény, állvány), kirakatrendezés, bemutatótermek berendezése, kiállítástervezés, hirdetés elhelyezése autókon, buszokon),
  • a médiabemutatás, a különbözo médiafajták hirdetési idejének és helyének értékesítése,
  • légi hirdetés,
  • a hirdetési és a mintaanyagok szétosztása, házhoz szállítása,
  • a hirdetési hely biztosítása.

Nem ebbe a szakágazatba tartozik:

  • a hirdetési anyag nyomtatása, lásd 22.22
  • a piackutatás, lásd 74.13
  • a PR (public relation)-tevékenység, lásd 74.14
  • a reklámfotózás, lásd 74.81
  • a rádió-, a televízió- és a filmreklám elkülönült legyártása (a felvétel elkészítése), lásd 92

Köszönöm

2007. 03. 30. 17:47 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm, hogy segítőkész voltál, és ilyen sok részletet leírtál. Mindenkinek aki fellép az oldalra, webes sikereket, és már egy nappal később éjfél lévén, jó éjt kívánok.

Nem állítottam ki számlát

2007. 04. 04. 16:28 · Névtelen hozzászóló →

Szerintetek mit lehet abban az esetben csinálni, ha beváltottuk a csekket a bankban, egyéni vállalkozóként adóztunk is utánna, de nem állítottunk ki számlát a Google nevére. Ebből gond származhat? Most olvastam hogy ki kell állítani a számlát, de mondjuk a könyvelőnek is előbb is eszébe juthatott volna.

Adozni marpedig kell

2007. 07. 19. 04:21 · Névtelen hozzászóló →

Azaz adoznek en a nem tul magas adsense beveteleim utan, amit munka mellett szabadidomben karbantartot oldalaimmal keresek, de akkor mondjuk ismerjek el a koltsegeimet ezzel kapcsolatban maganemberkent is…. napi ket ora meg minimalis 2000 ft os oraberrel szamolva is plusz a nagyobb fejleszeteseim dija maris elment ra adsense bevetel…

Hallgatók

2007. 08. 04. 04:30 · Névtelen hozzászóló →

Sajnos én sem értem igazán, mi a helyzet. Főiskolai hallgató vagyok, nem dolgozom, de a bevétel jön az AdSense-ből. Mit tegyek? Váltsam be a bankban és legyek vele boldog? Hogy kell nekem adóznom? Azt se tudom mi fán terem… én is szívesebben aludnék nyugodtan, de ha 40%-ot lenyúlnak abból a kevéske pénzből is… És mi ez amit negyedévente kell fizetni? Mi van, ha annyit nem is tudok megkeresni az AdSense-szel ennyi idő alatt?

A kiállított számlát sem értem igazán, miért fontos, mégis hogyan jut vissza a Google-höz?

RE: Hallgatók

2007. 08. 04. 05:31 · ManiAc →

Ha van adószámod, akkor be tudod vallani. Év végén elmész egy könyvelőhöz és megcsinálja az adóbevallást, ennyi, nem kell akkora ügyet csinálni ebből. Ha jól tudom ingóság bérbeadása címén kell bevallani, abba a rublikába kell írni.

Számlát magánszemélyeknek nem kell kiállítani (nem is tudnának, hisz nincs számlatömbjük), de a számlákat a vállalkozóknak se kell elküldeni a google-hez, mert a Google -nél nagy ívben tesznek rá, hogy mi megy itt Magyarisztánban. Mondjuk ez úgy tűnik kölcsönös:)

RE: Hallgatók

2007. 08. 06. 04:28 · Névtelen hozzászóló →

ingóság bérbeadása címen, igen is van magánszemélynek számlatömje.Kérni kell az Apeh-ban külön adószámot (ingóság bérbeadása címen), és emellé az adószám mellé kapsz egy számlatömböt is.

RE: Hallgatók

2007. 08. 08. 15:25 · Névtelen hozzászóló →

És ha nem vallom be? Akkor mi lesz? Jön az APEH és jól meg leszek „dícsérve”?Csak mert annyira azért nem kerestem sokat, hogy abból még adózni is szeretnék.

2007. 08. 26. 14:27 · Névtelen hozzászóló →

Kezdem unni ezt a kettős adóztatást, elöszőr is, jön a számlámra (átutalás) az összeg, ugye erre feri bácsi rátette a kezét, ergo kamatadó, utána meg még bekell vallanom, ezt is mint jövedelem forrás… éljen a „szabadrablás”:)

ha

2007. 08. 26. 15:00 · Névtelen hozzászóló →

Ha nem vallod be, csak akkor buksz le, ha ellenőríznek. Mint magánszemély, ehhez valakinek be kell jelentenie, hogy indokolatlan sebességgel gazdagszol. Azt is be kellene vallani az adótörvények szerint, ha karácsonyi ajándékot kapsz, mert jövedelem, ha meg ajándék, akkor illetéket kell fizetni. Nem hallottam még ilyesmi adóügyekről. Esetleg szerződik az adóhivatal a guglival is mint a BSA-val? Akkor talán…Kamatadót mennyit fizetsz? Mennyit kamatozik addig az ideig a pénzed amíg a számlán van? Mondjuk 3 hét, évi (nem havi!) 5% kamat és annak mennyi az adója? És mikor fizetted ezt? Jó éjszakát, igazán elfáradtam…

Adózás

2007. 08. 27. 02:57 · Névtelen hozzászóló →

Igazán nem értem miért akar mindeki csalni ? Miért akarja mindenki meglopni azzal a többieket, hogy nem adózik ?! Ez így nem normális. Ez is egy kereset, melyet le kell adózni. Tudom, hogy sokaknak nem fog tetszeni ez a beírás, de igenis sajnos azért – is – tartunk itt, mert mindenki a „könnyebb” utat akarja választani.

ha

2007. 08. 27. 03:57 · Névtelen hozzászóló →

Persze, persze, adózzon mindenki! Én is így gondolom, de akinek ez probléma, ne szidjon ezért senkit! Be kell fizetni az adót! Persze sokat „vállalják” azt, hogy nem adóznak és ezzel tulajdonképp mindenki megkárosítanak, de az előttem szóló akkora marhaságokat írt, hogy nem tudtam szó nélkül hagyni. És még el is felejtettem a kamatadó alsó összeghatárát és azt, hogy ezek általában tized százalékok, tehát ha 100 ezer forintból kellene kamatadót fizetnie (de nem kell 100 ezerért!) mondjuk 1 heti kamat után, akkor bajban lenne, mert nincs olyan kicsi fizetőeszközünk. Mellesleg én vállalkozó lévén mindig örülök, ha adózhatok, mert akkor annyit kerestem, hogy már sehová nem tudom elszámolni. Amúgy valóban emiatt (is) tartunk itt, nincs itt vita.

USA belüli

2007. 08. 30. 10:20 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok, egy angol nyelvű blogspot.com-os oldal USA belüli tevékenységnek számít az adsense adózási információin belül vagy nem ?

EU adoszam

2007. 09. 03. 08:17 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Most, hogy megjott az elso atutalas, ott egy magyarorszagi szamlaszamrol erkezett az utalas. Ekkor is kell EU adoszam?

RE: EU adoszam

2007. 09. 05. 16:43 · Névtelen hozzászóló →

Aha, akkor ezekszerint változott tavaly óta a felállás, és már nem írországi cég a kifizető, hanem magyarországi. Ebben az esetben nem árt rákérdezni a könyvelődnél, mert szerinem ekkor az átutalt összeg ellenében (amennyiben céges formában adózol a bevételeid után) elküldött számlát áfá-val kell, hogy kiállítsad, ellentétben pl., amikor a csekk ellenében a Google Inc.nek számlázol hivatalosan az USA-ba, 0% áfával. Tehát a 20% áfa kapásból leesik (hacsak nemevás vagy és tudsz ekkora áfás költséget szembe állítani ezzel a számlával…)

RE: EU adoszam

2007. 09. 05. 16:44 · Névtelen hozzászóló →

Ja, és az EU-s adószám azért kell, hogy számlázhass más EU-s országokba, tehát akkor ezekszerint ehhez nem kell.

adótanácsadó véleménye, plusz ellentmondások

2007. 10. 05. 14:09 · Névtelen hozzászóló →

Érdekes dolog ez.. voltam egy adótanácsadónál, és azt mondta, hogy adószámos magánszemélyként adózhatok, rendes szja-val, leírva a költségeket, vagy ugye a 10 százalékos költségelszámolást választva. Az adóbevallásban Egyéb önálló tevékenység néven kell ezt a jövedelmet feltütetni. Adójóváírás nincs, és semmilyen adókedvezmény nem vehető így igénybe. ÁFÁt nem kell fizetni. De jobb ez, mint az egyéni vállakozás, mert így nem kell helyi adókat, és könyvelőt fizetni.

Ugyanakkor az adószámos magánszemélyre rákeresve: adószámos magánszemély csak az lehet, aki nem rendszeresen, és nem üzletszerűen végzi ezt a tevékenységet. Tehát most ez hogy is van..

Negyedévente adóelőleget kéne / kellett volna fizetni, ha utólag fizetem meg, és bevallom, hogy már korábban meg kellett volna, akkor 8 százalékos késedelmi kamat van. Ugye adószámot kell kérni, elvileg már a tevékenység megkezdése előtt kellett volna, de ki az, aki azzal kezdi, hogy kirakja az AdSense-hirdetéseket, és még azelőtt adószámot kér. Tehát ez a késői adószám-kérés 100 ezer Forintig terjedő büntetéssel sújtható.

Aztán ilyet találtam: „Az adószámos magánszemély az általa végzett tevékenységről ugyanúgy, mint az egyéni vállalkozó köteles számlát kiállítani.DE! Amíg az egyéni vállalkozó az általa kiállított számla végösszegét készhez is kapja, addig az adószámos magánszemélynek csak az szja-val, járulékokkal csökkentett összeget szabad kifizetni!”. Buta ez a Google, mert ez meg mindent kifizetett, és nem vont le semmit. Most megbüntetnek ezért is, mert a Google nem az szja-val, járulékokkal csökkentett összegeket fizette ki nekem?

Na, meg itt van az a dolog, hogy ha valaki sokat keres, annak szerződést kéne kötnie jogszabály szerint a Google-lel. Ez azért elég nehéz.. Ezért is büntetés lesz? 🙂

És még számos ellentmondás van itt.

Én leírtam tapasztalatom egy adótanácsadóval, remélem, talán olvashatom azt is, hogy másoknak mit mondtak. Esetleg az APEH hivatalos állásfoglalását, vagy egy könyvelő/adótanácsadó hozzászólását. Bár lehet, hogy csak én vagyok ilyen balga, hogy adózni akarok utána, de adótanácsadóval történő beszélgetés, és számos info keresése után a neten sem tudom, hogy pontosan hogy. Lehet, hogy a végén EV alapítására köteleznek, és a bevételeket elviszi a havi 20 ezres könyvelő, az iparűzési adó, stb. Érdekes ez..

Re: adótanácsadó véleménye, plusz ellentmondások

2007. 10. 05. 14:33 · OldalGazda →

Köszi, hogy megosztottad a tapasztalataid velünk! Sajnos az általad leírtakból is látszik, hogy a hazai jogalkotás nemigazán van felkészülve ennek az újfajta gazdasági tevékenységnek a kezelésére…

Re: Re: adótanácsadó véleménye, plusz ellentmondások

2007. 10. 05. 15:19 · Névtelen hozzászóló →

Nincs mit, ha arra járok megint, rákérdezek ezekre az ellentmondásokra is az általa elmondottak, és a netes anyag között, meg a büntetésre, hogy tényleg várható-e.

Osszefogas

2007. 10. 06. 02:28 · Névtelen hozzászóló →

Az en konyvelom azt mondotta volt, hogy ha maganszemelykent kapom ezt az osszeget, akkro masfel millio forintig nem kell adozni, kulfoldi jovedelem utan. Namost en sajat nevemen Egyeni Vallalkozo vagyok. Ami megegyezik ugyebar a maganszemelykent letezo nevemmel. Nemtudom ilyenkor mi az erosebb, maganszemely vagy az EV.

Mivel EVA-s vagyok, ez azt jeletni, hogy ha szamlat kellene adnom rola, akkor a kapott osszeg 25%-at es 2% helyi adot vinne el, ami azert nem kis osszeg, soot nagyon nem. Termeszetesen ezutan kell meg a havi kb 40 ezer forintnyi jarulekokat befizetnem es a konyvelot es miegymast. Igaz nem csak Adsenseebol van jovedelmem, de azert szemet ez az egesz rendszer.

Lehet kellene egy kis osszefogas nem? Fel kellene kerni egy Adotanacsadot, aki nagyon utannajar ennek az egesznek es megmondja, hogy Maganszemelynek, Egyeni vallalkozonak, Kftnek milyen kotelessegei vannak a Googletol kapott fizetesek utan. Akar ugy, hogy osszedobnak az emberek a tanacsadasert a penzt. Nos en lazan raszannek egy 5.000 Ft-ot (sokkal kevesebbez, mint a legkissebb APEH buntetes, mert nem tudtam a jatek szabalyokat) hogy valaki jogszabalyi pontokat felmutatva megmondana mi a teendo. Ha joparan beszallnank ebbe, akkor biztos lenne olyan aki megcsinalna ezt nekunk. Nemtuodm mennyi az oradija egy jo konyvelonek vagy adotanacsadonak. Rossz gondolat?

Összefogás

2007. 10. 06. 05:37 · Névtelen hozzászóló →

Persze, szerintem még jó sokat agyalogjatok ezen, aztán akkor biztos valakinek eszébe jut, hogy el kellene kezdeni nyaggatni a gazdák, főállású anyukák, meg a többieken kívül a webmestereket is. Nem mintha én nem adóznék, de nem hiányzik nekem a felhajtás, az biztos.

Mindenkinek van szerintem könyvelője, akinek pontosan tudni kell mit hova kell írni a bevallásokon. Olyan regisztrált könyvelő nincs, aki úgy kapta az engedélyét, hogy rá van írva: „kivéve webmastereknek”, vagy „kivéve online marketing”.

Másfelől a Google határozottan kijelentette, hogy adózási tanácsokkal nem foglalkozik, az a mindenkori megjelenítők dolga. Hogy én egy fillért se fizetek ezért, az egyszer biztos.

Összefogás

2007. 10. 06. 08:45 · btamas →

Szerintem is hiszti az egész. Miért nem egyből az Apehnak, vagy a kormány nevú tolvajoknak írsz, hogy hova fizesd a 10 dollárodat?

Összefogás

2007. 10. 06. 09:06 · Névtelen hozzászóló →

Nem kell adózni külföldi jövedelem után 1,5 millióig? Az jó hír lenne. Az adóbevallásban sem kell feltüntetni? És mi van 1,5 millió felett?

Szerintem nem rossz ötlet, hogy ide fel kéne tenni egy interjút valami könyvelővel, és/vagy adótanácsadóval, aki esetleg az APEH véleményét is kikéri. Mert ugye egy magánszemély az említettek miatt nem szívesen kéri ki az APEH véleményét.

„Persze, szerintem még jó sokat agyalogjatok ezen, aztán akkor biztos valakinek eszébe jut, hogy el kellene kezdeni nyaggatni a gazdák, főállású anyukák, meg a többieken kívül a webmestereket is.”. Ez azért nem így működik. Hanem lehet, hogy egyszer kapsz egy APEH-ellenőrzést (nem kell ahhoz, hogy feljelentsen a szomszéd, véletlenszerűen is ellenőriznek, egy véletlenszám-generátor kidob bizonyos mennyiségű embert), aztán magyarázkodhatsz, és fizethetsz. Meg pl. akinek ez a főállása, az is hadd agyaljon már ezen.

Apehrol

2007. 10. 06. 17:10 · Névtelen hozzászóló →

Persze legyen hiszti, kivanom neked, hogy ne legyen benne reszed, hogy az Apehhal talalkozz, mert akkor hisztiznel. Kicsit mas vilag van, mint par eve. Egy olyan info, amit sokan ugyse hisznek el es en se hittem volna, ha nem olyan dolgozok az Apehnal, akit kozvetlenul ismerek es beszeltem errol vele. Ennek az embernek az a dolga, hogy jarja a Varost, es felirja es utannanez azoknak a kocsiknak, amelyek kb 4 millaba kerulnek. Hogy ezeket az adatokat mire hasznaljak, azt talaljatok ki magatok. Szoval szerintem igen is erdemes adozni de legalabbis pontosan utannajarni, de szerintem nem igazan kepeznek konyveloket webes reklamok beveteleinek konyvelesere raadasul kulfoldrol jovo csekkekkel.Na mindegy …

apeh

2007. 10. 07. 07:43 · Névtelen hozzászóló →

Az a véletlenszám-generátor bizonyos kritériumok alapján dob ki pár embert. Tehát biztos lehetsz abban ha nincs céged és nem vagy vállalkozó akkor kb. soha sem fog „kidobni” a generátor. Ha esetleg mégis ellenőríznek, akkor felkérnek, hogy vidd be azokat a papírokat, amik alapján csináltad az adóbevallásodat. Ennyi. Hol van ebben az Adsense? Na persze senki sem arra bíztatok, hogy kerülje el az adózást, de azért nem ilyen nagy mumus az az APEH (ha nem vagy ÁFA csaló… miegymás). Ha valaki brutális módon meggazdagszik a guglin és nem adózik, az retteghet, egyébként meg olyan mintha most tőlem kapna itt valaki 20000Ft-ot. Rögtön téma lenne, hogy jaj hogy adózzak, elkapnak … stb ?! Nem hiszem.Mint ahogy már fentebb egyszer írtam, olyan mint a karácsonyi ajándék. Van olyan törvény, hogy a dec.24-én kapottak nem adó és illeték kötelesek? Nem olvastam el az összes adótörvényt, de kizártnak tartom. Ennek ellenére olyat sem hallottam soha, hogy valakit megbüntettek a le nem adózott karácsonyi vagyonszerzés miatt (pl. egy PS2 miatt :-)).

Re: apeh

2007. 10. 07. 14:41 · Névtelen hozzászóló →

Olyan is van, hogy bizonyos kritériumok alapján dob ki: pl. van, hogy bizonyos foglalkozásúakat ellenőriznek, vagy azokat akiknek túl nagy a nyereségük/folyamatosan veszteségesek, de olyan is van, hogy nincsenek kritériumok, asszem az összes ellenőrzött 10 százaléka. Jó, de itt nem a karácsonyi ajándékról van szó, hanem valaki pl. ebből kíván megélni, akkor mégis csak kell valahogy adóznia. Vagy nem ebből él, de nehéz lenne megmagyaráznia, hogy a 100 ezres keresete mellett miből fizeti még a 60 ezres autórészleteket, stb.

apeh

2007. 10. 07. 15:28 · Névtelen hozzászóló →

Autóügyileg a szomszéd jelent fel? Vagy az autókereskedő? Esetleg összevetik az autókereskedés a bankhitel és a 100 ezer forintos fizetés adatait valahogy? Akkor minek adóbevallás? Valami becsületpróba? Nem azért van mert fogalmuk sincs ilyenekről? Lehetne, mert van adatbázisa hozzá az APEH-nek, csak joga nincs meg pénze meg apparátusa, hogy a havi le nem adózott 100 ezrekkel foglalkozzon. Egyébként is az összes befolyt adónak kevesebb mint 1/3-a állítólag a személyi jövedelemadó. Ha elmégy sörözni, egy sörben annyi jövedéki adó meg áfa van és amit még ezután a kocsmáros is lead…Tehát ha elköltöd a pénzed bőven adózol. Tehát nem pálya ez az adóhivatalnak. Egyébként (na nem mint ha kellene ilyet tenni) azt sem tudnád bizonyítani, hogy volt hivatalosan bevételed, csak úgy beírsz valamit. Ha beírod, hogy bizonyítod, hogy nem 2-3 – szor annyi volt. Megmondod az adóellenőrnem hogy: „belépek a Google Adsense jelentésekbe, teccik látni…” vagy hogy? Midegy, fizessen mindenki adót, de ha nem akar, akkor nem kell halálra paráznia magát senkinek. Nem akar senkit tönkretenni az APEH és meggazdagodni sem az adszenszeseken akar (mert nem is tudna) ill. mi gazdagszunk akkor is mert ugye ez egy állami „cég”, ami ránk fordítja a bevételét. Pontosabban az állam…, amit azért lehetne jobban is intézni, de ha valamit ki tudsz fizetni akkor kifizeted, ha nem akkor nem nyúzzák le rólad a bőrt, mert a te megélhetésed veszélyeztetése árán nem szolgálhatja a közjót, és ez már (persze nem így fogalmaz) az adótörvény része.

apeh

2007. 10. 07. 19:15 · Sajt →

Én pédául lakásvásárlást tervezek az adsenseből befolyt pénzeimből… Úgyhogy adózás úgymond kötelező. Szeretnék leadózni, hogy valamelyik reggel amikor a postaládám nyitogatom, ne egy olyan levelet kelljen kapnom, ahol rákérdez a hivatal a bevételforrásaimra, és hogy miért nem fizettem eddig semmilyen adót.

Ezzel csak az a gond, hogy kollégáimmal vannak közös munkáink, ahol nem az enyém a számla de osztozunk. Pontosabban megkapja a csekket, elvisszük a bankomhoz, és az én nevemre iratjuk át a kedvezményezettet nevét a csekktulajdonos jóváhagyásával. Ezt az összeget nyílt lekötésbe rakom, így a pénzünk is gyarapszik, és megvárhatjuk ameddig a gyatra árfolyam kicsit emelkedik…

Szóval ilyenkor ki adózik? A csekktulajdonos? Én? Vagy duplán is adózhatunk?

adó

2007. 10. 07. 19:34 · Névtelen hozzászóló →

Nos igen, adózni én is szeretnék. Vannak itt, ide is írják, akik nem szeretnének, és szerintük nem úgy van, hogy itt kéne, de inkább ők azzal szóljanak hozzá a témához, hogy akik szeretnének, azok mégis hogyan tegyék.

adó

2007. 10. 08. 02:54 · Névtelen hozzászóló →

Ha havonta százezreket keresnék adsense-ből, akkor talán gondolkoznék az adózáson, de most eszemben sincs. Akkor egyszerűen csinálnék rá egy vállalkozást és kész.

De most hogyan kapna el az apeh? Utánakeres, hogy melyik bankban váltottam be valamilyen csekket is? Ráadásul az országban nagyon sok helyen válthatom be a csekkemet, anélkül, hogy számlát vezetnék a beváltó banknál. Ha nem jut velem semmire, akkor meg ír a google-nak? Ugyan már! A google nagyobb hatalom, mint a mi kis nyamvadt apehunk. Le sem sz*rnák a kérését, még, ha a miniszterelnök írna is nekik ez ügyben. Jó esetben kapnának egy szép sablonlevelet, hehe. Szóval én nyugodtan megyek el nyaralni az adsense bevételeimből évente egyszer.

adó

2007. 10. 08. 03:11 · Sajt →

Azért ez nem pontosan így van;

  1. A bank csak x összegig váltja számlavezetés nélkül a csekked. Szerintem 1000 dollárnál pédául már ez felejtős.
  2. 2.000.000 forint feletti átutalásnál a bank köteles jelentést tenni, ha jól tudom nem is az apehnak, hanem az adórendőrségnek. Úgyhogy ha valaki esetleg e felett keresnek Adsenseben, akkor szerintem keressen egy másik Googlefiókot 10.000 dollár felet…

adó

2007. 10. 08. 03:38 · Keteltu →

Sajt: Szerintem abban egyetérthetünk, hogy 2 millió forintot azért elég kevesen keresnek Magyarországon havi szinten Adsense-szel. Aki meg ennyit bent tart az Adsense számláján, hogy egyszer kapjon egy NAGY csekket az meg marha, mert bármikor zárolhatja a Google a számláját. Nem egyszer zároltak már számlát, mert néhány jóakaró ráakadt az Adsense-t használó laptulaj weboldalára…

Mellesleg az a 2.000.000 ft inkább olyan 11300 dollár, mintsem 10000.

adó

2007. 10. 08. 03:53 · Névtelen hozzászóló →

1000 dollár felett váltottam be e hónapban, simán elfogadja a K&H, illetve már beszéltem telefonon egy osztrák bankkal, azt mondták: szívesen, és nagy örömest várják a magyarokat. Szóval nem kell, nem kötelező neked magyar bankba beváltani.

Re: Összefogás + adó + APEH

2007. 10. 08. 04:06 · OldalGazda →

A sok hozzászólás mutatja, hogy azért sokan foglalkoztok az adózás kérdésével, és ez szuper dolog. Igyekszek hamarosan valami megoldást találni arra, hogy a magánszemélyekkel kapcsolatban is részletesebb információk legyenek itt (engem ugyanis ez nem érint). Egyébként pedig néhány hozzászólásból kiderül, hogy vannak sokan ebben az országban, akiknek tarthatna némi előadást Tömör professzor a közteherviselésről is…

Apeh

2007. 10. 08. 06:34 · Névtelen hozzászóló →

„Autóügyileg a szomszéd jelent fel? Vagy az autókereskedő?”

Látszik még nem volt dolgod APEH-al.Történesen egyik ismerősöm autószalonban dolgozik. Náluk járt az APEH és kérték az utóbbi évben autót vásárlók listáját. Ehhez mit szólsz? Ők nem adták ki, de valyon hány más kereskedő adja ki. Tovább megyek. Ilyen után várható egy APEH ellenőrzés a kereskedőnél. Ekkor már hivatalból kérnek be minden papírt , ahol már nem mondhat nemet az adott kereskedő.

Az, hogy a Google nem von SZJA előleget még szép! Egy amerikai cég hogyan is vonná le a magyar SZJA-t? Nem az ő dolga… esetleg ha a kifizetés magyar székhelyű vállalaton keresztül történne.

Tömör professzor

2007. 10. 08. 06:39 · Névtelen hozzászóló →

Ugye mondtam én, és senki nem hitt nekem. A média fejmosási akciója ugye, hogy működik!? 🙂

Elég hozzá egy gyenge kis rajzfilmecske, és már is más a világlátásod. 🙂

Amúgy viccet félretéve Józsi: Én is szent vagyok, még az után is adózok, ami után nem kellene.

re: apeh, adó …

2007. 10. 08. 07:45 · Névtelen hozzászóló →

Annak aki lakást vásárol ebből és nincsen hivatalosan semmi más bevétele, valóban vállalkozást kell rá csinálni. A kötségeid ha lejönnek (mert ha végiggondolod rengeteg van), akkor valszeg simán minimálbér után kell járulékot fizetned, adóznod. Ez évi mondjuk br. 2,5 milliónál még simán működik, akkor is ha otthon csinálod, mert van fűtés, villany, Internet, amortizációs költség, könyvelő és az oldalhoz ki tudja még mi kell. Tehát tessék vállalkozni. Nem kell ÁFA körösnek lenni és van valami webgazda általi hírdetési felületek értékesítése vagy mi, tevékenységi körnek… oszt jónapot.

Azonkívűl még azt írnám, hogy olyan, hogy adórendőrség NINCS!

Autóügyileg…

2007. 10. 08. 07:55 · Névtelen hozzászóló →

Autóügyileg..-hez. Nem egy olyan idióta ismerősöm van, akiknek hivatalosan és valójában is minimálbér körüli fizetése van házasságban élnek, családi pótlékkal együtt mondjuk 140 ezerből, és részletre vettek autót. Ez szerinted reális? Akkor most megy az APEH hogy vallja be honnan van rá pénze, mert itt a lista a kereskedőtől. Egyébként aki részletre vesz autót, annak nincs pénze. Nem? Nem ezt keresik az autókereskedőknél. Hanem pl. aki idén a 3. 10 millió körülit vette és minimálbér után adózik. Aki ide ír, eleve az mind kis falat az APEH-nak. (Elnézést a kizárólag adsense-ből megmilliárdosodottaktól).

érdekes

2007. 10. 09. 06:46 · Névtelen hozzászóló →

Emailben jött egy hozzászólás, amire szerettem volna válaszolni, viszont itt nincsen. Becopyzom:”Hát én ezt nem értem. Hogy a túróba jön össze valakinek többszáz vagy akár ezer dollár adsense-ből? Nekem hónapok óta kint van az oldalaimon (többön is) egy-egy adsense, és 100 dollár nem akar összejönni, nem hogy 1000. Mekkora látogatottságnak kell lenni, hogy valakinek egy nyaralásra való öszejöjjön egy évben? Illetbe ha valakinek ilyen jó látogatottságú oldala van, akkor meg nem az adsense-ből él… nem?”

Kb 3 havonta jön össze a 100 dolcsis csekk, ez egy évben 4 db, ezeket beváltom, a pénzt (cca 80.000 HUF) félreteszem, hogy el ne költsem másra, aztán nyáron megvan belőle 1 hét a Balcsin a barátnőmmel.Nekem egy lapom van, átlag napi 300 egyedi látogatóval. Ebből ezt tudom kihozni. Ha van egy napi többezres látogatószámú oldalad elég, ha csak szimplán felszorzod az összegeket és máris kijön az, hogy ök napi 10-20 dolcsit keresnek, az én 1-3 dolcsimmal szemben.Fontos, hogy minél több látogatód legyen! Én azt hiszem többször is kiolvastam a teljes webni fórumot, rengeteg hasznos dolgot tudtam meg, ezek alapján fabrikálom a lapomat, figyelem a változásokat. Az elején még azt sem tudtam, hogy mi az a meta tag, vagy a H1, most már ha egy új írást közlök a lapomon, véletlenül sem hagyom ki ezeket a formázásokat.Próbálkoztam már bannerekkel különböző nagy oldalakon. A látogatószám minimum megduplázódott, viszont a bevétel semmit sem nőtt. Tehát, ha hirdeted magad, csak olyan helyen, ami az oldalad témájához kapcsolódik. De ezeket a dolgokat itt a webnin sokkal részletesebben és pontosabban megtalálod, mint ahogy én felvázoltam. Egyébként rendes munkám van, segítek levinni a házinéninek a szemetet, befizetem az adómat. A weblapkészítés csak hobby.

Sok, vagy kevés

2007. 10. 10. 12:26 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok! Új vagyok. Az első csekkemet kaptam meg a napokban. A 100$ reményében felkerestem a CIB bankot, azt a választ kaptam, hogy mivel OTP-s folyószámláim vannak, jobb, ha az OTP-keresem meg a beváltással. Az OTP ügyintézői közölték velem, hogy nem foglalkoznak ilyen kis összeggel. Szerintetek hogyan tovább?

Sok, vagy kevés

2007. 10. 10. 13:30 · Névtelen hozzászóló →

Rájöttem.Megkeresem a nekem való fórumot.

És ha külföldön?

2007. 10. 17. 09:46 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok. Mi van akkor, ha külföldi szolgáltatónál hostolják az eleve angol nyelvű és .com domaines oldalam, és külföldi bankba utaltatom a pénzt? Még van 3 ország az EU-ban (Ausztria, Luxemburg és Svájc), akik az EU rendelkezések ellenére megőrzik a banktitkot és nem értesítik az ügyfél anyaországának adóhatóságát, amikor egy külföldi számlát nyit. Úgy gondolom, hogy ezekkel a feltételekkel minimálisra csökken annak az esélye, hogy az APEH jogi alapot találjon a zaklatásomra.

RE: És ha külföldön?

2007. 10. 17. 11:03 · Névtelen hozzászóló →

Azért ha Magyarországon élsz, akkor nem ártana, ha fizetnél is adót, és nem pedig a mások által fizetett adón élősködnél. És remélem, azért előbb-utóbb fog jogi alapot találni az APEH a zaklatásodra mindaddig, amíg így gondolkozol.

Apeh hivatalos álláspontja.

2007. 10. 24. 23:47 · Sajt →

Bemerészkedtem az adóhivatal ügyfélszolgálatára személyesen, és megpróbáltam utánna járni az Adsense bevételek utáni adózásnak.

Legnagyobb meglepetésemre az ügyintéző hallott a Google Adsense programról, így elsőre azt gondoltam, hogy végre valami egyszerű választ kaphatok a kérdésre.

Viszont a dolog még összetettebb, mint eddig gondoltam.

Az Oldalgzda bejegyzésében említett önálló tevékenységgel NEM fedheti le a reklámbevételeket, sem a tartalomszolgáltatást, sehogy sem lehet adózni úgy, hogy kiváltok olyan adóazonosítót ami önálló tevékenységre ad jogot. Úgyhogy ennek a lehetőségnek a megemlítése az oldalon szerintem felesleges is, és talán egy picit félrevezető.Úgyhogy mindenképpen egyéni vállalkozást kell alapítani, de akkor igazolnom kell, hogy a tevékenységi kör, amit megjelölök, az a szakmám, szóval értek hozzá (egy ecdl vizsga elvileg megteszi).A másik lehetőség a társas vállalkozás, itt nem kell igazolni semmit, csak felvenni az adott tevékenyégi kört a vállalkozásnak. Itt az adó mértéke 1.7milio forint alatt 18%, viszont a felett duplázódik 36%-ra(!)… Egyébként egyéni vállalkozásnál is ugyanennyi az adó mértéke, nem beszélve az egyéb járulékos költségekről, ami egy vállalkozással jár. Problémát vet fel társas vállalkozásnál, hogy ekkor lesz egy adózott jövedelme a cégnek, viszont nekünk nem. Szóval lakás, vagy autovásárláskor egyszerűen képtelenség igazolni, hogy nekünk, magánszemélyként honnan van pénzünk.

A másik dolog, hogy pontosan oda számlát kell küldenünk (ha már a magánvállalkozásunk megvan) ahonnan a pénz jött, szóval egyenesen a Googlehöz, az Egyesült Államokba.

A másik probléma a szerződés. Az ügyintéző szerint, tisztázni kell papíron, hogy én miért is kapom a pénzt, mit nyújtok érte, illetve ami még ennél is kacifántosabb, fontos meghatározni, hogy mi határozza meg a fizetés mértékét. Reális dolog lenne beírni az Adsense algoritmusát? Szerintem nem…

Úgyhogy ezek alapján, hiába adózok le, a pénzem az Apeh szemében ugyanúgy fekete lesz…

Plusz egy tanács a végére: Ne érjük el az egyszeri 2.000.000 forintot, mert a bank nem köteles jelenteni ezeket a tranzakciókat az adóhatóság felé (jelen esetben nem is az apeh, hanem az adórendőrség), és akkor elkerülhetünk egy kellemetlen eljárást, amelyet annak ellenére indítanak ellenünk, hogy befizettük az adóinkat. 2milio felett ugyanis a bank lefénymásolja ott helyben az iratainkat, és mindezt elküldi az adórendőrségnek, akinek a kérésére (általában kérik) csatolják a biztonsági kamera felvételeit is.

Apeh hivatalos álláspontja.

2007. 10. 25. 03:35 · OldalGazda →

Sajt! Szuper, hogy megosztod velünk a tapasztalataidat! Sajnos az általad írtak is alátámasztják azt, hogy nem nagyon létezik egységes megítélése ennek a dolognak az APEH-on belül sem, tudniillik ezt az önálló tevékenységes dolgot mind az APEH általam írásban feltett kérdésemre adott válaszában, mind pedig az oldalon feljebb linkelt HVG cikkben említik. A társas vállalkozásoknál meg a helyzet jóval bonyolultabb, már ami az adó mértékét illeti. Ugye van pl. a költségelés, EVÁ-s cég, stb…

APEH

2007. 10. 25. 05:46 · Névtelen hozzászóló →

Először is az adórendőrséges dolgot gondolom nem az APEH-ben mondták neked. Ha rákeresel a neten az utolsó bejegyzés is róla kb. 2002-es és az is arról szól, hogy meg fog szűnni mert alkotmányellenes.Tevékenységek: Internetes hírdetési felület webgazda általi értékesítése (SZJ 723003), Weboldalkészítés (webhosting) (SZJ 723004), Egyéb számítástechnikai tevékenység (SZJ 726001). Ezek lefedik, azt hiszem az adsense-hez szükséges területet és egyikhez sem kell semmilyen szakképzettséget igazolni! A számlával meg nem kell foglalkozni… mert nem tudsz számlát adni, sehogy sem! Ez nem a te hibád, ennek ellenére vagy olyan rendes, hogy mégis bevallod a jövedelmed és adózol utána. Egyéni vállakozásnál pedig a hasznodból kell adózni, tehát ha levonod az ÁFA-t és a költségeidet. A bruttó bevételedből, ha otthon csinálod és tiéd a lakás (vagy kötsz szerződést, hogy mekkora részét használod irodának), akkor ebből lejön a géped (gépeid) amortizációs költsége, az Internet előfizetés, a telefon, a villany, a fűtés stb… elég sok minden még, és legálisan, mert ez az irodád, székhelyed, telephelyed stb., a maradékból fizetsz járulékokat és adót. A társas vállalkozásnak meg lehetsz alkalmazottja és kapsz osztalékot mint jövedelmet.Amúgy pedig ahányszor bemégy az apehbe, kb. annyi választ fogsz kapni a kérdéseidre. Nem Nobel-díj várományosokat vesznek fel oda sem.

apeh

2007. 10. 25. 11:39 · Névtelen hozzászóló →

Na, ez tök jó, ha már 2féle választ is adott az apeh, az egyik szerint lehet önálló tevékenységként, másik szerint meg nem. Még jobb, hogy hiába adózom, illegális? Ezt mégis hogy gondolják? 🙂 Lehet, valami vezetőt kéne megkérdezni, hogy ne az ügyfélszolgálatos nénik osszák az észt.

de

2007. 10. 25. 11:43 · Névtelen hozzászóló →

Viszont az jó hír, hogy ha valóban, a rezsit, meg akinek van, a lakbért is le lehet írni az adóalapból..

de

2007. 10. 25. 12:32 · Névtelen hozzászóló →

Ha keresel havonta 200 ezret és ebből 133 a költség, akkor 67 ezer az adóalapod, ami után a minimálbér járulékait fizeted és nem kell adóznod, mert ugye minimálbér után nem kell. Így nem keresel sokat, de alkalmazottként megkapod a fizetésed és azután kezded kifizetgetni ami itt már ki van, el van számolva.

paranoia

2007. 11. 01. 16:28 · Névtelen hozzászóló →

Ne haragudjatok, szerintem paranoiásak vagytok.

Én 4-5 reklámcéggel is foglalkozom az AdSense -n kívül, (ezek között egy magyar sincs) egyiknél se lehetett írásos szerződést kötni és nem is tervezem, hogy emiatt Kaliforniába utazzak, pláne, hogy be se engednének oda… és ha mégis, akkor a kutya se állna szóba velem, papírokat meg végképp nem nyomtatgatnak az száz és hagyományos levélbe se levezlezgetnek velem. Na és? Összedől a világ?

Nem értem mért nem tudja megbeszélni mindenki a könyvelőjével, hogy hogyan kell adózni. Nekem a könyvelő alkalmankét kér 5.000 Ft -ot és minden rendben van, jó hogy nem személyesen a miniszterelnököt akarjátok megkérdezni. Habár már azon se csodálkoznék.

Remélem betiltják az egész AdSense-t a papír alapú szerződések hiánya miatt, talán majd itt is megszűnik a nyavajgás.

Re: paranoia

2007. 11. 01. 16:42 · Névtelen hozzászóló →

Kedves paranoia: Akkor talán írd le, hogy mit mondott a könyvelőd, vagy sajnálod megosztani velünk azt az 5000 Ft-os infot? Én is voltam már könyvelőnél, adótanácsadónál, és itt is olvastam infokat, köztük az apehét is, és mindenki mást mondott. Vicces lenne, ha az APEH kötelezné a Google-t, hogy Magyarországra ne szolgáltathassanak. 😀 De talán az apeh-nél is nagyobb csapást fog a Google-re mérni Tomcat, :D, aki beperelte a Google-t, mert kizárták, mivel hírlevélbe megkérte azokat, akik regisztráltak hozzá, hogy kattintsanak az AdSense hirdetéseire. 🙂 És most nem érti, miért zárták ki, és kártérítést követel, szerinte a Google csaló, és még soha nem fizetett senkinek :).

2007. 11. 01. 20:30 · Névtelen hozzászóló →

Nincs is hírlevele a Bombagyárnak (Tomcat oldala) kedves előző hozzászóló. 🙂 Másrészt meg a barátnőjének (Athina) küldtek már többször is Adsense csekkeket szóval nem lenne logikus tőle, ha azt mondaná, hogy nem fizet a Google. Vagy rosszul látom?

tomket

2007. 11. 01. 21:18 · Névtelen hozzászóló →

Van barátnője?! Te jó ég, szerencsétlen…

hírlevél

2007. 11. 01. 22:54 · Névtelen hozzászóló →

OK, nincs hírlevél, kis félrefogalmazás volt, de tény, hogy kiküldte a levelet, amit titkosnak szánt, de már a fél net ismeri a tartalmát (Index róla szóló topicjában is pl. benne van).

Re Re paranoia

2007. 11. 02. 03:18 · Névtelen hozzászóló →

Ha mi ketten ugyanabban az országban élünk, akkor talán látod te is, hogy itt nem úgy mennek a dolgok mint más „normális” országokban. Számtalan olyan dolog van, amit a világon bárhol meg lehet csinálni, kivéve Magyarországon. Pl a Clipperz.com se szolgáltathat(na) magyarországra, mivel itt tilos az ilyen fokú titkosítás magánszemélyeknek… nincs biodízel, mert nem lehet jövedéki adót kivetni rá, nem lehet Aixam -ot üzemeltetni (egész Európában mennek), mert nem lehet reg. adót kivetni rá… estig sorolhatnám.

100% -ig biztos vagyok benn, hogy egy tollvonással megszűntették volna már rég az Adsense-t, ha Magyarországon székelne.

Csodálom, hogy a PayPal egyáltalán elérhető már tőlünk is.

Bizony emlékszem rá, hogy pár éve még tervezet volt arra, hogy az e-mail -eket megadóztassák. Egyszerűen szúrta az illetékesek szemét, hogy a kis prolik ingyen levelezgetnek… Hogy az egész világ rajtunk röhögött volna, ha bevezetik? Nem az lett volna az első eset…

Apropo PayPal… ha kapok valahonnan 1.000 dollárt, és csak egy hét múlva kérem ki PayPal -ról, amikor esetleg jobb az árfolyam, akkor az meg árfolyam nyereség…. hoppá megint csak adó… és elhiszed, hogy ha bemész az adóhivatalhoz azt se fogják tudni mi az a PayPal? Ha a következő héten ugyanennyit veszítek az árfolyamon, azt hogy írhatom jóvá?

Ha ami oldalon pókerezek és nyerek, akkor gondolom nyereményadót kell fizetni… igaz köze nincs ennek az országnak az egészhez… és holtbiztos, hogy egy egyszerű könyvelőnek fogalma se lesz róla mi van akkor, ha te Arizónában pókerezel online…

Ezek mind mind olyan dolgok, amire ez az ország egyszerűen nincs felkészülve. Sajnos tény: még mindig le vagyunk maradva az áhított nyugattól, mint a borravaló.

Apeh

2007. 11. 02. 03:29 · Névtelen hozzászóló →

Ha jól emlékszem, néhány éve tán az Élet és Irodalom szeretett volna utánajárni egy bizonyos ügynek és 19 megyében 19 féle választ adtak az Apehnél 🙁

2007. 11. 02. 03:43 · Névtelen hozzászóló →

Hello!

Valaki tudna segiteni nekem a PayPal megértésében?Köszönöm!!!

2007. 11. 02. 03:46 · Névtelen hozzászóló →

Kedves Oldalgazda!

Lehetne, nem lenne jó ötlet a Paypal-ről is egy oldalt inditani it?Biztos sok jot, hasznosat tudnánk meg…

mél

2007. 11. 02. 05:04 · Névtelen hozzászóló →

Az e-mailek utáni fizetés európai ötlet volt…Amúgy valóban fura ország ez, de az is igaz, hogy a pénzét az félti akinek van, akkor pedig adózzon ha van, ennyi…

Re: mél

2007. 11. 02. 10:31 · Névtelen hozzászóló →

Aki a pénzét félti, az az esetek túlnyomó többségében megdolgozott a pénzéért, leadózott és adóköteles termékekre költi (másra nem is nagyon tudja). Ez csak nem bűn…

Tény, hogy a semmiből nem lehetne vállalkozást indítani úgy, hogy az ember az első naptól fogva az adóhivatalba rohangál, ahelyett, hogy dolgozna és a vállalkozást építené. Ha én is így kezdtem volna, ma 3-4 -el több munkanélküli lenne + én magam, ui. ennyi embernek biztosítom közvetve, közvetlen a megélhetését.

Szerintem engem most minimum fel kellene akasztani egy korrupt közbeszerzésen vásárolt bitóra.

Adózás kérdés

2007. 11. 15. 03:26 · Névtelen hozzászóló →

Hello!Nekem egy olyan kérdésem lenne , hogy még nemtudom hogy megy ez az adózás de szeretném kihyelyezni az adsense-t az újonnan indult oldalamra , és azt lehet e hogy ha összelyön a 100 dollár nem kérem hogy küldjék ki hanem gyűlik tovább és majd egyszer mikor kitalálom hogy-smint adózok utána akkor kérem hogy küldjék ?

kérdés

2007. 11. 15. 03:30 · Névtelen hozzászóló →

Van olyan az adsense menüjében, hogy fizetés visszatartása. Ott beállíthatod.

Nevetséges Apeh

2007. 11. 17. 18:55 · Névtelen hozzászóló →

Ez az egész egy nagy romhalmaz, ami megy itt magyarországon. Tegnap hívtam fel az APEH-ot. Háromszor hívtam fel hogy három különböző ügyintézővel beszéljek. Egyik sem tudott mit mondani, csak hogy írjak levelet az APEH-nek leírva minden körülményt, mi alapján szerzek pénzt, honnan, azt is írjam le hogy a google leírta hogy kérdezzem meg a saját országom beli adóhatóságot. – ezt elárultam neki hogy ezt olvastam a szabályzaban. Erre rámförmedt hogy nekem tudnom kéne milyen jogcímen szerzek pénzt én meg válaszoltam hogy pont azért hívtam fel őket hogy ezt megtudjam. Eddig rendes adófizető állampolgár voltam/vagyok. De ha az Adóhivatal se tudja mit és hogy adózzak akkor én nem fogok semmit se. A másik meg hogy nem csak adsense-t használok henm még kb 10 különböző külföldi reklámcéget, most mindenek a CPC, CPA alapú fizetési stratégiáját meg a körülményei írjam le és küldjem el levélben, kinyomtatva a screenshotokat. Ez nevetséges. Kb egy hónapot tölhetnék el ezzel a mutyival. Szánalmas egy ország, szánalamas Apeh. következő blogomban azért is az apeh hülyeségeiről fogok írni – névtelenül. Vegyék el a a 100 dolláromat megérdemlik.

APEH-hez

2007. 11. 18. 08:38 · Névtelen hozzászóló →

Van egy olyan szabály, vagy állásfoglalás (ne kérdezd, hol), hogya amit az apeh írásban mond, az a jogszabályok értelmezése. Éppen ezért kérték, hogy írj levelet nekik. Amúgy meg ha nem megy, tök egyszerű az adóbevallás „önálló tevéákenység bevétele”, vagy valami hasonló nevű sorban szerepeltetni. Inkább valld be, de rossz helyen és fizess utána adót.

Adózás – fejetlenség…

2007. 11. 25. 03:06 · Névtelen hozzászóló →

Látom még ua. a téma, hogy akkor most adózzunk-e vagy sem…?

A megoldás roppant 1xerű:- aki vállalkozásban szerez jövedelmet, annak igenis legyenek „rendben” a bevallásai…- magánszemélyeknél meg nem fog az életben kiderülni sem az Adsense sem a Póker sem pedig másUSA jövedelem (hacsak nem havi több milliós és feltűnne a vagyonosodás…), az uniós jövedelmeket jobban fogják figyelni – de még ez is csak a jövő.

Senkinek nem akarok tanácsot adni, a törvény is előírja, hogy adózni kell de, mint magánember „nem mindenáron”…

Per pillanat MO-on nem jelentős az adókiesés „ezek” miatt, ezért is nem figyel az Apeh rá fokozottan…

De mindenki döntsön saját maga, Én már döntöttem, bizonyítsák be, hogy… 🙂

  • Netuddki –

bizonyítás

2007. 11. 25. 14:31 · Névtelen hozzászóló →

Bizonyítsák be: ahogy nyilatkozik az APEH, ha lát egy domaint, ahol AdSense hirdetések vannak, megnézi a tulajdonosát, és kész is.. Vagy ha kapsz egy vizsgálatot, fel fognak tűnni a számládon azok az összegek.. Vagy valaki feljelent.. és még rengeteg lehetőség van. Nem olyan nehéz bebizonyítani, főleg egy APEHnek. 🙂

bizonyítás

2007. 11. 25. 16:03 · Sajt →

Erre van egy tök jó megodás. Ha valaki el akar kerülni egy bankszámlaszondázást az adórendőrség / apeh részéről, akkor nyitni kell egy osztrák bankszámlát. Ugyanúgy mint egy magyar számlát, csak útlevét kell pluszban. Költségek is megeggyeznek. Sőt, a westendbe nemrég nyilt Oberbank… Utazgatni sem kell. Az osztrák törvények nem engedik semmilyen hatóságnak, hogy banki adatokat kérjenek le.

Innentől az apeh sehogy sem tudja meg hogy valaha felvetted e a nevedre kiállított csekket… Onnantól csak egy papírdarab lesz.

topic

2007. 11. 25. 16:24 · Névtelen hozzászóló →

Ezt a topic-ot át kellene nevezni az oldalgazdinak reggetőverseny-re. Jaj-jaj APEH, húhúúú!!!

bizonyítás

2007. 11. 26. 01:57 · Névtelen hozzászóló →

Sajt!Váltottál már be csekket ebben a Westendben lévő Oberbankban?

Re: topic

2007. 11. 26. 07:07 · OldalGazda →

Mi az a reggetőverseny?

bizonyítás

2007. 11. 26. 10:19 · Névtelen hozzászóló →

Most kérdeztem meg, kacsa az osztrák bankszámla és egyelőre lakossági ügyfeleknek csekket sem tudnak beváltani. Megtaláltam az alapcikket, ebben van a téves információ a Westendben elérhető osztrák bankszámláról: www.microsoft.com/hun/kisvallalat/articles/0711_biztos_penz.mspx

🙂

2007. 11. 26. 10:26 · Névtelen hozzászóló →

Na már a félelemtől írni sem tudtam… rettegő, természetesen.

bizonyítás

2007. 11. 26. 12:45 · Sajt →

Akkor viszont igazad lehet, mert én is ebből a cikkből informálódtam a lehetőségről.

külföld

2007. 11. 26. 14:54 · Névtelen hozzászóló →

Kérdezem én, hogy egy az Egyesült Államokban hostolt, nemzetközi domain néven elérhető, angol nyelvű, külföldi közvetítő cégeken keresztül idegen nyelvű hirdetésekkel ellátott oldal bevételei után mért kellene itt adót fizetnem?

Mindebből mi érdeme van a magyar államnak?

(ui. a villanyszámlám áfás, a fűtésem, és az internetszolgáltatás díja is. A számítógépem is áfásan vettem. Az autóm jövedéki adóval alig megterhelt üzemanyaggal megy…. stb., mellesleg az országba így befele hozom a pénzt, nem úgy mint a külföldi tulajdonű cégek 99% -a, akik a profitot kiviszik innen)

RE: külföld

2007. 11. 26. 15:11 · OldalGazda →

Ne haragudj, ez nem a „Miért nem kell nekem adót fizetni, és milyen demagóg indokokkal tudom megvédeni azt, hogy mindeközben élősködök a többi adófizető pénzén?” című topik. Egész egyszerűen azért lenne illdomos ebben az országban adót fizessél, mert a céged, vagy a Te működésedet, jogbiztonságod lehetőségeit a Magyar Köztársaság biztosítja. Ez a magyar állam érdeme. Tovább nem fejteném ezt a gondolatmenetet, és kérnék mindenkit, tartózkodjon a hasonló demagógiától. Köszi.

santika

2007. 12. 15. 01:36 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok. Tud e valaki olyan osztrak bankot, ahol bevalthato a maganszemely nevere szolo csekk? Egyszeruen bevaltjak, vagy szamlat is kell nyitni hozza. Ha valaki tud konkretumokat, az legyen szives irja ide. Koszi.

Ausztira

2007. 12. 15. 07:33 · Névtelen hozzászóló →

Az első nagyobb községben beváltáják – de számlaszámot kell nyitnod hozzá – de elég a nyitáshoz csak a személyi igazolvány, és max 100 euró. Majd ezután beszedésre elveszik tőled a csekket, …

santika

2007. 12. 15. 13:19 · Névtelen hozzászóló →

Koszi Ausztria. Mit jelent az ott, hogy beszedesre? Mert amikor itthon valtok be csekket, azt is beszedesre fogadjak el, de azonnal jovairjak a szamlan a ft ellenerteket, es azt fel is tudom venni.

Ausztria

2007. 12. 16. 18:14 · Névtelen hozzászóló →

Beszedésre: ha megérkezik a bankba a pénz, akkor teszik rá a számládra > 2 – 4 hét.

adó

2008. 01. 03. 19:08 · Névtelen hozzászóló →

Nos, hát itt az év vége, lassan (jó, nem kell rohanni) adóbevallást kell készíteni. Túl sok ötletem még mindig nincs hogy kell, mert elég sok verziót olvastam itt. 🙂 De valószínü, beírom önálló tevékenységnek: 2007-ben kicsivel több, mint 1 millió Forint AdSense-bevételem volt, a program szerint kb. 171 ezer Ft adót kell utána fizetnem (a tavalyi program szerint természetesen). Meg gondolom járulékokat, bár azokat már egyszer fizetem, szóval nem tudom. Be fogom fizetni, én megtettem, amit tudtam, ha az APEH-nek így is problémája lesz, és megkeres, elmondhatom, hogy én befizettem. De lehet, hogy még megkeresem őket előtte. Így is probléma, hogy az APEH honlapját nézve, hogy már be kellett volna jelenteni az önálló tevékenységet (de ki gondolt ilyenre, amikor kirakta az AdSense-hirdetéseket?) továbbá kellett volna vezetnem:

Az önálló tevékenységet végző magánszemélynek alapnyilvántartást és részletező nyilvántartásokat kell vezetnie. (Szja tv. 5. sz. melléklet).

Alapnyilvántartások: naplófőkönyv, pénztárkönyv, bevételi és költségnyilvántartás, bevételi nyilvántartás, értékesítési betétlap.

Meg adóelőleget is kellett már volna fizetnem az adóhatóság oldala alapján, ill. még mielőtt kiraktam a hirdetéseket, adószámot kérni, és bejelenteni a tevékenységet. Ha ezt egyáltalán lehet önálló tevékenységként..

Re: adó

2008. 01. 04. 04:10 · OldalGazda →

Uh, igen. Csak azt tudnám javasolni, hogy keress meg egy könyvelőt, vagy adótanácsadót, nem akkora kiadás talán az sem, ha ő készíti el az adóbevallásod. Aztán pedig megköszönném – a többi olvasó nevében is -, ha megírnád majd a további történéseket. 🙂

Szerzői jogvédelem

2008. 01. 06. 16:51 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok,

Boldog új évet mindenkinek. Elolvastam a hozzászólásokat és már végképp nem tudom, hogy mit csináljak. Egy dolgot tudok. Ami jövedelmem volt Adsense-ből és más partner programokból, azt szeretném bevallani. Tovább bomyolítja a helyzetet, hogy voltam könyvelőnél és még csak 5lete sem volt, hogy milyen formában tudom bevallani. Kínjában csak annyit tudott tanácsolni, hogy kérjek egy hivatalos állásfoglalást az APEH-től. Év végén más ügyben voltam bent és rákárdeztem erre is. Három verziót vázoltak fel nekem. 1. Legyek vállalkozó. 2. Adószámos magánszemélyként tudok számlát kiállítani a tevékenységemről (DE KINEK ???) 3. Magánszemélyként SZJA bevallásba írjam be a jövedelmemet (azt nem tudták megmondani, hogy hová). De ezt csak akkor tehetem meg ha a honlapom szerzői jogvédelem alatt áll.Alkalmazza ezt valaki közületek ? Egyébként a hivatal honlapján el lehet olvasni a törvényt. Csak az elejét másoltam be.

  1. Honlap jogi védelme
  2. 1. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban Szjt.) védelemben részesíti az irodalom, a tudomány és a művészet minden egyéni-eredeti alkotását, függetlenül attól, hogy azt a törvény kifejezetten nevesíti-e (honlapról nem tesz említést a törvény).
  3. 2. A szerzői jog védelmében nem a tartalom, hanem annak egyéni-eredeti kifejezésmódja bír jelentőséggel. A szerzői jog, mint abszolút jog nem zár el másokat a műben foglalt gondolat, megoldás használatától.
  4. 3. „Hogy egy mű szerzői jogvédelem alá esik-e vagy sem, azt kizárólag az alkotás jellege és nem a megrendelő és a szerző megállapodása dönti el” (Veszprém Megyei Bíróság P. 20 145/1992.)
  5. Milyen szerzői műnek minősül a honlap, illetve annak egyes aspektusai?
  6. 1. A jogirodalom szerint „vonalak, formák, színek bármilyen egyéni, eredeti megoldása, csoportosítása létrehozhatja a képzőművészeti alkotást”, ami alapján a honlap külleme („design”-ja, a továbbiakban: arculata) egyértelműen – képzőművészeti alkotásként – szerzői jogi védelem alatt áll.
  7. 2. Egy-egy honlap több szerzői művet tartalmaz(hat), amelyek irodalmi-, zeneművek, szoftverek, stb. lehetnek.
  8. 3. Ezen szerzői művek (és más tartalmak) sajátos összeállítása, az Szjt. 7.§-a alapján gyűjteményes műként részesül védelemben. „Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjteményes mű, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű. A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, összetevői nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek védelemben.” (Szjt. 7.§ (1) bek.) A honlap interaktív felhasználást lehetővé tevő, különböző műfajtájú művekből összeállított gyűjteményes műként az új törvény alapján ún. „multimédia műnek” is minősülhet, csupán hordozója tér el a multimédia műveket egyébként hordozó CD-ROM-tól.

adózás

2008. 01. 06. 18:01 · Névtelen hozzászóló →

Nem tudom hogy dolgozol e valahol, de ha igen és ezt a mellet csinálod, akkor másodállásban nem megterhelő vállalkozónak lenni. Még az is lehet, hogy adóznod sem kell, mer elszámolhatod a költségeidet, a telephelyed fűtése, villanya stb… , internet számla, a gép amortizációs költsége… ami marad a végén az az adóköteles. Járulékokkal most ez nem tudom hogy áll, de biztosan előnyösebb, mint ha főállású vállalkozó lennél. A tevékenység pedig: hirdetési felület webgazda általi értékesítése. Tökéletesen lefedi. Hát a számla az már más tészta, de ezt nem is értem őszintén szólva. Bevallassz valami jövedelmet, amiről nincs számlád. A probléma a nem bevallással szokott lenni.. tehát van számlád és nem vallod be, vagy nincs számlád és be sem vallod, de ha bevallod… mi a gond?

re: Szerzői jogvédelem

2008. 01. 07. 20:32 · Névtelen hozzászóló →

Köszi, hogy végre valaki leírt egy APEH-állásfoglalást (látszik, ott se nagyon tudják). Szerintem ezek alapján (főleg, gyűjteményes mű rész..) egyértelmű, hogy szerzői jogi védelem alá tartozik egy honlap, még ha nem is saját a design. Nekem is kb. azt mondta a könyvelő, amit neked mondtak az APEH-ben.

„Azt nem mondták, hova írjam”. Nekem (elvileg elég profi) könyvelő azt mondta, hogy magánszemélyként a „más önálló tevékenységből származó jövedelelem” mezőbe írjam be, és így 90% után kell sávosan adózni (nekem mivel kb. 1 millió Ft után 18 százalékot). Azt viszont nem mondta, hogy be kellett volna jelenteni a tevékenységet, stb., és az egyéb problémákat, amit pár hozzászólással korábban (Thu, 03 Jan 2008 19:08:47 -0500 reply,), és még korábban (Fri, 05 Oct 2007 14:09:48 -0400) írtam. Sajt azt írta, hogy adószámos magánszemély nem lehetsz, mert ezt mondták neki az APEH-ben, neked viszont felvázolták ezt a lehetőséget is. De ahogy emlékszem a könyvelővel való találkozásomra, az adószámos magánszemély lehetőség, és az önálló tevékenység valamiben különbözik, nem véletlen, hogy az APEH-ben is külön lehetőségként szerepeltették.

Számla írás

2008. 01. 18. 03:34 · vallalkozo →

Kérdésem lenne az Adsense bevétel után ki kell állítani számlát a Google részére? (Könyvelőm szerint igen, és tartsam meg őket, :). És mégis mit írjak kiállítás napjára, teljesítésre, meg fizetési határidőre mikor számla nélkül is kezemben a csekk?

vállalkozónak

2008. 01. 18. 03:57 · Névtelen hozzászóló →

én úgy szoktam, hogy amikor a csekket beviszem a bankomhoz és azt kifizeti, és jóváírja a számlámon, azzal a dátummal kiállítok egy dolláros export számlát hirdetésről, aminek a fizetési módja csekk.ennek a másodpéldányát beteszem a könyvelésbe a google bizonylat mellé, és a könyvelőm látja a számla jóváírásban, hogy milyen árfolyamon vette be a bank, és ő is úgy számolja el. az eredeti példányát a számlának gyakorlatilag kidobhatod.

rokkantnyugdij

2008. 01. 24. 03:30 · Névtelen hozzászóló →

sziasztok.ha valaki rokkantnyugdij mellett elmegy dolgozni a nyugdij után is adozni kell?

Mi tegyek?

2008. 09. 30. 14:12 · Névtelen hozzászóló →

Én 18 éven aluli vagyok. Ekkor is kell adóznom?Kérhetek adószámot?

Mi tegyek?

2008. 09. 30. 14:12 · Névtelen hozzászóló →

Én 18 éven aluli vagyok. Ekkor is kell adóznom?Kérhetek adószámot?

re:Mit tegyek?

2008. 09. 30. 16:29 · Névtelen hozzászóló →

Ne légy már ilyen anyámasszony katonája.Tedd le csak parlament küszöbére a bevételed, és írd rá a neved.Más is így csinálja, csak egy kicsit bonyolultabban.

update pls

2010. 01. 30. 14:52 · Névtelen hozzászóló →

2010-ben állítólag már nem kér a gugli ado infot. Ilyenkor mi van, hogy van?

Na AKKOR MI A LONAK A FOGPISZKÁLOCSKÉJA VAN ISTENKÉM PLÁNE 2010-BEN??

2010. 03. 14. 21:59 · Névtelen hozzászóló →

Szóval hölgyeim és uraim aki bármi friss információt legyen az tényleg bármi 2010-ben érvényes magánszemély adóbevallás adsense-ből származó jövedelem (utalásos ha ez számít meg h bejelentí e a gugli a apeh felé v vmi) után ,hogy kell adózni ha egyáltalán kell, hová kell írni?hány % -ot kell milyen határok között vagy bármi egyéb az írjon nagyon nagyon szépen kérem:)

adó

2010. 03. 15. 05:33 · Névtelen hozzászóló →

Ha a 2009-es jövedelem bevallás, akkor mostanság beírod a tavalyi jövedelmed, ha a 2010-es érdekel, akkor meg jövőre :-).

De komolyan. Bevallod mint jövedelmet a többivel együtt és összevonva a sávok alapján adózol, ennyi.

Mert ugye a magánszemélyt kérdezted…

Szerintem friss, meg pláne külön adsense-re nincs semmi.

Jövedelem – bevallod – adózol a sávok szerint, ennyi.

  1. – 5 millió = 17%5 millió felett = 32%

a sáv mégegyszer

2010. 03. 15. 05:35 · Névtelen hozzászóló →

nullától ötmillióig 17%, 5 millió felett 32%

járulék

2010. 03. 15. 09:23 · Névtelen hozzászóló →

az adó eddig oké, de mi a helyzet a járulékokkal?

Na AKKOR MI A LONAK A FOGPISZKÁLOCSKÉJA VAN ISTENKÉM PLÁNE 2010-BEN??

2010. 03. 18. 21:40 · Névtelen hozzászóló →

THANK YOU

egy bonyolultabb eset

2010. 08. 04. 17:04 · Névtelen hozzászóló →

Én törvénytisztelő ember lennék, legális windows-om is van. Diplomás munkanélküli vagyok, és nagyon kellene a pénz. Van egy jó honlap ötletem a neten, Adsense-ből jönne be belőle a pénz, ha törvényesen meg lehet oldani. Ezért nagyon kíváncsi lennék, hogy ha Adsense-ből származó jövedelmem lenne, akkor maradhatnék-e munkanélküli segélyen, illetve közmunkán (eleinte úgysem valószínű, hogy annyi jönne be belőle, ami több, mint egy munkaviszonynak, illetve vállalkozásnak megfelel). Annak már utánajártam, hogy megbízási szerződést nem lehet regisztrált munkanélkülinek, illetve közmunka közben végezni, bár eleinte ezt sem tudták sem az önkormányzatnál, sem az államkincstárnál, csak a munkanélküli központban. Ha megbízási szerződést kötök, a törvény szerint meg kell szüntetni a közmunkát vagy a munkanélküli segélyt. Alkalmi munkavállalói könyvvel, illetve alkalmi, egyszerűsített munkaszerződéssel viszont lehetett dolgozni közmunka közben. Namármost ha ezeket a dolgokat is nehezen tudták megmondani, akkor ki az illetékes ezeknek a dolgoknak a kombinációjában? Ansense adózás + pénzkereseti lehetőség regisztrált munkanélkülinek? Elvileg az igazságosság szelleme azt mondja, hogy ha valaki munkanélküli, akkor engedjük, hagy próbáljon meg pénzt keresni. A törvény betűje viszont azokat segíti, akiknek már úgyis van munkája, hogy hadd vállaljanak másodállást és harmadik pénzkereseti lehetőséget. Így van, aki agyonra dolgozza magát, van aki meg dolgozni szeretne csak nincs mit, és kölcsönöket kell felvennie a családjának.Hol van az megírva, hogy ha írok az APEH-nek, akkor annak a válaszát biztosra vehetem?

re:egy bonyolultabb eset

2010. 08. 04. 17:29 · Névtelen hozzászóló →

Hagyd az APEH-et…

A kezdéshez semmi olyan jogviszony, illetve szerződés nem kell, ami bárhol megjelenne, bármibe bezavarhatna.

Elkezded csinálni az oldal. Addig míg 2-300 egyedi látogatója nincs naponta, addig nem is érdemes feltenni a hirdetéseket. Ha mondjuk meg van 300, akkor regisztrálhatsz a Google-nál.Míg eléred semmiből a 300-at, főleg ha még az oldal sincs meg, akár fél év, 1 év is lehet. A Google válasza lehet mondjuk plusz 1 hónap, ha minden nagyon jól megy (ritka) az első hónapban meg van a 70 eurós alap limit amit már kifizetnek, és azt a következő hó végén kapod (bankszámlára, mert ha csekkes még + 2 hét). Tehát itt kezdhetsz el gondolkodni a törvényességen, mert bármiféle adóügyi kötelezettséged akkor keletkezik, ha pénzhez jutsz. Tehát szerintem ha mindent jól csinálsz és tényleg jó az ötlet, akkor sem lehet 1 évnél hamarabb számottevő bevételed az Adsense-ből. Addig pedig min aggódsz?

re: bonyolult eset

2010. 08. 05. 03:13 · Névtelen hozzászóló →

Követni való, hogy ilyen körülmények között is tisztességes próbálsz maradni ahhoz az intézményhez, ami téged viszont folyamatosan meglop. Szerintem első a saját túlélésed.

egy bonyolultabb eset 2

2010. 08. 19. 12:17 · Névtelen hozzászóló →

Na, mindenesetre elkezdek csinálni valamit, jobb mintha csak „lógatnám a lábam”. 1 év múlva, mikor már vsz. lesz elég látogató lehet, hogy meg is lesznek a törvényi feltételei annak, hogy leadózhassam. Ha nem, még mindig lesz egy lehetőségem szűkölködés esetére, és ebben az esetben azzal nyugtathatnám meg a lelkiismeretemet, hogy egy részét jótékony célra adom. Egyébként az államnak mindenképpen jobb lenne, ha google-s hirdetéseket tennék az oldalamra, mintha nem tennék, mert a külföldi hirdetők pénzének egy része az én zsebembe menne, azt meg Magyarországon költeném el, szóval annak egy része meg az állam zsebébe menne.

re:egy bonyolultabb eset 2

2010. 08. 19. 15:12 · Névtelen hozzászóló →

Vajon hány ember lehet az országban, aki így aggódik az államért 🙂

egy bonyolultabb eset 2

2010. 08. 21. 15:55 · Névtelen hozzászóló →

Szia Bonyolult Eset! Ne aggódj ezzel, csináld meg a honlapot gyorsan, amíg nem találsz új állást és ráérsz! Az adózással majd akkor foglalkozz, ha van jövedelmed… Egy barátom hasonló cipőben járt, munkanélküli volt és mire kész lett a honlapja, épp felvették egy céghez. Hobbiként csinálta tovább és 2 évvel később lett annyi jövedelme a honlapból, hogy csinálni kellett rá egy céget.

AZ OK

2010. 11. 09. 17:42 · Névtelen hozzászóló →

Oké, amit írtok, de a konkrét válasz nincs benne. Tegyük fel, hogy XY munkanélküli, aki miközben munkanélküli (jelen esetben én), máris megkapja az első 70 Euróját. Mi a teendő ebben az esetben?

itt a megoldas

2010. 11. 09. 17:52 · Névtelen hozzászóló →

Kuldok neked egy szamlat es atkuldod a 70 eurodat. Igy jó lesz?

AZ OK 2

2010. 11. 09. 17:53 · Névtelen hozzászóló →

Jaja, ha átküldöm neked, azzal se leszek előbbre, mert a pénzt én „kerestem” 🙂 De most komolyan kérdem. Nem szeretnék ebből zűrt. Az APEH követi ezeket valahol?

persze

2010. 11. 09. 18:05 · Névtelen hozzászóló →

Tudod ez olyan kérdés amire mind tudjuk a választ. Hasonlit ahhoz, hogy mi jár az asszony fejében?

🙂

2010. 11. 09. 18:09 · Névtelen hozzászóló →

Mi lehet a megoldás? 1. Adsense fiókmegszüntetés2. Átruházás (ja ezt nem lehet)3. Megkérem a Google-t, hogy jelentsen be 8 órára 🙂 …4. Teljesen tanácstalan vagyok 🙁

re:AZ OK 2

2010. 11. 10. 03:04 · Névtelen hozzászóló →

Istenem! Vedd már fel azt a pénzt és idd el!Aztán meg csináld jól, gazdagodj meg belőle, ha már megteheted legyél vállalkozó és utólag valld be, ha ennyire zavarja a lelkiismereted, mert az APEH semmit sem követ. Hacsak nem folyik éppen végrehajtás ellened…

még re:AZ OK 2

2010. 11. 10. 03:08 · Névtelen hozzászóló →

Mellesleg ha „követi” az APEH, akkor majd tudsz róla. Ki kell fizetned utólag az adót, meg valami büntetést. Ennyi. Börtön, kivégzés nem jár érte. Tipikusan az a dolog, amikor nem lehet jól dönteni.Hivatalosan csak úgy juthatsz pénzhez, ha alkalmazott vagy, vagy vállalkozó. Ha nincs még annyi pénzed, hogy vállalkozó lehess, akkor mit kell tenni? El kell dobni? Vagy nem csinálni?Döntsd el!

vaj

2010. 11. 10. 03:12 · Névtelen hozzászóló →

Ennyire aggodalmaskodó nem lehetsz! Gondolj bele, bemész bármelyik (értsd bármelyik akár az ország túlsó felén lévő) k&h fiókba, simán a személyid és a csekk egyezése alapján kiadják neked a pénzt. Szerinted azt a 70 eur-nyi kp felvételt a bank jelenteni fogja az apehnek? Ugyan már!De ha gondolod, add meg az oldalad címét, menjenek rajta az én adsense hirdetéseim, beállítunk rá egy csatornát és ami a te oldalad után folyik be, annak a 80%-át neked adom, de csak személyesen, mert ha utalom, akkor annak nyoma lesz és megkérdezi az apeh, hogy mi volt az a 10.000 Ft pénzmozgás köztünk. 🙂

konyvelo vagyok es tudok segiteni nektek

2010. 11. 29. 06:26 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok. Latom eleg erdekes a tema mindenki szamara. Itt megtalaltok: klimane@gmail.com

Adófizetés kötelezettség keletkezése…

2011. 05. 17. 15:17 · Névtelen hozzászóló →

Hello Mindenkinek!Átolvastam a fórumot és egy fontos kérdésre nem találtam választ: Mikor keletkezik adófizetés kötelezettség? Tegyük fel, hogy az első évben visszatartod a kifizetéseket, a második évben lekéred a csekket, és a harmadikban pedig beváltod. Melyik évben kell az adóbevallásban feltüntetni?

Adófizetés kötelezettség keletkezése…

2011. 05. 17. 15:50 · Névtelen hozzászóló →

Gondolom csak elvi kérdésnek szántad, mert a gyakorlatban ennek nincs értelme.

Egy évig visszatartani nem érdemes a kifizetést, mert ha 11 hónap után kivágnak – és ez ellen senki nincs beoltva – akkor egy éves pénzednek annyi, mert azt nem fogják kifizetni utána. Gondolom ezt nem szeretnéd.

A csekk beváltásokkal sem tudsz valami sokat kivárni, mivel van egy olyan tulajdonsága, hogy lejár…

Egyébként szerintem akkor keletkezik adófizetési kötelezettség, amikor jövedelemre tettél szert és ez akkor van amikor beváltod.

Adófizetés kötelezettség keletkezése…

2011. 05. 17. 17:32 · Névtelen hozzászóló →

A kérdésem arra az esetre is vonatkozik mikor a Decemberi kifizetést kapod meg, amelyet januárban veszel fel. Tehát ekkor ezt az összeget nem kell feltüntetni a dec.31-én lezárt évre vonatkozó adóbevalláson.Mennyi idő után jár le a csekk? Ez az idő rá van írva?

re:Adófizetés kötelezettség keletkezése

2011. 05. 18. 00:44 · Névtelen hozzászóló →

Ha a decemberi munkádért januárban kapod meg a béred, akkor azt a januári évre kell bevallani. Egyébként az adó hivatalnak az egyetlen forrása erről a pénzről a te bevallásod lesz, vagyis bármikor vallod be, nem fog gondot okozni … főleg azokéhoz képest, aki nem vallják be 🙂

Adószakértő neve

2012. 07. 04. 09:03 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Nem Prancz Ádám az adószakértő, hanem Prancz József, ezt kérném javítani! Köszönöm!

Csak veszíthetsz vele…

2012. 11. 14. 07:41 · Névtelen hozzászóló →

Ha hosszú, nyomorsúságos kattintás számlálás után megérkezik a pénzed a számládra… h

Csak veszíthetsz vele…

2012. 11. 14. 07:44 · Névtelen hozzászóló →

Ha hosszú, nyomorúságos kattintás számlálgatás után letelik az a pár hónap és végre megérkezik a pénzed a bankszámládra… már csak kamatadót, banki illetéket kell fizetned, majd SZJA-t, ha felveszed akkor tranzakciós illetéket, majd beleunsz, és úgy döntesz, hogy eliszod az egészet, akkor már csak a termékhez tartozó ÁFÁ-t és jövedéki adót fizeted ki. Csak veszíthetsz vele! 😉