Google saját iránymutatásai webmestereknek

október 30, 2004

Információk a Google-ről webmestereknek

jelen oldal a http://www.google.co.hu/intl/hu/webmasters/guidelines.html oldal nyersfordítása, mely kizárólag az angolul nem olvasó felhasználók tájékoztatását szolgálja. Ennek megfelelően az itt leírtak nem feltétlenül egyeznek meg maradéktalanul a Google Inc. hivatalos álláspontjával. A fordítás helyességéért semmilyen felelősséget nem vállalok. A fordítás eredetileg a 2003. októberi állapoton alapult, melyet 2005 júliusában aktualizáltam: az időközben kitörölt részek áthúzva jelennek meg, míg a 2003 óta hozzáadott részek pedig aláhúzva olvashatóak

Irányelvek Webmestereknek

Az alábbi tanácsok betartásával elősegítheted, hogy a Google kereső megtalálja, beindexelje és rangsorolja az oldaladat,ami a legjobb módja annak, hogy oldalad bekerüljön Google adatbázisába. Ha úgy döntesz, hogy nem tartod be ezen ajánlásokat, az esetben is erősen javallott, hogy figyelmesen olvasd el a weboldalak minőségével kapcsolatos ajánlásokat, ahol leírásra kerül néhány ellenjavallt módszer, melyek alkalmazása oldalaid teljes törléséhez vezethet a Google által indexelt lapok közül. Ha egyszer az oldal eltávolításra került, nem lesz látható többet sem a Google.com, sem a Google partner oldalain. (saját megj.: a főbb partnerek megtekinthetőek itt)

Formai és Tartalmi Irányelvek

  • Oldaladat világos hierarchiával és szöveges linkekkel készítsd. Minden oldalnak elérhetőnek kellene lennie legalább egy statikus link által.
  • Készíts Oldaltérképet felhasználóid számára, oldalad fontos részeire mutató linkekkel. Ha a honlaptérkép 100-nál több linket tartalmazna, tanácsos azt több különálló lapra bontani.
  • Készíts hasznos, információkban gazdag oldalt, mely tisztán és akkurátusan ír az adott témáról.
  • Gondold át, hogy a felhasználóid milyen Kulcsszavakat gépelnének be azért, hogy megtalálják oldalad, és bizonyosodj meg róla, hogy a site tartalmazza ezeket a szavakat.
  • Próbálj szöveget használni képek helyett fontos kulcsszavak, tartalmi elemek, hivatkozások leírása esetén. A Google Inc. keresőrobotjai nem ismeri fel a képeken található szövegeket.
  • Győződj meg róla, hogy a ALT tag-ek pontosak és jól körülírják a képek tartalmát.
  • Ellenőrizd a törött linkeket, és hogy megfelel-e a szabványoknak oldalad.
  • Ha Tárhely kiválasztása használata mellett döntesz (amikor is az [URL] kérdőjelet tartalmaz), vedd figyelembe, hogy nem minden robot mászik bele ugyanúgy a dinamikus linkekbe, mint a statikusokba. Segít, ha igyekszel minél rövidebb és minél kevesebb paramétert használni a linkekben.
  • Az egy oldalon található linkek számát tartsd ésszerű keretek között (kevesebb legyen, mint száz)

Technikai Irányelvek

  • Vizsgáld meg Szöveges böngészőkkel oldalad, mint például a Lynx, mert a legtöbb keresőmotor éppen annyit lát az oldalból, amennyit a Lynx látna. Ha oldalaid „menő” elemei mint pl. JavaScript, cookie-k, sessionID-k, Frame-k, DHTML, Flash animációk megakadályozzák, hogy oldalad egész struktúrája látható legyen szöveges böngészők számára, akkor előfordulhat, hogy a robotoknak problémát okot a site beindexelése.
  • Tedd lehetővé, hogy a Keresőrobotok mászkálhassanak oldalaidon sessionID-k, vagy a felhasználók nyomonkövetését szolgáló egyéb argumentumok nélkül. Ezek a technikák hasznosak az egyéni felhasználói szokások nyomon követése szempontjából, de a robotok hozzáférése az oldalakhoz teljesen más módon történik. Ezen technikák alkalmazása az oldal csak részleges beindexeléséhez vezethet, ugyanis a robotok nem tudják megkülönböztetni a sessionID-k és az egyéb paraméterek miatt különböző linkeket, melyek valójában ugyanarra az oldalra mutatnak.
  • Győződj meg róla, hogy a webszerver program támogatja az „If-Modified-Since” HTTP header alkalmazását. Ez a tulajdonság lehetővé teszi a webszerver számára, hogy megmutassa a Google robotnak, hogy változott-e a tartalom az utolsó ottjárta óta. Ezzel csökkentheted a sávszélesség foglalását és a webszerver leterheltségét.
  • Használd a robots.txt fájl létréhozásával nyíló lehetőségeket. Ez a fájl mutatja meg a robotok számára, mely könyvtárakat indexelhetik be, és melyeket nem. Bizonyosodj meg róla, hogy a robots.txt-k tartalma és elhelyezése az oldal aktuális állapotának megfelelő, így nem blokkolhatod véletlenül a Google Inc. keresőrobotjaiot. Látogasd meg a http://www.robotstxt.org/wc/faq.html oldalt, melyen Gyakran Ismétlődő Kérdéseket olvashatsz a robotokkal kapcsolatban, illetve ahol megtudhatod, hogyan lehet utasítani a robotokat, amikor meglátogatják oldaladat.
  • Ha a vállalat Tartalomkezelő rendszert vásárol, bizonyosodj meg róla, hogy a rendszer olyan formában tudja exportálni a tartalmat, hogy a keresőmotor végigindexelhesse azt.
  • Ne használj „&id=” paramétert az [URL]ekben, mert ezek az oldalak nem kerülnek be az adatbázisba.

Ha kész az oldal

  • Ha online az oldal, jelentsd be a http://www.google.com/addurl.html oldalon.
  • Más, releváns oldalakról mutassanak linkek a te oldaladra.
  • Jelentsd be a Googlének a http://www.google.com/addurl.html oldalon
  • Jelents be egy Oldaltérképet a Google Sitemaps (Béta) program keretében. A Google Oldaltérképek szolgáltatás a beküldött oldaltérkép segítségével többet tudhat meg az oldalad struktúrájáról, és növelni tudja a weblapod Google kereső általi lefedettségét.
  • Győződj meg róla, hogy minden olyan site, melynek tudnia kellene róla, értesült arról, hogy online az oldal.
  • Jelentsd be a megfelelő Tematikus katalógusokba, mint az Open Directory Project, a Yahoo! katalógus, illetve más szakmai oldalakra.
  • Időközönként nézd át a Google webmestereknek szóló fejezetét további információért.

Minőségi Irányelvek – Alapelvek

  • Az oldalakat a Látogatóknak és ne a keresőmotoroknak építsd. Ne téveszd meg a felhasználókat, és ne mutass más tartalmat a keresőmotoroknak, mint amit az olvasóknak mutatsz.(A jelenség közismert neve: „Cloaking”) szerk. megj.: WikiPedia:Cloaking
  • Tartózkodj a Találati rangsorban jobb helyezést biztosító trükkök használatától. Jó ökölszabály, ha azt nézed, vajon szívesen elmagyaráznád-e, mit csináltál oldaladdal olyasvalaki számára, aki vetélytársad. Másik hasznos teszt, ha megkérdezed magadat: Vajon segíti-e ez a felhasználókat? Így csináltam volna, ha nem léteznének keresőoldalak?
  • Ne vegyél részt „link-sémákban” melyeket arra találtak ki, hogy javítsák oldalad helyezését a találati listában, vagy növeljék a site PageRank értékét. Különösen kerülendő úgynevezett „Web spammer”-ekre, illetve „Rossz szomszédságra” mutató linkek használata, mert ez hátrányos hatással lehet a saját helyezésedre is.
  • Ne használj illetéktelen számítógépes programokat oldalak bejelentésére, helyezések ellenőrzésére, stb. Az ilyesfajta programok számítási teljesítményt fognak le, és megsértik a szolgáltatási szabályzatot. A Google nem ajánlja az olyan termékek használatát, melyek automatikus vagy programozott lekérdezéseket küldenek a Google-nek, mint például a WebPosition Gold.

Minőségi Ajánlások – Specifikus tanácsok

  • kerüld a rejtett szövegek és linkek használatát.
  • ne használj álcázott vagy trükkös átirányításokat
  • ne küldj automatikus lekérdezéseket a Google-nek
  • ne töltsd meg oldalaidat a tartalomhoz nem kapcsolódó szavakkal
  • ne többszörözd az oldalad, ne készíts ilyen célból új Domainnévet, vagy Aldomaint, mely lényegében duplikálja a tartalmat
  • kerüld a csak keresőoldalak számára készített „doorway” oldalakat, vagy egyéb „cookie-cutter” megközelítéseket, mint a kevés vagy nulla eredeti, Értékes tartalommal rendelkező programok.

A fenti minőségi irányelvek a leggyakoribb manipulatív vagy megtévesztő eljárásokat írják le, de a Google negatív módon reagálhat egyéb, itt nem felsorolt félrevezető praktikák használatára (mint például a felhasználók megtévesztése a jól ismert weboldalak neveinek másképp betűzött formáival). Nem biztonságos kijelenteni, hogy csak azért, mert ezen az oldalon nem került felsorolásra egy speciális megtévesztő technika, Google jóváhagyja, helyeseli használatát. Azon webmesterek, akik energiájukat annak szentelik, hogy a fentiekben leírt alapelveknek megfelelően építik oldalaikat, sokkal jobban használható oldalakat, és jobb helyezéseket tudhatnak magukénak, mint azok, akik azzal töltik az idejüket, hogy a Google algoritmusainak hiányosságait igyekeznek kihasználni. Ha úgy gondolod, hogy egy oldal a Google minőségi irányelveivel ellentétesen jár el, kérjük jelentsd be a http://www.google.com/contact/spamreport.html oldalon. A Google a skálázható és automatizált megoldásokat preferálja, ezért megpróbálja minimalizálni az egyedi beavatkozások mértékét a Web spam elleni harcban. Az fenti címen bejelentett spam-elések felhasználásra kerülnek a spammet felismerő és blokkoló algoritmusok kifejlesztésében.

Hasonló dokumentum még a Yahoo! saját iránymutatásai is.

A „Google saját iránymutatásai webmestereknek” című bejegyzést 2004. 10. 30. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2012. 09. 16., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

ne többszörözd az oldalad, ne készíts ilyen célból új domainnevet

2004. 12. 10. 12:32 · Névtelen hozzászóló →

Üdvözlöm! Rettentő jó az oldala!

Mit csináljak ha van 2 domain-em www.dedra.hu www.gpsaruhaz.hu és ugyanoda vannak irányítva. Válasszam szét őket? Még majd jöne hozzájuk awww.mountainbike.hu is. Mindháromnak a lényege a „mögöttük” lévőweb-áruház lenne. Mit csináljak? Köszönöm válaszát. Borovszky Gergelygergo@dedra.hu

ne többszörözd az oldalad, ne készíts ilyen célból új domainnevet

2004. 12. 12. 13:15 · kaixo →

Több szempontból sem jó, az amit jelenleg csinál:

  1. Összezavarja a látogatókat. És nemcsak akkor, ha a nyitóoldalara érkezik és túl sok különböző dolgot lát, hanem akkor is, amikor találatként kijön az oldal a keresőben. Például a „GPS áruház” kulcsszavakra az alábbi szöveg látható a Találati rangsorban az oldalhoz kapcsolódóan:DEDRA Kft. Irodaszer-számítástechnika-Garmin GPS navigációIrodagép, irodaszer: Nálunk a magas színvonalat olyan nagy nevu, világszerte elismertcégek garantálják, mint pl. a Canon (másológépek, másoló papírok, telefaxok … Szóval, ha GPS-t keresnék, azt látnám a Google-ban, hogy az oldalon irodatechnikáról van szó, akkor nem biztos, hogy elmennék az oldalra.
  2. Nem használja ki a lehetőségeket: Az oldal címébe és egyéb értékes helyeire véges mennyiségű Kulcsszavakat lehet tenni. Egy domainnév gyökerében található oldal címébe és többi kiemelt helyére (amik ha lehet, még értékesebbek) meg pláne. Jelenleg a két domainnévre feleannyi kulcsszavat tehet, mint amennyire lehetősége lenne, hiszen mindkettőn ugyanaz a tartalom van.Hasonlóképpen: most van egy PageRank 0 és egy PageRank 4-es domainneve. Ha szétbontaná a tartalmakat, és minden domainnévnek meglenne a jól körülhatárolható tartalma, bejegyeztethetné mindkét oldalt külön-külön katalógusokba, és akkor jó eséllyel lehetne két PageRank 4-5-ös oldala.
  3. A Google gurui nem így képzelik el az ideális weboldalt: ti. hogy ugyanarra a tartalomra két domainnév mutat. Minden bizonnyal ezt szankcionálják is. Most még lehet, hogy csak annyira, hogy az egyik oldal 0-ás PageRank-ot kapott, de lehet, hogy egy algoritmus-frissítés után mindkét oldal jócskán visszaesik, vagy ki is kerülhet akár az adatbázisból valamelyik pl.

Google

2005. 07. 28. 04:16 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok,

Kezdő vagyok eléggé ebben a keresőoptimalizálás kérdésben, nagyon sok hasznos tanácsot olvastam itt, köszönet érte.Kérdésem az lenne, hogy pár napja indexelve volt az oldalunk a google-n, ma reggeltől pedig nincs. Ennek mi lehet az oka? Ilyenek előfordulnak vagy valamit elszúrtam? Az oldal nagyon friss, a domain kb egy hete működik.

Köszi,Péter

Google

2005. 07. 28. 04:26 · kaixo →

Szia!

Valószínűleg a Google tánc jelenséget figyelhetted meg.

Google

2005. 07. 28. 04:34 · Névtelen hozzászóló →

És ez micsoda? Lehet, hogy béna vagyok, sőt biztos :), de nem találtam róla infot

Google

2005. 07. 28. 04:51 · kaixo →

Jó gyors voltál vagy a hozzászólásom és a vonatkozó bejegyzés létrehozása közötti pár percben reagáltál 🙂 pont most írtam meg a róla szóló bejegyést: most már elolvashatod a részleteket ide kattintva>>> Google tánc

Google

2005. 07. 28. 05:03 · Névtelen hozzászóló →

Köszi szépen, elolvastam a linket, meg is nyugodtam, remélem vissza fogok kerülni hamarosan a magyar google-t kiszolgáló adatbázisokba.

Péter

Ne használj „&id=” paramétert …

2005. 09. 25. 15:09 · Névtelen hozzászóló →

Sajnos a fejlesztők nálam beletették szinte minden oldalba. Azt hogy nem ajánlatos használni csak most olvastam. Az oldalaimra a Google nagyon sok látogatót hoz annak ellenére hogy ez alapján nem lenne szabad az adatbázisban lenniük. Ráadásul az oldal PR 4-es. Mit tegyek? hagyjam így mert működik vagy valamit vesztek az ügyön csak nem látom?

Ne használj „&id=” paramétert …

2005. 09. 25. 15:11 · Névtelen hozzászóló →

elfelejtettem: www.fotoklikk.hu, ha meg kellene nézned … NoGun

Ne használj „&id=” paramétert …

2005. 09. 26. 03:13 · kaixo →

Hmmm. Szép nagy oldal, gratulálok hozzá! A nagysága miatt sajnos nem volt időm teljesen részletesen átnézni, de azért lenne néhány észrevételem.

  • A fentiek, csak ajánlások. Ha nem tartod be őket, akkor nem biztos, hogy gond lehet belőle, csak valószínű
  • Amint láthatod, ez az „&id=” paraméterre vonatkozó kitételt később rakták hozzá az ajánláshoz. Lehet pl. hogy a Te oldalad már ezelőtt a változtatás előtt fenn volt ilyen formában, ezért nem okoz gondot.
  • Azért én a helyedben elgondolkoznék arról, hogy nem-e lehetne olvasóbarátabb linkeket használni. Egyrészt találós kérdés: mi van a következő oldalon? : www.fotoklikk.hu/cms/netalon.xml?data_id=304 Ezzekkel a linkekkel nemcsak hogy csökkented mások linkelési kedvét, lehetetlenné teszed az Elérési útvonal megjegyzését, hanem a Linkre rakott kulcsszavak tekintetében is értékes lehetőségeket vesztegetsz el. Pl. ha én mondjuk a http://www.webni.innen.hu/Google oldalt úgy linkelem be, hogy ua. a linken lévő szöveg, mint az URL –márpedig a legtöbb helyen így csinálják–, akkor ennek ellenére mégis lesz egy értékes kulcsszavam a hivatkozáson…
  • Tovább bonyolítod, hogy az URL-be felhasználói azonosítót is bepasszintasz, ami a fentiek szerint nem üdvözlendő, és ettől még kacifántosabb lesz a linked:
     www.fotoklikk.hu/(RoxenUserID=4f5ebd0a8eab8c433f513cdd038a7434)/cms/netalon.xml?data_id=389
  • Ráadásul User Agent alapján vagy berakod ezt az userid-t, vagy nem: mivel a Google Inc. keresőrobotjai legalább kétfajtával nyomja, ezért előfordulhat, hogy oldalaid az userid nélkül, és userid-vel is benn lesznek a kereső adatbázisában (lásd ezt a keresést pl.)
  • A másik, hogy amikor beírom, a site:fotoklikk.hu Kereső-kifejezést, akkor rengeteg oldal csak részleges Felgöngyölítéssel jelenik meg, és első körben csak 31-et listáz ki a kijelzett 2440-ből. További érdekesség, hogy amikor a kihagyott találatokat is kilistáztatod, akkor a zöméhez csak a description Meta tagokat írja ki. Mondjuk nem nagyon láttam ilyet, úgyhogy erről nem bírok bővebben nyilatkozni, viszont keress rá a site:webni.innen.hu kifejezésre, és láthatod, hogy mennyivel másabb találatokat jelez ki.
    • Végül azt csak Te tudhatod a Látogatottsági statisztika‘d elemzése alapján, hogy sok-e vagy kevés, ami a Google felől jön. (A Keresők összehasonlítása fejezetben találsz adatokat, hogy más oldalakra hány százalék jön a Google felől.) Illetve, hogy mennyi lapod van összesen, és ehhez képest a 2440 beindekszelt oldal jónak számít vagy rossznak.

Üdv:JJózsef

Ne használj „&id=” paramétert …

2005. 09. 28. 16:31 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm, megfontolom és most gőzerővel optimalizálok … NoGun

Adatbázisnézet variációk nofollow?

2006. 01. 16. 13:56 · Névtelen hozzászóló →

Megfogalmazódott bennem egy kérdés, h vajon amikor több szempont szerinti adatbázis nézeteket hozok létre, akkor lehet hogy azokat noindex és nofollow-ra kellene állítanom, míg az adott rekord kifejtett nézetét index, all-ra?

Lehet h a Google megunja a rengeteg nézet kifejtését és soha nem ér a végére, ezért abbahagyja? Vannak oldalaim amik két év után sincsenek beindexelve.

Van erre vonatkozóan valami tapasztalatod? Előre is köszönöm, NoGun, www.fotoklikk.hu

Adatbázisnézet variációk nofollow?

2006. 01. 17. 03:07 · kaixo →

Ha nem is megunja a Google Inc. keresőrobotjai az indexelést, de minden bizonnyal van egy limit, amit például leegyszerűsítve mondjuk x össz-PageRank értékű webhelyről y darab oldalt göngyölít fel a kereső. Próbálkozz meg például a Google Sitemaps programmal, és várj két-három hónapot, hátha segített a be nem indexelt oldalak Felgöngyölítésében. Aztán, ha nem nőtt a beindexelt lapok száma, akkor kiszűrhetsz pár oldalt az általad nyújtott oldaltérképből és/vagy JavaScript-ben kódolt linkkel, rel=”nofollow” attribútummal, vagy az általad említett Meta tagokkal is korlátozhatod a Keresőrobotok tevékenységét, sőt, lehet, hogy a robots.txt fájlt is használhatnád, már amennyiben a nem annyira érdekes oldalak címébe egy mappa címet is tudsz beszúrni, (így azt a mappát letilthatod).

Adatbázisnézet variációk nofollow?

2006. 01. 18. 03:47 · Névtelen hozzászóló →

Kiváncsi leszek mi történik majd, most a különböző listanézetek metatag-jeit átállítottam noindex, follow-ra és csak a végállomásnak tekinthető teljes, egyedi rekordképet index-re.

Sajnos dinamikus a menü és az adatbázis is, könyvtár struktúrám nem létezik. A SiteMap program egyelőre áll.

Mit gondolsz a linkben megadott anchor szöveg ugyanúgy értékes mintha a link neve lenne maga?tehát a webni.innen.hu vagy x.hu#webni.innen ugyanúgy súlyozódik?

Ezt azért kérdezem mert nekem csak dinamikus címemim vannak, így a linkre rakott információ nálam nem létezik, ezt a lehetőséget elveszítem, kivéve ha ez is működik …

Adatbázisnézet variációk nofollow?

2006. 01. 18. 04:06 · kaixo →

Az biztos, hogy a Domainnévben szereplő Kulcsszavak többet nyomnak a latba, mind az Elérési útvonal további elemei, a belső Linkre rakott kulcsszavak szerintem jóval kevesebbet számíthatnak a Keresők rangsorolási szempontjainál, ha egyáltalán számítanak. (Főleg, ha nem egy hosszú dokumentumon belüli ugrálást szolgálják) Úgyhogy sok bíztatót e téren nem tudnék mondani.

site:-nal a menu elemei latszanak

2006. 03. 20. 06:37 · Névtelen hozzászóló →

Szia,

Hogy lehet azt megcsinalni, ha beirom azt, hogy site:gyermeksziget.hu akkor filter nelkul is kiirna az osszes oldalt. Most csak parat ir ki, es ott is mindig a cim utan a menu reszei vannak. Lattam, hogy a te oldalaidnal nem igy van. Egyebkent nagyon jo az oldal, napi latogatod vagyok 🙂

Koszi Psimagan

site:-nal a menu elemei latszanak

2006. 03. 20. 07:33 · kaixo →

Szia! Örülök, hogy gyakran visszajársz ide 🙂 Azért írja ki a menüd, illetve oldalaid további részeit, mert a Meta Tagok közül hiányzik a description meta tag: ha a site: Speciális kereső-kifejezést használod, akkor ezt szokta kiírni. Azért nyomja valószínűleg filterbe webhelyed oldalait, mert sok a hasonló TITLE elem, és elképzelhető, hogy a description hiánya is szerepet játszik abban, hogy azt hiszi a Google ezzel a speciális kereséssel kapcsolatban, hogy hasonlóak az oldalak. Az oldaladra mindenféle úton-módon rákereső látogatók persze nem valószínű, hogy azokat a kivonatokat látnák, mint Te a site: operátorral. Ettől függetlenül nagy hasznára válna az oldaladnak, ha mindegyik lapnak külön TITLE és META description tagja lenne, amit akár dinamikusan is generálhatnál az oldal tartalmából. (Például ezen a webhelyen a TITLE = oldal címe + első fejléc elem)

Üdv:JJózsef

site:-nal a menu elemei latszanak

2006. 03. 20. 07:42 · Névtelen hozzászóló →

Koszi!

Az oldal cimeket mar elkezdtem atirogatni, most mar az oldalaknak jo resze mas cimmel megy. A masiknak is nekiallok.

Psimagan

googlebot

2006. 08. 16. 10:41 · Névtelen hozzászóló →

van egy új honlapom (www.apartment.extra.hu) és a statisztika szerint már 8x járt itt googlebot,de a google keresőben nem vagyok benne, ez miért lehet?

googlebot

2006. 08. 16. 10:42 · Névtelen hozzászóló →

(www.bulcsuapartment.extra.hu) a honlapom címe bocs a rossz linkért

Re: googlebot

2006. 08. 17. 02:15 · OldalGazda →

Az hogy a Google Inc. keresőrobotjai járt már az oldaladan, még csak fél siker: nem minden kerül be a kereső adatbázisába, illetve nem azonnal. Több nap, több hét is eltelhet, míg bekerülsz, várj türelemmel, illetve kezdj el foglalatoskodni a Linknépszerűség növelése‘vel, ez növeli az adatbázisba bekerülésed gyorsaságát és a feltérképezett lapjaid számát is.

Üdv: JJózsef

Változás az iránymutatásokban

2006. 10. 26. 06:30 · OldalGazda →

Hallgat a Google az idők szavára, és levette ajánlásai közül az alábbiakat:

„Ne használj „&id=” paramétert az URLekben, mert ezek az oldalak nem kerülnek be az adatbázisba.”

OldalGazda szerint eddigis számos ilyen oldal bekerült a Google adatbázisába, mostantól pedig a következő hivatalos bejelentés is megerősít bennünket abban, hogy nem kell félni az ID paramétertől:

http://googlewebmastercentral.blogspot.com/2006/10/update-to-our-webmaster-guidelines.html

Azért továbbra is javasolják a keresőbarát URL-ek használatát valamilyen rewrite megoldással.

Flash/Flex

2006. 11. 11. 08:37 · Névtelen hozzászóló →

Üdvözlök mindenkit.

olyan problémám, hogy jelen pillanatban is új oldalamon dolgozom, de flex-ben szeretném elkészíteni. Tudtommal a keresők ezeket az oldalakat nem járják be ami persze érthető mert csak egy bináris swf fájl készül az oldalból. A tartalmat viszont php fájlokból olvassa a flash videó. Az oldal elé viszont szükségem van egy kezdő html oldalra ami jelzi a látogató felé, hogy az oldal megtekintéséhez flash playerre van szükség stb. Ennek érdekében azt szeretném, ha csak ez az oldal kerülne indexelésre. De a kereső ugye nem fog túl jó helyezést adni neki mert a tartalma szinte 0. Arra gondoltam, hogy rejtett frame-ben be include olom az összes php-t amit a flash videó is meghív, de itt elhangzott (le íródott), hogy ne használjunk rejtett dolgokat. Van erre valami más lehetőség is?

A válaszukat előre is köszönöm.

Flash/Flex

2006. 11. 12. 08:18 · OldalGazda →

Bővebb infó a lehetőségekről itt: Flash

A Te esetedben, én kihagynám az általad említett kezdő html oldalt, mert ez eléggé idegesítő (majdnem annyira mint a csupa flashes oldalak), ráadásul a optimalizálás szempontjából sem jó. A z egyes lapokon csinálnék pl. egy div-et, abba beraknám az adott oldalnak megfelelő, php generálta tartalmat egy egyszerűsített navigációs elemmel (=szöveges, egyszerű változat), majd ezt a div-et jól kicserélném JavaScript segítségével a megfelelő Flash objektumra. Ha már benne van a júzer a Flash verzióban, akkor már nincs erre technikára szükség persze.Ezek a rejtett dolgok gázosak, főleg, ha linkek is vannak benne, olyat ne csinálj.

Flash Flex

2006. 11. 13. 07:46 · Névtelen hozzászóló →

Ez nem is rossz ötlet.

Köszönöm szépen a segítséget, további sok sikert az oldalhoz 🙂

ne többszörözd az oldalad

2006. 12. 12. 18:42 · Névtelen hozzászóló →

Üdvözlet!

Ha felteszem egy ideiglenes helyre (pl. ingyenes tárhely, VAGY bejegyzett domain aloldala), a tesztelés idejére, akkor duplázok a kereső robotok szerint? Akkor a robots.txt -ben mondjam meg neki, hogy ezt az ideiglenes oldalt hagyja békén?

Köszi.

ne többszörözd az oldalad

2006. 12. 13. 05:19 · Névtelen hozzászóló →

Ha csak rövid ideig van ott (pár hétig), akkor ne foglalkozz vele. Ellenkező esetben a Weboldalak elrejtése oldalon leírtak szerint járj el.Üdv: JJózsef

Adsense hirdetés

2007. 03. 02. 06:52 · Névtelen hozzászóló →

hol találhatók konkrét adsense oldalak és mi a nevük?Erre szeretnék valakitől választ.

Flash

2007. 04. 11. 17:57 · Névtelen hozzászóló →

Szia

Tudom, hogy a keresőoptimalizálás szempontjából nem túl szerencsés egy flash oldal… a kérdésem az lenne, hogy ennek ellenére mit tudok tenni azért, hogy az oldalam minél előkelőbb helyen szerepeljen a keresőoldalkon. (meta tagot megírtam, ill. több oldalon is helyeztem el linket ami ide mutatt)

segítséged előre is köszönöm!

üdv: András

Flash

2007. 04. 12. 03:31 · Névtelen hozzászóló →

Nemcsak az optimalizálás szempontjából nem szerencsés egy tiszta Flash oldal. Röviden: csinálj HTML verziót is az oldalból, bővebben lásd a Flash bejegyzés alja felé található hozzászólásokat.

Flash

2007. 04. 13. 02:27 · Névtelen hozzászóló →

Köszi szépen a segítséget!

Végig olvastam a flash-oldalt, és tényleg nagyon sok Használható információt találtam….Az utolsó bejegyzés különösen felkeltette az érdeklődésem miszerint egy javascripttel feltöltve a tartalmat nem kell megírni az egész oldalt html-ben, így elég sok időt, pénzt lehet spórolni, ha ez ténylegesen megfelelően műkődik….Márcsak az az egy kérdésem lenne, hogy szerinted kezdetnek elegendő e az hogy a fennt említett scriptet használom, vagy sokkal jobban járnék, azzalm ha újra megíratom az oldalt html-ben….

előre is köszi

üdv András

Flash

2007. 04. 13. 06:21 · Névtelen hozzászóló →

Akkor félreérthető volt a leírás: ez az egész durván arról szól, hogy megírod a weboldalt HTML-ben, JavaScript segítségével pedig a Flash elemeket töltöd bele az oldalba, mintegy kicserélve ezzel a HTML-ben megadott tartalmat Flash animációra. Tehát a JavaScript-tel nem a szöveges tartalmat töltöd be, hanem a Flash animációt. (Fordítva semmi értelme nem lenne, mert a keresőrobotok nem nagyon olvasnak JavaScript-et.) Klasszikusan Flash navigációnál lehet ez hasznos. Mondjuk az én egyszerű ízlésemnek jobban megfelelnek a tisztább dolgok: ha nem csak a navigációs menü van Flash-ben, hanem a lényegi tartalom is, akkor jobb, ha csinálsz külön HTML verziót, meg külön Flash verziót.

Flash

2007. 04. 13. 13:20 · Névtelen hozzászóló →

értem, tényleg félre értettem ezek szerint….szóval akkor sehogy nem tudom meguszni, hogy újraírasam az oldalam (ami egy teljes flash oldal). Már csak akkor egy kérdésem lenne ugyanitt (flash) említettek egy dives megoldást. Gondolom, akkor ez sem jó megoldás….

üdv: András

lap.hu

2007. 09. 18. 06:02 · Névtelen hozzászóló →

Szia,a lap.hu aloldalaknál elég nehézkes a google adsense használata, mert kevés a szöveg, azok is főleg linkek. Számos lap.hu oldalnál feltettek google adsense dobozt, de totálisan irreleváns hirdetések futnak (nálam a humor.lap.hu-n pl könyvelői álláshirdetés volt). Úgy próbáltam javítani a dolgon, hogy hogy minden link-hez fűztem alt tagot releváns szöveggel, és a hirdetési egység helyett linkegységeket tettem fel, amik jobban idomultak az oldal tartalmához. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a hirdetési egység jobb lenne, ha releváns hirdetést hozna. Szerinted hogy tudnék javítani a dolgon?Segítséged előre is köszönöm (több lap.hu szerkesztő nevében is)Gábor

lap.hu

2007. 09. 18. 06:13 · harzol →

Az én lap.hu oldalaimon vannak jó hirdetések.Persze csak azokon a lapokon, amin jó a téma. Ha a lapnevedre (és szinonímáira) keresve a Google-ben van 2-3 hirdető akkor már nagy baj nem lehet.A gondot én ott látom, hogy a humor szóra senki nem hirdet és várhatóan nem is nagyon fog. Így pedig nehezen talál megfelelő hirdetést a Google.

Szvsz nem a lap.hu-val van a gond, hanem a témával.

lap.hu

2007. 09. 18. 07:27 · Névtelen hozzászóló →

Én azt vettem észre, hogy amikor publikálás elött a tesztoldalt nézed, tökéletesen revelánsak a hirdetések. Amikor élesíted, és nézed az éles oldalt már a csengőhangok és társai….

lap.hu

2007. 09. 18. 07:34 · harzol →

Nekem is volt ilyen gyanúm, de ez mindig csak rövid távon volt így.Ráadásul az adminfelületen látható változat csak a bejelentkezett szerkesztő számára látható, szóval elvileg nem tudná a Google rendesen felmérni azt az oldalt.

Re: lap.hu

2007. 09. 18. 14:06 · OldalGazda →

A saját tapasztalatom is alátámaszja, hogy a lap.hu oldalak problémásak az AdSense hirdetések elhelyezése szempontjából egyrészt azért, mert nagyon „niche” témákat, tehát nagyon pontosan behatárolható, rendkívül szűk témaköröket dolgoznak fel, amihez nagyon nehéz releváns hirdetéseket tálalni (mostanában indult pl. valami olyasmi lap.hu oldal, ami kisvárosi gyilkosságokkal foglalkozik), másrészt pedig azért, mert a lap.hu oldalakat látogatók nagy része egy jól behatárolható konkrét céllal látogatja az oldalakat, ezért nagyon nehéz őket Szörfölő felhasználó üzemmódba kapcsolni…

lap.hu

2007. 09. 19. 10:44 · Névtelen hozzászóló →

Fut más (nem lap.hu) oldalamon is google, humor témában rengetegen hirdetnek, elég csak a vicces csengőhangokra gondolni. Pont ez lenne az adsense lényege, ami a lap.hu-n nem működik, hogy sebészeti pontossággal belőjje az oldal tartalmához illő hirdetéseket.Hozzáteszem, hogy a humor.lapon futott 3 hónapig etarget, hát a google míg így félbénán is a bevétel 7-8-szorosát hozza.Persze a bevétel is fontos, de bármilyen vicces, engem elsősorban az zavar, hogy ott a lehetőség, lehetne iszonyú hatékonyan működtetni az egyébként penge hirdetési rendszert, de elbukik a dolog azon, hogy a google adsense elsősorban a text-mennyiséget tartja fontosnak.Egyébként azzal is lehet lökni a „releváns-mutatón”, hogy ha az oldal leírása linkhez (jobb felső doboz) beírod azt a 20 kulcsszót, amit a google-kulcsszókereső a témára kidob. Csakhogy ez nem vmi elegáns megoldás, kell lennie jobbnak is.Abban reménykedtem sokáig, hogy az Adsense Ajánlások 2.0-ban megjelennek hirdetők a témában, akiket egyenesen be tudok fűzni, de sajnos a római hotel booking, meg a portugál szerencsejáték nem az a kategória, amire kattintanának a magyar userek. Nem is értem, miért tették ki.Gábor

google bűntetés

2008. 03. 07. 10:24 · djarni →

Látom, rég nem érkezett ehhez az oldalhoz hozzászólás, nekem viszont felmerült egy újabb kérdésem. Szegény oldalgazdát szekálom csak 😀 Szóval bűntethet azért a google, mert egy adott kulcsszóra több oldalam, aldomainem is szerepel az első oldalon? Erre a kulcsszóra az első tizben most ott van 4 oldalam is. Viszont volt 5 is. Csináltam egy fórumot, phpbb-t használtam hozzá, az első héten szerepelt az első oldalon, most viszont az utolsók valamelyikén. Ha beírom az oldalam url-jét, http nélkül, akkor kidobja a találatokat, ahol megvagyok linkelve (vagy szerepel ez a karaktersorozat), de legvégére teszi az én oldalamat. Már pedig, ha beírom, hogy vévévé pont oldalam pont hu, akkor legelőlre kéne az én oldalamat tenni, nem pedig a legvégére!Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy hátrébb kerültem a listában, és google tánc lenne, hanem a legvérére dobott. Egyébként látszólag minden rendben van, meg is indexeli az oldalt. Csak keresésnél a végére teszi mindig. Miért lehet ez? Valakinek van esetleg ötlete? Ja annyit még hozzátennék, hogy a domain nem akkor készült, mikor ez a fórum, mert előtte is volt rajta egy saját fórum, és normális helyezése volt az oldalnak. Esetleg bekavar valamit a phpbb? 😀 Bár az első 2 hétben még elöl volt azzal is..Üdv.

google bűntetés

2008. 03. 07. 13:25 · OldalGazda →

Háát, az általában nem jó jel, ha a weboldalad nevére keresve nem az jön fel az elsőnek vagy az elsők között. De több konkrétumot nem tudnék mondani az esettel kapcsolatban, amíg ilyen hipotetikus síkon maradunk :).

Re: google büntetés

2008. 03. 07. 15:19 · Névtelen hozzászóló →

Sajnos szinte biztos, hogy ha a saját url-edre is a végén vagy, az büntetés. Akkor pedig mehetsz könyörögni a rikonsziderésön rikveszten keresztül, és vagy megkegyelmeznek, vagy nem. És talán arra sem fogsz rájönni, mi nem tetszett nekik. (Mert ne hidd, hogy a webmájszter iránymutatás valóban iránymutatást jelent… olyanért is megb.szhatnak, amiről álmodban nem gondoltad volna, hogy problémás lehet.)

Re: google büntetés

2008. 03. 08. 02:12 · djarni →

Csak nem értem, egy kiforrot fórum script, amit rengetegen használnak, mitől produkálhat ilyet.. Én csak a dizájnon változtattam. Kapja be a google 😀

Re: google büntetés

2008. 03. 08. 04:00 · Névtelen hozzászóló →

…a dizájnodat :-).Nagy szerkezeti változásokra is reagálhat így! Akkor mondjuk csak rövid ideig. Szerintem a bot teljesen más oldalként érzékelheti, és vissza kell nyernie a bizalmát. Kicsit megszemélyesítettem, de tapasztalataim szerint szokott így viselkedni. Gondoljunk bele, Ő csak belülről látja a lapot.

Re: google büntetés

2008. 03. 08. 04:43 · djarni →

És gondolod, hogy kis idő múlva visszanyerem a „bizalmát”? Mert elég idegesítő, hogy nem regisztrál senki a fórumba, és nem ír hozzászolást. Maximum más oldalaimról tévedhetnek ide emberek. De jó lenne, ha a keresők felől is. Nem hiszem, hogy nagy szerkezeti változás, ha kicserélem az oldal logóját, és a végén lévő copyright szöveget átírom 😀

Re: google büntetés

2008. 03. 08. 04:44 · djarni →

Vagy az lehet a nagy változás, hogy lecseréltem teljesen a fórumot? De hát az ember fejleszteni akarja az oldalát, és teljesen mást tesz fel, attól még nem kéne bűntetni..

Re: google büntetés

2008. 03. 08. 04:55 · djarni →

És mi a helyzet a webmasters tools-ban, a felülvizsgálati kérelemmel? Megnézi azt valaki, hogy ott kérem, és leírom a bajomat? Próbálta már valaki?

Re: google büntetés

2008. 03. 08. 05:27 · Névtelen hozzászóló →

Hát az a logó, miegymás… nem nagy változtatás, de ez nem büntetés ilyen esetekben, csak mi éljük meg úgy. Ahogy írtam is… bizalomcsökkenés, és egy függvényé! De úgy látom itt mindenki megszemélyesíti :-). Ha 1-2 évig ugyanúgy viselkedsz és egyszercsak új szokásokat veszel fel, a környezeted is furcsállja egy ideig, aztán 1-2 hét és: – végülis rendes gyerek ez… alapon minden megy a régiben. Ez is valami ilyesmi lehet, büntetésről szó sincs, csak bizonytalan lettél (mondjuk nem a logó csere esetén, hanem a teljes fórumcserénél) megfigyelés alatt állsz és ilyenkor a megbízhatóak előnyt élveznek, míg nem változtatnak ők is.Na persze ez csak feltételezés, de tapasztalaton alapszik.

Re: google büntetés

2008. 03. 08. 05:36 · djarni →

Köszönöm türelmed, és segítséged! Reméljük erről van szó, és 1-2 hét lefutás utan újra a toppn lehetek 🙂 Üdv.

Rejtett linkek

2008. 11. 22. 04:46 · Névtelen hozzászóló →

Szerbusz,

Olvastam ezt a szabályt: „kerüld a rejtett szövegek és linkek használatát.” Ezt értem is, de mégsem 🙂 pl.: [a href=”….”][span]Szöveges link. [A LINK] tag stílus szabály szerint hátteret kap amit a felhasználó lát és a Szöveges részt pedig eltüntetem ugyancsak stílus szabály alkalmazásával. Ha mindezt Lynxel nézem, ami nem használ stíluslapokat, akkor ugye az oldal design nélkül is használható lesz. Ezt én leginkább a JAWS és más felolvasó programok miatt használom így. A kérdésem az volna tehát: Hogy ez minek számít, rejtettnek vagy abból indulunk ki hogy a keresőrobotok a lynx szemével látnak? Köszi előre is a segítséget.

Re: Rejtett linkek

2008. 11. 25. 10:12 · OldalGazda →

Manapság annyi módon lehet eltüntetni a linkeket, hogy ne jelenjenek meg a júzerek előtt, hogy nehéz számon tartani a sokféle megoldást. A múltban láttunk arra példát, hogy bizonyos megoldásokat érzékel a Google, és szankcionál, de nem lehet megmondani, hogy pontosan a Te trükködre mit fog szólni.

Azt javasolnám mindazonáltal, hogy fogadd el ökölszabályként: ha azon agyalsz, hogy hogyan rejts el egy linket az átlag látogatók elől, akkor valószínűleg tévúton jársz.

tárhely IP csere

2009. 01. 12. 15:48 · Névtelen hozzászóló →

Tárhelyemet a szolgáltató áthelyezte, így az oldal a szerver új IP címet kapott. Azóta nem jön a gugliból látogató (korábban stabilan napi 50-100 körül volt). Van remény, hogy ismét beindexel a gugli és ogyan lehet ezt gyorsítani? vagy a régi oldalaknak, bejegyzéseknek már „annyi”, és csak az új oldalak/bejegyzések lesznek indexálva.Köszi,kétségbeesett

tárhely IP csere

2009. 01. 13. 02:46 · OldalGazda →

Egy IP cím cserének nem szabadna, hogy ilyen hatása legyen. Valami más probléma (is) állhat a háttérben. Mindazonáltal nem kell kétségbeesni, inkább mondd meg, hogy melyik oldalról van szó, mert anélkül csak találgatni lehet, segíteni nem…

tárhely IP csere

2009. 01. 13. 06:22 · Névtelen hozzászóló →

Az oldalam a www.furdoszobatitkok.hu . Köszi szépen a segítséget előre is:-)) Reménykedő kétségbeesett

tárhely IP csere

2009. 01. 13. 06:22 · Névtelen hozzászóló →

Az oldalam a www.furdoszobatitkok.hu . Köszi szépen a segítséget előre is:-)) Reménykedő kétségbeesett

tárhely IP csere

2009. 01. 14. 10:42 · Névtelen hozzászóló →

Problémát nem látok az oldallal, a Google 242 oldaladról tud. Lépj be a wp-adminba, és ha azt látod, hogy de neked van már kétszázvalahány post-od, akkor az probléma, egyébként meg nem, mert ebbe a 242-be nemcsak a post-ok és a page-k számát kell beleszámolni, hanem még jópár technikai jellegű aloldalt, ami a WordPress egyes funkcióihoz tartozik, tehát valószínű, hogy jól ismer a Google A saját nevedre elsőnek jössz be, a legújabb postodat épp két órája vette fel a Google, van all in one Seo pack-od is, márcsak sokkal jobban kellene használjad, az optimalizálásnak jobban megfelelő Title-ket és Description meta-kat kellene írjál (ne a cikk elejéből másolj ki egy-két mondatot, hanem próbáld meg összefoglalni röviden egy marslakónak, vagy egy robotnak, hogy milyen témákról beszélsz az adott postban, mintegy kitalálva, hogy nekem miért lesz jó, ha odamegyek és elolvasom.)Hogy mégis miért csökkent le a látogatottságod, arra maximum az Analyitics statisztikáidból lehetne talán következtetni. Várj pár hetet, és ha akkor sem változik semmi, akkor tényleg lehet kétségbe esni. Közben azért csinálhatsz linképítést, de ne szemét oldlakról, csak jó PageRank értékű releváns oldalakról, mást ilyenkor nem lehet javasolni a további részletek ismerete nélkül.

köszönöm!

2009. 01. 14. 17:28 · Névtelen hozzászóló →

Köszönöm a választ!!! Valóban nincs 242 post&page-em, ennek csak a fele – még alig múlt 1 hónapos a blogom:-) A google egyelőre az eddig favorit kulcsszavaimra még mindig büntiben tart, korábbi 3.-4. helyezéseimet abszolút törölte. viszont azért néhány kifejezésre megtalálható vagyok, tehát kezdenek lassan visszaszivárogni a keresőkből érkező látogatók (igaz, csak a harmada az eddiginek). Remélem néhány hét és minden visszaáll a korábbi állapotra. Szeretném egyszer majd optimalizáltatni az oldalt, biztos hozzád fogok fordulni:-))) Ha pedig addig is bármi kérdésed adódna fürdőszoba témakörben (bocsi, de én ebben utazom), szívesen segítek:o)))) Köszi még1x! Egy bizakodó

köszönöm!

2009. 01. 15. 04:10 · OldalGazda →

Szívesen! Egy hónapos blognál szerintem természetes az ilyen „ugrálás”, ne ijedj meg. Egyelőre nem tervezek fürdőszobafelújítást, de köszönöm a felajánlást 🙂

Az oldal káros lehet a számítógéped számára.

2009. 01. 31. 09:50 · Névtelen hozzászóló →

A google minden keresésre és talált oldalra ezt írja, pl. a webni-re is.Mi történhetett, zavar a googlenál?

faszom

2009. 01. 31. 09:52 · Névtelen hozzászóló →

Majdnem szivrohamot kaptam én is

faszom

2009. 01. 31. 09:55 · Névtelen hozzászóló →

akkor nállad is ez van, keresel és káros oldalnak jelöli mindegyik találatot?

igen

2009. 01. 31. 09:57 · Névtelen hozzászóló →

Ez van, éppen saját oldalamra kerestem rá, ne tudd meg…

Az oldal káros lehet a számítógéped számára

2009. 01. 31. 10:00 · Névtelen hozzászóló →

Ilyenkor mi van, statisztikázik a google, mennyien kapnak szívrohamot? 🙂

Az oldal káros lehet a számítógéped számára

2009. 01. 31. 10:04 · OldalGazda →

Ja igen, úgy látszik, ez valami globális probléma: http://blogoscoped.com/forum/149633.html

Az oldal káros lehet a számítógéped számára

2009. 01. 31. 10:10 · Névtelen hozzászóló →

Nagyon kiváncsi vagyok mi lehet, milyen hírek lesznek, medig tart…. Aki talál eről hírt az ossza meg velünk, köszi!

yahoo

2009. 01. 31. 10:22 · Névtelen hozzászóló →

most már csak a páratlan találati oldalakon jelenik meg 😀

re

2009. 01. 31. 13:19 · Névtelen hozzászóló →

Alighanem az USA-ban ma egyel nőtt a munkanélküliek száma. 😀

eltűnt képek

2009. 07. 26. 08:48 · Névtelen hozzászóló →

Sziasztok!

Tudna nekem valaki segíteni abban,hogy a google miért tűntette el a képeimet,amik eddig az első helyen voltak?A találataim túlnyomó részét onnan kaptam,és a látgatottság így nagyon visszaesett.Előre is köszi minden választ 🙂

Re: eltűnt képek

2009. 07. 26. 11:11 · marcobazze →

Ilyen nekem is volt egyszer. A következő google dance-kor visszaindexelte mindet. Addig ki kell bírni szvsz. Mi az oldal linkje (hátha több is kiderül)?

Re: eltűnt képek

2009. 07. 28. 08:26 · bendiko →

http://zseles-mukorom.hu/

404 Not Found

2010. 09. 30. 06:26 · bankav →

Üdv!

Elmentem erre a címre, hogy odaadjam a google-nak az oldalam: http://www.google.com/addurl/?continue=/addurlbeírtam mindent, kitöltöttem minden mezőt, majd 404-es hibát dobott ki rá!

Miért??? (Az oldalam működik.)

404 Not Found

2010. 09. 30. 06:27 · bankav →

Üdv!

Elmentem erre a címre, hogy odaadjam a google-nak az oldalam: http://www.google.com/addurl/?continue=/addurlbeírtam mindent, kitöltöttem minden mezőt, majd 404-es hibát dobott ki rá!

Miért??? (Az oldalam működik.)