Címke: hirdetések

AdSense Ajánlók 2.0 és AdWords PPA hirdetések megszüntetése

Augusztus végével megszűnnek mind az AdSense Ajánlók, mind a PPA hirdetések az AdWords-ön belül, jelentették be 2008. június 30-án.

Először az AdSense Hivatkozók programot indították el, ami a Google különböző termékeinek illetve a Firefox böngészőnek szentelt Pay-per-action alapú hirdetések megjelenítésével nyújtott pénzkereseti forrást az AdSense megjelenítőknek. Ennek a programnak még semmi köze sem volt az AdWords hirdetőihez.

A későbbiekben kibővítették a Hivatkozók rendszerét és Ajánlások 2.0 néven bevezették úgy, hogy az AdSense megjelenítő webmesterek felhasználói felületükön már nemcsak a Google, hanem harmadik felek, konkrétan AdWords megjelenítők által létrehozott hirdetéseket is kiválaszthattak, melyek után csak akkor kaptak jutalékot, ha a hirdetésen keresztül érkezett látogató bizonyos dolgokat megtett a hirdető weboldalán: vásárolt, regisztrált, kitöltött egy űrlapot, stb. Magyar nyelven kevés ajánlat volt elérhető, például a Bookline online boltjában Könyv, CD, DVD vásárlás, a Voxinfo-tól cégkivonat vásárlás esetén lehetett párdolláros jutalékokat kapni.

Mindez az AdWords felületén is többfajta változást hozott magával. A kampányösszesítő lapon külön mezőben csoportosítva lehetett megtekinteni a PPA kampányokat, illetve a [Konverziókövetés] aloldalon is többféle változás történt időközben. Az ilyen kampányokat ugyanis úgy lehetett indítani, hogy Konverziókövetést állítottunk be a céloldalon. Vagyis egy adott akció megtörténtét nyugtázó, pl. köszönőlapba kellett beilleszteni egy JavaScript kódot, ami "betelefonált" a Google szerverére, és jelezte, ha a hirdetés felől érkező látogató kitöltötte a vásárláshoz, regisztrációhoz stb. szükséges űrlapot, és a hirdető szervere nyugtázta az adatok bevitelét.

Azt, hogy miért szüntették meg az Ajánlásokat és a PPA kampányokat, arról szokás szerint csak meglehetősen homályos magyarázatokkal szolgált a Google, többek között az általa nemrég megvásárolt hirdetéskezelő cég rendszerének felhasználását. Valószínű azonban, hogy egyrészt nem várt nehézségekkel találkoztak a PPA alapú rendszer üzemeltetése közben, másrészt a vártnál kisebb volt a rendszer jövedelmezősége, ugyanis:

  • Meglehetősen egyedi regisztrációs folyamatokat is meg lehetett adni, melyeket nehéz átlátni és leellenőrizni, erre pedig nyilván nincsen a Google-nek emberi erőforrása. Enélkül pedig akár olyan konverziót is meg lehetett adni, ami soha, vagy csak nagyon ritkán teljesül, és amíg erre fény derül, addig gyakorlatilag ingyen hirdethetett a hirdető.
  • Az olyan jellegű konverzióknál, mint például regisztráció egy ingyenes termékre, tehát ahol nem állt fizetés a konverzió mögött, sokkal nehezebb az esetleges visszaéléseket felderíteni, illetve míg egy adott weboldalon megjelenő kattinás alapú hirdetések esetén az AdSense csaló nem tudhatta, hogy a kattintással mekkora bevétele származhat, addig a PPA hirdetéseknél ez nyilvánvaló volt. Ráadásul ez nagyobb volt sok esetben, mint a szokásos kattintásért járó összegek, és ennek érdekében akár nagyobb, ezért nehezen leleplezhető erőfeszítéseket is érdemes volt megtenni.
  • Relatív kevés olyan weboldal van, ahol úgy alakították ki az oldalakat, hogy konverziós célokat lehessen definiálni, ezért az AdWords hirdetők csak egy kis hányada élt a lehetőséggel. Ezt mutatja a magyar helyzet is, ahol 4-5 magyarországi hirdető ajánlatánál sohasem volt több elérhető.

Sajnos a PPA hirdetések helyébe részben belépő új ajánlat, a [Google Affiliate Network] (http://www.google.com/ads/affiliatenetwork/ ) csak részben helyettesíti a régi PPA hirdetéseket, mivel kizárólag USA-béli hirdetők számára elérhető, az amerikai piacra koncentrál tehát. Pedig a PPA hirdetések igen hasznosak voltak, különösen olyan, nagyobb országokban, nyelvi piacokon, ahol relatív magas a klikkcsalás aránya, mert segítségükkel lényegesen olcsóbban lehetett hirdetni.

A Pay-per action alapú hirdetések azonban nem tűnnek el teljesen az AdWords rendszeréből, hiszen a Conversion Optimizer segítségével már nem klikk, hanem konverzió alapon lehet licitálni. Várhatólag ezt a rendszert fogja továbbfejleszteni a Google, hiszen alapjában véve a pay-per-action modell hasznosabb a hirdetők számára.

A „AdSense Ajánlók 2.0 és AdWords PPA hirdetések megszüntetése” című bejegyzést 2008. 07. 04. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 07. 22., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Csalás?

2008. 07. 12. 08:09 · Névtelen hozzászóló →

Nos, egyéni tapasztalatom az volt, hogy egy ismerősömmel megkértem hogy kattintson egy hirdetésre egy adott időpontban, és úgy vettem észre, a google NEM számolta el. Tehát lenyelte. Lemerném fogadni, hogy a hirdetőtől meg levonta. Megkértem más haverjaimat is, hogy próbálják ki. Hát csak minden 2ik kattintót számoltak el nálam. Ez strici cég a google. Ezé is csődölhettek be ilyen téren merem állítani. A hirdetőtők túl sok kattintást (alaptalanúl, mert ő hogy tudná visszanézni, hogy nem google generált kattintásról volt szó?) vontak le. Van szerencsére alternatíva...:D

re: Csalás?

2008. 07. 12. 10:15 · Névtelen hozzászóló →

Ez az év hozzászólása, minden pontja vicces. 🙂 Csalsz, és ezek után te vádolod a Google-t csalással.. 🙂 Nem gondolod, hogy talán azért nem számolják el, mert nagyon gyanús volt, hogy nem volt szabályos a klikkelés. És még azt is megjegyezném, hogy nem azonnal számolja el, hanem órákkal később.. Én elégedett vagyok a havi ezer dollárral, te keress alternatívákat, amik tizedannyit fizetnek, de a csalókat ott se szeretik.. Hogy a Google becsődől.. 🙂 nézd már meg az éves mérlegét, és hogy ebből mennyi az AdWords/Adsense bevétel..

Mennyibe kerül hirdetni az AdWords-szel?

A Google Reklámprogramok lényege, hogy licitálás alapú rendszer segítségével egyszerre biztosítja azt, hogy az AdSense megjelenítők csak a lehető legtöbb bevételt termelő reklámokat jelenítsék meg, és az AdWords hirdetők pedig a lehető legkevesebbet fizessék a hirdetési kampányaik után. A legtöbb bevétel elérése például a [Pay-per-click alapú kampányok] esetében úgy lehetséges, hogy vagy minél nagyobb arányú egy adott hirdetésre az átkattintás, vagy minél nagyobb lesz az az összeg, amit a hirdető egy kattitásért fizetni hajlandó. Ennek értelmében azok a hirdetések után, melyek jobban felkeltik a látogatók érdeklődését — vagy mert vonzó/érdekes, stb. a hirdetett ajánlat és/vagy jól megfogalmazott a hirdetés —, kevesebbet kell fizetniük a hirdetőknek a kevesebb átkattintást vonzó konkurenseiknél azért, hogy jobb helyen jelenjenek meg, vagy egyáltalán megjelenjenek hirdetéseik.

Jövedelmezőség hatása a hirdetések áraira

A rendszer ugyanis mindig, amikor megjelenít egy hirdetési egységet, első lépésben kiválasztja azokat a hirdetéseket, melyek az oldal tartalmával releváns témájúak, majd felállít, az adott helyzetben (adott weblapra, adott konkurencia mellett, adott látogató esetén) érvényes rangsort ezek között a hirdetések között, elsősorban jövedelmezőség szempontjából, majd a rendelkezésre álló hirdetéseket ezalapján a sorrend alapján jeleníti meg. Mivel egy hirdetési egységben véges számú hirdetés jelenik meg, ezért a relatív rosszul teljesítő hirdetések meg sem jelennek. A legjobban teljesítő hirdetés pedig az első, a látogatók számára leginkább feltűnő helyen jelenik meg.

Egyéb tényezők hatása

Az, hogy milyen hirdetések, milyen sorrendben jelennek meg, az adott hirdetési egységet tartalmazó oldal tartalmán kívül még sok más tényező is befolyásolja, mint például a konkurenciaharc nagysága, felhasználó földrajzi elhelyezkedése, vélhető nyelve, stb. (Ezért találkozhatunk olykor magyar nyelvű hirdetésekkel angol nyelvű oldalakon.), vagy akár a többé-kevésbé misztikus Quality Score, ami a primér jövedelemtermelő képességen túl még tovább, a rendszer hosszú távú prosperálása érdekében fontos súlyozást segíti (például az kampányok érkezési oldalának vizsgálatával).

A licitálás szerepe

A megjelenítők oldalán pedig leegyszerűsítve úgy működik a rendszer, hogy hiába lenne hajlandó fizetni egy hirdető akár 100 forintot is egy kattintásért, ha már 50 forinttal biztosítható az első helye az éppen aktuálisan felállított rangsorban, akkor ennél többet nem kell fizetnie, ha az adott weblapon felállított rangsor esetén történik meg a kattintás.

A hirdetéssel megszerezni kívánt látogatottság

A fentiek alapján nagyon változó, hogy mennyibe kerül hirdetni az AdWords-szel: ha kis összeget adunk meg egy átkattintásra (akár a legkisebb, 2 forintos értéket), akkor nagy valószínűséggel a hirdetés olyan rossz helyeken jelenik meg (rosszul teljesítő weboldalak eldugott hirdetési egységeinek utolsó sorában) vagy egyáltalán meg sem jelenik, hogy gyakorlatilag alig tudunk látogatókat szerezni a hirdetések segítségével. Minél többet kínálunk egy átkattintásért, annál többfelé, és annál jobb pozíciókban jelenik meg a hirdetés, ezáltal több kattintást generálva. Létezik továbbá egy olyan pont, melynél többet költve több látogatót tudunk szerezni, azonban a [Konverzió]k ekkor aránytalanul megdrágulnak, ráadásul idő előtt kifutunk a költségkeretből, ami azt jelenti, hogy olcsóbban is hirdethettünk volna. A kampány ára tehát erősen függ attól is, hogy mennyi látogatót szeretnénk oldalunkra vonzani a hirdetések által: ha kitöltjük a büdzsét, akkor mehetünk lejjebb az árakkal, ha nem, akkor legtöbbször nagyobb összegeket kell felkínálni az átkattintásokért.

Az előbbiekben — erősen leegyszerűsített módon leírt — működési modell miatt tehát nem lehet egy egzakt számot megadni arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül általában hirdetni az AdWords rendszerében.

A „AdWords hirdetések ára” című bejegyzést 2007. 10. 18. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2008. 07. 25., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

3. Nem te árazod be a kattintást, hanem a "minőségbiztosítás"

2007. 10. 11. 13:39 · Névtelen hozzászóló →

Azt hihetné az ember, hogy a licit-rendszer maximális hatékonyságot biztosít a hirdetések árazásában. Erre erősít rá az a hazugság is, ami az AdWords nyitóoldalán olvasható az ismertetőben:

"Az AdWords programban teljes mértékben kézben tarthatja a hirdetési ráfordításait. Nincs minimális ráfordítás - Ön döntheti el, mennyit fizet az AdWordsért. Beállítható például ezer forint napi költségkeretként, és húsz forint a hirdetésre való kattintásokért kifizetett maximális összegként."

Ehhez képest bárki, aki ténylegesen használja a rendszert, tudja, hogy a licit mértékét legalább annyira a Google dönti el, mint a hirdető.

Az elvi minimum, ami jelenleg ajánlható egy kattintásért: 2 Ft. Reálisan 10 Ft/klikk alatt nem nagyon lehet a keresőoldalon megjelenni (a tartalmi hálózatban igen). A probléma az, hogy a 10 Ft igen gyakran felugrik 30/50/100/200/1000 Ft-ra azon az alapon, hogy "nem megfelelő minőségű" a hirdetés. Ezt a magasabb licitösszeget nem kötelező elfogadni, csak akkor a hirdetés az adott kulcsszóra nem fog többet megjelenni.

Hogy mitől nem megfelelő minőségű egy hirdetés? Megfejthetetlen.

Az algoritmus néha így gondolja, néha úgy (akár egyik napról a másikra is oda-vissza módosulhat a véleménye). Előfordul, hogy 2-3 nap és néhány tucat megjelenés után már rossz minőségűnek ítéltetik (az átkattintási arány alapján) egy hirdetés/kulcsszó kombináció - pedig könnyen belátható, hogy ilyen kis minta alapján lehetetlen reálisan felmérni egy hirdetés hatékonyságát.

Az még érthető, ha óriási nagy konkurencia mellett a rosszabb teljesítményű hirdetéseket csak "büntető" tarifával hajlandó megjeleníteni a rendszer. Nyilván nem foglalhatja a helyet a hatékonyabb versenyzők elől. Csakhogy ugyanez történik minimális vagy zéró(!) konkurencia esetén is. Senki más nem hirdet egy adott kulcsszóra rajtad kívül? Nem számít: az eddigi 10 Ft helyett mostantól inkább ajánlj egy kattintásért 200-at, mert a mindentudó algoritmus így döntött.

Érdekes, valahogy ezt a "minőségbiztosítás"-t is sikerült pontosan úgy megoldaniuk, hogy abból a Google járjon jól anyagilag, a hirdető pedig rosszul.

Nem véletlen, hogy minderről másoknak is meg van a véleménye: threadwatch.org/node/7386 (angolul nem tudóknak csak annyit: a "pillage" és a "plunder" is azt jelenti: "fosztogat").

Megoldás keresése

2008. 04. 24. 07:29 · Névtelen hozzászóló →

Ezen már nem csodálkozom. Nem csak nálunk lopnak, csalnak, másütt is. A különbség az, hogy másütt az egész nem merül ki a csalásban, amellett van az üzletnek pozitív jellege is: itt pl. van hírdetés, még ha az ár nem mindig megmagyarázható, vagy arányos az árral.

Csak annyit szeretnék tudni, hogy milyen alternatíva létezik? Egyébként figyelmetekbe ajánlom a talpramagyar pont freevar pont com honlapot, ahol szintén azt keresik hogy hogyan tovább.

hasonló tapasztalat

2008. 07. 24. 10:00 · Névtelen hozzászóló →

Én pár napja indítottam a kampányomat az adwords-on. Több órát foglalkoztam azzal, hogy kikeressem azokat a releváns kulcsszavakat, melyeket a konkurencia nem használ, de van rá kereslet. Első nap 8 forintért tudtam hirdetni, aztán az algoritmus elkezdte inaktivizálni a kulcsszavaimat és adta az ajánlatokat, hogy emeljem 20 és 30 Ft-ra a CPC-t. Mire fel emelgeti, amikor direkt azokat a kulcsszavakat választottam ki, ahol nincs konkurens adwords???

adwords díj emelkedése

2008. 07. 24. 10:07 · Névtelen hozzászóló →

Mindig ezt csinálja. Marketing fogás, hogy olcsón elindít, aztán folyamatosan emeli a díjat. Természetesen kulcsszótól is függ valamennyire de nekem általában 80 ft körül szokott megállapodni.Persze van olyan is, amiért 2000 forinot szeretne, de az nem is érdekel (ugye).

re: hasonló tapasztalat

2008. 07. 24. 13:15 · Névtelen hozzászóló →

Lehet, hogy az átkattintási arány nagyon alacsony volt, így csökkent a minőségi pontszámod, és emelkedett ár. És még sok oka lehet, látatlanul nehéz megmondani, de nem az van, hogy valaki ül ott, és emelgeti, hogy veled kitoljon.

re: hasonló tapasztalat

2008. 07. 25. 05:40 · OldalGazda →

Szerintem hibás elképzeléseid vannak az AdWords működésével kapcsolatban, ugyanis Te nem a konkurensekkel versenyzel, hanem az emberek figyelméért. A Google ugyanis nem a Te és a konkurensed közötti versenyt váltja készpénzre, hanem az emberek figyelmét. Mivel ez a figyelem véges, ezért nem áll érdekében a Google-nek, hogy a látogatói olyan reklámokat vegyenek észre, olyan reklámok vonják el a figyelmüket, amit aztán nem tartanak érdemesnek a kattintásra. Persze ezt most így feketén-fehéren leegyszerűsítettem, a dolog ennél pár körrel bonyolultabb, de körülbelül megmagyarázza, hogy például miért nem jelenít meg minden ócskaságot (és most itt nem a Te reklámodra gondoltam) a Google olyan kifejezésekre, amire senki sem hirdet: nos azért, mert ezzel elvonná a figyelmet a jobban fizető reklámoktól, növelné a reklámvakságot úgy általában, stb.

Hagyományos bannerek a Google hirdetési rendszerében

A kétségkívül leginkább elterjedt szöveges hirdetések mellett lehetőség van képes hirdetések elhelyezésére is, mindhárom típusú kampányban ([Pay-per-click alapú hirdetés], Pay-per-impression alapú hirdetés, Pay-per-action alapú hirdetés).

Képes hirdetések problémái

Első látásra nem túl sok értelme van képes hirdetéseket készíteni AdWords kampányainkhoz, hiszen egyrészt sokkal költségesebb egy bannert elkészíttetni, mint egy rövid szöveges hirdetést megírni, továbbá amíg egy szöveges hirdetés bármilyen hirdetési formátummal rendelkező oldalon meg tud jelenni, addig az adott formátumú képes hirdetés csak olyan oldalakon jelenhet meg, ahol ugyanakkora a hirdetési egység mérete. Az AdSense megjelenítő webmesterek ráadásul maguk dönthetik el, hogy engedélyezik-e a képes hirdetéseket az adott hirdetési egységben, vagy sem (márpedig sokuk letiltja a képes hirdetéseket, hiszen a szöveges hirdetési egységek sokkal kevésbé zavaróak).

A tapasztalat szerint a [Pay-per-click alapú hirdetés]ek esetén bár nagyobb az átkattintások aránya, hiszen könnyebben felkeltik a látogatók érdeklődését a bannerek, azonban a [Konverzió] sokkal rosszabb, hiszen sokuk inkább egy hirtelen benyomástól vezérelve klikkel, mintsem komoly érdeklődéstől hajtva.

A bannerek, skyscraper-ek előnyei

A Pay-per-impression alapú hirdetések esetén azonban valóban érdemes képeket is használni (a rendelkezésre álló weboldalak listájában láthatjuk, hogy engedélyezik-e a webmesterek a képes hirdetések megjelenítését is az oldalon). Bár az effajta szöveges hirdetések általában feltűnőbben, nagyobb méretben, eredetileg több hirdetést kijelző egységben egyedül jelennek meg, azért a grafikus hirdetések ennél is szembetűnőbbek lehetnek: a megjelenés alapú kampányoknál éppen az a lényeg, hogy minél több kattintás származzon ezer megjelenítésből.

A másik hirdetési forma, ahol mindenképp érdemes kipróbálni, vagy legalábbis használni az egyéb kampányokhoz már elkészített kreatívokat, az a Pay-per-action alapú hirdetés, hiszen itt nem a kattintások után fizetünk, hanem a tényleges [Konverzió] alapján, ezért a figyelemfelkeltés itt is olyan tényező, amiből nem származhat probléma.

Rendelkezésre álló formátumok

  • maximum 50 Kbyte
  • fájlformátumok: .gif, .jpg, .png, .swf
  • hirdetési formátumok:
    • 468 x 60 Banner (Szalaghirdetés)
    • 728 x 90 Leaderboard (Nagy szalaghirdetés)
    • 250 x 250 Square (Négyszög)
    • 200 x 200 Small Square
    • 336 x 280 Large Rectangle
    • 300 x 250 Inline Rectangle
    • 120 x 600 Skyscraper
    • 160 x 600 Wide Skyscraper (Széles felhőkarcoló)

A „Képes AdWords hirdetések” című bejegyzést 2007. 09. 18. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2010. 11. 05., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

1. Kerüld a képes hirdetést!

2007. 09. 18. 12:50 · Névtelen hozzászóló →

Kipróbáltam a képes hirdetéseket. Katasztrofális.

Van jópár olyan Adsense-partneroldal, ahová értelmes hirdetést egyszerűen nem nagyon lehet kitenni, mert semmi kézzelfogható témája nincs az oldalnak. Ezek tipikusan közösségi oldalak, jópofizós interaktív online játszadozások, videók, személyes profil-oldalak, meg hasonlók, telenyomva Adsense-szel.

Mivel semmilyen konkrét téma nem kapcsolódik ezekhez az oldalakhoz, a Google kapva kap az alkalmon, hogy egy balek szeretne képes hirdetéseket is futtatni.

Bár a hirdetés jól behatárolt szakmai témájú, mégis elkezd ezeken a hirdetési szempontból értéktelen, szemét-oldalakon futni ezerrel. A sok unatkozó ember meg, aki az ilyen szájtokat látogatja, rákattintgat, mert úgysincs jobb dolga, főleg ha elég figyelemfelkeltő a banner.

Az így szerzett kattintások értéke üzletileg nulla. Zéró. Egy hatalmas nagy semmi.

De a napi Adwords-kiadásod úgy megugrik egyik napról a másikra, hogy csak nézel.

Úgyhogy hacsak nem pont ez az unatkozó-hülyegyerek (illetve unatkozó-hülyefelnőtt) kategória a célcsoportod, a képes hirdetést messze-messze kerüld el.

Mi a fontosabb: a minőség, vagy a bevételek?

Az AdSense hirdetési rendszer jövedelmezőképességét jól jelzi az olyan oldalak megjelenése, melyek létrejöttét nem elsősorban egy felhasználói igény magas szintű kielégítése, hanem az oldal létrehozásával járó reklámbevételek motiválják. Ezen a spektrumon az egyik végletet a Made for AdSense oldalak, a másik végletet pedig a hirdetés nélküli oldalak állnak.

Van aki azt mondja, hogy csináljunk egy olyan oldalt, ami sok bevételt hoz az AdSense-ből, van aki meg azt mondja, hogy van valami, amivel szeretek foglalkozni, csináljunk róla oldalt, ha jön némi AdSense bevétel, akkor jó, de ha nem, akkor sem dőlök a kardomba, mert egy oldal még számtalan egyéb módon hozhat bevételt (munkát) számomra.

A „Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?” című bejegyzést 2007. 03. 15. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2009. 06. 25., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások

Tartalmi help

2006. 11. 22. 10:47 · Névtelen hozzászóló →

Bar en angol nyelvu oldalakkal meg csak most kezdek kiserletezgetni, ugy gondolom, hogy alapvetoen nagyobb lehetosegei vannak az ilyen lapoknak, mint a magyaroknak.

(Nem kell erteni a vallashoz ahhoz, hogy vallasrol szolo oldalt csinalj. Az oldalkeszites nem feltetlenul jelenti azt, hogy neked irnod kell a vallasrol.)

Tartalmi help

2006. 11. 22. 10:53 · Névtelen hozzászóló →

ok. mondjuk készítek a tengerimalacaimról egy fan oldalt (vagy belőlük 4 :-D) Nos mit érek el vele ha nincs látogatóm? Azt hogy bevételem sincs mert a kutyát sem érdekli.

Maj divat az egzotikus állatokban van. Olyan oldal mégsem csinálhatok ami egzotikus állatokról szól, mert még rámfogják hogy buzdítom az embereket hogy szerezzenek ilyenfajta állatokat.

Az a google trendy izé, meg ugyanaz mit az adwords kulcsszókereső. Ez eddíg nekem semmit sem segített

...

2006. 11. 22. 11:16 · Névtelen hozzászóló →

Igen, szerintem is a tartalomra kell koncentrálni. Ezt viszont nem fogod tudni úgy csinálni, hogy egyszerre próbálsz 5-6 másik jellegű oldalt is csinálni. Anno én úgy indítottam be az oldalamat, hogy semmi reklám nem volt rajta, sőt nem is gondoltam, hogy valaha lesz rajta. Pusztán azért mert a téma megszállottja vagyok és azt akartam, hogy a hozzám hasonló többi megszállott tudjon hol fórumozni, mert ahol eddig tették az nem volt vmi kényelmes. Aztán véletlenül rátaláltam az adsense-re és adódott, hogy ki kellene próbálni az oldalamon (két oldalam van és volt már akkor is, de csak az egyik működik). A témából adódik, hogy nincs nagy látogatottságom és így napi 100 dolláros bevételem sem. Mivel nem a pénzkeresés a lényeg ott, így ez nem zavar. Az oldalt akkor is fenntartanám ha nem lenne adsense, így viszont minden bevétel amit az oldal termel "bónusz" és ha annyi összejön, hogy az oldal éves költségeit fedezi akkor már megérte kiraknom a reklámot.

Re: Téma help

2006. 11. 22. 14:21 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem nagyon ócska ötlet kifejezetten AdSense-hez site-ot gyártani.

A látogatottság az alapvető fontosságú ahhoz, hogy stabil(!), hosszútávú érdemi bevételed legyen, nem a jól fizető kulcsszó.

Namármost, ha nem bűnözöl (mint az indiai AdSense-kattintgatókat toborzó szélhámosok), és nem vagy vérprofi (+ félig-meddig etikátlan) keresőoptimalizáló, akkor hosszabb távon látogatottságod csak azon a weboldalon lesz, amit lelkesedéssel és sok befektetett munkával csinálsz. (Szarul hangzik, mi? Dolgozni is kell???)

Próbálj meg egy olyan témát találni, amiben van üzleti potenciál (tehát pl. nem a kvazárokról szól), de nem is tapossák le egymást a pénzhajhász konkurensek (pl. idegenforgalom, internetes munka, szex, mp3). Legyen valami jó középút.

Nem baj, ha nem értesz hozzá, elég, ha érdekel annyira, hogy beletanulj, utánaolvass. Aztán kezdj el tartalmat gyártani, ötleteket keresni.

Közelítsd meg a témát más oldalról, mint a többi weblap (legyél szókimondóbb, vesézz ki valami elhanyagoltabb részletet, készíts rendszeres elemzéseket, termékteszteket, kritikákat stb.); csinálj valami - nem feltétlenül bonyolult - online szolgáltatást, amit mások még nem, vagy nem túl jól (egy átfogóbb adatbázist, hírgyűjteményt, teszteket); tegyél bele egy kis jópofa pluszt (játék, rejtvény, verseny, fotók, rajzok).

Az sem probléma, ha nem kiugróan eredetibb, jobb a többi hasonló oldalnál - elég, ha ugyanolyan jó, csak jobban optimalizálod 🙂

Ha viszont az első pillanattól kezdve csak a pénzen jár az eszed, és dollárjel vibrál a szemgolyóid helyén, úgysem viszed sokra. Mindannyian találkozunk rengeteg üres, érdektelen, tartalmatlan, szív és lélek nélkül csinált, de rögtön minden lehetséges hirdetéssel telepakolt site-tal. Nincs látogatottságuk. Sehol nincsenek a Google-ban. Az ilyet rövid idő után a gazdája is magára hagyja.

Valós problémát az jelenthet, ha a közhelyes divattémákon kívül igazán semmi nem érdekel, igazán semmihez nem értesz, és igazán semmibe nem vagy hajlandó időt és energiát fektetni. Úgy viszont nehéz jó weblapot csinálni.

[prédikáció vége]

Re: Téma help

2006. 11. 22. 14:23 · Névtelen hozzászóló →

Ha mindenkepp a penz miatt csinalod, akkor az a lenyeg, hogy jo draga reklamjaid legyenek, a latogatok meg is lehet venni 🙂 last AdWords

Psimagan

Téma help

2006. 11. 22. 14:35 · Névtelen hozzászóló →

Nos lenne pár ötletem amit szívesen meg is csinálnék, csak már sok ilyen oldal van. Újat nem hiszem hogy tudnék mondani. A drága reklámok csak angol nyelvű oldalon jellenek csak meg.

Jó hozzáállás, de most szerintem nem azon van a hangsúly hogy engem mi érdekel, hanem azon hogy mást mi. Mint már mondtam hiába csinálok a tengerimalacokról szoló oldalt ha ez a téma csak 10 embert érint, mert a többi 1 millió útálja az állatokat.

Vagy hiába csinálok játékleíró oldalt, mivel ebből már van vagy 1000 ami már 5 éve működik és több infot tud szolgálni mint én. Sok téma van ami érdekel, de a többsége olyan amit már megvalósítottak, akkor meg mi értelme?? miért csináljak ugyanabba a témába 1001. weboldalt, a kutya sem fog ránézni.

Még egyszer Re: Téma help

2006. 11. 22. 17:03 · Névtelen hozzászóló →

Kár, hogy csak olvasod, de fel nem fogod a lényegét annak, amit leírtam. Témában a középutat javasoltam a színtisztán hobbi és a színtisztán biznisz között, erre te: "nem azon van a hangsúly hogy engem mi érdekel, hanem azon hogy mást mi"

Milyen hozzáállás az, hogy "hiába csinálok", "miért csináljak", "mi értelme"? Azok beszélnek így, akik örökké azon rinyálnak, hogy bezzeg régen mennyi lehetőség volt, de ma már semmi... És aztán persze vakon elmennek az aktuális lehetőségek mellett.

Ami "5 éve működik", nyilvánvalóan "több infot tud szolgál[tat]ni", mint te. Mégis mit gondoltál? Hogy csettintesz egyet, és tiéd egy adott téma legfaszább weblapja? Hát igen, azon a részleten nagyvonalúan átsiklottál, hogy dolgozni is kéne érte. Az bizony sok embernek büdös.

Bár mindegy, a hozzád hasonlók nem is érdemlik meg, hogy pénzt keressenek egy weblappal.

...

2007. 03. 16. 05:07 · Névtelen hozzászóló →

"felhasználói igény magas szintű létrehozása" - gondolom inkább "kielégítése"

...

2007. 03. 16. 06:45 · OldalGazda →

Köszi, a javítást! Eléggé nagy meló lesz szétszortírozni, a hozzászólásokat, meg rendszerezni, meg kitörölni az aktualitását vesztetteket, stb., úgyhogy a jövő hét végéig még sűrűn előfordulhatnak hasonló sületlenségek az AdSense szekció bejegyzései között.. 🙂

Miért ne?

2009. 06. 21. 09:42 · Névtelen hozzászóló →

Nem értem, hogy mi a probléma azzal, ha valaki csupán azért hoz létre weboldalakat, hogy pénzt keressen velük? Akár Adsense-szel, akár más partnerprogrammal. Ha ért hozzá, akkor azt is tudnia kell, hogy hasznos információkat közöljön rajta, nem pedig üres oldalakat hozzon létre.

Én legalábbis így látom. Kiválasztok egy témát és azt körüljárom több oldalról. Írok róla legalább 10 cikket más-más megközelítésből (értsd: kapcsolódó kulcsszóval) és, akit ez érdekel, az elolvassa, és ha van mellette olyan reklám, ami érdekli, akkor rákkattint.Tartalomnak lenni kell, a semmiről meg nem lehet írni 500-600 szót. Tehát utána kell néznem.

Az is segítség egy érdeklődőnek, ha mindezeket az információkat nem 20 webhelyről kell összeszednie, hanem egy helyen megtalálja őket.

re:Miért ne?

2009. 06. 21. 10:21 · Névtelen hozzászóló →

Azért én kiváncsi lennék, hogy a web hány százaléka az amit nem másolt, tanult, lopott valaki valahonnan, vagy nem leírja valami már létrehozottról a véleményét, vagy fordítja, katalogizálja stb.Én úgy kb 2-3 százalékra becsülném.

Az összes televízió, nyomtatott sajtó, rádió is csak másolás.Persze lehet, hogy a tv2 vagy az rtlklub tulajdonosai népművelési szándékkal vagy merő szívjóságból muködtetik a csatornákat, de szerintem azért egy picit a pénz is közrejátszik.Mellesleg az összes sajtó reklámból él, és fizet az alkalmazottaknak. Ott ez miért nem baj? Vagy ott is az?

Azt is szeretem, ha valamilyen vállalkozó szellemi, netán művészi termékére azt mondják, hogy csak a pénzért csinálja.Nahát.... akkor holnaptól dolgozzanak ingyen a szupermarketekben, az államigazgatásban, a szerelősorokon, a pékségekben, ne pénzért... mert ez tényleg gusztustalan!

Mindenki abból él, amiből tud

2009. 06. 21. 12:32 · Névtelen hozzászóló →

Szerintem az ilyen oldalakban az a lényeg, hogy akkor fizetnek neked egyre többet, ha az adott hirdetésekre egyre többen kattintanak. Ezért aztán neked is érdeked, hogy az oldal tartalma valakit(kiket) komolyan érdekeljen, frissüljön és igazi tartalmat szolgáltasson. Szerintem a Google Adsene szolgáltatás a Google Adwordsnek egy baromi jó párja, az Adowrdsnek Te fizetsz, az Adsene neked fizet. Amelyik oldal nem megfelelő, az hosszabb távon úgy is kibukik, amelyik pedig okés, az nem hogy életképes, hanem még bevételt is hozhat. Szerintem a Googlenek elég jó szolgáltatásai vannak, főleg, hogy nem régen a webtárhely szolgáltatóm jóvoltából ingyen kampányolhattam.

Ez miért?

2009. 06. 23. 08:58 · Névtelen hozzászóló →

binggates.comA hirdetés vagy értékes domain?

re:Ez miért?

2009. 06. 23. 09:31 · Névtelen hozzászóló →

Ebben mi lenne az "értékes domain" ?

Pár hetes, magyarországi szerverfarmon fenntartott, tartalom nélküli oldal, csak nagy fantáziával (értsd: bármi lehetne helyette) hasznosítható domain névvel.

Örülhet ha nem hajítja ki a gugli az adsense-ből!

Persze tréfának nem rossz 😉

re:Ez miért?

2009. 06. 23. 10:27 · Névtelen hozzászóló →

Miért hajítaná ki? Adsense hirdetések hiba oldalakon, parkoltatott domaineken is megjelenhetnek. Már nem tartalomfüggő az adsense.

re:Ez miért?

2009. 06. 23. 12:38 · Névtelen hozzászóló →

Meggyőztél...

De azért még nem értékes...

Sanoma portfóliójába tartozó weboldalak

A Sanoma és Google együttműködése következményeképp, 2008 decemberétől sok nagy, a Sanoma üzemeltetésében álló weboldalon jelennek meg az AdSense hirdetések.

AdSense Kereséshez a startlap.hu oldalain

» 2007. júliusában arcfelvarráson esett át a startlap.hu, más helyen, más formában jelennek meg a keresők, de továbbra is a Google keresője szerepel a második helyen, és továbbra is AdSense kereséshez program keretében érhető el.

Tango és a Google hangsúlyos helyen

Régebben egy legördülő menüből lehetett több keresőt is elérni, a menüben található keresők listája időnként változott, de ez nem volt különösen feltűnő, bár nagyban befolyásolhatta az innen elérhető keresők forgalmát. Emellett megtalálható volt egy, a lap.hu tematikus linkgyűjteményekben való keresésre használható mező is, mely az új fejlécben egy sorral lejjebb került.

A köztes változatban már csak a startlap.hu tulajdonosa, a Sanoma Budapest által fejlesztett tango.hu és a konkurenciának is felfogható Google kereső maradt, mindkettő a korábbiaknál jóval hangsúlyosabb szerepet kapva.

Az új verziót – vélhetőleg a felhasználói visszajelzések alapján – kiegészítették régebben megszokott lehetőségekkel:

Startlap keresőmező, újabb változatban

Startlap és Adsense (avagy Sanoma és Google)

A dolog érdekessége, hogy a Google keresőmező nem csupán a Google normál találati oldalaira továbbítja a látogatókat, hanem egy AdSense Kereséshez keresőmező, mely a találati listákban az AdSense rendszer által megjelentetett hirdetések után jutalékot fizet a keresőmezőt elhelyező oldalnak. Mindez az alábbi három tényező miatt érdekes:

  • A Sanoma maga is rendelkezik saját keresővel (a Google kereső gyakorlatilag egyetlen épkézláb magyarországi konkurensével, a tango.hu-val), ahol saját hirdetési rendszer Etarget segítségével hirdetéseket jelenít meg, mégis igénybeveszi a konkurencia szolgáltatásait.
  • Az elhelyezett keresőmező nem felel meg az AdSense általános Programszabályzatának, mivel egyrészt módosítottak a rendszer által generált hirdetési kódon, másrészt pedig konkurens szolgáltatást is megjelenítő oldalon helyezték el. Emiatt vagy megsérti a startlap üzemeltetője az AdSense szabályzatot, vagy pedig egyedi megállapodás alapján jeleníti meg a keresőmezőt. Mindkettő lehetőség érdekes fejleményekkel kecsegtethet.
  • Az egyik legnagyobb magyar forgalmú portálon elhelyezett keresőmező akár még mérhető bevételnövekedést is okozhat a Google Inc.-nek, ami remélhetőleg ösztönözni fogja magyar nyelvű hirdetési szolgáltatásainak fejlesztését, továbbá hozzá fog járulni a magyar AdWords / AdSense piac fejlődéséhez.

A „Google hirdetések a startlap.hu oldalain” című bejegyzést 2006. 08. 17. napján publikáltam, az azóta már bezárt webni.innen.hu oldalon. Ezt az írást és az innen hivatkozott régi tartalmakat a Webni! Archívum oldalán gyűjtöttem össze. Mivel az utolsó módosítás dátuma: 2012. 02. 02., ezért az itt olvasható információk már részben vagy teljes egészében elavultak lehetnek.

Archivált hozzászólások